A KIRÁLYLEÁNY É S APRÓDJA.

Volt egy öreg királynak
Szép lánya hajdanán;
Ketten szerették egymást,
Egy ifju s a leány.

Az õsz király kegyelte
Szerette gyermekét,
De gyûlölé az ifjút,
S átszúrta hõ szivét.

«Atyám, atyám, hová lett
Apródom, a lovag?
Nem jõ szolgálatomra,
Érette szívem agg!»

,A Vértes erdejében
Egy rózsaszál terem,
Elküldtem az erdõre,
Hadd hozza el nekem.

A Vértes erdejébe
Elment a szép leány;
Ott lelte az apródot
A zöld fû bársonyán.

Szép arcza mint a liljom
Oly halvány, oly fehér;
Szivén piroslik a rózsa,
Az ontott ifju vér.

A lányka mellé térdel,
Megmossa könyivel,
Megtörli szép hajának
Aranyló fürtivel.

Ketté hasítja keblén
Hónál havabb mezét,
S gyengéden bepólyázza
Az ifjunak sebét.

Éles, aczél kardjával
Sírt ás szegény neki,
S két hattyu, szép karával
Beléje fekteti.

Sírjára egy virágot,
Egy árva rózsát tûz:
Õ maga volt e rózsa,
A bús királyi szûz.