Rész

2501   6|         kétségbeesésre késztő hangok, mikkel a magas torony – mint egy
2502   6|                   tetszék, s ha olykor szűnt a nagy zaj, hallatszék a vad,
2503   6|                 szűnt a nagy zaj, hallatszék a vad, rikácsoló ének onnalfölül:~„
2504   6|                     Akik megölettek,~Adattak a hollóknak.”~Éjszakának idejére
2505   6|                  küzdetett le az ellenállás. A város kezében volt a hódítónak,
2506   6|             ellenállás. A város kezében volt a hódítónak, már erősen hallatszott
2507   6|                       már erősen hallatszott a diadalének, alig-alig az
2508   6|                   egy perc alatt felgyújtják a várost, a viharos forgószél
2509   6|                  alatt felgyújtják a várost, a viharos forgószél segélyül
2510   6|                viharos forgószél segélyül jő a lángoknak, a tüzes zsarátnokot
2511   6|                     segélyül jő a lángoknak, a tüzes zsarátnokot végigfújja
2512   6|                 tüzes zsarátnokot végigfújja a város egyik szélétől a másikig.
2513   6|            végigfújja a város egyik szélétől a másikig. A láng emelkedik,
2514   6|                    egyik szélétől a másikig. A láng emelkedik, az ég fedele
2515   6|                fedele izzani látszik tőle, s a fekete füstben a szélkavarta
2516   6|                     tőle, s a fekete füstben a szélkavarta repkedő üszköket
2517   6|                    emberkiáltást túlharsogja a vihar tombolása.~De legmagasabban
2518   6|                    között lobog fennyen égve a torony teteje, mint egy
2519   6|                      alatt még mindig hallik a szomorú harangkongás, csatának,
2520   6|                   Most hirtelen egyet fordul a szél, a lángokat ismét megfordítja,
2521   6|                hirtelen egyet fordul a szél, a lángokat ismét megfordítja,
2522   6|               iszonyú roppanás hallik, aztán a harang elnémul, talán éppen
2523   6|                     talán éppen az esett le.~A két elem ura lett a csatatérnek,
2524   6|                      le.~A két elem ura lett a csatatérnek, a szél és a
2525   6|                      ura lett a csatatérnek, a szél és a láng.~Az emberek
2526   6|                     a csatatérnek, a szél és a láng.~Az emberek elfutottak
2527   6|                  harckiáltás hallatszik még: a vihar üvöltése és a lángok
2528   6|                     még: a vihar üvöltése és a lángok ropogása. Mintha
2529   6|              alakjában égnek törekvő lelkeit a harcos férfiaknak, s mentül
2530   6|                    annál több rohanna utánok a vítatott csillagos hazába.~
2531   7|                gonosz szellem?~Aludtál régen a föld alatt, hagytad zöldülni
2532   7|                      alatt, hagytad zöldülni a füvet, pihenni az embert
2533   7|                 álmodból?~Megszomjazál talán a föld alatt, a pokolhoz oly
2534   7|             Megszomjazál talán a föld alatt, a pokolhoz oly közel, s feljöttél
2535   7|                 tavanként fog megállani, hol a föld nem bírja már bevenni.
