Rész,  Fejezet

  1   2,  17|              a madame tündérpróbáira.~Evelina úgy játszik, énekel, varázsol,
  2   2,  17|               fekete gyémántnak, mint Evelina szemei.~Hozzájárul még az
  3   2,  17|          daccal bosszantja nagyapját, Evelina szorosabbra fűzi körüle
  4   2,  17|            megírta, hogy mi történt.~„Evelina zenekíséret nélkül produkálta
  5   2,  17|               venni a kést. E percben Evelina kacagásának visszhangja
  6   2,  17|           vagyunk egyedül! – nevetett Evelina.~– Hát ez micsoda díszpéldánya
  7   2,  17|           egyetlen kis öcsém – kiálta Evelina, s odarohant a szörnyeteghez,
  8   2,  17|              ne csókolja meg a képét, Evelina! Az embernek örök időkre
  9   2,  17|             egy szép asszonyi ajktól.~Evelina azzal hirtelen egy burnuszt
 10   2,  17|          kérdé, hogy mi annak a címe?~Evelina azt súgta: azt majd megtudja
 11   2,  17|            mert bár mindennel ellátja Evelina, de nem érzi jól magát,
 12   2,  20|          izgatott kedéllyel indult el Evelina művészi próbatételére.~Ami
 13   2,  20|              neki is lehet egy szava.~Evelina lakására érve a komornyik
 14   2,  20|              mely az asztalon hevert. Evelina művészi alakjainak gyűjteménye
 15   2,  20|          nemsokára nyílt a mellékajtó Evelina öltözőszobájából. Ő jött.~
 16   2,  20|              leányom! Nézzen fel rám, Evelina! Mosolyogjon rám! Ön még
 17   2,  20|           nekem mindenben szót fogad. Evelina néma kézcsókkal felelt mindezekre.~–
 18   2,  20|               s gúnyosan felkacagott. Evelina megrettenve állt meg gyermeteg
 19   2,  20|                re.)~A herceg lesimítá Evelina haját gyöngéden.~– S most
 20   2,  20|                Nem, uram – heveskedék Evelina –, én egyedül önhöz ragaszkodom!~–
 21   2,  20|          önhöz ragaszkodom!~– No, no, Evelina! Minek fogadásokat tenni
 22   2,  20|          hálálni. Isten önnel, kedves Evelina!~      ~Néhány nap múlva
 23   2,  20|                      Néhány nap múlva Evelina beköltözött a Maximilian
 24   2,  20|     illúzióban élt, hogy unokaleánya; Evelina pedig azt hitte, hogy hitvesi
 25   2,  23|                                Nem! – Evelina!~Ugyan legfőbb ideje volt,
 26   2,  23|               arcát arrafelé:~„Nem! – Evelina!”~S azzal fellebegett a
 27   2,  23|             óhajtja őket boldogítani.~Evelina előre örült a találkozásnak
 28   2,  23|              ugyan Sámuel apát, mikor Evelina példázgatott előtte, hogy
 29   2,  23|             virágcsokrot nyújtott át.~Evelina megcsókolta a gyermeket,
 30   2,  23|              között Ivánt nem találta Evelina. Még csak mentegető levelet
 31   2,  24|             hogy a címszerepet a szép Evelina játssza benne: Kaulmanné.
