KÉSÕ BÁNAT ÉNEKE

Most virággal kezemben
És bánattal szivemben
Egy sirra de jó volna
Hivőn letérdepelnem.

Megfürdetni a szivem
A gyásznak harmatában.
A szivem, melyre féltőn
Én sohase vigyáztam.

És mint fehér virágot,
Min nincsen már folt semmi,
Egy asszony ablakába
Vezeklőn odatenni.

Hogy vallja és meghallja:
»Száz bűnnek árnya rajtam,
De néked, asszonyom,
Szüztisztán megmaradtam«.