2536   7|                      és aludjál.~Készítsétek a késeket, a rossz szellem
2537   7|                       Készítsétek a késeket, a rossz szellem szomjazik!…~*~
2538   7|                      mik történtek itt alant a földön.~Emberek, kik szeretet,
2539   7|                    Szent Eustach napja volt. A rácok templomba gyülekeztek,
2540   7|                  néha-néha rémes ritmusokban a hadizenő davoria.~A város
2541   7|              ritmusokban a hadizenő davoria.~A város többi népe nyugton
2542   7|                     többi népe nyugton volt. A lakosok, kik látták az itt-ott
2543   7|                     kivilágított ablakokat s a templomba siető mogorva
2544   7|                   magukban: nagy innepök van a rácoknak ma, s tovább nem
2545   7|                aludni.~Éjfél felé megkondult a vészharang. A templom ajtaja
2546   7|                     megkondult a vészharang. A templom ajtaja megnyílt,
2547   7|                 ünnep.~Vad ordítással rohant a fanatizált nép alvó szomszédjai
2548   7|                  különböztették meg házaikat a többiektől a rácok, tartva
2549   7|                    meg házaikat a többiektől a rácok, tartva tőle, hogy
2550   7|                   egy kis csapatnak sikerült a mocsárokon keresztül szekereikre
2551   7|           hozzátartozóikkal megmenekülhetni. A sötét éjben azokat is sokáig
2552   7|                  sokáig üldözék, s mikor már a városban elcsendesedett
2553   7|                      városban elcsendesedett a zaj, a vijjongatás, a harangszó
2554   7|               városban elcsendesedett a zaj, a vijjongatás, a harangszó
2555   7|         elcsendesedett a zaj, a vijjongatás, a harangszó elnémult, még
2556   7|                      akkor is lehete hallani a mocsárok közül egyes kétségbeesett
2557   7|                  belemaradt az ingoványba, s a rajta veszett menekvőket
2558   7|             menekvőket fojtogatták egyenként a vízbe.~Elhangzott az is.
2559   7|                   nem jajgatott senki többé. A kivilágított város több
2560   7|                    zeneszót lehete hallani s a táncolók vidám kurjantozásait.~
2561   7|                    egy szekér döcögött végig a város főutcáján. Benne egy
2562   7|                      csodálkozással figyelve a szerte kivilágított ablakokra
2563   7|                     kivilágított ablakokra s a kitörő vigalom hangjaira.~
2564   7|              kivilágítva mind, s benn hallja a zenét, a táncrobajt, az
2565   7|                       s benn hallja a zenét, a táncrobajt, az ujjongatást.~
2566   7|                   isznak s oly dühvel járják a táncot, egy középre állított
2567   7|                volnának. Mind régi ismerősei a városból.~Az ember nem tudva
2568   7|                    kezdett szemébe tűnni, ki a legkicsapongóbb jókedvvel
2569   7|                  jókedvvel járt kézről kézre a vad mulatók közt, nevetve,
2570   7|              versenyt dalolva valamennyivel.~A jövevény sokáig nem bírt
2571   7|                      hévtől, melynek számára a düh kevés kifejezés.~– Megálljatok! –
2572   7|                reszketve –, mit akartok itt?~A meglepett vigadók szétugrottak
2573   7|              szétugrottak ijesztő arca elől. A legbátrabbak is elsápadtak,
2574   7|                  idétlen vigalom kifejezése.~A férj megölő tekintettel
2575   7|                    Térdre, nyomorú! – ordíta a férj s arcul vágta a némbert,
2576   7|                  ordíta a férj s arcul vágta a némbert, hogy az a földre
2577   7|                     vágta a némbert, hogy az a földre bukott előtte.~–
2578   7|              kiáltának ekkor minden oldalról a reá rohanó rácok, s egyszerre
2579   7|                egyszerre tíz kéz ragadta meg a férfit.~Tusába eredett velök,
2580   7|                      egynek közülök megkapta a torkát s el nem ereszté,
2581   7|                 ereszté, míg le nem tiporták a földre, oda is maga után
2582   7|                    mi bajotok velem? – kérdé a férfi vérző szájjal.~– Mit?
2583   7|                   bosszantó dühvel állva meg a lekötözöttel szemben.~–
2584   7|                      volna megkérdeni, mikor a kapun bejöttél, hogy mi
2585   7|                     ma; most tudnád, hogy ez a magyarok kiirtásának ünnepe!
