Rész

 1   1|             egy lépést sem tovább – szólt a tisztelt pávián pátosszal –,
 2   1|         Szörnyűség!~– Az a kérdés – szólt a miniszter úr szupremáciáját
 3   1|             veszedelem terringette!~Szólt és két széket két csapással
 4   1|        háltak a havon, hozzájuk sem szólt senki. A miniszter pedig
 5   1|      lepecsételve.~– Most értelek – szólt felszökve fektéből a pecsétőr –
 6   1|        külsejű skatulyát.~– Ez az – szólt remegő kezeibe véve a keresett
 7   1|          szüksége.~– Édes barátom – szólt a lengyelhez, helyet sem
 8   1|             találta hozni.~– Uram – szólt a lengyel hidegen. – Ön
 9   1|        sápadtan.~– Mit jelent ez? – szólt a miniszter visszahökkenve.~–
10   1|      szakállát borzolá.~– Itt van – szólt a lengyel, a pénzt a törpe
11   1|               Tervünk füstbe ment – szólt az asszonyság belépve a
12   1|             kecsegéket a Tiszából – szólt kétkedve a kocsmáros.~–
13   1|   végignézett, lábát előre veté, és szólt kemény, szétmorzsoló hangon.~–
14   1|            a portásnak kézbesítem – szólt a nagy férfiú ama kis kompendiumban
15   2|          ellen. Ez az égre kiált! – szólt a huszár arája remegve.~–
16   2|            fordul.~– Sebaj, Gergő – szólt a kapitány. – Hát amikor
17   2|          megemelte, elhalványult és szólt:~– Bajtársak!~E percben
18   3|           kis nemzeti szalagot rá – szólt közbe az én barna tisztem –,
19   3|            hiszen nagyon jól van! – szólt tenyerébe csapva, ismét
20   4|            Jó reggelt… jó reggelt…~…Szólt a leány, és bezárta szemeit.~–
21   4|          lábai alatt.~A székely nem szólt, de puskáját ragadva, karjával
22   5|             Beszélni akarok önnel – szólt az asszony hidegen, nyugodtan
23   5|          nőm is az lesz nemsokára – szólt közbe keserűen a vezér.~–
24   5|      őrjöngőnek tart, tábornok úr – szólt az asszony, fölemelve nagy
25   5|          tekinte rá.~– Nem akarom – szólt a nő súgva –, hogy e helyet
26   5|      vezérre, „e fekete ruhában!” – szólt felsóhajtva.~– És e fekete
27   5|         hagyva, nehéz benne járni – szólt az özvegy –, de hol annyi
28   5|           önnel, én tovább megyek – szólt az asszony, kezét nyújtva
29   5|             tervéhez.~– Asszonyom – szólt az őrnagy, hideg, erőtetett
30   5|           mindenekelőtt kérem önt – szólt az asszony, negélyesen visszavonva
31   5|        valót beszéltek.~– Hogyan! – szólt megütközve a tiszt, s ismét
32   5|          egyet kérdezek kegyedtől – szólt az őrnagy egy összehajtott
33   5|         kémjei haszontalan fickók – szólt a nő, kivéve a tiszt kezéből
34   5|          keresztül!~– Csodálatos! – szólt a nő, kezét összecsapva. –
35   5|       Asszonyom, ön kötődik velem – szólt a hadnagy kifakadva – ön
36   5|         jókor jön kegyed, Hermine – szólt az őrnagy, bizalmasan üdvözölve
37   5|             bátorságom.~– Az igaz – szólt a nő gúnyosan –, oda a mámor
38   5|                Jó, elmegyek önnel – szólt a tiszt, leggyengébb oldalán
39   5|            azért ne förmedjen rám – szólt a nő féltréfásan –, hadd
40   6|            az irigylett halálért! – szólt a nyomorék s halkan tevé
41   6|           imádkoznék.~– Jer velem – szólt az asszony felemelve őt
42   6|     Mindenki elhallgatott.~S azután szólt hozzájuk, erős, csengő,
43   6|          cserkesz engesztelő arccal szólt ismeretlen szókat a székely
44   7|   keservesen.~– Emeljétek föl hát – szólt Basilisk –, hadd lássuk,
45   7|      Behunyta szemeit, egy szót sem szólt. Tűrt hallgatva minden bántalmat,
46   7|          életedben először megölj – szólt az hozzá nyugodt, szelíd
47   7|             ellátva.~– Atyámfiai! – szólt hozzá]uk a vén vezér. –
48   7|      felhőin, s fanatikus fohásszal szólt: „Köszönöm, Istenem! És
49   7|         homlokán.~– Maradjon künn – szólt a vőlegény. – Ön halálhírnök,
