ÉLET ÉS ÁLOM.

Gyermekéve õs honából,
Kis világa szûk lakából
   A fiú bolyongni mén;
S hagyva völgye hûs virányát,
Messze, messze szebb hazát lát
   Ideálok látkörén:

,Ott, ah ott a messzeségbõl,
Int reményem kék ködébõl,
   Túl e szûk völgy oldalán;
Arra bolygok, arra térek!
Mig a szép hazába érek. -
   Isten hozzád, földi lány!’

Szól az ifju, s útra mégyen, -
Bár utána énekében
   A leány sír és eped:
«Álomért ne hagyd az éltet;
Csak valóság idvezíthet:
   Puszta gõz a képzelet!»

S évre év jön és lemégyen, -
Ah de egyre kék ködében
   Volt s maradt a légi vágy;
S kis világa szûk lakába,
Földi lánya hõ karába
   A bolyongott vissza vágy.

S ott a lány, de férj karában, -  
Szõke kis fi van balában, -
   S ajkán ily szó hallható:
«Álomért hagyád az éltet,
Megvetvén a földi keblet:
   Isten hozzád, álmadó!»