BÚS STRÓFÁK

I

Valami fájó ürességet érzek,
Mintha a lelkem szakadt volna ki,
Mintha mitől már régóta vérzett,
Egyszerre oltná bele valaki.

Valami kinzó bánat ül rajtam,
Mintha egész föld ülne szívemen -
S szinte tudatlan suttogja ajkam:
Elment - s nem látom tán sohasem.

II.

Mit viszesz tőlem? Egész világot;
Imbolygó tűzként lobogó lángot.

Nekem világ volt. Neked - tán semmi.
S mégis - óh nem tudom visszavenni.

III.

Van még sok, amit el nem mondtam -
Csak itt suttogom félálomban.

Aki lesse beszédünk, itt nincs kém -
Ketten vagyunk csak: te, meg én.

Az éjben fénybogár világol
És harang kong valahol távol.

Egy-egy ezüst hang ahogy kicsendül,
Egy könny lepereg szemembül -

S a szót, amit még el nem mondtam,
Suttogom halkan, félálomban.