Ó CSAK NE VÁDOLJ!

Ó csak ne vádolj, mért hogy örömében
Vidám hittel nem tud már hinni lelkem.
Oly rég tanyát vert benne már a kétely -
Sandán tekintget szúró félszemével,
Ha vig lakó kér egy kicsiny helyet benn.

Ó csak ne vádolj! Bús szemem sötétben
Szokott látáshoz. Csak lassan vetem fel.
Világát vesztné tán a napsütésen,
Amit te szórsz most, fényes fehérségem,
Mosolygó száddal, sugárzó szemeddel.

Ó csak ne vádolj! Ó te csak bocsáss meg!
Fehér lelked ne árnyékozza kétség.
Imádkozzál: hadd én is hinni tudjam,
Hogy hallgatod még keblemre borultan
Szivemnek győztes, ujjongó verését!