KONT.

Harmincz nemes Budára tart,
Szabad halálra kész;
Harmincz nemes bajtárs elõtt
Kont, a kemény vitéz.

Mind hõsek õk, mind férfiak,
Mind hû és hazafi, -
Mint pártütõket hitlenül
Eladta Vajdafi.

Budán a bõsz király elõtt
Megállnak zordonan;
Szemökben a nemes harag,
S a kar hatalma van.

De trónusán áll a király,
S szól ajkiról a gõg:
«Földig boruljon térdetek,
Ti vétkes pártütõk!»

Szólott haraggal s bosszusan, -
A harmincz összenéz, -
Harmincz nemes bajtársival
Kont, a kemény vitéz.

«Nem úgy, király!» kiált a hõs;
S megrázza õsz fejét;
Vélnéd, egy erdõ rengeti
Hatalmas üstökét.

«Nem úgy király! az égre nem!
A pártütõ te vagy!
Te tetted azt, hogy a hazán
Az átok súlya nagy.

Vért s éltet áldozott neked
E nemzet székedért,
S te rút gyülölséggel fizetsz,
Az isten tudja mért!

Vagy visszavíjja õs hazánk
Szabadságát karunk, -
Vagy érte küzdve, hû felek,
Egyért s együtt halunk.

De térdet, zsarnok úr, hogy így
Dúlsz minket és e hont,
Nem hajt neked, sem e sereg,
Sem Hédervári Kont!»

Szólott haraggal s vakmerõn,
Inkább meghalni kész,
Sem hogy térdét meghajtaná
Kont, a kemény vitéz.

És bõszszel a király viszonz,
- S király haragja nagy -
«Halál reád, oly rút halál,
Mint felségsértõ vagy!

Halál reád, nyakas vezér,
Te itt is lázitó!»
S zordan mögötte feltünik
Az óriás bakó.

Elsápad a nép, áll a hõs,
S áll a harmincz nemes:
Rajtok Zsigmond pillantata
Végiglen tévedez:

«Kezemben élet és halál,
Halljátok, pártütõk!
Ki térdel, annak élet int!»
De nem mozdulnak õk!

Mind hõsek õk, mind férfiak,
Mind hû és hazafi;
Vérét a hõs, ha halni kell,
Nem retteg ontani.

«Hát veszszetek mindannyian,
Haláltok a bitó!
- Mond a király s így veszszen el,
Ha kell, egy millió!»

És mégyen a harmincz nemes
A gyászpiaczra föl;
Vérpallosával a bakó
Kifárad, s újra öl.

S a néma légbe nem vegyül
Csak legkisebbke jaj;
Csak a tömegnek ajkain
Egy elnyomott sohaj.

Ki az, ki végsõnek maradt
A harminczból, ki õ?
Hogy mindegyikkel társhalált
Halhasson, a dicsõ?

Igy áll az õserdõk disze,
Az óriási cser,
A fejszés hozzá sujtani
Csak kételkedve mer.

A cser bevárja a csapást;
A bajnok visszanéz,
S szemben fogadja a bakót
Kont, a kemény vitéz.

«Mint bajnokot, mint férfiút,
Igy illet a halál,
Nem gaz, nem órv, egy honfi az,
Ki most e törzsön áll.

Az megtagadja istenét
Egy szolga életért;
A hõsnek egy rablét helyett
Halála nyújt babért.

Halálom, és a társaké
Egy véres áldozat,
Melybõl a honnak üdv fakad,
Zsigmondnak kárhozat!»

Szólott a hõs, sújt a bakó,
A nap homályba vész -
Igy halt el a harmincz nemes,
S Kont, a kemény vitéz.

S a néma légbe nem vegyûl
Csak legkisebbke jaj;
De a tömegnek ajkain
Kel lázadó moraj.

«Zsigmond király, zsarnok király!
- S a zsarnok vére fagy -
Itéleted törvénytelen,
Az ország foglya vagy!»