 32   2,  24|          nézők helyett.~Hát még mikor Evelina előjött!~Tündérnő volt,
 33   2,  24|          szívesebb indulatra hangolva Evelina iránt.~Csak az vigasztalta,
 34   2,  25|           félrevont függönye alól.~És Evelina, mikor a többiek távoztak,
 35   2,  25|                Isten jó nap!” – szólt Evelina hátba ütögetve kétszer-háromszor
 36   2,  25|           munkától volt érdes.~      ~Evelina ígéretéhez híven mindennap
 37   2,  25|   összeválasztva, jól mulatott közte, Evelina végezvén a honőröket.~Erre
 38   2,  25|      elfogadandót jelzett a hercegnek Evelina. Az egyik volt Szaffrán
 39   2,  25|             okmány aláíratása végett.~Evelina egy összehajtogatott iratot
 40   2,  25|          Dehogy tudja! – kacagott fel Evelina. – Mikor a titkárja által
 41   2,  25|          valami baj éri.~      ~Tehát Evelina Szaffrán Péter karja alá
 42   2,  25|           emberalakjain.~Itt leülteté Evelina a kerevetre az asztalhoz
 43   2,  25|                 Látod, Péter! – szólt Evelina a darócruhás férfi karjára
 44   2,  25|               szólt vidám enyelgéssel Evelina. – Látod, az Isten jóra
 45   2,  25|          rosszul van-e, hogy így van?~Evelina feleletet várt. Szaffrán
 46   2,  25|         bondavári kőszénből kerül ki?~Evelina mélyen elpirult. Mit feleljen
 47   2,  25|         haragos képet! – szelídíté őt Evelina. – Ha hazamégy, mondd el,
 48   2,  25|               boldogok lesztek.~Mikor Evelina e szót mondta, s az ajándékokat
 49   2,  25|           szólt gyermeteg élénkséggel Evelina –, csak öltönyt váltok,
 50   2,  25|               jó sort ettek a tálból, Evelina előhúzta az asztal függönye
 51   2,  26|               foglalóra.~Mire viszont Evelina mint okos asszony elébb „
 52   2,  26|                Félix megismerte rajta Evelina írását.~Sietve bontotta
 53   2,  26|        puncsot ivott örömében!~      ~Evelina találkozott később a Treuman-színház
 54   2,  26|              bondavári vasutat, ugye?~Evelina mélyen meghajtotta magát
 55   2,  26|        gerolsteini hercegnőnek. Hanem Evelina is bizonyos lehetett felőle,
 56   2,  27|           dobni.~Egy napon felkereste Evelina férjét a lakásán.~Az nagyon
 57   2,  27|                  Önnek éles esze van, Evelina!~– Ennek én véget akarok
 58   2,  27|            többé.~– Azt jól teszi ön, Evelina. Lássa, mennyire rokonszenveznek
 59   2,  27|             igen jó barátok maradunk.~Evelina, dacára annak, hogy olyan
 60   2,  28|         herceg, midőn ama napon, hogy Evelina férjével beszélt, a szép
 61   2,  28|       művésznő akar lenni?~– Az „is”.~Evelina szándékosan hangsúlyozta
 62   2,  28|            háromszor is türelmetlenül Evelina.~– Akkor legjobban teszem,
 63   2,  28|              egyszer-másszor okoztam.~Evelina dacosan vállat fordított
 64   2,  28|             azt is megtudta a herceg.~Evelina lakosztályának kulcsait
 65   2,  28|        elutazott.~A herceg felsietett Evelina szállására, s ott azután
 66   2,  28|             ennek az egy szál hajnak!~Evelina elébb érkezett meg Párizsba,
 67   2,  28|             amíg Kaulman elrendezteti Evelina szállását, hotelben fog
 68   2,  28|               ha tetszik, odavihetem.~Evelina kocsiba ült Félixszel, s
 69   2,  28|             Mikor szállásába belépett Evelina, nagyot dobbant a szíve.
