A VÉTKÜNK

Suhogó szél lengett lobogó hajamon,
Fölemelt homlokkal hogy elibéd jöttem
És mondtam: szeretlek büszkén, szabadon,
Nem buta gondoktól földre nyügözötten.

Halavány, szabályos kis szeretkezők
Irigyen, sápadtan bújtak meg előttem.
Hangom a szelek is szárnyukra vevék:
Te akartad: jöjjek. Te akartad: jöttem.

S ahogy feléd nyult már karom, az ölelő,
Fehérült arcodon a vágyak rózsája
S szemedből nagybúsan könny szökött elő.
Leborult a lelkem imazsámolyára:

Fakadt a szivünkben édes vágy ezernyi -
S babonás, bús imák rontottak nekünk.
Nem merünk szeretni, zokogni, szenvedni...
Bocsáss meg, Madonna! nem, nem vétkezünk.