FAUN KESERVE

Este. Irigy fésüpántjából
Kibomlik hullámos haja,
Minthogyha csak szólitana,
Hogy remegő ujjamra fonjam.

Selyempillák hosszu pihéje
Mikor lassan alámerül,
Álmodva ismeretlenül
Igent mond egy gondolatomra.

Az arca olyan fehérfényes,
Minthogyha hóra süt a nap
És én ott látom magamat
Születő szűz gondolatában.

Szivéből piros vércsöpp indul,
Csipkék alatt fut sebesen
S ahol nem rejti csipke sem,
A bőrét felrózsázza értem.

Ideges, szép, fiatal válla
Ha kibukkan a lágy fodorból,
Egy sóhajtással arra gondol,
Hogy: ha én látnám, ha én látnám!

És gőgös és csókvágyó melle,
Fáradt, átlátszó kezei
Nekem akarnak tetszeni,
Mikor langyos vizében babrál.

És az egész pompázó nő-test
Az éjbe mámorosan zengi:
Tied, tied akarok lenni!
- Csak ő nem hallja, csak ő nem hallja.