BOLYONGÁS

Bolyongtam elhagyott csapáson.
Hang nem zavarta álmodásom.
Ha jöttek is ott szembe vélem,
Egy hang szólt szivem belsejében:
Csak menj feléjük, te szegény beteg,
            Azok is olyan
Szomorú, szótlan, csöndes emberek.

Megálltam egy füves tisztáson,
De szerte rebbent mind az álom.
Hangos kacaj csendült elébem
S a hang szólt szivem belsejében:
Ne menj te arra, szomorú ember!
            S más útra tértem
Még szomorúbban, még csöndesebben.