2586   7|                      vagy, utósó e városban. A többi már meghalt; minthogy
2587   7|                 nemzetem választotta vagyok.~A megkötött férfi képtelen
2588   7|              megvetéssel arcul köpte e szóra a hozzá beszélőt.~– Hah! ember –
2589   7|                   ember – ordíta fel dühében a meggyalázott. – Ezért vért
2590   7|                     kegyetlenséggel vontatva a szót.~– Mit akarsz mondani? –
2591   7|                      derekabb fiú volt, mint a másik … Mit tehetett szegény? …
2592   7|                     is én állítottam hegyére a Kolumbus tojását … Mind
2593   7|                      Kolumbus tojását … Mind a hathoz férjhez adtam a lyánt …
2594   7|                  Mind a hathoz férjhez adtam a lyánt … Sajnállak, hogy
2595   7|                      lyánt … Sajnállak, hogy a menyegzőről elkéstél…~–
2596   7|                   ordíta fel kétségbeesetten a lekötött apa, s arccal a
2597   7|                     a lekötött apa, s arccal a földre veté magát és zokogott
2598   7|                     pedig, Gajdos, fújj abba a dudába, zenekíséret mellett
2599   7|              parancsolá Basilisk –, vessétek a padlásra. Állítsatok őrt
2600   7|                 barátom.~Az embert felvitték a padlásra. Az ajtót rázárták
2601   7|                 magára.~Nyugodtan feküdt ott a puszta földön és mozdulatlanul,
2602   7|                      nem érez többé.~Nemével a boldogság reményének várta
2603   7|                  Alatta még sokáig táncoltak a szerbek, végre azok is alunni
2604   7|                     úgy tetszék neki, mintha a padlás egyik ablakán valami
2605   7|                     fehér alak ereszkedik le a keskeny nyíláson s tapogatózva
2606   7|                     feltekinte, látni akarva a sötétség dacára a közelítő
2607   7|                     akarva a sötétség dacára a közelítő vonásait, az odafutott
2608   7|                  azután egy késsel elmetélte a kötelékeket, mikkel György
2609   7|                       Fussunk innét – pihegé a lyán, bágyadt, beteg hangon –,
2610   7|                     vette gyermekét, kivitte a padnyíláson, a hágcsón alá,
2611   7|                       kivitte a padnyíláson, a hágcsón alá, mindig ölében
2612   7|                  tartva, mindig csókolgatva.~A fal mellett egy eszközben
2613   7|                  lesz sírt ásni vele – mondá a leány.~*~A ház túlsó oldalán
2614   7|                      vele – mondá a leány.~*~A ház túlsó oldalán egyhangú
2615   7|                         Maradj itt. Húzódjál a fal mellé – monda az apa
2616   7|                 azalatt az ásót kezébe fogva a ház szegletéhez lopózott.
2617   7|                    ház szegletéhez lopózott. A léptek mindig közelebb jöttek.
2618   7|                    György felemelte az ásót, a szerb kilépett a szöglet
2619   7|                    az ásót, a szerb kilépett a szöglet mellől, s a következő
2620   7|                 kilépett a szöglet mellől, s a következő percben kettéhasított
2621   7|                      nélkül.~György elszedte a szerb öltönyét, fegyverét,
2622   7|                 vette leányát s ment vele ki a városból.~Minden csöndes
2623   7|                     utcák csendjét néha. Már a hajnalcsillag is fenn ragyogott
2624   7|              hajnalcsillag is fenn ragyogott a kitisztult égen.~Sem az
2625   7|                  egymáshoz.~Reggelre elértek a legközelebbi faluba.~Györgynek
2626   7|                     emberek, féltek, hogy ha a szenttamásiak megtudják,
2627   7|                   telve vevé fel ölébe ismét a leányt a boldogtalan apa
2628   7|                     fel ölébe ismét a leányt a boldogtalan apa s mene tovább.~
2629   7|                     éjjel zivatarban, nappal a rekkenő hőség alatt, ölében
2630   7|                    az sem panaszkodott neki. A hatodik napon meghalt a
2631   7|                      A hatodik napon meghalt a leány éhség, nyomor és lélekkín