 70   2,  28|              sokszor elsóhajtotta még Evelina. Mert attól elkezdve, hogy
 71   2,  30|              egészen. Azt mondják, ha Evelina elutazik, mindenütt utána
 72   2,  30|           mindenütt utána jár, s ahol Evelina megszállt egy fogadóban,
 73   2,  30|            elrendeltetett.”~– Szegény Evelina! Ezzel ő járta meg! – mondá
 74   2,  31|                           Két gyermek~Evelina sajátságos divat idején
 75   2,  31|               a párizsi divatvilágnak Evelina lelkületével egészen összetalálkozott.~
 76   2,  31|          kedvenc bohó pajtása, Árpád.~Evelina rögtön lecsapta a tollat
 77   2,  31|             ezt?~Vörös ing volt azon.~Evelina féktelenül nevetett azon.~–
 78   2,  31|          Valaki csak eltartana.~Ekkor Evelina egyszerre sírva fakadt.~
 79   2,  31|            nem tesszük! – tiltakozott Evelina.~– Én nem tudom. A világ
 80   2,  31|             De nem igaz! – heveskedék Evelina. – Mi nem korbácsoljuk a
 81   2,  32|              férj, mind a nő házánál.~Evelina azzal fogadta őt, hogy megmutatta
 82   2,  32|             No már nézze – szólt neki Evelina bosszúsan –, milyen jó lett
 83   2,  32|              kezd már húszéves lenni. Evelina közel a tizenkilenchez.~
 84   2,  32|              ha „én” nem bírtam vele!~Evelina meg volt győződve szemeinek
 85   2,  32|               akarja rávenni? – kérdé Evelina. (Még mindig nem felelt
 86   2,  32|              Óh, akár tízet! – kiálta Evelina örömmel.~– De a meghívás
 87   2,  32|              kinek írjam e meghívást.~Evelina reszketett a kedélyizgalomtól,
 88   2,  32|          Sondershain Waldemár herceg.~Evelina e névre úgy belevágta a
 89   2,  32|            nem adok meghívót! – szólt Evelina, s durcásan veté le magát
 90   2,  32|               Árpádokból kell állani?~Evelina felpattant, s mérgesen tépte
 91   2,  32|               sem tudok róla! – mondá Evelina elbámulva.~– No, ez azt
 92   2,  32|    röpíttetett.~Már erre felsikoltott Evelina~– Berend úré is?~A pap bámulva
 93   2,  32|              hercegnek egy szót mond?~Evelina csak némán ingatta fejét,
 94   2,  32|              asszonyi szeszély miatt?~Evelina széttárta két karját, mintha
 95   2,  32|         megbántásra hevesen megragadá Evelina a pap kezét, s a szív visszatartózhatlan
 96   2,  32|        magasságból lerántani többé.~– Evelina! – szólt hozzá szelíd komolysággal. –
 97   2,  34|     varázslatukat a fekete gyémántok: Evelina két fekete szeme. Akkor
 98   2,  34|             csak most tudta meg, hogy Evelina ma játszik.~Odahajtatott
 99   2,  34|             herceg jobban tudta, hogy Evelina ma énekel.~Azután lement
100   2,  34|       asszonyság férjét, s bebocsáták Evelina öltözőszobájába.~Evelina
101   2,  34|              Evelina öltözőszobájába.~Evelina jelmezben volt már, s jelenését
102   2,  34|              proszcénium-páholyra is.~Evelina nem játszott jól s nem énekelt
103   2,  34|              koszorúk és virágcsokrok Evelina lábaihoz.~Evelina egyet
104   2,  34|        virágcsokrok Evelina lábaihoz.~Evelina egyet sem vett fel belőlük,
105   2,  34|             csak mondja el ön – szólt Evelina finom krémmel törülve le
106   2,  34|               azok önnek is vendégei.~Evelina levetette fényes királynői
107   2,  34|                neki engedelmeskedjék.~Evelina aranyos szandáljait húzta
108   2,  34|             volna meg.~– Mit mond ön?~Evelina lehúzta az aranyos szattyánszandált
109   2,  34|                 S most – inte kezével Evelina – tudja ön, uram, hogy ez
