Most roppannak a roppant eresztékek;
Most bomlanak a bárgyú babonák.
Vágják már, vágják a szent kések
A zabolát, a zabolát.
Retteg a hajcsár; megfordult a csorda,
Papok, poéták, fel az oltárokra!
Zengjen a völgy és minden bús halom:
Forradalom,
Téged szomjaztunk eleitől fogva.
Tealád ágyaz minden vércsatorna,
Könymosta árok, verejték-folyó;
Penészes gőg, úri tivornya,
Pince-salak, nyomor-kohó;
Tealád ágyaz minden arany-trágya,
Valahol gyülik gyülölt garmadába -
Te kelsz belőle fénnyel gazdagon:
Forradalom,
Nyomornak s fénynek lánghajú leánya.
Akit te ölelsz, elsápad a zsarnok;
Dúsak erében megdermed a vér.
Tárnák mélyén hozsánna harsog:
Trónjára a nép visszatér!
Bujik a hajcsár: ostort fog a csorda;
Nyomor és bőség most indul birokra.
Forr a harag már minden katlanon,
Forradalom,
Te fűtöd: Isten égő csipkebokra.
Szent arcod előtt leborulok
térdre -
Távoli bús nép keserű fia.
Uri herék sok rab cselédje
Jajgat bennem, mert Rád kell várnia;
Rád, akit oly rég elnyomott az álom
(Uri beléndek altatott és mákony)
S most ébredsz frissen és fiatalon
Forradalom -
S végig táncolsz a vérszagú világon.
(Krasznojarszk,
1917. III. 22.)