Rész,  Fejezet

  1   2,  4 |         ingatta fejét.~– Micsoda? – szólt Iván kétkedőleg.~– Az nem
  2   2,  4 |             az?~– Nem mondom meg! – szólt a leány gyanakvó tekintettel. –
  3   2,  5 |           nekem mind nem tud adni – szólt a munkás mogorván, s térdeire
  4   2,  5 |  Kisvártatva nagyot sóhajtott s így szólt:~– Már most mondja meg ön,
  5   2,  5 |         tanácsolok neked valamit! – szólt Iván. – Házasodjál meg!~
  6   2,  5 |   fuldoklott közötte.~– Nos? Hát? – szólt Iván egy jótékony buzdítással. –
  7   2,  5 |             pappal is.~A munkás nem szólt semmit, csak egyszerre nekiindult
  8   2,  6 |             szolgálatjukra leszek – szólt Iván, ki éppen akkor valami
  9   2,  6 |            nem is gondolt.~– Igaz – szólt egész nyíltsággal –, hogy
 10   2,  6 |           Elfogadjuk az ajánlatot – szólt Félix könnyeden –, annyival
 11   2,  6 |              mert nem értek hozzá – szólt Félix nevetve. – Hanem útitársam,
 12   2,  6 |        érdekeltségedet irányomban – szólt Iván, s azután Rauné úrhoz
 13   2,  6 |           Bramah-závár.~– Jól van – szólt Iván. – Tehát tegyük fel,
 14   2,  6 | versenyezhet.~– Azt én mind tudom – szólt Félix, pálcikája klárisfaragványával
 15   2,  6 |              Hogyne vállalkoznék! – szólt Félix, pálcája klárisfejét
 16   2,  6 |             munkásokat.~– Ah, ça! – szólt egyszer, nyelvével csettentve –
 17   2,  6 |            engem?”~– Vigyázz vele – szólt Iván féltréfásan – mert
 18   2,  7 |       megmutatom, hogy bírok vele – szólt Félix. – De azt nem nézhetem,
 19   2,  7 |            te házasodni készülsz? – szólt Félix, odalépve egészen
 20   2,  7 |            el.~– No, megállj fiam – szólt Félix, vékony kis halhéj
 21   2,  7 |            tátani.~– Jerünk odább – szólt Raunénak –, majd utánunk
 22   2,  7 |         haragra.~– Hát lássa uram – szólt a leány elkomolyodva –,
 23   2,  7 |             legényeket.~– Igazán? – szólt a leány, megkapva Félix
 24   2,  7 |         Iván kedvetlenül.~– Uram! – szólt a legény rekedt hangon –
 25   2,  7 |       azután egészen higgadt hangon szólt:~– Nem én, uram! Több pálinkát
 26   2,  8 |         lelkész.~– Majd megmondom – szólt a tudás nyugalmával Theudelinda. –
 27   2,  8 |        társalkodónő.~– Kisasszony – szólt hozzá a grófnő –, ön emlékezik
 28   2,  9 |           tekintse.~Ebéd fölött nem szólt e tárgyról semmit Emerencia
 29   2,  9 |              Azaz: elkárhozottak! – szólt a grófnő csüggetegen. –
 30   2,  9 |      hangokra.~– Ah! Hallja kend? – szólt a sekrestyéshez.~– Hogyne
 31   2,  9 |       odalenn.~Ekkor csengettyűhang szólt közbe, a lárma elhallgatott,
 32   2,  9 |              Mit kellene tennünk? – szólt Mahók úr.~– Mit tennünk?
