1876-meges | megfe-zsebk
Paragraph
1 52| 16, rue des Martyrs... 1876. július 20-án. ~
2 52| Martyrs... 1876. július 20-án. ~
3 2 | kedvesek. Komoly fiatalemberek ábrándoznak ilyen lányról, akivel összekötnék
4 19| Addig erõsködött, míg a férfira
5 54| huszonnégy órára? Elismervényt adok róla. ~
6 27| Adósságokba keveredett, állandóan pénz
7 2 | Vidéki adószedõ lánya volt, apja évekkel
8 45| Én huszonötezerért adtam el… De tizennyolcért rögtön
9 61| fáradtságtól elcsigázottan az ágyra dõlt, nehéz álomba merült. ~
10 82| könyveket akarta látni; s ahogyan emelkedett az összeg, õ
11 25| bútorok ugyanott maradtak, ahol utolsó nap voltak. ~
12 64| magunkról! Oda megyünk, ahova tetszik, utazhatunk, szórakozhatunk!
13 58| Akkor a többi ékszer is ajándék." ~
14 83| fülbevalókért húszezer frankot ajánlottak neki, a karkötõkért harmincötezret,
15 2 | tartózkodás varázsa áradt, ajkán alig látható örök mosoly
16 30| ilyen olcsó semmiséget akar eladni. ~
17 66| frank! Már húszszor is be akart lépni, de a szégyen mindig
18 82| minduntalan az üzleti könyveket akarta látni; s ahogyan emelkedett
19 30| olyan ékszerészt keresett, akihez bizalommal betérhet. Végre
20 64| Milyen boldogok, akiknek pénzük van! Pénzzel még
21 11| Drágám, akinek nincs pénze valódi ékszerekre,
22 2 | ábrándoznak ilyen lányról, akivel összekötnék életüket; a
23 23| szenvedett, hogy egy hónap alatt teljesen megõszült. Reggeltõl
24 59| érezte, a föld megremeg alatta, egy fa éppen elõtte dõl
25 85| hölgy mindenét ékszerekre áldozta. ~
26 2 | tartózkodás varázsa áradt, ajkán alig látható örök mosoly élt,
27 82| Lantin most már vitatkozott, alkudozott, mérgelõdött, minduntalan
28 57| És miért?…" Dermedten állt meg a fasor közepén, megérintette
29 61| elcsigázottan az ágyra dõlt, nehéz álomba merült. ~
30 6 | a gazdagság fényûzésével áltatták magukat. Figyelmes volt
31 13| van, de az ember olyan, amilyennek született. Én imádnám az
32 52| Martyrs... 1876. július 20-án. ~
33 94| beszélt velük, azután a Café Anglais-ba hajtatott, és vacsorát rendelt. ~
34 2 | volt. Szerény szépségébõl angyali tartózkodás varázsa áradt,
35 18| ahogy Lantin gúnyolta. Annyi figyelemmel, olyan odaadással
36 2 | évekkel ezelõtt meghalt. Anyja ekkor Párizsba költözött
37 2 | Vidéki adószedõ lánya volt, apja évekkel ezelõtt meghalt.
38 7 | Csak két apróság zavarta : az asszony imádta
39 3 | Mindenki dicsérte, áradoztak róla, ismerõsei egyre ezt
40 2 | angyali tartózkodás varázsa áradt, ajkán alig látható örök
41 9 | koccantak rajta, réz karkötõi aranyként csillogtak, és fésûiben
42 83| fejdíszért tizennégyezret, az aranyláncon függõ, hatalmas gyémántszoliterért
43 24| megbeszélték a napi eseményeket, arca hirtelen felpuffadt, orra
44 81| valamennyi innen került az asszonyhoz. ~
45 95| A szomszéd asztalnál egy férfi ült, ezt igazi
46 32| végül letette a láncot az asztalra és néhány lépést hátrálva
47 56| utat: lement a Tuileriákig, át a Szajna hídján, itt rájött,
48 72| leszámolt tizennyolc ezrest; s átnyújtotta Lantinnak; az nyugtát írt,
49 67| sem… Hirtelen döntött - átszaladt az úton, hogy véget vessen
50 89| még a császár szobrát is átugorja, a császárt, ott a magasban,
51 56| zsebre vágta, és elment. Átvágott az utcán, majd visszafordult,
52 32| Az ékszerész átvette a nyakéket, vizsgálgatta,
53 93| Azért jöttem, hogy bejelentsem
54 74| Ugyanabból az örökségbõl… Azokat is megvenné? ~
55 30| indult hivatalába. Elõbb azonban kiment a körútra, olyan
56 9 | ellenállhatatlan, tartózkodó báját új színnel gazdagította
57 10| Férjét bántotta, hogy ennyire szereti a
58 13| Ne bánts!… Nekem tetszenek!… Ez a
59 8 | Barátnõi (néhány kishivatalnok felesége)
60 8 | vigye magával valamelyik barátnõjét, aki aztán haza is kísérné
61 92| hivatal. Odavitette magát, bátran bement a fõnökéhez. ~
62 38| legfeljebb tizenötezerre becsülöm. Majd visszajön, ha nem
63 29| felesége kedvencét - úgy becsülte: megérhet hat-nyolc frankot.