2632   7|                     nehezebb, nehezebb lesz, a karok, melyek nyakát átölelék,
2633   7|                       nem szorítnak többé, s a fejecske, mely vállára lehajlék,
2634   7|                 tornyai már látszottak elébe a távolból. Fárasztó sietés
2635   7|                      sietés után délre beért a nagy, népes városba.~Éppen
2636   7|                    beszélt betanult szózatot a figyelő sokaságnak.~György
2637   7|            sokaságnak.~György odafúrta magát a néptömeg közé, a szónok
2638   7|              odafúrta magát a néptömeg közé, a szónok éppen a rácok dühöngéseiről
2639   7|                néptömeg közé, a szónok éppen a rácok dühöngéseiről beszélt
2640   7|                 dolgokat.~Többen észrevették a fáradt, poros embert, ki
2641   7|                      Álljon fel és beszéljen a népnek!~Pillanatok múlva
2642   7|                    közt az emelvényig vitték a jövevényt s felállíták a
2643   7|                     a jövevényt s felállíták a nép közé.~Amint meglátták
2644   7|                meglátták iszonyú dúlt arcát, a kétségbeesés szenvedéseinek
2645   7|               borzadályos zúgás futott végig a tömegen, hasonlatos ahhoz,
2646   7|                      hasonlatos ahhoz, minőt a Balaton hallat szélvész
2647   7|                     közelgte előtt.~És midőn a jövevény átnézte a zúgó
2648   7|                     midőn a jövevény átnézte a zúgó néptengert, arca elkezde
2649   7|                    szokatlan tűz hevíté fel, a bosszúállás szent lelkét
2650   7|                      Ekkor felemelte karjain a gyermeket a szerencsétlen
2651   7|                felemelte karjain a gyermeket a szerencsétlen apa, s midőn
2652   7|                    kétségbeesetten az ember, a hanyatló tetemet kebléhez
2653   7|                   Meghalt – fuldoklá, s mint a szélütött, hanyatt-homlok
2654   7|                      hanyatt-homlok esett le a körüle állókra.~A jelenet
2655   7|                   esett le a körüle állókra.~A jelenet drasztikus fordulata
2656   7|             drasztikus fordulata fölháborítá a tömeget.~– Bosszú, véres
2657   7|                       ordíta fel egy hang, s a rá feltámadó zaj egy szélvész
2658   7|                        kiáltozák szétrohanva a piacról s végigfutva az
2659   7|                     gyűlt össze fegyveresen, a düh, a vérszomj vonásaival
2660   7|                    össze fegyveresen, a düh, a vérszomj vonásaival arcaikon,
2661   7|                  kútforrású eszme kezdett el a felhevült agyak közt terjengeni,
2662   7|                     gyermekeinket leöldösik…~A szó szájról szájra ment.~–
2663   7|                  atyafiért! Haljanak meg!~És a tömeg visszafordult elszörnyedt
2664   7|              haraggal önnön városára, s mint a gátot tört folyam, nem hallgatva
2665   7|                  kiirta aznapon minden rácot a városból.~Ez történt hat
2666   7|                                              A rablóvezér~György pedig
2667   7|                     fa tövében, s befektette a halavány gyermeket.~Nem
2668   7|                bekeverni, lombokat tépett le a közel bokrokról, azokkal
2669   7|                 halottját, azután takarta rá a fekete hantokat.~Mikor a
2670   7|                     a fekete hantokat.~Mikor a zöld gyepet kirakta a felhányt
2671   7|                  Mikor a zöld gyepet kirakta a felhányt sírhalomra, úgy
2672   7|                     amely oltó könny helyett a gyehenna tüzét küldé szemeire.~
2673   7|                elővette kését: hogy felmesse a fa kérgére a nevet, mely
2674   7|                   hogy felmesse a fa kérgére a nevet, mely élő fejfája
2675   7|                    gyermekének.~Vágta, vágta a betűket nagy szorgalommal,
2676   7|                     volt vele, e nevet látta a fára kezei által felvágva.~„
2677   7|                 többet mondott, mint mennyit a legiszonyúbb átokeskü ki
2678   7|                  fejezni.~Fölkelt, otthagyta a sírt, ment tántorogva odább,