 33   2,  9 |      Micsoda? Egyedül?~– Egyedül? – szólt Mihály hetvenkedve. – A
 34   2,  9 |            virrasztottam az éjjel – szólt a pap, egyenesen rátérve
 35   2,  9 |          büszke felmagasztaltsággal szólt:~– Én elhagyjam e kastélyt
 36   2,  9 |         félek!~– Ne félj, leányom – szólt a pap malaszttal –, Isten
 37   2,  9 |           igen érdekes gyűjtemény – szólt a pap, végigforgatva az
 38   2,  9 |             voltaképpen?~– Gyónom – szólt a grófnő a lelkész fülébe
 39   2,  9 |            az a rendelet van adva – szólt a grófnő –, hogy mindenféle
 40   2,  10|           segítségével?~– Grófnő! – szólt az apát –, nézzen ön végig
 41   2,  10|    fegyvereket?~– Csak egy botot! – szólt az apát szívós pálcáját
 42   2,  10|         mindjárt meg fogjuk tudni – szólt a pap szilárdul és nyugodtan.~–
 43   2,  10|        velem jönni.~– Én ígértem? – szólt a grófnő, két tenyerét keblére
 44   2,  10|      fölelevenült.~– Jöjjön velem – szólt a pap, korbácsát hóna alá
 45   2,  10|                Jó. Megyek egyedül – szólt a grófnő. – Magamért nem
 46   2,  10|             Arról is gondoskodtam – szólt az apát úr egy revolvert
 47   2,  10|          ily magas címek, grófnő! – szólt az apát. – Megelégszem,
 48   2,  10|      tekinte az apátra.~– Grófnő! – szólt az apát úr szigorral. –
 49   2,  10|         Olyan pont nincs!~– Lesz! – szólt a grófnő, felmagasztosult
 50   2,  10|        kérnem?~– Én gazdag vagyok – szólt a grófnő. – Van saját szerzeményemből
 51   2,  10|    teljhatalommal minden ügyemben – szólt a grófnő elragadtatással.~–
 52   2,  11|      bizonyosan a tiszttartó lesz – szólt a grófnő –, megtudta cselédeitől,
 53   2,  11|             ki, és mit keres itt? – szólt a másik.~– Én Sámuel apát
 54   2,  11|       Véletlen segélyünk érkezett – szólt neki –, a grófnő egyik szomszédja,
 55   2,  11|     szomszédja, Berend Iván.~– Ah – szólt a grófnő ajkcsettentve –,
 56   2,  11|            írta.~– A tiszttartóm? – szólt a grófnő elbámulva.~– A
 57   2,  11|            elővigyázat volt öntől – szólt a grófnő helyett az apát
 58   2,  11|    szomszédi figyelem ön részéről – szólt ismét a pap –, s a grófnő
 59   2,  11|            az összeget.~– És most – szólt Iván –, ha szabad a grófnőt
 60   2,  11|             vendéglőbe nem megyek – szólt durcásan. – Sohasem megyek
 61   2,  11|        bőröndbe.~– Minő ruháimat? – szólt a grófnő, és sajátságos
 62   2,  11|                És hová?~– Ide ni! – szólt a grófnő, s belehajítá a
 63   2,  11|             nézett rá, de egyik sem szólt neki egy szót is.~A grófnő
 64   2,  11|        gondolá magában Iván, de nem szólt hozzá semmit. A pap hátratette
 65   2,  11| nagyítótükröt tart ön szobájában? – szólt a grófnő félig bosszúsan,
 66   2,  11|             elővilágít.~– Hogyan? – szólt kíváncsiságot tettetve a
 67   2,  11|               Ah, ezt nem hiszem! – szólt a grófnő fejének előkelő
 68   2,  11|            látni, mert nem hiszem – szólt erre a grófnő, s a mellkendőjét
 69   2,  12|     szerződésteknek vége.~– Tudom – szólt Félix, leütve a hamut cigarette-jétől. –
 70   2,  12|            de csak egyetlen egyet – szólt Sámuel. – Megesküszöl, akivel
 71   2,  12|          meg, mi dolgom van veled – szólt a pap, s maga hátratevé
 72   2,  12|                Mit gondolsz, fiam – szólt hirtelen megállva előtte
 73   2,  12|           szemeltelek én ki téged – szólt a pap, és engedte kezét
 74   2,  13|             dugta.~– Hát jól van! – szólt nevetve. – Elmegyek Theudelinda
 75   2,  13|            eszkortírozza.”~Az utóbb szólt gavallér, ki Angela grófnőt
 76   2,  13|          Önt ritkán látni Pesten! – szólt a bemutatotthoz Angela grófnő.~–
 77   2,  15|      egészen szkeptikus felfogással szólt e tárgyhoz, eredeti erdélyi
 78   2,  15|             Ah, ezt kísértsük meg – szólt Angela grófnő fellángoló
 79   2,  15|           40 év alatti ifjú tegezve szólt hozzá. Be volt véve a társaságba.
