|
Ahol a gyémánt nem fog
Hogy
mit beszélt az excellenciás úr a szép asszonnyal ez óhajtott találkozáson, azt
hitelesen nem mondhatjuk meg, mert sztenográfunk nem volt jelen.
Bizonyosan
magasztalta művészi tehetségeit, ígérte magas pártfogását; s mivelhogy a
világon semmi sincs ingyen, s amint a herceg bizonyos tekintetben
őexcellenciáját nagy gonosztevőnek nyilvánítá, valószínűleg
példálózott a pártfogásért járandó foglalóra.
Mire
viszont Evelina mint okos asszony elébb „feketével fehérre” téve akart látni
bizonyos vívmányokat, s eléhúzá fiókjából azt a bizonyos írást.
Arról
a bizonyos írásról őexcellenciája valószínűleg azt hitte, hogy az az
operaházhoz való kinevezési dekrétumért folyamodás, s lehető, hogy vidám
mosolygással mondá, miszerint az annyi már, mintha alá volna írva.
Több
mint valószínű pedig, hogy amint azután a kétfelé nyitott írásba
belepillantott, azonnal hivatalos ráncokba húzódott magas ábrázatja, levén
abban nem színházi históriáról, hanem a Bonda-völgyi vasút engedélyéről
szó.
Hogy
akkor azután mindjárt felkelt a szép asszony mellől őexcellenciája, s
minden szépelgési kedve megsavanyodván, elkezdett neki beszélni elháríthatlan
akadályokról, nagy ellenzésről a birodalmi tanácsban, még nagyobb
ellenállásról az urak házában, ahol Sondershain herceg eget-földet megmozdít a
bondavári vasút engedélyeztetése ellen; politikai feltételekről, a
pénzpiac nehézségeiről, az állam túlterheltetéséről, stratégiai
szempontokról, territoriális nehézségekről s több effélékről, amik
miatt lehetetlen, vagy legalább mostanában nem lehető a bondavári vasút
engedélyezése állami kamatbiztosítás mellett.
S
hogy azután nagy hamar vette a kalapját őexcellenciája, s otthagyta a szép
asszonyt, ez már tény.
S
hogy midőn a lépcsőn végighaladt fanyar képpel, magában ilyesmit
mondott: „Tudtam volna csak, hogy nem a színésznő, hanem a bankár felesége
akar velem beszélni, majd jöttem volna ide!” Ez pszichologice dedukálható.
Az
meg már éppen histórikum, hogy mikor a bérkocsiba beült, annak úgy becsapta az
ajtaját, hogy az üvege kitörött.
Tibald
herceg palotájában ezalatt igazgató tanácsi ülés volt.
A
harmadik részletfizetés elrendelése forgott szóban. A legkritikusabb műtét
a közönség erszényén.
Erre
kellett volna nagyon a bondavári vasút.
Kaulman
múlhatatlannak hitte, hogy egy hét alatt meglesz rá az engedély. A Bonda-völgyi
deputáció nagyon jó szenzációt gerjesztett.
Azután
van még egy hatalmas pártfogója a konzorciumnak, aki az excellenciáknál mindent
kivihet, még a vasutat is.
Az
elnök finom, nagyúri ábrázatja egy vonással sem árulta el, hogy ő ismeri
ezt a bizonyos titkos pártfogót.
Kaulman
fel sem tehette Evelináról azt az átkozott naivságot, hogy az a hercegnek, ki
számára palotát tart, mindenkit bemondjon, akit e palota kiskapuján az ő
távollétében magához bebocsát.
Az
ilyesmi unikum, ha megtörténik. S
éppen Kaulmanon történik meg.
Az ülés alatt egy levelet hoztak
Kaulmannak.
Félix
megismerte rajta Evelina írását.
Sietve
bontotta fel azt.
S
azután fanyalogva tette azt le az asztalra.
Olyan
képet mutatott hozzá, mint aki megitta az ecetet, s el akarja titkolni.
–
Mi az? – kérdezé Tibald herceg, önhatalmilag elfoglalva az okmányt.
Az aláíratlan okirat volt az.
Kaulman mérgesen csapta a tollát a
papirosra.
– A vasutunkat megint elvitte az
ördög!
A herceg mondá magában:
– Hanem az asszony megint
megmenekült.
