Rész
1 1| Az egész ország sorsa az ő kezükben van. Akármit tesznek,
2 1| érteni, cselekedni, kifőzni. Ő levelezésben áll valamennyi
3 1| volna a rhoduszi kolosszus, ő maga pedig egy vitorlás
4 1| olyan szépen beszélni, mint ő.~Szakálla az övéig ért,
5 1| arcán. Úgy látszék, hogy ő nyert legtöbbet.~– Haha! –
6 1| tréfát, hadd mosolyogjon ő is.~– A vicc jó, csak az
7 1| úr, kivált miután akkor ő húzta be a nyápic embert,
8 1| megalapítani, és akiket ő le fog guillotinoztatni,
9 1| hogy minek jöttek ide az ő idejét és pénzét lopni!~
10 1| pedig egyedül maradt az ő pecsétőrével.~– Te Laci –
11 1| minden attól függne, hogy ő meg ne állapodjék, a pecsétőr
12 1| neki mindennapi kenyeret, s ő mégis mindennap vért ad
13 1| hogy a csata elveszett, s ő letépi sebei kötelékeit
14 1| miniszter egy babos lovon, az ő pecsétőre kíséretében.~Oly
15 1| berendelem Hetvenit az ő gerilláival s szétveretem
16 1| kölcsön becsületszóra, s ő adott, mert tudta, hogy
17 1| dikciózni.~Elmondá, hogy ő a kormányzónak legbenső
18 1| legbenső barátja, és hogy ő a respublikát a legtökéletesebb
19 1| alkotmányformának tartja, s hogy ő mennyit küzdött már a szabadságért
20 1| fog még érte küzdeni, hogy ő Debrecen várost mennyire
21 1| egykor körülsáncoltatni. Hogy ő a fiatalságnak mekkora barátja,
22 1| fogja őket megenni. Hogy ő az országgyűlésnek milyen
23 1| következik, hogy akik az ő ellenségei, azok ellenségei
24 1| a pallost, akkor sem az ő számára. Csizmái hónaljig
25 1| kérdezé, hogy tudom-e, hogy ő miért megy most Pestre.~–
26 1| Valóban az övé.~– Igen ám, ő ezt egy szép hölgynek küldi.
27 1| egyszer.~– Tehát azért van ő olyan kopaszra lenyírva?~–
28 1| hozom neki vissza, mit is ő rendesen arany medaillonba
29 1| bejöttek teríteni, mire ő ismét előkelő mínákba kezdte
30 1| futárt onnan belülről, mert ő nem vár egy percig sem reá
31 1| bizonyíták neki, hogy az a futár ő maga, rezignálta magát jelt
32 1| püfölés után szóhoz juthatott ő is, de ekkor meg oly furcsákat
33 1| haladni Hetveni urat az ő csapatja élén.~A csapat
34 1| miniszterre. Nem ilyen véget szánt ő a gonddal és előnyökkel
35 1| hajdan Napóleon, úgy akart ő megjelenni ezek szuronyai
36 1| nehogy ideje maradjon az ő fejére kimondani az ítéletet.~
37 2| mosolygott.~– Én futok előle, ő pedig üldöz.~A leány elhalványult.~–
38 2| ismerénk. Hirtelen félrekapta ő lovát, én is másfelé fordultam,
39 2| monda, akkor leend az ő menyegzője.~– A legelső
40 2| el ne menjenek addig, míg ő oda átér, s forgatta a kardját
41 2| a haza, csak egyedül az ő szép arcaik, mosolygó szemekkel,
42 2| hogy utolsó gondolatom ő volt. Viseld gondját, légy
43 3| minek fedezem én fel az ő rejtekhelyét.~Magamra maradva
44 3| a két mázsa szalonnát az ő számára készítettem.~Végre
45 3| annyira vittem a dolgot, hogy ő megígérte, miszerint nem
46 3| hogy győznék rá emlékezni.~Ő sem hagyhatta szó nélkül
47 3| amit én beszéltem, azt ő nem hallotta, s amit ő beszélt,
48 3| azt ő nem hallotta, s amit ő beszélt, azt én nem értettem.
49 3| van itt a mi városunkban. Ő a mimikámból azt következtethetve,
50 3| sem kevesebbet, mint hogy ő azt tarkótul talpig ketté
51 3| Szemeink találkozának. Ő elsietett, vele együtt a
52 4| hiúságot, hízelgő ifjút. Az ő szerelme Isten és angyalok
53 4| nem tündöklőbb, mint az ő arca. Az ősz ember reggelig
54 4| ráfogott szavakat, de miket ő magának annyiszor elmondatott
55 4| biblia.~E könyvből szokott az ő kedves leánya méla estéken
56 4| oly ihletten olvasni, mint ő, ki azt utoljára bezárta?