 80   2,  15|  határozottan „disznólábat” említ – szólt nevetve a kapitány –, de
 81   2,  15|            nekem a te országodban – szólt bele Oszkár báró –, hogy
 82   2,  15|           azon még lehet segíteni – szólt Iván barátságosan. – Ha
 83   2,  15|             becsülöd az értékedet – szólt Iván –, de tudtomra egyedül
 84   2,  15|          időre meghódolni.)~– Ah! – szólt a kapitány. – Te ehhez is
 85   2,  15|             játszanak.~– Ah, mit? – szólt Salista őrgróf. – Egy krajcárban
 86   2,  15|           addig helyettem, kérlek – szólt Iván, átadva Ödönnek a kártyáit
 87   2,  15|       őrgróf.~– Ne higgyetek neki – szólt bele István gróf –, én ismerem
 88   2,  15|       többit könnyű megmagyarázni – szólt Angela. – Egy nőnek a helyzete
 89   2,  15|           Angela pedig egy szót sem szólt hozzá többé.~Mikor rájuk
 90   2,  16|            a mi semmiskedésünkkel – szólt bosszús sóhajtással Ödön
 91   2,  16|            ez diákos semmiskedés! – szólt Angela reszketve a haragtól.~–
 92   2,  16|     megszorította kezeinket, és így szólt: „Köszönöm eddigi szíves
 93   2,  16|             embernek fogai vannak – szólt Ödön. – Ça mord! S amit
 94   2,  19|         visszatért Eduárd báró.~Nem szólt semmit, csak kivette a tárcáját,
 95   2,  19|          önt sértetlenül láthatom – szólt István gróf.~Két ifjú úr
 96   2,  19|       köszönöm e szíves részvétet – szólt Iván minden patetikus komédiázás
 97   2,  19|             Legyen ön meggyőződve – szólt kezét megszorítva-, hogy
 98   2,  19|             ember arra magától is – szólt István gróf –, mert figyel
 99   2,  19|          bizony kiugrattuk innen! – szólt Ödön gróf. – De hát szép
100   2,  19|       menjen; tehát megy.~– Az ám – szólt István gróf –, de én még
101   2,  19|             magamnak soha, grófnő – szólt Iván –, ami részem ez izgalom
102   2,  19|            reggelig, grófnő.~– Ah – szólt a grófnő neheztelve –, ha
103   2,  19|    kérdezget a virágtól.~– Grófnő – szólt Iván félretolva a széket,
104   2,  19|          innen, nem megy egyedül! – szólt az ifjú delnő szilárd, elhatározott
105   2,  20|             e kacajban.~– Nem önnek szólt ez, kedvesem, nem önnek.
106   2,  22|    húszassal.~– No majd meglátod! – szólt zokogva a vén görög. – Gyere
107   2,  22|       megint?~– Hát tetszik tudni – szólt Félix ügyleti egykedvűséggel –,
108   2,  22|         egész konzorciumnak.~– No – szólt Kaulman, cilinderét az asztalhoz
109   2,  22|           Hogy igazán megadják-e? – szólt neheztelő hangon Spitzhase
110   2,  22|            annyit szabad jeleznem – szólt Spitzhase körültekintgetve –,
111   2,  22|                Egyet sem adok el! – szólt markába ütve Csanta uram,
112   2,  22|             Nos? Hát mit mondtam? – szólt a magával hozott Börzenberichtet
113   2,  23|        amióta nem láttuk egymást? – szólt Félix. – Félsz-e még a doktortól
114   2,  23|          Mit szólsz ehhez, fiú?~Mit szólt volna? Azt tette, hogy kezet
115   2,  23|          üríts velem egy poharat! – szólt magas leereszkedéssel Kaulman
116   2,  23|              mert Iván egy szót sem szólt neki többet, kitört belőle,
117   2,  25|             hogy: „Isten jó nap!” – szólt Evelina hátba ütögetve kétszer-háromszor
118   2,  25|           ketten.~– Látod, Péter! – szólt Evelina a darócruhás férfi
119   2,  25|             ezen már túl vagyunk! – szólt vidám enyelgéssel Evelina. –
120   2,  25|              Mindjárt lesz minden – szólt gyermeteg élénkséggel Evelina –,