50   7|            Nem vagyok halálhírnök – szólt elfulladt hangon a segéd –,
51   7|              lelkem, szerelme, te – szólt a vőlegény halvány menyasszonyának,
52   8|      asztalnál.~– Milyen különös! – szólt a család egyik tagja –,
53   8|           lenni.~– Ó, nem annyian – szólt fel kedvesen a fiatalasszony. –
54   8|          minél elébb… ne lássalak – szólt szaggatott mondatokban ott
55   8|        életnek és halálnak urához – szólt az agg nagyanya, s száraz
56   8|         fehér és zöld.~– Értelek! – szólt a meglepetés lelkesítő örömével
57   8|             visszatartani.~– Nono – szólt hozzá az ifjú –, még itt
58   8|       Fogadd el paripámat emlékül – szólt az ifjú a decurióhoz.~–
59   8|       Bátran viseljétek magatokat – szólt az özvegy száraz hangon. –
60   8|            Nem kell hirtelenkedni – szólt közbe József –, álljunk
61   8|      hidegen.~– Nincs időnk késni – szólt József türelmetlenül –,
62   8|        Eredj, húgom, az enyéimhez – szólt József a gyászos nőhöz –,
63   8|     kinyújtott karját.~Egy szót sem szólt. A dühnek egy hangja sem
64   8|               Nem úgy van, vezér! – szólt közbe dacosan Lupuj –, ismered
65   8|      decuriót, s többé egy szót sem szólt, a többi is hallgatva vonult
66   8|            és tanuljon példájából – szólt a decurio a lábainál heverő
67   8|          bírni.~– Csak egyé lehet – szólt közbe szárazon Numa.~– Tehát
68   8|           játszani.~– Idenézzetek – szólt Numa, s az ágy alól egy
69   8|             Decurio! Egyet mondok – szólt felugorva. – Ketten maradtunk,
70   8|              de én azt nem akarom – szólt mérges nyugtalansággal,
71   8|            oláhot.~– Ne bántsátok – szólt az ifjú. – Kelj fel, vezess,
72   8|         hogy kié legyen.~– Megyek – szólt az ifjú, hirtelen elhatározottan
73   8|      fölkeresni. Vesd le gúnyádat – szólt az oláhhoz fordulva –, vedd
74   8|          alá.~– Fogadd el jobbját – szólt édes hangon a lyánka a decurióhoz
75   8|          Két ellenségfejet hoztunk– szólt Lupuj sötét, bántó tekintetet
76   8|          belől.~– Ismerheted őket – szólt az oláh –, a megszökött
77   8|         hátulról keresztüldöfted? – szólt egy másikat véve elő.~–
78   8|       beszélünk.~– Nagyon jól van – szólt erre a vezér s nyugodtan
79   9|              tisztelt tábornok úr – szólt megjuhászult hangon a szakállas,
80   9|    lehetőségét felfogva.~– Uraim! – szólt erős csengő hangon a parancsnok. –
81   9|            fogjuk magunkat védeni – szólt a tábornok, helyéről meg
82  10|            Köszönöm, ezredes uram – szólt a huszár, kezét ismét füléig
83  10|        tekintett.~– Ezredes uram! – szólt a lehető legnyájasabb tónusból
84  10|              Neked igazat mondott – szólt nevetve a tábornok –, most
85  10|   megnyugodnék.~– Menjünk tovább! – szólt kíséretéhez, midőn a sírbolt
86  10| hadseregével ily előjelenség után – szólt egyike kísérőinek.~– És
87  10|               Sarkantyúért fület! – szólt nagyot káromkodva, s ismét
88  10|           Erősen fűtenek a mieink – szólt a tábornok, arra tartva
89  11|            seregnek, de nem önnek – szólt orvosa visszaerőltetve őt
90  11|            meg alvó apja előtt.~Nem szólt semmit, csak egy levelet
91  11|         álmodó lelke előtt.~*~Ígyen szólt a mese. A tábornok megköszönte
92  11|        aludt.~A levél költe honából szólt.~Bágyadt reménnyel vevé
93  12|      letegye!…~– Menjen ön vissza – szólt ekkor a követnek a kis szürke
94  12|              Erdély is elveszett! – szólt csapatjait elrendezve a
95  13|         nagy köszönettel tartozom – szólt Perczel az ősz idegenhez,
96  14|             gyilkát; de az ifjú nem szólt egyébről álmában, csak szerelméről,
97  14|      bekötöm, hadd gyógyuljon meg – szólt az ezredes, s feltűzé az