ÚJ-ÉVI AJÁNDÉK.

Tündér leszáll a földre minden évvel,
   A népnek üdvöt osztogatni kész, -
Bõség-szarút emel mindkét kezével,
   Szemébõl létöröm malasztja néz,
S a nép esengõ szóval jár elébe:
«Kit vesz közûlök áradó kegyébe?»

S bõségszarúját a tündér kiönti,
   Özönnel árad mindenütt malaszt:
Ezt kincs, amazt új hívatal köszönti;
   Más kéjvirágot, más babért szakaszt,
S a mint vannak, s kegyében részesûlnek:
Oltárkövére hálaadva gyûlnek.

Ott a malasztot esdezõk körében
   Sováron a költõ is föltekint, -
Boldogság vágya van könyûs szemében;
   «Csak én maradtam díjtalan megint?
Csak én küzdéseimnek nincs-e ára?»
Ily bánatos panasz jön ajakára.

És rózsatrónjáról leszól a tündér:
   «A kincs dalok jutalma nem lehet!
Érzés világod szebb jutalmakat kér, -
   Öleld, miért égsz, szent szerelmedet!»
S kit a költõ oly rég imádva kére
A barna lányka lett új-évi bére.