SÖTÉTSÉG

Tétlen gubbasztok vak sötétben,
Hajnalt nem váró nagy madár.
Fényivó szemem gödrébe mélyen
Csak hosszú éjszakára vár.

Nem kellesz Nap! Ne lássam én még
Rongy kis csaták rongy katonái!
Jöjj, szeretőm, barna sötétség!
A lelkem békecsókot áhit.

Robotjaunt karom nem mozdul.
Piheni száz meddő tusáját.
»Mi lett, no lám, a vad harcosbul!«
A hízott törpék kiabálják.

Hát roncs. Merése vakmerés volt.
Veletek nem szállt buta pörbe.
S most temetője vaksötét folt:
Feledés puha, irgalmas öble.

Hát roncs. Didergő sivatagba
Parazsa önmagába roskadt.
Tetőre tört, s letört alatta
Szűk lajtorjája a magosnak.

Vége. Sírjára rákaparja
Új, szebb csatáknak éhezője:
»Magával küzdve bukott porba,
Nem hízott törpékkel vesződve.«