64 2 | férjhez megy. Szegényen is becsülték õket, csöndesek voltak és
65 66| Befordult a rue de la Paix-re, s le-fel
66 93| Azért jöttem, hogy bejelentsem lemondásomat. Háromszázezer
67 23| Lantin majdnem belepusztult. Olyan rettenetesen szenvedett,
68 1 | helyettesénél -, rögtön úgy beleszeretett, mintha hálóba gubancolódott
69 2 | mosoly élt, mintha csak belülrõl sugárzott volna. ~
70 8 | divatos darabokhoz, sõt még a bemutató elõadásokra is; ilyenkor
71 67| ennek a töprengésnek; szinte berobbant az ékszerészhez. ~
72 62| dolgozni. Eszébe jutott, hogy beteget jelenthetne, és néhány sort
73 30| keresett, akihez bizalommal betérhet. Végre kiszemelt egyet,
74 34| ha közli, hogyan jutott a birtokába. ~
75 37| ékszerész azt hitte, hogy bizalmatlanok vele, s száraz hangon vetette
76 30| ékszerészt keresett, akihez bizalommal betérhet. Végre kiszemelt
77 4 | Aki feleségül veszi, bizony jól jár vele! Különbet nem
78 91| Aztán körülkocsizott a Bois-ban. Valamelyes megvetéssel
79 6 | Valószínûtlenül boldogan éltek. Az asszony olyan
80 64| Milyen boldogok, akiknek pénzük van! Pénzzel
81 33| Lantint zavarba hozta a bonyolult szertartás; éppen megszólalt
82 26| asszony mindennap kitûnõ borokat venni, finom ételeket tálalni.
83 90| és egy palack húszfrankos bort hozatott. ~
84 83| A nagy briliáns fülbevalókért húszezer frankot
85 26| magányos férfinak, kevés volt. Bután tûnõdött, hogyan tudott
86 25| gondolt; az asszony ruhái, a bútorok ugyanott maradtak, ahol
87 94| beszélt velük, azután a Café Anglais-ba hajtatott, és
88 56| rosszfelé jár, visszatért hát a Champs-Élysées-re, s még mindig nem tudott
89 17| Olyan vagy, mint egy cigánylány. ~
90 52| nyakláncot valóban Lantin asszony címére küldtük... 16, rue des Martyrs...
91 67| Csakhogy éhes volt, nagyon éhes!
92 2 | megismerkedtek több polgári családdal, sûrûn látogatták egymást -
93 89| most nekifut, talán még a császár szobrát is átugorja, a császárt,
94 89| császár szobrát is átugorja, a császárt, ott a magasban, az égbe
95 9 | nagy rajnai kristályokat csattantott (olyanok voltak, mint a
96 29| és majdnem minden este új csecsebecsével jött haza. Végül az egyik
97 9 | réz karkötõi aranyként csillogtak, és fésûiben drágakövek
98 24| az idõ, de fájdalma nem csitult. Gyakran megtörtént, hogy
99 2 | Szegényen is becsülték õket, csöndesek voltak és kedvesek. Komoly
100 30| Zsebébe csúsztatta, s indult hivatalába. Elõbb
101 36| Mi? - dadogta végre. - Biztos benne? ~
102 31| megtudhatnám, mennyit ér ez a darab? ~
103 8 | szereztek neki a divatos darabokhoz, sõt még a bemutató elõadásokra
104 81| visszajött, még mindig nem evett. Darabonként vizsgálták az ékszereket,
105 57| De kitõl?… És miért?…" Dermedten állt meg a fasor közepén,
106 3 | Mindenki dicsérte, áradoztak róla, ismerõsei
107 29| jött haza. Végül az egyik díszes nyakéket választotta, felesége
108 8 | páholyjegyet szereztek neki a divatos darabokhoz, sõt még a bemutató
109 67| egyetlen souja sem… Hirtelen döntött - átszaladt az úton, hogy
110 59| alatta, egy fa éppen elõtte dõl le; karját védekezve maga
111 62| megrázkódtatás után ismét dolgozni. Eszébe jutott, hogy beteget
112 5 | belügyminisztérium segédhivatalában dolgozott, fõtiszti jövedelme évi
113 61| fáradtságtól elcsigázottan az ágyra dõlt, nehéz álomba merült. ~
114 56| semmiképpen nem vehetett ilyen drága ékszert! ~
115 9 | csillogtak, és fésûiben drágakövek tüzével égõ színes üvegdarabkák
116 11| Drágám, akinek nincs pénze valódi
117 72| majd remegõ kézzel zsebébe dugta a pénzt. ~
118 18| teázóasztalkára tette szattyándobozát, ebben tartotta a "limlomot", ahogy
119 62| Arra ébredt, hogy süt a nap. Lassan
120 26| nehezebben élt. Felesége eddig mindennel ellátta háztartásukat,
121 8 | nagyon fárasztotta az effajta szórakozás. Hamarosan már-már
122 63| Gyönyörû idõ volt, kék ég feszült a mosolygó város
123 89| császárt, ott a magasban, az égbe nyúló oszlop tetején. ~
124 57| Nem, nem! Ez egész biztos!… Akkor hát ajándékba
125 39| Lantin egészen hülyén nyúlt a nyakék után,
126 83| gyémántszoliterért negyvenezret. Az egészért összesen százkilencvenhat-ezret. ~
127 9 | fésûiben drágakövek tüzével égõ színes üvegdarabkák sziporkáztak. ~
128 74| Van még egy-két… néhány ilyen… ékszerem.
