BEHUNYT SZEMEKKEL

Behunyt szememnek barna kárpitjára
Akarom vagy se: járva, állva, fekve
Csak téged fest a látások ecsetje.

Ahogy ülsz békén. Ahogy lassu ivben
Karod mozditod lágyan és szeliden,
Kibomlott hajad igazitod hátra.

Szép szád hallgat, mint mesebeli rejtek.
Aztán fáradtan a kezed leejted.
Mint kinyilt nárcisz hull piros ruhádra.

A toronyóra kondul: kettő... három...
Aludni kéne... S gyűrt-vetett párnámon
Behunyt szemem az álmot fájva várja.