57 4| elveszni a te népedet.”~– Ő írta, ő tette e könyvbe –
58 4| a te népedet.”~– Ő írta, ő tette e könyvbe – susogá
59 4| hirtelen eloszlott előle, s ő szobájában találta magát,
60 4| ijedése lőn. A dombot, hová ő állt, nem bírták találni
61 4| találni ellene ágyúi, míg ő minden lövéssel leszerelt
62 5| barátját mellette lőtték le, ő alóla kilőtték a lovat,
63 5| szerelmes lettél bele?…~– Az ő énbelém. Hízelgéseivel halmoza
64 5| átszökött!~A nő egyedül maradt. Ő is elszökhetett volna, ha
65 5| hívatta volna is azon ember, ő felkereste volna. Elvitette
66 5| magamat, oly helyre, mit csak ő fog tudni. Én azonban észrevéve,
67 5| volna gyanítani, hogy éppen ő volt az, ki ezt az utat
68 5| mint ha azt állítja, hogy ő a kérdéses asszonysággal
69 5| vádlottat.~A tiszt állítá, hogy ő három granátos kíséretében
70 5| leírás köröztetett, már nem ő volt az, akit keresnek,
71 5| majd a forradalmiak, és ő a legvilágosabb tanújelek
72 5| egyezett, természetesen ő oka nem lehetett.~A második
73 5| csatatér az övé. A holtakat ő temetteti el.~Azonban lováról
74 6| útfélen, várakozván, mert az ő szíve nagy rettegésben vala.”~„
75 6| kilencvennyolc esztendős, és az ő szemei meghomályosodtak.”~
76 6| haragos lángvörösség.~– Ez ő, kedvesem – rebegi Aranka,
77 6| Sepsiszentgyörgyöt lakta. Itten vénült ő meg, szent volt. Nyolcvankilenc
78 7| arcot lát meg ottan, kik az ő poharaiból nagy danolás
79 7| lakodalmát, holnap megisszuk az ő torát. Jó éjszakát, György
80 7| minden elcsöndesült, csak az ő szemeire nem jöhetett álom.
81 7| soha se tudja meg, hogy az ő szülője volt Rózsa Sándor,
82 7| közől egy sem árulta el, s ő maga igen óvatos volt kelepcébe
83 7| előtte hazájáról, vagy ha ő beszélt felőle, reszkettek
84 7| ember életét kiolták, akit ő ítélt halálra.~Megeshetnék,
85 7| fekszik, ez a folyam már az ő bérceiből ered. Ott leszálltak
86 7| borát, de útját álltam, ő egyik lovára felkapott,
87 7| arcának rándulásihoz.~– Ez ő! – kiált magán kívül. –
88 7| nézte, hogy mikor kap az ő házába a tűz. Végre az is
89 7| Szenttamási György boldog. Ő fekszik az óhajtott sír
90 8| adni akartok neki, arról ő soha nem is álmodott. A
91 8| lábainál a földön játszadoztak, ő maga a kisded gyermekével
92 8| legyen oda sokáig, mert ő félni fog idehaza.~Utoljára
93 8| keresztülgázolni magát, de ő tán szégyenlette legelső
94 8| hang.~– Akasszátok fel, ő áruló!~A tömeg dühödten
95 8| nyugodtan járt fel s alá. Az ő szobájából dőlt ki az udvarra
96 8| egy fülkében elbútt, s kit ő észre nem vett, amint háttal
97 8| dühösebb rohammal ostromolták. Ő hidegen, lenéző arccal küzdött
98 8| büszke, lenéző szemek.~Ő volt az utolsó férfi a családból,
99 8| kivel meg kelle küzdeni. Az ő elestével nem maradt egyéb
100 8| családját. Szerencséjére az ő szemei régóta nem nyíltak
101 8| neki, hogy ne bántsa, nem ő ölte meg az urakat.~– Tehát
102 8| S az neki felesége?~– Ő maga mondta nekünk, ígérve
103 8| decurióhoz s azután Imréhez –, ő megmente téged, megmente
104 9| toronytetőnek nem szabad leégni.~Ő mondta, és a nép reggelig
105 9| kortesnek elhitte, hogy ő Kossuth Lajos, s e hitében
106 9| beszél, azt képzeljék, miként ő és a tábornok a legintimebb
107 9| vezetőül a bástyaterembe, hová ő már legjobban tudja a járást.~–
108 9| lassabban beszéljenek, míg ő maga oly óvatossággal rakta
109 9| sisteregve a sáncra esett, ő is megtörte erőszakos bátorsága
110 10| legyenek oly hódítók, mint az ő tekintete, legyen oly ragyogó
111 10| ragyogó diadaluk, mint az ő arcának rózsái, és életteljesek
112 10| életteljesek és dicsőek, miként ő!~– Éljen! – harsogott minden
113 10| tegnapelőtt vele szemben ült, kire ő poharát emelte, s ki neki
114 11| leány nem volt keresztyén. Ő is apái istenét imádta,
115 11| kívánva, hogy essék áldozatul ő, legyen kegyelem seregeinek
116 11| megfordítva történt.~Kegyelmet ő kapott, hadnagyait lefejezték.~
117 11| hadnagyainak neveit olvasá, kiket ő adott kézbe, s kiket miatta
118 11| ítélték és kivégezék, egyedül ő kapott kegyelmet…~…Fehér
119 12| megteltek könnyekkel. Az ő könnyei a tábornokban is
120 12| hogy nem volt igaza, de ő a magyarokat oly nagyon
121 14| Ha mi nem öljük meg őt, ő fog megölni minket. Holnap
122 14| a rohanó szél, olyan az ő támadásuk, az ágyúgolyó
123 14| magamat. Előőrsön valánk, ő odajött őrtüzünkhöz s pálinkázott
124 14| visszaadom a pofont! és attól ő egy egész fejjel lesz rövidebb!~–
125 14| azon gondolattal, hogy az ő keblén fogják azt egy perc
126 14| rohamában. A leány, kit ő annyira szerete, aljas eszköze
127 14| feküdt halva lábainál, és még ő sebet sem kapott.~E percben
128 15| kiszemeltünk, bizonyára ő lesz.~Valamint ha megmondjuk,
129 15| megmondjuk, hogy azon férfi, kire ő oly gyanús szemeket veteget,
130 15| derekasan nagy, de abból ő szép keveset ismer.~– Igen,
131 15| mint annyi számtalan mást, ő most is viceporkoláb volt,
132 15| szolgáljon az, hogy nem ő az egyedül a világon, ki
|