129 39| olyasfélét érzett, hogy most egyedül kell maradnia, és gondolkodnia
130 30| betérhet. Végre kiszemelt egyet, s bement az üzletbe. Kissé
131 53| A két férfi egymásra nézett, a hivatalnok fejbe
132 2 | családdal, sûrûn látogatták egymást - azt remélték: a lány így
133 9 | felékesítse magát. Ruhái egyszerûek maradtak, nagyon finomak,
134 18| Esténként, ha együtt ültek a tûz mellett, az
135 61| Feldúltan sírt késõ éjszakáig, zsebkendõjét harapdálta,
136 22| Egy téli éjszakán a hidegtõl remegve ért haza
137 96| unatkozott a színházban; az éjszakát lányokkal töltötte. ~
138 2 | évekkel ezelõtt meghalt. Anyja ekkor Párizsba költözött vele,
139 18| odaadással vizsgálgatta hamis ékszereit, mintha csak valamilyen
140 11| finomságával. Ezek ritkább ékszerek! ~
141 80| És kocsin ment haza az ékszerekért. ~
142 74| még egy-két… néhány ilyen… ékszerem. Ugyanabból az örökségbõl…
143 35| A gyászoló férfi az ékszerészre meredt, szája tátva maradt -
144 30| kiment a körútra, olyan ékszerészt keresett, akihez bizalommal
145 66| le-fel sétált a járdán, az ékszerüzlettel szemben. Tizennyolcezer
146 28| talált - arra gondolt, hogy elad valamit; rögtön a "limlom"
147 30| ilyen olcsó semmiséget akar eladni. ~
148 30| szégyellte, hogy ennyire elárulja nyomorúságát - ilyen olcsó
149 61| szenvedéstõl és a fáradtságtól elcsigázottan az ágyra dõlt, nehéz álomba
150 59| le; karját védekezve maga elé nyújtotta, s a következõ
151 97| de kissé nehéz nõ volt. Eléggé megkeserítette az életét. ~
152 18| titkolt, mély szenvedélyét elégítette volna ki. ~
153 68| Amint a kereskedõ meglátta, eléje sietett, udvarias mosollyal
154 96| Életében elõször nem unatkozott a
155 97| Eléggé megkeserítette az életét. ~Illés Endre fordítása ~
156 2 | lányról, akivel összekötnék életüket; a tisztességes nõ mintaképe
157 24| felpuffadt, orra szinte elferdült, szeme megtelt könnyel;
158 71| Kérem… elfogadom… ~
159 95| legyõzni a vágyat, hogy elhencegje: négyszázezer frankot örökölt. ~
160 59| következõ pillanatban minden elhomályosult benne, összeesett. ~
161 79| Elhozom õket. ~
162 54| hagyná huszonnégy órára? Elismervényt adok róla. ~
163 26| Felesége eddig mindennel ellátta háztartásukat, s most ugyanaz
164 9 | szerények; gyengéd varázsát, ellenállhatatlan, tartózkodó báját új színnel
165 8 | színházból. Az asszony sokáig ellenkezett, illetlennek tartotta az
166 88| kereskedõvel, hogy másnap ellenõrzõ szakértõt hoz, és elment. ~
167 8 | darabokhoz, sõt még a bemutató elõadásokra is; ilyenkor magával hurcolta
168 30| csúsztatta, s indult hivatalába. Elõbb azonban kiment a körútra,
169 45| visszaveszem, ha a törvényes elõírásoknak megfelelõen igazolja, hogyan
170 68| leültette. A segédek is elõjöttek, oldalt húzódtak, és sunyin
171 28| Egy reggel azután - elsejétõl még nyolc nap választotta
172 6 | jobban szerette, mint az elsõ napokban. ~
173 6 | Valószínûtlenül boldogan éltek. Az asszony olyan leleményes
174 56| visszafordult, mert észrevette, hogy elvétette az utat: lement a Tuileriákig,
175 23| Reggeltõl estig sírt, már-már elviselhetetlen volt, ahogy gyötrõdött;
176 62| mennie az ékszerészhez; elvörösödött a szégyentõl. Sokáig tépelõdött.
177 13| hogy igazad van, de az ember olyan, amilyennek született.
178 63| mosolygó város fölé. Sétáló emberek haladtak elõtte, zsebre
179 91| vágy, hogy odakiáltsa az embereknek: "Én is gazdag vagyok! Kétszázezer
180 82| akarta látni; s ahogyan emelkedett az összeg, õ egyre hangosabban
181 72| tekintélyes pénzköteget emelt ki az egyik fiókból, leszámolt
182 23| ahogy gyötrõdött; a halott emléke, hangja, mosolya, minden
183 28| megzavarta a kedves lény emlékét. ~
184 97| megkeserítette az életét. ~Illés Endre fordítása ~
185 8 | De végül gyöngédségbõl engedett, és a férfi nagyon hálás
186 67| úton, hogy véget vessen ennek a töprengésnek; szinte berobbant
187 12| kedvesen mosolygott, s csak ennyit felelt: ~
188 42| Érdekes!… Ezt ismerem… nagyon jól
189 56| próbálkozott, magyarázatokat erõltetett. Nem, a felesége semmiképpen
190 19| Addig erõsködött, míg a férfira kapcsolt
191 6 | kedveskedett férjének; varázsa csak erõsödött, és a férfi hat év után
192 72| Az ékszerész erre tekintélyes pénzköteget
193 22| éjszakán a hidegtõl remegve ért haza az Operából. Másnap
194 38| azt hiszi, hogy többet kap érte, próbálkozzék másutt… Én
195 34| tizenkét-tizenötezer frank az értéke, de csak akkor vehetem meg,
196 35| szája tátva maradt - nem értette. ~
197 89| Az utcára érve felpillantott a Vendôme-oszlopra;
198 78| Lantin érzéketlenül, vörösen és méltósággal
199 39| után, és kiment; olyasfélét érzett, hogy most egyedül kell
200 24| összeültek, s megbeszélték a napi eseményeket, arca hirtelen felpuffadt,
201 29| vásárolgatott, és majdnem minden este új csecsebecsével jött haza.