2679   7|                     fel akarta azt keresni – a fák olyan hasonlók egymáshoz,
2680   7|                 csalitos buckák közé jutott, a fészkéről felvert madár
2681   7|                    ott feküdt. Letette fejét a földre, jó éjszakát kívánt
2682   7|            látszottak egymást üdvözölni, míg a bokrok megül síró nőbeszéd
2683   7|               gyermek csevegésével vegyülve.~A férfi egy alacsony szikár
2684   7|                 nyájassággal enyelegve véle, a gyermek őt apjának nevezi
2685   7|                  imádkozni, kisfiam? – kérdé a férfi, térdére ültetve a
2686   7|                     a férfi, térdére ültetve a gyermeket.~– Hogyne tudna –
2687   7|                   Hogyne tudna – felele érte a nő. – Mindennap elmondja,
2688   7|                   szülője volt Rózsa Sándor, a hírhedett zsiványvezér.~–
2689   7|                       rám sohasem virrad fel a nap, hogy azt mondhatnám,
2690   7|                     holnapután talán valahol a föld alatt.~– Ugyan ne beszéljen
2691   7|                    kend olyanokat, nézze, ez a gyerek mindjárt sírva fakad.~–
2692   7|                       Biz az, fiam, úgy van. A zsiványnak nincs kihez imádkozni
2693   7|                 reggel, este, hogy megőrizze a bajtól.~– De hiszen kend
2694   7|                      azt, édes szolgám. Csak a hollók esznek meg engem
2695   7|                esznek meg engem elébb-utóbb.~A nő ismét elkezde sírni,
2696   7|                      nő ismét elkezde sírni, a gyermek együtt sírt vele,
2697   7|                    gyermek együtt sírt vele, a rabló összecsókolá mind
2698   7|                      rabló összecsókolá mind a kettőt.~– Menjetek haza,
2699   7|                     itt láttatok, áldjon meg a… – gondolkozott, hogy kicsoda –, …
2700   7|                          aki engemet megver.~A nő és a gyermek eltávoztak,
2701   7|                      engemet megver.~A nő és a gyermek eltávoztak, a rabló
2702   7|                     és a gyermek eltávoztak, a rabló felugrott lovára,
2703   7|             fölemelkedve sokáig hallgatózott a távozó gyermeki csevegés
2704   7|                   kiáltás nélkül fordult oda a rabló, s egy férfit láta
2705   7|                     láta lova mellett állni. A szenttamási menekültet.~–
2706   7|                      azért mentett meg téged a sors tizenhét éven át a
2707   7|                      a sors tizenhét éven át a folytonos üldözéstől, hogy
2708   7|                     tenni.~– Tégedet akarlak a rabló névtől megszabadítani.~–
2709   7|                       elfogadja áldozataidat a haza. A hazának ellenségei
2710   7|               elfogadja áldozataidat a haza. A hazának ellenségei vannak.
2711   7|                      mosd el azoknak vérében a szennyet nevedről.~– Ne
2712   7|                    Ne kísérts! – sóhajta fel a rabló. – Ha a csatatéren
2713   7|                    sóhajta fel a rabló. – Ha a csatatéren lehetne meghalnom,
2714   7|                       És ha jönnél vissza, s a nép, mely eddig erdőről
2715   7|                      mondaná senki rólad „ez a rabló”, hanem írva olvasnád
2716   7|                    írva olvasnád neved előtt a „hőst”, a „bajnokot”…~–
2717   7|               olvasnád neved előtt a „hőst”, a „bajnokot”…~– Hagyd abba,
2718   7|                      kik százszor látták már a halált, és százszor legyőzték,
2719   7|                     hideget s le nem szállni a lóról három nap, három éjjel,
2720   7|               eresztenének, hősöknek nevezne a világ, most zsiványoknak
2721   7|                    Arra nagy okom van. Engem a rácok kivertek birtokomból,
2722   7|                      az erdőben. És ezt mind a rácok tették rajtam. Ugye,
2723   7|                      azon föltét alatt, hogy a rácokra menj minden embereiddel,
2724   7|                       ha utat csinálsz nekem a csatatérig.~– Megteszem.
2725   7|              Fölmegyek Budára, két hét múlva a bocsánatlevél kezedben lesz.
