Rész, Fejezet
1 2, 4 | adhatja a képzelet az ördögök arcát, amikor még angyalok voltak!~
2 2, 4 | parázzsal másfelé mélázó arcát, hogy nem győzte a támadt
3 2, 5 | karjára tette féloldalt arcát, s úgy tekinte vadul Ivánra.~
4 2, 7 | örömsugár derítette fel az arcát.~– Akkor ön talán meg tudná
5 2, 9 | Confiteor – susogá a hölgy arcát lehajtva.~„No, ez szép kis
6 2, 10| aztán büszkén felemelve arcát, mondá:~– Üljön le, grófnő,
7 2, 14| éjsarki ember.~Színtelen.~Mert arcát soha nem éri a perzselő
8 2, 15| grófnő. Az új fény megfosztá arcát saját büszke ragyogásától,
9 2, 15| szorítva tartá, lélegzete arcát érte; mikor helyre mentek,
10 2, 16| mellét eléje feszíté, s arcát félrefordítva fújta a füstöt
11 2, 17| összevissza csókolta az arcát, megsimogatta a fejét. –
12 2, 18| okvetlenül fedetlenül hagyja az arcát egy rögtön rákövetkező külső
13 2, 18| szándékkal, hogy ellenfele arcát bélyegezze meg; elővette
14 2, 18| súlyával Salista fejét és arcát érte.~Jó szerencse, hogy
15 2, 23| felkiáltását, s mosolyogva fordítá arcát arrafelé:~„Nem! – Evelina!”~
16 2, 23| Kaulman Félix volt az.~Péter arcát első percben az ijedtség,
17 2, 23| kezét a falnak támasztva, s arcát karjai alá dugva, egy fogadást
18 2, 29| rálehelt pálinkaillat érte arcát. Ez különben sem kellemetes
19 2, 29| át amannak feléje hajló arcát, amint vérben forgó szemeit
20 2, 29| kifacsarva, körülkötötte vele az arcát, hogy szája és orra el volt
21 2, 29| rebegi magához térve, amint arcát a friss lég éri, amint homlokát
22 2, 29| Mindenki bekötve tartsa egész arcát. Amint valamelyik szédelegni
23 2, 33| visszavette természetes arcát. Ha ugyan szabad nála arcról
24 2, 33| dörzsölje ön a szemeit és az arcát! – szólt elfordulva a herceg. –
25 2, 36| emelé föl örök mosolygású arcát.~– Szép asszony! Ez könnyen
26 2, 44| Be van balzsamozva. És arcát nem érte a láng. Ön látni
27 2, 46| mellékoltár elé, s ott marad arcát eltakarva egész mise alatt.~–
28 2, 46| végig két tenyerébe temetve arcát.~– És jó erkölcsű-e?~– Erre
|