Paragraph

  1 1 |         Lantin megismerkedett ezzel a lánnyal - társaságban történt,
  2 2 |            Párizsba költözött vele, a kerületben megismerkedtek
  3 2 |             egymást - azt remélték: a lány így hamarosan férjhez
  4 2 |        akivel összekötnék életüket; a tisztességes nõ mintaképe
  5 5 |                        Lantin akkor a belügyminisztérium segédhivatalában
  6 5 |    háromezer-ötszáz frank; megkérte a lányt, s az a felesége lett. ~
  7 5 |              megkérte a lányt, s az a felesége lett. ~
  8 6 |          háztartásukat, hogy szinte a gazdagság fényûzésével áltatták
  9 6 |          varázsa csak erõsödött, és a férfi hat év után még jobban
 10 7 |         zavarta : az asszony imádta a színházat, és imádta a hamis
 11 7 |       imádta a színházat, és imádta a hamis ékszereket. ~
 12 8 |         páholyjegyet szereztek neki a divatos darabokhoz, sõt
 13 8 |         divatos darabokhoz, sõt még a bemutató elõadásokra is;
 14 8 |        tetszett neki, ha nem. Pedig a férfit - a napi munkája
 15 8 |            ha nem. Pedig a férfit - a napi munkája után - nagyon
 16 8 |           aki aztán haza is kísérné a színházból. Az asszony sokáig
 17 8 |          gyöngédségbõl engedett, és a férfi nagyon hálás volt. ~
 18 9 |                                  Ez a szenvedélyes színházrajongás
 19 9 |            felébresztette benne azt a kívánságot is, hogy felékesítse
 20 9 |   csattantott (olyanok voltak, mint a gyémánt), hamis gyöngysorok
 21 10|      bántotta, hogy ennyire szereti a hamis ragyogást - gyakran
 22 11|   ékszerekre, az tündököljön inkább a szépségével és a finomságával.
 23 11|             inkább a szépségével és a finomságával. Ezek ritkább
 24 13|        bánts!… Nekem tetszenek!… Ez a gyengém!… Jó, jó, tudom,
 25 14|        keresztülfolyatta ujjai közt a gyöngysorokat, megcsillogtatta
 26 14|      gyöngysorokat, megcsillogtatta a metszett kristálylapokat
 27 14|            metszett kristálylapokat a fényben. ~
 28 18|          Esténként, ha együtt ültek a tûz mellett, az asszony
 29 18|             tûz mellett, az asszony a teázóasztalkára tette szattyándobozát,
 30 18|     szattyándobozát, ebben tartotta a "limlomot", ahogy Lantin
 31 19|               Addig erõsködött, míg a férfira kapcsolt egy nyakéket,
 32 22|                   Egy téli éjszakán a hidegtõl remegve ért haza
 33 23|             volt, ahogy gyötrõdött; a halott emléke, hangja, mosolya,
 34 24|             megtörtént, hogy amikor a minisztériumban társai összeültek,
 35 24|          összeültek, s megbeszélték a napi eseményeket, arca hirtelen
 36 25|          gondolt; az asszony ruhái, a bútorok ugyanott maradtak,
 37 26|       háztartásukat, s most ugyanaz a fizetés neki, a magányos
 38 26|             ugyanaz a fizetés neki, a magányos férfinak, kevés
 39 28|         nyolc nap választotta el, s a zsebében már egyetlen sout
 40 28|           hogy elad valamit; rögtön a "limlom" jutott az eszébe:
 41 28|        Titokban még mindig gyûlölte a hazug utánzatokat - hányszor,
 42 28|         Naponként látta õket, s már a látásuk is megzavarta a
 43 28|             a látásuk is megzavarta a kedves lény emlékét. ~
 44 30|    hivatalába. Elõbb azonban kiment a körútra, olyan ékszerészt
 45 31|                      Uram - fordult a kereskedõhöz -, megtudhatnám,
 46 31|         megtudhatnám, mennyit ér ez a darab? ~
 47 32|                Az ékszerész átvette a nyakéket, vizsgálgatta,
 48 32|       suttogott vele, végül letette a láncot az asztalra és néhány
 49 33|               Lantint zavarba hozta a bonyolult szertartás; éppen
 50 34|                                     A láncnak tizenkét-tizenötezer
 51 34|             ha közli, hogyan jutott a birtokába. ~
 52 35|                                     A gyászoló férfi az ékszerészre
 53 39|         Lantin egészen hülyén nyúlt a nyakék után, és kiment;
 54 40|           nevethetnékje támadt. "Ó, a szamár! A szamár! És ha
 55 40| nevethetnékje támadt. "Ó, a szamár! A szamár! És ha szaván fogtam
 56 40|          Nem tudja megkülönböztetni a hamisat az igazitól." ~
 57 41|                                     A rue de la Paix sarkán bement
 58 41|            ékszerész megpillantotta a nyakláncot, felkiáltott: ~
