A pénztudomány

A bondavári uradalom tehát már megvan.

Most még csak a tízmillió beruházási tőke hiányzik.

Azután még egy vasút, mely azt a világpiaccal összeköti.

Lássunk legelőször a tízmillió után.

A bondavári kőszéntelep megéri azt. Még többet is. De ki tud felőle? Ki hiszi el?

Zsurnalisztikai reklámok, „Beküldetett”-ek veszteni kezdik már hatásukat. Minden ember tudja ezt a mesterséget.

„Isten áldása Kaulmannál! Ki vesz hamburgi sorsjegyeket?”

Az élcet kezdik érteni. Az utóragban az élc, hogy: „nál” van ugyan, de „tól” nem jön az áldás.

Hanem hát sok új dolog van még a nap alatt.

Mikor Félix azt a szívességet tette Ivánnak, hogy vitt neki egy felügyelőt, beszélgetés közben meglátott az asztalán egy darab szénlapot, melyben valami ujjas növény lenyomata volt látható. Az a Bonda-völgyi tárnából került ki.

– Ah, ez valami ősvilági madár lábnyoma! – mondá Félix.

– Nem – mondá Iván –, ez egy növény levelének lenyomata.

– Nekem is van egy szép kövületgyűjteményem.

– Hát akkor vidd el ezt is hozzá!

Félix elvitte a kövületet.

Mikor azután a bondavári részvénytársulat fellépése közeledett, egyszer csak jön egy nagyon elterjedt német lapban illusztrációval ellátott leírása annak a legújabban talált madárnyomnak, mely a bondavári kőszéntárna mélyéből került elő. Doctor Felicius volt az értekezés alá írva.

„Hadd lássuk azt a madárnyomot!” – kiáltának a tudósok. A felfedező tudós nevet is adott az állatnak, mely lábnyomait a még akkor lágy (!) kőszénbe nyomva hagyta: „Protornithos lithanthracoides”.

„Hohó! Megállj!” – kiáltott rá egyszerre valamennyi geológ, fiziológ, paleontológ, tanárok, tudósok, artézikút-fúrók. – Ez nagy szó!”

Egyik csoport tudós azt állította: lehet, másik azt állította: nem lehet.

Miért nem lehet? Azért, mert a kőszénalakulás korszakában még nem voltak madarak, sem emlősállatok, a kőszénben nem találni mást, csak növényi maradványokat, csigákat s nagy csodára egy-egy halat.

S miért lehet? Azért, mert amit nem talált még senki, találhat ezután valaki. Lám, Humboldt még esküdött rá, hogy nem volt az ősvilágban majom, mert ásatag majom nem találtatik sehol, és íme, azóta már találtak Angliában egy, Franciaországban három ásatag marcopythecust.

Erre a madártagadók tábora újra felzúdult, leszamarazta a madárhívőket; hiszen még hüllők is csak barnaszénben fordulnak elő! Hát az anthracothérium mit vétett? De madárról szó sincs!

Végre, miután minden illusztrált lapon keresztülment a veszekedés, miután felzajdította a német, angol, francia közönséget, a nagy érdeket költött pernek akként vetettek véget, hogy egy öttagú, tekintélyes tanárokból álló választott bíróság küldetett ki a kérdéses kövület megvizsgálására és elítélésére.

Doctor Felicius ezer darab aranyat ajánlott fel fogadásul annak, aki bebizonyítja, hogy az ő madárnyoma nem madárnyom.

A tudósok tribunálja azután megvizsgálván az illető kőszenet, egyhangúlag kimondá a verdiktumot, miszerint az a nyom semmiféle Protornithosnak sem nyoma, hanem az „annularia longifolia” levelének lenyomata. Nem is lehet semmi másnak maradványa, mint növénynek, mert ez a széndarab nem barnaszén, de a legtisztább feketeszén, aminek korszakában nem volt még madár.

Doctor Félix Kaulman azután kifizette szépen az ezer aranyat, s megköszönte igen szépen azt a szívességet az egész tudós egyetemnek, hogy a bondavári szenet így elhíresztelték az egész világban. Negyvenezer forinttal nem tudott volna ilyen reklámot csinálni. Mármost kiabálhatja mindenki, hogy a protornithos humbug! Hanem a bondavári kőszén renoméja tudományosan meg van állapítva.

Tehát közeleg a kedvező időpont, amelyben a vállalatot a börze színpadán debütíroztatni lehet.

Mert ez a legnagyobb tudomány a világon.

Vannak a börzének derült napjai és borús napjai. Néha teli van villannyal a levegő, birkák fickándoznak a mezőn; másszor meg lehajtja valamennyi a fejét a földre, s nem akar hozzáharapni a szép zöld mezőhöz. Néha bégetve kéri a juhászát, hogy nyírja már meg, nagyon nehéz a gyapja. Másszor meg összedugja valamennyi a fejét, kifelé fordítja a hátulját, s nem hallgat semmi biztatásra. Egyszer-egyszer meg – anélkül, hogy tudná valaki, miért – nekiiramodik a vezérürü s uccu, utána valamennyi. Sem juhász, sem komondor meg nem állítja futásában.