202 18| Esténként, ha együtt ültek a tûz mellett,
203 23| teljesen megõszült. Reggeltõl estig sírt, már-már elviselhetetlen
204 60| Egy gyógyszertárban tért eszméletre, a járókelõk vitték be.
205 26| kitûnõ borokat venni, finom ételeket tálalni. Minderre most nem
206 6 | erõsödött, és a férfi hat év után még jobban szerette,
207 2 | adószedõ lánya volt, apja évekkel ezelõtt meghalt. Anyja ekkor
208 5 | dolgozott, fõtiszti jövedelme évi háromezer-ötszáz frank;
209 11| szépségével és a finomságával. Ezek ritkább ékszerek! ~
210 2 | lánya volt, apja évekkel ezelõtt meghalt. Anyja ekkor Párizsba
211 28| limlom" jutott az eszébe: ezen kellene túladnia. Titokban
212 72| fiókból, leszámolt tizennyolc ezrest; s átnyújtotta Lantinnak;
213 1 | Amikor Lantin megismerkedett ezzel a lánnyal - társaságban
214 59| föld megremeg alatta, egy fa éppen elõtte dõl le; karját
215 24| Múlt az idõ, de fájdalma nem csitult. Gyakran megtörtént,
216 61| Végre a szenvedéstõl és a fáradtságtól elcsigázottan az ágyra dõlt,
217 8 | napi munkája után - nagyon fárasztotta az effajta szórakozás. Hamarosan
218 57| Dermedten állt meg a fasor közepén, megérintette a
219 53| egymásra nézett, a hivatalnok fejbe sújtottan a megdöbbenéstõl,
220 83| tizenhatezret, egy smaragd és zafír fejdíszért tizennégyezret, az aranyláncon
221 69| az összeget, amit tegnap felajánlottam. ~
222 28| utánzatokat - hányszor, hányszor felbosszantották! Naponként látta õket, s
223 61| Feldúltan sírt késõ éjszakáig, zsebkendõjét
224 9 | színházrajongás hamarosan felébresztette benne azt a kívánságot is,
225 9 | azt a kívánságot is, hogy felékesítse magát. Ruhái egyszerûek
226 12| mosolygott, s csak ennyit felelt: ~
227 86| Lantin komolyan felelte : ~
228 4 | Aki feleségül veszi, bizony jól jár vele!
229 89| volt, hogy legszívesebben felkapaszkodott volna rá, mint egy mászórúdra.
230 62| hogy süt a nap. Lassan felkelt, a hivatalba kellett indulnia.
231 62| hagyhatja ott az ékszert? Felöltözött, és lement az utcára. ~
232 89| Az utcára érve felpillantott a Vendôme-oszlopra; olyan
233 24| eseményeket, arca hirtelen felpuffadt, orra szinte elferdült,
234 14| metszett kristálylapokat a fényben. ~
235 6 | hogy szinte a gazdagság fényûzésével áltatták magukat. Figyelmes
236 26| fizetés neki, a magányos férfinak, kevés volt. Bután tûnõdött,
237 19| Addig erõsködött, míg a férfira kapcsolt egy nyakéket, s
238 8 | tetszett neki, ha nem. Pedig a férfit - a napi munkája után -
239 16| Férje mosolygott. ~
240 6 | hízelegve kedveskedett férjének; varázsa csak erõsödött,
241 2 | remélték: a lány így hamarosan férjhez megy. Szegényen is becsülték
242 9 | aranyként csillogtak, és fésûiben drágakövek tüzével égõ színes
243 63| Gyönyörû idõ volt, kék ég feszült a mosolygó város fölé. Sétáló
244 2 | voltak és kedvesek. Komoly fiatalemberek ábrándoznak ilyen lányról,
245 18| ahogy Lantin gúnyolta. Annyi figyelemmel, olyan odaadással vizsgálgatta
246 6 | fényûzésével áltatták magukat. Figyelmes volt és gyengéd, hízelegve
247 68| oldalt húzódtak, és sunyin figyelték Lantint. ~
248 9 | egyszerûek maradtak, nagyon finomak, de szerények; gyengéd varázsát,
249 11| inkább a szépségével és a finomságával. Ezek ritkább ékszerek! ~
250 72| pénzköteget emelt ki az egyik fiókból, leszámolt tizennyolc ezrest;
251 26| háztartásukat, s most ugyanaz a fizetés neki, a magányos férfinak,
252 59| Úgy érezte, a föld megremeg alatta, egy fa
253 63| feszült a mosolygó város fölé. Sétáló emberek haladtak
254 51| A kereskedõ fölütötte könyvét, lapozott benne. ~
255 91| megvetéssel nézte a többi fogatot, és szinte fojtogatta a
256 40| A szamár! És ha szaván fogtam volna!... Szép kis ékszerész!
