Mi hazaérünk, könyvem, harcok
könyve,
Ki fogantattál világ vére árán.
Mi hazaérünk, hogyha porló testünk
Bús étek lesz is vércsék lakomáján.
Uzsoki-hágón leverjük a sárt,
Leverjük a vért menténkről, csizmánkról.
Muskátlis, méntás ablakok alatt
Lovunk és szivünk büszke táncot táncol.
Velünk repülnek, könyvem, harcok
könyve,
Diadaluton vitézek, vidámak,
S a mi szavunkkal Tiszamenti házban
Jó magyaroknak jó estét kivánnak.
De jó lesz ottan szivvel
szorgosoknak,
De jó lesz ottan sebeket vivőknek;
De jaj lesz ottan nagyképű kosoknak,
De jaj lesz ottan cégéres ripőknek.
Mi hazaérünk, könyvem, és beszélünk
Öreg estéken ősi asztal mellett
Véres napokról boldog borzadóknak,
Mikor a mezőn véres rózsa termett.
Mi hazaérünk, könyvem, és beszélünk,
S a mi szavunk már végtelenbe harsog,
Megnyilnak rája jeltelen sirok,
S halott honvédek ujrázzák a marsot.
És mi nem félünk, könyvem, harcok
könyve,
S amely a viharban sziklaként megállott:
Magyar hüségnek babért fonatunk,
Ha megvesznek is ujra a világok.
Mi hazaérünk és ha porló testünk
Öles mélységben porlad is a mészben,
Könyvem, hű bajtárs, mi már ott leszünk,
Hol a hős vérnek szent váltsága lészen.