Tehát főtudomány: megtudni, mikor van jó idő a börzén. Mert néha vannak olyan áldott jó idők, az emberek olyan üdvezülő állapotban, a tárcák, erszények oly túláradó kedélyben, hogy olyankor minden sikerül: még ha valaki a Gellérthegy felaprózására és elárusítására keresne konzorciumot, arra is találna vállalkozót és részvényeseket. Máskor meg még a török vasúti kölcsönre sem hederítenek.

Tehát egy ilyen, minden füvet megnövesztő szép napon lett feltéve a bondavári kőszéntelep vállalata a bécsi börzén, s a kiírás napján a Kaulman-bankház előtt s a hitelintézet utcájában katonasággal kellett kordont húzni, hogy a tömegesen rohanó aláírók ribillióját valahogy rendben lehessen tartani.

Az aláíró publikum már reggel elfoglalta a kapukat; könyökkel tört magának utat, aki bízott az erejében; a tolongásban bevert kalap, leszakadt kabátszárny számításba nem jött; verbál injúriák a legnagyobb mértékben, tettleges bántalmazások a második és harmadik fokig fel sem vétettek. Az utcára nyíló ablakok bezúzattak, azokon kiabáltatott be: „Én írok alá tízezret, százezret, milliót! Itt a biztosíték!” Derék tornászok felhasználták testi előnyüket, hogy a szomszédjaik vállára felhágva, onnak felkapaszkodjanak az erkélyre, ott dugják be a fejüket az aláírással boldogított terembe: „Félmilliót!” S midőn végre ütötte a délutáni hatot, s a kapuk bezárattak, a fegyveres erővel szétoszlatott tömegnek, mely nem volt szerencsés az aláíráshoz juthatni, fennen kiáltottak alá az erkélyről: „Az aláírás be van zárva!” Óriási túljegyzés. Tízmillió helyett aláíratott nyolcszázhúsz millió forint!”

De hát itt van az a sok pénz ezeknél az aláíróknál?

Dehogy van! Az aláírt összeg tizedét biztosítékul leteszi mindenki másféle értékpapírokban. Pénzt még nem látott a konzorcium.

Azok, akik itt egymás kabátját letépik a nagy tolakodásban, sem pénzbőségben nem szenvednek, sem a szénprodukcióval legkisebb közük sincs, hanem most éppen jó idő van a börzén: lehet nyerni. A bondavári kőszénrészvények parin felül vannak jegyezve; azt a kis nyereséget szeretné minden ember beerszényezni, s nem bánja azután, akármi lesz az aláírt részvényeivel.

Hanem gondoskodva van róla, hogy a fák ne nőjenek az égbe. Ott áll csatakészen az ellenfél: a kontremin!

Waldemár herceg az élén a kontreminnek. Egyike a leghíresebb börzefejedelmeknek.

Igen természetes, hogy amit azok az emberek, akik csak rögtön nyerészkedésre írtak alá, a börzére viszik a részvényeiket, s ott kezdik elárusítani: az emelkedés rögtön megakad, az ázsió visszamegy, s lassankint egészen elenyészik. Ha életrevaló a vállalat, ha a részvények szilárd kezekbe jutottak, azután meglehet, hogy ismét felemelkedik.

Hanem ez ellen is talált ki a tudomány valami ellenszert. Az igazgatótanács választ egy szindikátust. A megtörtént redukció után a szindikátus rendelkezik afelett, hogy mikor adja át az aláíróknak a részvényeiket.

Ez időközt pedig felhasználja arra, hogy a börzeágenseknek ád valami ötszáz részvényt ajándékba azért, hogy lanszírozzák a vállalatot. Ezek azután gyilkos lármát csapnak a coulissában s a parquetten. Verik fel kétségbeesetten a részvényeiket. A certifikátokat nagy ázsióval ragadozzák ki egymás kezéből: hanem még részvényt nem lát a börze. Hanem a kurzus jegyzi szépen a „pénz” és „áru” rovatokat.

A tapasztalt emberek tudják, hogy ez csak színpadi háború, hogy aki igazi pénzt akar adni, kaphat annyi részvényt al pari a kútfőnél, amennyit csak parancsol; s a kontremin csak leskelődik, hogy mikor csapjon az azsiotőrök közé, mikor verje le egyszerre parin alul a vállalat részvényeit, hogy azután akkor vásárolja őket össze csúf áron, s azután nőhetnek megint felfelé.

Aki azután ebben a játékban elhull, az a szegény jégre táncolni ment apró tőkepénzes, akinek kiénekli a fiókjából a keveset kamatozó kis tőkéjét a nagy bacchanáli zaj az aranyborjú tiszteletére, s aki besompolyog a bizonyos nyereségre, s mikor azután fellobban a kontremin, nagyot húznak a hátára, otthagyja a részvényeit, a differenciáit, mint a rák a lábát, s szalad haza, és hálát ad az Istennek, hogy legalább a csizmáját megmentette. Ez már így megy.