110   2,  35|                         Semmivé lenni~Evelina úgy érezte magát, mint akinek
111   2,  35|            nem hagyom.~Munkába került Evelina kocsisának és inasának rátalálni
112   2,  35|               Belényiék letelepültek.~Evelina nem engedte a hintóját az
113   2,  35|             melyben az ifjú úr lakik.~Evelina halkan nyitott be a konyhába
114   2,  35|             ki jön látogatóba fiához.~Evelina lábhegyen suhant a másik
115   2,  35|                Azután mit fest Árpád?~Evelina odasuhan a háta mögé. Hanem
116   2,  35|             elzárja fiókjába ijedten. Evelina csak annyit lát meg róla,
117   2,  35|         pásztorórát.~Az az arckép nem Evelina képe volt.~– Azután üljön
118   2,  35|           mikor olyan rosszul énekel!~Evelina nagyon érzékeny részén és
119   2,  35|              hang ismét átmelegítette Evelina kedélyét.~Nevetett, s ráütött
120   2,  35|               a művésznői autonómiát?~Evelina lesüté a szemeit, és elgondolkozott.~–
121   2,  35|              ivott rajtam kívül soha.~Evelina mélyen elpirult e kegyetlen
122   2,  35|               szép asszonyom?~Szegény Evelina! Vesztére azt gondolta ki,
123   2,  35|           kritika pedig éppen ingyen!~Evelina megsemmisülve hajtá le fejét.~
124   2,  35|              kegyetlenül?~Miért nyúlt Evelina olyan húrjához a szívének,
125   2,  35|               számomra hátra? – kérdé Evelina elcsüggedten, s könnyben
126   2,  35|      visszamenni: szenet talicskázni!~Evelina felkelt helyéről, sálját
127   2,  36|                             A kőszén!~Evelina úgy tett, mint aki nem akar
128   2,  36|          lehet”, aminek lenni „kell!”~Evelina fölébredni érzé lelkében
129   2,  36|             primadonna foga játszani.~Evelina felingerült e szóra. Miért
130   2,  36|               meg az impresszáriótól.~Evelina felindult kedéllyel kereste
131   2,  36|            impresszárió rendeletéből.~Evelina átvette a levelet, s amint
132   2,  36|            bolondok vannak a világon?~Evelina sokáig elődöngött az utcákon,
133   2,  36|               kedvesek és sértegetők.~Evelina a meglepetés és ijedelem
134   2,  36|          engedelmet idejönni? – kérdé Evelina indulatosan.~– Nem kértem
135   2,  36|             Azt odanyújtá Evelinának. Evelina kezében reszketett a lap,
136   2,  36|              van. Én vevő vagyok itt!~Evelina körülnézett, s látta, hogy
137   2,  36| szerencsétlenül, hogy rögtön meghalt.~Evelina fáradtan rogyott le egy
138   2,  36|         Waldemár herceg hideg bókkal.~Evelina nem szólt rá semmit.~Hadd
139   2,  36|              Nem sírok, uram! – szólt Evelina. – Beszéljen ön, mi jót
140   2,  36|              Itt van a levél! – szólt Evelina kivonva zsebéből az összegyűrt
141   2,  36|            ezeket elmondja? – kérdezé Evelina. És szemei ragyogtak mellette:
142   2,  36|              mélyen meghajtotta magát Evelina előtt.~Evelina sötét megvetéssel
143   2,  36|      meghajtotta magát Evelina előtt.~Evelina sötét megvetéssel tekinte
144   2,  36|             kérek: „igen” vagy „nem”.~Evelina még annál is rövidebb feleletet
145   2,  36|          kronométert nem vette kezébe Evelina. Ahelyett hevesen felpattant
146   2,  36|      pártfogóját!~*~Még azon az estén Evelina ékszerésze látta a szép
147   2,  36|     ékszerésze látta a szép asszonyt.~Evelina odavitte hozzá utolsó brilliánt
148   2,  36|           Azokat a gyémántokat eladta Evelina az ékszerésznek. Az árát
149   2,  46|            felrohant a szénhalomra.~– Evelina! – kiálta megragadva a leány