ÖREG HÁZBAN

Öreg ház ajtaján nyitok be.
Rég jártam, rég ide én.
Apó jön, fehér, mint a tél,
Kezet nyujt, semmit sem beszél,
S megyünk az út kövecsén.

A tearózsák most is nyitnak.
Egy tőnél macska hever.
Apó nézi: megállunk itt-ott,
Lesimít lassan egy-egy szirmot,
Hernyót, mit a földre seper.

Hószin agár mereng a lépcsőn.
Átlépjük. Ránk se szököd.
Csak várom, hogy az ajtót nyitja
A mosolygó lenszőke Gitta...
Igaz, hisz tőle jövök!

Bent semmi nesz. Be sem megyünk.
Széket tol apóka elém.
Egy vázában az ő virágja.
»Elviszem a Gitta nászára.«
S apó szól: »Hát... majd viszem én.«

A fénycsík, ni, hogy nő a lépcsőn:
A vén agár is szalad ám.
Lentről a macska oldalog.
Apó nevet... Komoly dolog.
S szól: »Gyerünk. Hol az a lány?«