2726   7|                       jöjj Félegyházára, ott a vendéglőben ül reggelenként
2727   7|                  sarkantyúba kapta paripáját a rabló, a másikat pányván
2728   7|                     kapta paripáját a rabló, a másikat pányván húzva maga
2729   7|                      kanyargó futással, minő a fecske repülése, s nemsokára
2730   7|                   repülése, s nemsokára csak a távoli robogás sejteté,
2731   7|                 György fáradtan érkezett meg a félegyházi fogadóba.~A sötét
2732   7|                   meg a félegyházi fogadóba.~A sötét mellékszobában mogorván
2733   7|                  félig álló palackja mellett a szürke félkezű szegénylegény.~
2734   7|           szegénylegény.~György mutatta neki a pisztolyt, mire az szótlanul
2735   7|                      kiitta borát, kifizette a korcsmárost, s ment György
2736   7|                     rongyos házikó elé értek a város végén, oda bement
2737   7|                      város végén, oda bement a szegénylegény, intve Györgynek,
2738   7|                    üljön fel az egyikre, míg a másikra az öreg pattant
2739   7|                    vénsége és félkeze dacára a legbiztosabb ügyességgel.~
2740   7|           ügyességgel.~S azzal nyargaltak ki a pusztákra.~Útközben beszédessé
2741   7|                  mégsem fárad ki. Az átússza a Tiszát háromszor egymás
2742   7|                   gazdája alszik, ott vigyáz a feje felett, mint egy hűséges
2743   7|                    Késő estig vitte Györgyöt a szegénylegény keresztül-kasul
2744   7|                szegénylegény keresztül-kasul a pusztákon. Sehol út, sehol
2745   7|                      buckák, miket behordott a sívó homok, néhol egy-egy
2746   7|                 egy-egy távoli tanya, honnan a kutyák rekedt ugatása hallék,
2747   7|                   éjszakára hajtja gyulyáját a pásztor, kákás, nádas ingoványok
2748   7|                     után áthajtottak rajtuk. A messze láthatáron csak itt-ott
2749   7|                     szorgalma honosított meg a fát nem ismerő homokban.~
2750   7|                       Végre leszállt az est. A táj elszürkült, elfeküdt.
2751   7|                   elszürkült, elfeküdt. Csak a vén csikós tudta, hogy merre
2752   7|                     van Rózsa Sándor – monda a betyár kimutatva a tüzet
2753   7|                     monda a betyár kimutatva a tüzet mérföldnyi távolból,
2754   7|                     Egy óra múlva értek oda. A közelgő lódobogásra hangosan
2755   7|             lódobogásra hangosan nyerítettek a paripák a tűz körül, s három
2756   7|               hangosan nyerítettek a paripák a tűz körül, s három férfi
2757   7|                   mindenre elkészülve várták a közelgőket.~Egy sajátságos,
2758   7|             sajátságos, utánozhatatlan fütty a vén betyár szájából tudtul
2759   7|              ismerősök jőnek.~Az egyik férfi a három közül Rózsa volt,
2760   7|                      három közül Rózsa volt, a vezér.~– Mit hoztatok? –
2761   7|                   tinektek! – kiálta György, a tajtékzó paripáról leszökve,
2762   7|                      pecsétes iratot adva át a kérdezőnek. – Olvasd és
2763   7|                      és gyönyörködjél benne.~A rabló a tűz világához fordult
2764   7|                 gyönyörködjél benne.~A rabló a tűz világához fordult a
2765   7|                      a tűz világához fordult a szétnyitott irattal, reszketett
2766   7|                     fordult:~– Üljetek lóra, a csapatot össze kell híni.~
2767   7|                     keresztül-kasul hangzott a pusztában a jeladó füttyentés,
2768   7|         keresztül-kasul hangzott a pusztában a jeladó füttyentés, mire
2769   7|                  Atyámfiai! – szólt hozzá]uk a vén vezér. – Amiről annyiszor
2770   7|                    nem vagyunk rablók többé, a törvény megbocsátotta bűneinket.