Azután odahajolva Kaulmanhoz, s
kezét vállára téve, súgá neki:
– Nem adják azt egy pár szép fekete
szemért! Jó barátom!
Spitzhase volt a jegyző a
bizottmányban.
E jelenet után kis papírszeletre
valamit írt, s azt Kaulmannak nyújtá.
Kaulman átolvasta azt, s azután
széttépte, és vállat vont.
– Ezt bolond nélkül is tudom.
A mai bizottmányi ülés nagyon rossz
kedvvel oszlott szét.
A Bonda-völgyi deputáció bohózatának
színpadi költsége kétezer forintba került, s nem használt semmit.
Az utolsó eszközhöz kell folyamodni.
Csanta uram szentül el volt szánva,
hogy a harmadik részletfizetés kiírásánál de bizony nem fizet be többet.
Veszik, ahogy veszik, ő minden részvényét a piacra veti.
A kiírás napján azonban kap egy
levelet Spitzhasétól, mely így szól:
„Uram!
Holnap odamegy önhöz Kaulman úr, s
minden részvényét átvenni kínálkozik 45 felülfizetéssel. Vigyázzon ön!
Bizonyosan mondhatom önnek, hogy a kormány által már aláíratott a Bonda-völgyi
vasút engedélye, mely amint létrejön, a részvényeket újabb 20 percenttel
egyszerre feljebb fogja szöktetni.”
Csanta uram most már úgy hitt
Spitzhasének, mint az orákulumnak.
Ha hitt neki, hát nem is csalódott.
A harmadik részletfizetés kiírása
után, mikor a részvények egy kissé meggyökkentek, csak megjelenik ám nála Kaulman
uraöccse, és kínálgat 45 felülfizetést a részvényeire.
Nem
adta neki: állhatatos volt.
Inkább
az utolsó hordó ezüstjét is kihengerítette pincéjéből, s vitte fel Bécsbe,
semhogy egyetlen részvényétől megváljon. Meg is volt a jutalma érte.
Harmadnapra
a befizetés után olvasá a hírlapokban, mily nagyszerűen meg lett szavazva
a Bonda-völgyi vasút a birodalmi tanácsban s az urak házában.
Ő
legnagyobb excellenciája maga védelmezte az ügyet az alsó- és felsőházban,
s napnál fényesebben bebizonyította, hogy a Bonda-völgyi vasút állami
kamatbiztosítását mind a politikai célzatok, mind a pénzpiac jelen kedvező
hangulata, mind az állam nemzetgazdászati érdekei, mind a stratégiai
szempontok, mind a territoriális kedvezmények mindenekfölött ajánlják, s mind a
két helyen keresztülment az alig észrevehető ellenállás mellett. Waldemár
herceg lármázott ellene, de senki sem hallgatott rá.
A
Bonda-völgyi konzorcium számadásvizsgáló küldöttsége pedig a legközelebbi
vizsgálat alkalmával talált egy ilyen pozíciót a kiadásokban:
„Alapítási
költségekre 40 ezer forint.”
„Mi
az?” – kiáltának egyhangúlag.
Kaulman
valamit súgott az elnök fülébe. Az azt továbbsúgta. Arra a gallérja közé húzta
mindenik a fejét, s azt mondta, hogy jól van.
A
bondavári részvények a vasútengedély után felmentek 70re a parin felül. Csanta
uram puncsot ivott örömében!
Evelina
találkozott később a Treuman-színház öltöző előcsarnokában az
excellenciával.
Őexcellenciája
idején látta érvényesíteni a tanúsított protekciót az instáns-fél előtt.
– Nos, kedves? Hát kivívtam a
bondavári vasutat, ugye?
Evelina
mélyen meghajtotta magát előtte. Éppen a gerolsteini hercegnő
jelmezében volt.
–
Örök hálára lekötelezettje vagyok excellenciádnak. Legközelebb küldök érte negyvenezer
csókot.
Miért,
miért nem, őexcellenciája a „negyvenezer” szóért nagyon felütötte az
orrát, s többet nem udvarolt a gerolsteini hercegnőnek. Hanem Evelina is
bizonyos lehetett felőle, hogy akárhogy énekeljen ezután, az udvari
operaházhoz dekrétumot kapni nem fog.
|