257 91| többi fogatot, és szinte fojtogatta a vágy, hogy odakiáltsa
258 92| Odavitette magát, bátran bement a fõnökéhez. ~
259 97| az életét. ~Illés Endre fordítása ~
260 31| Uram - fordult a kereskedõhöz -, megtudhatnám,
261 32| nyakéket, vizsgálgatta, forgatta, megemelte, nagyítójával
262 5 | segédhivatalában dolgozott, fõtiszti jövedelme évi háromezer-ötszáz
263 91| gazdag vagyok! Kétszázezer frankom van" ~
264 83| tizennégyezret, az aranyláncon függõ, hatalmas gyémántszoliterért
265 83| A nagy briliáns fülbevalókért húszezer frankot ajánlottak
266 9 | öltözködésének nemessége. De fülére újabban nagy rajnai kristályokat
267 27| állandóan pénz után szaladgált, fûhöz-fához kapkodott. ~
268 77| nevethessen; a másik hangosan fújta az orrát. ~
269 26| tálalni. Minderre most nem futotta szerény jövedelmébõl. ~
270 9 | tartózkodó báját új színnel gazdagította öltözködésének nemessége.
271 6 | háztartásukat, hogy szinte a gazdagság fényûzésével áltatták magukat.
272 56| nem tudott összefüggõen gondolkodni. Következtetésekkel próbálkozott,
273 39| egyedül kell maradnia, és gondolkodnia kell. ~
274 24| könnyel; néhány rettenetes grimasz után zokogni kezdett. ~
275 1 | beleszeretett, mintha hálóba gubancolódott volna. ~
276 84| Az ékszerész finom gúnnyal jegyezte meg: ~
277 18| limlomot", ahogy Lantin gúnyolta. Annyi figyelemmel, olyan
278 57| megérintette a rettenetes gyanú. A felesége?… ~
279 35| A gyászoló férfi az ékszerészre meredt,
280 9 | olyanok voltak, mint a gyémánt), hamis gyöngysorok koccantak
281 83| aranyláncon függõ, hatalmas gyémántszoliterért negyvenezret. Az egészért
282 13| Nekem tetszenek!… Ez a gyengém!… Jó, jó, tudom, hogy igazad
283 8 | tartotta az ilyesmit. De végül gyöngédségbõl engedett, és a férfi nagyon
284 9 | mint a gyémánt), hamis gyöngysorok koccantak rajta, réz karkötõi
285 14| keresztülfolyatta ujjai közt a gyöngysorokat, megcsillogtatta a metszett
286 63| Gyönyörû idõ volt, kék ég feszült
287 23| elviselhetetlen volt, ahogy gyötrõdött; a halott emléke, hangja,
288 60| Egy gyógyszertárban tért eszméletre, a járókelõk
289 28| túladnia. Titokban még mindig gyûlölte a hazug utánzatokat - hányszor,
290 83| harmincötezret, a melltûkért, gyûrûkért, medalionokért tizenhatezret,
291 62| tépelõdött. De csak nem hagyhatja ott az ékszert? Felöltözött,
292 54| Nálam hagyná huszonnégy órára? Elismervényt
293 29| halomban, amit felesége itt hagyott; nagy halom volt, mert az
294 94| azután a Café Anglais-ba hajtatott, és vacsorát rendelt. ~
295 3 | róla, ismerõsei egyre ezt hajtogatták: ~
296 63| város fölé. Sétáló emberek haladtak elõtte, zsebre vágták kezüket.
297 8 | engedett, és a férfi nagyon hálás volt. ~
298 32| odaszólította segédjét, halkan suttogott vele, végül letette
299 1 | úgy beleszeretett, mintha hálóba gubancolódott volna. ~
300 29| felesége itt hagyott; nagy halom volt, mert az asszony szinte
301 29| Sokáig turkált az olcsó halomban, amit felesége itt hagyott;
302 23| volt, ahogy gyötrõdött; a halott emléke, hangja, mosolya,
303 40| tudja megkülönböztetni a hamisat az igazitól." ~
304 23| gyötrõdött; a halott emléke, hangja, mosolya, minden varázsa
305 37| bizalmatlanok vele, s száraz hangon vetette oda: ~
306 82| emelkedett az összeg, õ egyre hangosabban beszélt. ~
307 77| kedvére nevethessen; a másik hangosan fújta az orrát. ~
308 61| éjszakáig, zsebkendõjét harapdálta, hogy ne ordítson. Végre
309 83| ajánlottak neki, a karkötõkért harmincötezret, a melltûkért, gyûrûkért,
310 5 | fõtiszti jövedelme évi háromezer-ötszáz frank; megkérte a lányt,
311 93| bejelentsem lemondásomat. Háromszázezer frankot örököltem. ~
312 29| úgy becsülte: megérhet hat-nyolc frankot. Hamis ékszer, de
313 32| asztalra és néhány lépést hátrálva is megszemlélte. ~
314 60| a járókelõk vitték be. Hazaszállíttatta magát, és bezárkózott. ~
315 28| Titokban még mindig gyûlölte a hazug utánzatokat - hányszor,
316 1 | történt, hivatali fõnökének helyettesénél -, rögtön úgy beleszeretett,
317 22| Operából. Másnap köhögött. Egy hét múlva tüdõgyulladásban meghalt. ~
318 21| Karjába vetette magát, és hevesen megcsókolta. ~
319 22| Egy téli éjszakán a hidegtõl remegve ért haza az Operából.
