Rész,  Fejezet

 1   2,  7 |         fogja áldani, tegye meg! – rebegé a leány, teljes szívéből
 2   2,  9 |           lélek dicséri az urat! – rebegé a tisztelendő, háromszor
 3   2,  10|   áhítattal tette össze kezeit, és rebegé:~– Én szentem! Én apostolom!~–
 4   2,  10|           volt önre!~– Büntetés! – rebegé a grófnő elképedve.~– Igen,
 5   2,  10| felvillanyozva felemelkedék, s ezt rebegé az apát úrnak:~– Kolostorba
 6   2,  10|           lemondás szomorú hangján rebegé e szavakat; hangja sokszor
 7   2,  10|  rémlátvány alatt: „Igaz, igaz!” – rebegé, és oly elevenen látta mindazt,
 8   2,  12|            létrehozná?~– Minden! – rebegé elragadtatva e fantazmától
 9   2,  20|         elfojtott, reszkető hangon rebegé:~– Uram, fogadja ez emléket
10   2,  30|       Ezzel pedig mind a ketten! – rebegé Félix kihullatva kezéből
11   2,  35|           s elfogult hangon e szót rebegé: „Köszönöm!”~És azzal elsietett.~
12   2,  44|      Krisztust.~– Hogy lehet ez? – rebegé Iván meghatottan.~– Hogy
13   2,  46|      Semelét megölte.~– Óh, uram – rebegé –, ha most meg nem halok,…