ROMÁNCZA A KIRÁLYFIRÓL.

A királyfi hûs ligetben
Kis patak felett,
Andalogva, a habokba
El-elmélyedett.

A habokból vízfenékrõl
Lányka, mint az ég,
Mint a hattyu hófehéren,
Játszva feltünék.

Karcsu teste liljomozva,
Arcza rózsa volt,
Hónyakára bontakozva
Barna fürte folyt.

«Szép királyfi, hûs habokba
Szállj alá velem,
Hûs hab-árban lágy ölébe
Vár a szerelem.»

Szép királyfi arcza lángol,
Szíve vágy és ver.
«Bátoré a gyõzelemdíj,
Jer, királyfi, jer!»

És habot fog és halacskát,
Meg tovább lebeg,
S gyenge habbal mossa vállát,
Hí és enyeleg.

És alább száll a királyfi
S mind alábbra száll;
Nem lát örvényt, nem hall orkánt
Lányka hanginál.

«Szép királyfi hûs habokba
Mért jövél velem?
Csába látszat, játszi kép a
Nympha-szerelem.»

Szól a csába csalfa tündér
S átkarolja õt!
Nincs, oh nincs, ki mentni tudná
A vakonhivõt!