320 56| Tuileriákig, át a Szajna hídján, itt rájött, hogy megint
321 38| Ha azt hiszi, hogy többet kap érte, próbálkozzék
322 37| Az ékszerész azt hitte, hogy bizalmatlanok vele,
323 47| meg jobban!… Én mindig azt hittem… hogy hamis… ~
324 92| Eszébe jutott a hivatal. Odavitette magát, bátran
325 30| Zsebébe csúsztatta, s indult hivatalába. Elõbb azonban kiment a
326 62| a nap. Lassan felkelt, a hivatalba kellett indulnia. De milyen
327 1 | lánnyal - társaságban történt, hivatali fõnökének helyettesénél -,
328 53| férfi egymásra nézett, a hivatalnok fejbe sújtottan a megdöbbenéstõl,
329 94| Kezet szorított régi hivatalnoktársaival, új terveirõl beszélt velük,
330 6 | Figyelmes volt és gyengéd, hízelegve kedveskedett férjének; varázsa
331 85| A hölgy mindenét ékszerekre áldozta. ~
332 55| Hogyne… természetesen… ~
333 33| volna: "Ó, tudom, hogy olcsó holmi…" - amikor az ékszerész
334 88| másnap ellenõrzõ szakértõt hoz, és elment. ~
335 90| palack húszfrankos bort hozatott. ~
336 33| Lantint zavarba hozta a bonyolult szertartás;
337 39| Lantin egészen hülyén nyúlt a nyakék után, és
338 8 | elõadásokra is; ilyenkor magával hurcolta férjét, ha tetszett neki,
339 83| nagy briliáns fülbevalókért húszezer frankot ajánlottak neki,
340 90| villásreggelire, és egy palack húszfrankos bort hozatott. ~
341 45| Én huszonötezerért adtam el… De tizennyolcért
342 66| Tizennyolcezer frank! Már húszszor is be akart lépni, de a
343 68| segédek is elõjöttek, oldalt húzódtak, és sunyin figyelték Lantint. ~
344 25| nem mozdított el semmit. Ide mindennap bezárkózott, s
345 13| gyengém!… Jó, jó, tudom, hogy igazad van, de az ember olyan,
346 29| frankot. Hamis ékszer, de igazán szép munka. ~
347 95| asztalnál egy férfi ült, ezt igazi úrnak nézte, s mint a viszketést,
348 40| megkülönböztetni a hamisat az igazitól." ~
349 45| elõírásoknak megfelelõen igazolja, hogyan jutott önhöz. ~
350 2 | egymást - azt remélték: a lány így hamarosan férjhez megy.
351 97| megkeserítette az életét. ~Illés Endre fordítása ~
352 8 | asszony sokáig ellenkezett, illetlennek tartotta az ilyesmit. De
353 8 | bemutató elõadásokra is; ilyenkor magával hurcolta férjét,
354 8 | illetlennek tartotta az ilyesmit. De végül gyöngédségbõl
355 13| amilyennek született. Én imádnám az ékszereket! ~
356 62| felkelt, a hivatalba kellett indulnia. De milyen nehéz ilyen megrázkódtatás
357 30| Zsebébe csúsztatta, s indult hivatalába. Elõbb azonban
358 11| ékszerekre, az tündököljön inkább a szépségével és a finomságával.
359 81| megbecsülték. Majdnem valamennyi innen került az asszonyhoz. ~
360 3 | dicsérte, áradoztak róla, ismerõsei egyre ezt hajtogatták: ~
361 66| Paix-re, s le-fel sétált a járdán, az ékszerüzlettel szemben.
362 60| gyógyszertárban tért eszméletre, a járókelõk vitték be. Hazaszállíttatta
363 84| ékszerész finom gúnnyal jegyezte meg: ~
364 78| vörösen és méltósággal jelentette ki: ~
365 62| Eszébe jutott, hogy beteget jelenthetne, és néhány sort írt a fõnökének.
366 29| minden este új csecsebecsével jött haza. Végül az egyik díszes
367 93| Azért jöttem, hogy bejelentsem lemondásomat.
