TUDOM, MIÉRT

Mikor tengertakaróját
A Napisten összevonja -
S az Éj lánya holdvilágnál
Csillagot varr felhőrongyra;
Magadra zárt lányszobádban
Míg percegve huny a lámpa -
Tudom: értem jő a fényes,
Az áruló, visszatartott,
Meleg könnycsepp szempilládra.

Mikor nászi sátorából
Pirulva lép ki a hajnal,
S szép társához, hozzád tér be
Titokoldó madárajkkal
És hajadra és karodra
Ejti első harmatcsókját,
Tudom: azért sóhajtasz fel
Szűzpirosan mosolyogva:
Azt álmodtad, én hajlok rád.

S mikor fényes utca során
Meglibben egy ruha fodra,
S én ujjongva, szivdobogva
Ráismerek alakodra -
Tudom: az út más felére
Azért mégy át csak sietve,
Hogy szédítő, állhatatlan,
Titkos, édes nagy parancsra
Ne borulj a kebelemre.