121   2,  28|         kellemetlen társaságomtól – szólt a herceg kalapját véve,
122   2,  29|       szivattyúgépe?~– Ott van ni – szólt a mérnök a levegőbe mutatva –,
123   2,  29|          oda bevinni.~– Embernek? – szólt a mérnök ajkaival prüszkölve. –
124   2,  30|            erdélyi püspöki székbe – szólt Sámuel apát.~– A pénzkirályok
125   2,  30|                 Lupus in fabula!” – szólt az első sürgönyt feltörve
126   2,  31|          Járok a mesterségem után – szólt Árpád nevetve. – Nézem,
127   2,  32|             iránt.~– No már nézze – szólt neki Evelina bosszúsan –,
128   2,  32|      hercegnek nem adok meghívót! – szólt Evelina, s durcásan veté
129   2,  32|            többi.~– Én azt hittem – szólt a nő zavarodottan –, hogy
130   2,  32|            is.~– Hát foglalja le! – szólt a nő könnyelműen.~– No,
131   2,  32|          nem akarná ezt megtenni? – szólt az apát úr szent haragra
132   2,  32|       lerántani többé.~– Evelina! – szólt hozzá szelíd komolysággal. –
133   2,  33|            Ah, a herceg dolgozik? – szólt Kaulman kötelezett nyájassággal,
134   2,  33|             hidegvéréből.~– Uram! – szólt Félix, felkelve helyéből,
135   2,  33|        Legelőször is ez a brosür! – szólt kezét a röpívre téve.~–
136   2,  33|           akarja ön ezt?~– Miért! – szólt a herceg, s most már ő is
137   2,  33|            a szemeit és az arcát! – szólt elfordulva a herceg. – Azért
138   2,  34|           Igen, csak mondja el ön – szólt Evelina finom krémmel törülve
139   2,  34|    karpereceket.~– S azt hiszi ön – szólt félvállról visszafordulva
140   2,  35|                Nekem senkim sincs – szólt elszomorodva.~– Ühüm! De
141   2,  36|           Önre várok, szép hölgy! – szólt a herceg szuverén orrhangon,
142   2,  36|          Innen veszem, asszonyom! – szólt a herceg, nagy renyheséggel
143   2,  36|           nagyon érthető a dolog! – szólt Waldemár herceg, elvégre
144   2,  36|           hideg bókkal.~Evelina nem szólt rá semmit.~Hadd vesszen
145   2,  36|        minden!~– Nem sírok, uram! – szólt Evelina. – Beszéljen ön,
146   2,  36|                Sok egyebet tudok! – szólt Waldemár, s nekitámaszkodott
147   2,  36|   szerződését.~– Itt van a levél! – szólt Evelina kivonva zsebéből
148   2,  36|          Nem „csak” ezért jöttem! – szólt Waldemár, odalépve a pamlagon
149   2,  36|   meghajtotta a fejét, egy szót sem szólt többet, vette a kalapját
150   2,  39|             nézett le a kertbe. Nem szólt rájuk. Hagyta őket mindaddig,
151   2,  39|            a házhoz.~– Én? Anyám! – szólt Árpád nevetve és csodálkozva.~–
152   2,  41|           herceg. – Menjen ön oda – szólt az ügynöknek –, s kérdezze
153   2,  41|             én nevem Berend Iván! – szólt az idegen, vállával folyvást
154   2,  41|        tudományából.~– Megengedem – szólt Ivánnak –, hogy ön egy akó
155   2,  42|         tovább türelemmel.~– Uram – szólt Ivánhoz üzéri merészséggel –,
156   2,  42|            egy fiatal.~– Nos uram – szólt Iván Spitzhaséhoz – ez itt
157   2,  42|      szomszéd telepig.~Addig nem is szólt senkinek, míg a munka annyira
158   2,  44|        helyet.~– Ne menjen eléje! – szólt a grófnő. – Idetalál ő magától
159   2,  44|          itt akar maradni!~– Itt? – szólt megdöbbenve Iván.~– Igenis
160   2,  44|          Tartsa ön meg a kulcsot! – szólt Theudelinda. – Öné a kulcs,
161   2,  46|        emelhet föl engem magához! – szólt a leány fájdalomtelt arccal,
162   2,  46|            Az én világom itt van! – szólt mellére ütve. – A világ?