D’ANNUNZIO.

D’Annunzio, ügyes D’Annunzio,
Még mindig rólad szól a táviró?

D’Annunzio, ravasz D’Annunzio,
Ki mindig tudtad, mi hasznos, mi jó;
És úgy pöngetted a vásári lyrát,
Hogy sapkád mindig megtöltsék a lirák;
S fórumra vitted, mint szájas cseléd,
Szegény, hervadó hetérák kegyét;
És tányéroztál, amikor kitártad
A csőcseléknek a hálószobádat;

D’Annunzio, cseles D’Annunzio,
Ki mindig tudtad, mi hasznos, mi jó;
És úgy döngetted a szamárbőr dobját,
Hogy messziről oroszlánnak gondolják;
És ugy forgattad a pojáca-tógát,
Hogy csak jó szemeknek látszott ki a lóláb;
D’Annunzio, cseles D’Annunzio,
Mit hallat rólad még a táviró?

D’Annunzio, falánk D’Annunzio,
Ki mindig tudtad, mi hasznos, mi jó;
Rómában állt vagy Párizsban az oltár,
Te mindegyiknek egyformán hódoltál.
Londonban angol, Lembergben zsidó,
Csak feljebb szálljon a szent ázsió.
Nem baj, ha sarki lány is lett a múzsa,
Csak D’Annunzio a percentet húzza.

D’Annunzio, ravasz D’Annunzio,
Mit is kell rólad még hallani, ó!

D’Annunzio, mohó D’Annunzio,
Kit istenitett egy lump náció,
Egy elkéjelgett élet alkonyán most
Fegyvert ragadsz és elhagyod a Várost,
Mely megcsúfolta régen regés multját,
S melynek fiai tetőled tanúlták:
Hogy csak dőzsölni s kéjbe fulni jó,
D’Annunzio, mohó D’Annunzio.

D’Annunzio, kopasz D’Annunzio,
Ki mindig tudtad, mi hasznos, mi jó;
Kopasz fejeddel és kopár sziveddel
Tyrtaeus maszkját ó, miért veszed fel?
Vedlett szárnyadból rég kihullt a toll,
S a hegycsucsokra most kapaszkodol?
Nem lehet ebből semmi, semmi jó,
D’Annunzio, kopasz D’Annunzio.

D’Annunzio, öreg D’Annunzio,
Öreg igazság, s megjegyezni jó:
E piszkos sárgömb élősködőjét
Nem teszi sassá semmi repülőgép;
S nem lobban lángra holt üszke a tűznek,
Mit elhasználtak talján Veszta-szűzek;
S hiába nyihog és nyerit szegény,
Kiélt gebéből nem lesz harci mén.

Kopasz fejjel is megjegyezni jó,
D’Annunzio, öreg D’Annunzio.

                        (Krasznojarszk, 1916.)