 59 45|             rögtön visszaveszem, ha a törvényes elõírásoknak megfelelõen
 60 46|                  Lantin leült, mint a szélütött. ~
 61 49|                          Megmondaná a nevét, uram? ~
 62 50|              Lantin vagyok… Lantin, a belügyminisztérium tisztviselõje…
 63 51|                                     A kereskedõ fölütötte könyvét,
 64 52|                                     A nyakláncot valóban Lantin
 65 53|                                     A két férfi egymásra nézett,
 66 53|          két férfi egymásra nézett, a hivatalnok fejbe sújtottan
 67 53|          hivatalnok fejbe sújtottan a megdöbbenéstõl, az ékszerész
 68 53|         tolvajt szimatolva. Elõször a kereskedõ szólalt meg: ~
 69 56|           elvétette az utat: lement a Tuileriákig, át a Szajna
 70 56|            lement a Tuileriákig, át a Szajna hídján, itt rájött,
 71 56|       rosszfelé jár, visszatért hát a Champs-Élysées-re, s még
 72 56|     magyarázatokat erõltetett. Nem, a felesége semmiképpen nem
 73 57|         miért?…" Dermedten állt meg a fasor közepén, megérintette
 74 57|         fasor közepén, megérintette a rettenetes gyanú. A felesége?… ~
 75 57|    megérintette a rettenetes gyanú. A felesége?… ~
 76 58|                               Akkor a többi ékszer is ajándék." ~
 77 59|                         Úgy érezte, a föld megremeg alatta, egy
 78 59|     védekezve maga elé nyújtotta, s a következõ pillanatban minden
 79 60|    gyógyszertárban tért eszméletre, a járókelõk vitték be. Hazaszállíttatta
 80 61|             hogy ne ordítson. Végre a szenvedéstõl és a fáradtságtól
 81 61|             Végre a szenvedéstõl és a fáradtságtól elcsigázottan
 82 62|               Arra ébredt, hogy süt a nap. Lassan felkelt, a hivatalba
 83 62|          süt a nap. Lassan felkelt, a hivatalba kellett indulnia.
 84 62|     jelenthetne, és néhány sort írt a fõnökének. Azután arra gondolt,
 85 62|          ékszerészhez; elvörösödött a szégyentõl. Sokáig tépelõdött.
 86 63|            idõ volt, kék ég feszült a mosolygó város fölé. Sétáló
 87 64|             pénzük van! Pénzzel még a szenvedést is lerázhatjuk
 88 65|      huszonnégy órája nem evett. De a zsebe üres volt - és újra
 89 65|               és újra eszébe jutott a nyakék. Tizennyolcezer frank!
 90 66|                           Befordult a rue de la Paix-re, s le-fel
 91 66|            Paix-re, s le-fel sétált a járdán, az ékszerüzlettel
 92 66|      húszszor is be akart lépni, de a szégyen mindig megállította. ~
 93 67|             hogy véget vessen ennek a töprengésnek; szinte berobbant
 94 68|                               Amint a kereskedõ meglátta, eléje
 95 68|         mosollyal rögtön leültette. A segédek is elõjöttek, oldalt
 96 72|         remegõ kézzel zsebébe dugta a pénzt. ~
 97 77|           hogy kedvére nevethessen; a másik hangosan fújta az
 98 83|                                     A nagy briliáns fülbevalókért
 99 83|            frankot ajánlottak neki, a karkötõkért harmincötezret,
100 83|         karkötõkért harmincötezret, a melltûkért, gyûrûkért, medalionokért
101 85|                                     A hölgy mindenét ékszerekre
102 88|                  Majd megállapodott a kereskedõvel, hogy másnap
103 89|           utcára érve felpillantott a Vendôme-oszlopra; olyan
104 89|             most nekifut, talán még a császár szobrát is átugorja,
105 89|        császár szobrát is átugorja, a császárt, ott a magasban,
106 89|           átugorja, a császárt, ott a magasban, az égbe nyúló
107 91|                Aztán körülkocsizott a Bois-ban. Valamelyes megvetéssel
108 91|        Valamelyes megvetéssel nézte a többi fogatot, és szinte
109 91|       fogatot, és szinte fojtogatta a vágy, hogy odakiáltsa az
110 92|                       Eszébe jutott a hivatal. Odavitette magát,
111 92|     Odavitette magát, bátran bement a fõnökéhez. ~
112 94|     terveirõl beszélt velük, azután a Café Anglais-ba hajtatott,
113 95|                                     A szomszéd asztalnál egy férfi
114 95|           igazi úrnak nézte, s mint a viszketést, nem tudta legyõzni
115 95|      viszketést, nem tudta legyõzni a vágyat, hogy elhencegje:
116 96|     Életében elõször nem unatkozott a színházban; az éjszakát