368 5 | segédhivatalában dolgozott, fõtiszti jövedelme évi háromezer-ötszáz frank;
369 26| most nem futotta szerény jövedelmébõl. ~
370 52| rue des Martyrs... 1876. július 20-án. ~
371 19| erõsködött, míg a férfira kapcsolt egy nyakéket, s aztán nevetve
372 27| szaladgált, fûhöz-fához kapkodott. ~
373 57| biztos!… Akkor hát ajándékba kapta! Ajándékba!… De kitõl?…
374 21| Karjába vetette magát, és hevesen
375 59| fa éppen elõtte dõl le; karját védekezve maga elé nyújtotta,
376 9 | gyöngysorok koccantak rajta, réz karkötõi aranyként csillogtak, és
377 83| frankot ajánlottak neki, a karkötõkért harmincötezret, a melltûkért,
378 89| Vendôme-oszlopra; olyan jó kedve volt, hogy legszívesebben
379 29| nyakéket választotta, felesége kedvencét - úgy becsülte: megérhet
380 77| segéd kioldalgott, hogy kedvére nevethessen; a másik hangosan
381 28| látásuk is megzavarta a kedves lény emlékét. ~
382 2 | õket, csöndesek voltak és kedvesek. Komoly fiatalemberek ábrándoznak
383 12| Az asszony kedvesen mosolygott, s csak ennyit
384 6 | volt és gyengéd, hízelegve kedveskedett férjének; varázsa csak erõsödött,
385 63| Gyönyörû idõ volt, kék ég feszült a mosolygó város
386 28| jutott az eszébe: ezen kellene túladnia. Titokban még mindig
387 62| Lassan felkelt, a hivatalba kellett indulnia. De milyen nehéz
388 43| Lantin zavartan kérdezte: ~
389 71| Kérem… elfogadom… ~
390 30| körútra, olyan ékszerészt keresett, akihez bizalommal betérhet.
391 31| Uram - fordult a kereskedõhöz -, megtudhatnám, mennyit
392 88| Majd megállapodott a kereskedõvel, hogy másnap ellenõrzõ szakértõt
393 14| És keresztülfolyatta ujjai közt a gyöngysorokat,
394 2 | Párizsba költözött vele, a kerületben megismerkedtek több polgári
395 81| Majdnem valamennyi innen került az asszonyhoz. ~
396 61| Feldúltan sírt késõ éjszakáig, zsebkendõjét
397 91| embereknek: "Én is gazdag vagyok! Kétszázezer frankom van" ~
398 27| Adósságokba keveredett, állandóan pénz után szaladgált,
399 26| neki, a magányos férfinak, kevés volt. Bután tûnõdött, hogyan
400 24| rettenetes grimasz után zokogni kezdett. ~
401 69| Utánajártam, uram… - kezdte az ékszerész. - És ha nem
402 94| Kezet szorított régi hivatalnoktársaival,
403 63| haladtak elõtte, zsebre vágták kezüket. Lantin nézte õket. ~
404 72| nyugtát írt, majd remegõ kézzel zsebébe dugta a pénzt. ~
405 73| Amikor már kifelé tartott, visszafordult -
406 97| megházasodott. Második felesége kifogástalan, de kissé nehéz nõ volt.
407 40| De amint kilépett az utcára, nevethetnékje
408 77| Az egyik segéd kioldalgott, hogy kedvére nevethessen;
409 40| szaván fogtam volna!... Szép kis ékszerész! Nem tudja megkülönböztetni
410 8 | barátnõjét, aki aztán haza is kísérné a színházból. Az asszony
411 8 | Barátnõi (néhány kishivatalnok felesége) minduntalan páholyjegyet
412 30| bizalommal betérhet. Végre kiszemelt egyet, s bement az üzletbe.
413 57| ajándékba kapta! Ajándékba!… De kitõl?… És miért?…" Dermedten
414 26| tudott az asszony mindennap kitûnõ borokat venni, finom ételeket
415 9 | felébresztette benne azt a kívánságot is, hogy felékesítse magát.
416 9 | gyémánt), hamis gyöngysorok koccantak rajta, réz karkötõi aranyként
417 80| És kocsin ment haza az ékszerekért. ~
418 22| haza az Operából. Másnap köhögött. Egy hét múlva tüdõgyulladásban
419 2 | meghalt. Anyja ekkor Párizsba költözött vele, a kerületben megismerkedtek
420 24| elferdült, szeme megtelt könnyel; néhány rettenetes grimasz
421 89| rá, mint egy mászórúdra. Könnyûnek érezte magát, s ha most
422 8 | szórakozás. Hamarosan már-már könyörgött: vigye magával valamelyik
423 82| mérgelõdött, minduntalan az üzleti könyveket akarta látni; s ahogyan
424 51| A kereskedõ fölütötte könyvét, lapozott benne. ~
425 91| Aztán körülkocsizott a Bois-ban. Valamelyes megvetéssel
426 23| varázsa állandóan ott lebegett körülötte. ~
427 30| Elõbb azonban kiment a körútra, olyan ékszerészt keresett,
428 59| maga elé nyújtotta, s a következõ pillanatban minden elhomályosult
429 56| összefüggõen gondolkodni. Következtetésekkel próbálkozott, magyarázatokat
430 57| Dermedten állt meg a fasor közepén, megérintette a rettenetes
431 34| csak akkor vehetem meg, ha közli, hogyan jutott a birtokába. ~
432 14| keresztülfolyatta ujjai közt a gyöngysorokat, megcsillogtatta
433 2 | csöndesek voltak és kedvesek. Komoly fiatalemberek ábrándoznak
434 86| Lantin komolyan felelte : ~
435 14| megcsillogtatta a metszett kristálylapokat a fényben. ~
436 9 | fülére újabban nagy rajnai kristályokat csattantott (olyanok voltak,
437 52| valóban Lantin asszony címére küldtük... 16, rue des Martyrs...
