ÉNEK A GRÁNICON

Idehallom a rónák pihegését.
Vad hegyek orma vérrel tarajos.
Rab népek átka: rettentő pribékség
Fegyverünk útján rongyként szakadoz.

Idehallom a világ lihegését.
Vajúdó méhe szüli a jövőt.
Szabadság, nagyság, szerelem és szépség
Magját érlelik messzi vérmezők.

Fölszállok hozzád, Világ Magvetője,
Ki sziklákat mint pelyheket sodorsz,
Fölszállok hozzád - népem hegedőse -
Idők és népek nagy istene: Sors.

Életemet, e drága pohárt, zengőt
Csordultig vérrel kezedbe adom:
Öntözd vele a boldogabb jövendőt,
Jövő virága nyiljék gazdagon.

Jövő magyarját minden ág ne huzza;
Rémlátás réme ne háljon vele.
Csodára keljen áldott magyar buza:
Aki vetette, az arassa le.

A gyermekért, kit anyja méhe hord még;
A testvérért, ki rémületben élt;
A drága nőért (csókja ajkamon még)
Fogadd el tőlem e pohárnyi vért.

Fogadd el tőlem, Világ Magvetője,
S ha kezdődik a boldog aratás,
Engedd Uram, hogy nyilhasson belőle
Hazai rónán egy áldott kalász.

                                   (Lengyelország, augusztus.)