APAGE

Ne jöjj velem. Itt éj van, bús, beteg.
Keritő szárnya meg ne érjen.
Szeplőtlen álmok közt fogant hited
Tartsd meg te hófehéren.

Gondold, hogy úgy száll most is még feléd
Sugárba fürdő röpke lelkem,
S tiédben áldja most is jobb felét
Gyönyörtől telten.

Gondold, hogy azt a percet esdi még,
Mikor fejed fejemhe’ símul...
Ne tudd, hogy mérges kór emészti rég,
Ne tudj a kinrul.

Ne tudd, hogy fojtó hinár lepte meg
S elbóditotta láp virága...
Ösvénytelen sötétbe tévedett
A napra vágyva.

Ne jöjj velem. Itt éj van, bús, beteg.
Fertőző szóm hozzád ne érjen.
Ami hitünk volt, - már csak a tied.
Te tarsd meg hófehéren!