438 4 | veszi, bizony jól jár vele! Különbet nem is találhatna! ~
439 50| belügyminisztérium tisztviselõje… Lakásom: 16, rue des Martyrs. ~
440 34| A láncnak tizenkét-tizenötezer frank
441 32| suttogott vele, végül letette a láncot az asztalra és néhány lépést
442 1 | Lantin megismerkedett ezzel a lánnyal - társaságban történt, hivatali
443 72| tizennyolc ezrest; s átnyújtotta Lantinnak; az nyugtát írt, majd remegõ
444 2 | egymást - azt remélték: a lány így hamarosan férjhez megy.
445 2 | Vidéki adószedõ lánya volt, apja évekkel ezelõtt
446 96| színházban; az éjszakát lányokkal töltötte. ~
447 2 | fiatalemberek ábrándoznak ilyen lányról, akivel összekötnék életüket;
448 5 | háromezer-ötszáz frank; megkérte a lányt, s az a felesége lett. ~
449 51| kereskedõ fölütötte könyvét, lapozott benne. ~
450 62| ébredt, hogy süt a nap. Lassan felkelt, a hivatalba kellett
451 28| Naponként látta õket, s már a látásuk is megzavarta a kedves lény
452 2 | varázsa áradt, ajkán alig látható örök mosoly élt, mintha
453 82| üzleti könyveket akarta látni; s ahogyan emelkedett az
454 2 | polgári családdal, sûrûn látogatták egymást - azt remélték:
455 28| felbosszantották! Naponként látta õket, s már a látásuk is
456 59| egy fa éppen elõtte dõl le; karját védekezve maga elé
457 66| Befordult a rue de la Paix-re, s le-fel sétált a járdán, az ékszerüzlettel
458 23| minden varázsa állandóan ott lebegett körülötte. ~
459 38| próbálkozzék másutt… Én legfeljebb tizenötezerre becsülöm.
460 89| olyan jó kedve volt, hogy legszívesebben felkapaszkodott volna rá,
461 95| a viszketést, nem tudta legyõzni a vágyat, hogy elhencegje:
462 6 | éltek. Az asszony olyan leleményes takarékossággal vezette
463 93| jöttem, hogy bejelentsem lemondásomat. Háromszázezer frankot örököltem. ~
464 28| látásuk is megzavarta a kedves lény emlékét. ~
465 32| láncot az asztalra és néhány lépést hátrálva is megszemlélte. ~
466 66| Már húszszor is be akart lépni, de a szégyen mindig megállította. ~
467 64| Pénzzel még a szenvedést is lerázhatjuk magunkról! Oda megyünk,
468 73| mindig mosolygott. Lantin lesütött szemmel motyogta: ~
469 72| emelt ki az egyik fiókból, leszámolt tizennyolc ezrest; s átnyújtotta
470 32| halkan suttogott vele, végül letette a láncot az asztalra és
471 5 | a lányt, s az a felesége lett. ~
472 46| Lantin leült, mint a szélütött. ~
473 68| udvarias mosollyal rögtön leültette. A segédek is elõjöttek,
474 28| elad valamit; rögtön a "limlom" jutott az eszébe: ezen
475 18| szattyándobozát, ebben tartotta a "limlomot", ahogy Lantin gúnyolta.
476 59| dõl le; karját védekezve maga elé nyújtotta, s a következõ
477 26| ugyanaz a fizetés neki, a magányos férfinak, kevés volt. Bután
478 89| átugorja, a császárt, ott a magasban, az égbe nyúló oszlop tetején. ~
479 6 | gazdagság fényûzésével áltatták magukat. Figyelmes volt és gyengéd,
480 64| szenvedést is lerázhatjuk magunkról! Oda megyünk, ahova tetszik,
481 56| Következtetésekkel próbálkozott, magyarázatokat erõltetett. Nem, a felesége
482 29| asszony szinte utolsó napjáig makacsul vásárolgatott, és majdnem
483 39| hogy most egyedül kell maradnia, és gondolkodnia kell. ~
484 35| ékszerészre meredt, szája tátva maradt - nem értette. ~
485 97| múlva ismét megházasodott. Második felesége kifogástalan, de
486 38| többet kap érte, próbálkozzék másutt… Én legfeljebb tizenötezerre
487 89| felkapaszkodott volna rá, mint egy mászórúdra. Könnyûnek érezte magát,
488 83| a melltûkért, gyûrûkért, medalionokért tizenhatezret, egy smaragd
489 69| változtatta meg szándékát, megadom az összeget, amit tegnap
490 88| Majd megállapodott a kereskedõvel, hogy másnap
491 66| lépni, de a szégyen mindig megállította. ~
492 81| ékszereket, mindegyiket megbecsülték. Majdnem valamennyi innen
493 24| minisztériumban társai összeültek, s megbeszélték a napi eseményeket, arca
494 14| ujjai közt a gyöngysorokat, megcsillogtatta a metszett kristálylapokat
495 21| vetette magát, és hevesen megcsókolta. ~
496 53| hivatalnok fejbe sújtottan a megdöbbenéstõl, az ékszerész tolvajt szimatolva.
497 32| vizsgálgatta, forgatta, megemelte, nagyítójával is megnézte,
498 29| kedvencét - úgy becsülte: megérhet hat-nyolc frankot. Hamis
499 57| állt meg a fasor közepén, megérintette a rettenetes gyanú. A felesége?… ~
500 15| csak, milyen szép munka! Megesküdhetnél, hogy valódi! ~
|