2771   7|                     mind.~– Eljöttök-e velem a csatába?~– Mindenhova! a
2772   7|                     a csatába?~– Mindenhova! a halálba!~– Esküdjetek meg
2773   7|                    mit kívánsz tőlem? -monda a vezér Györgynek – elmondhatod:
2774   7|                   városnak el kell pusztulni a föld színéről. Szólítsatok
2775   7|                   minden érzés, és szomjazza a vért.~– Velünk fogsz-e eljönni?~–
2776   7|                     átkozott sorsom megtart, a véres napokon, a véres mezőkön
2777   7|                    megtart, a véres napokon, a véres mezőkön találkozni
2778   7|                  találkozni fogunk, addig is a halál angyalai járjanak
2779   7|                                              A honvágy~A közkatona meghal
2780   7|                                    A honvágy~A közkatona meghal honvágy
2781   7|                      szellemi járvány kiütni a külhonban elhelyezett magyar
2782   7|                     városra, beült egyenként a korcsmákba, hol a huszárok
2783   7|                  egyenként a korcsmákba, hol a huszárok mulatozni szoktak,
2784   7|                     történt dolgokat beszélt a katonáknak, s midőn elhagyá
2785   7|            proklamációkat oszta ki közöttük.~A közkatonák elvitték a verseket
2786   7|              közöttük.~A közkatonák elvitték a verseket és proklamációkat
2787   7|                   elveszett belső baj miatt, a durva, olvasni nem tudó
2788   7|                   elhalt honvágy miatt, mint a földéből átültetett virág.~
2789   7|                      e fájdalmakat oltogatni a magyar katonák szívébe,
2790   7|                   nyomára nem bírtak akadni.~A katonák közől egy sem árulta
2791   7|                Bujtogatásait sohasem intézte a tisztek, hanem a közkatonák
2792   7|                     intézte a tisztek, hanem a közkatonák között. Tudta,
2793   7|               elvetett mag mindenütt kikelt.~A tisztek előtt napról napra
2794   7|                      búsongás, ez elvadulása a közkatonáknak, kiknek gyakran
2795   7|                   vers végén e szavak „éljen a magyar!” és azok is oly
2796   7|                      még jobban hasonlítanak a halotti dalokhoz, és a végsor
2797   7|          hasonlítanak a halotti dalokhoz, és a végsor danája úgy hallatszik
2798   7|               hallatszik messziről, mint egy a sírból feljövő kiáltás.~*~
2799   7|                 leány szíve dobogott fel.~És a környék legszebbik leánya
2800   7|                  leánya is szerelemtől égett a huszárok legdélcegebb hőse –
2801   7|                 huszárok legdélcegebb hőse – a kapitányért.~Gróf K**nszky
2802   7|                      fél év óta jegyben járt a délceg huszárkapitánnyal,
2803   7|                 későn elment menyasszonyához a vőlegény. Oly szép volt
2804   7|                     Magas, karcsú férfi volt a huszár, napbarnított arcán
2805   7|                magasan kopasz volt – „együtt a nap és hold” mint a magyar
2806   7|                   együtt a nap és hold” mint a magyar példabeszéd mondja.~
2807   7|                 mondja.~Szép deli hölgy volt a menyasszony, sötét, fekete
2808   7|                      oly andalító fénye volt a szemeknek, mint az éjféli
2809   7|                  mint az éjféli holdé, mikor a szélcsöndes éjben az ég
2810   7|                 szemöldei redőbe vonultak, s a túlvilági érzelem sötétségével
2811   7|               szemeit, mintha egyik ég nézne a másik égre, tele csillagokkal,
2812   7|                      reszketni, akkor arcára a szerelem hajnali rózsái
2813   7|                     s szemei ragyogtak, mint a fölkelő nap.~Menyegzője
2814   7|                   menyasszonyát meglátogatni a vőlegény.~Vidám arcot akart
2815   7|                      arcot akart mutatni, de a szerető szem olvasni tud
2816   7|                     szerető szem olvasni tud a vonásokból, a homlok önkénytelen
2817   7|                    olvasni tud a vonásokból, a homlok önkénytelen redőiből,
2818   7|                 homlok önkénytelen redőiből, a szemek tétova járásából,
2819   7|               ajkaival lecsókolja homlokáról a redőket – újra visszajőnek.~–
2820   7|                   nem lehetett elhalasztani. A haditörvényszék egy embert
2821   7|                      ember tán gonosztevő?~– A haditörvény annak nevezi.
2822   7|                      annak nevezi. Lázított, a katonákat el akarta csábítani,
2823   7|                 menjenek haza Magyarországba a szerbek ellen küzdeni. E
2824   7|                  katona vagyok, és tisztelem a törvényeket.~– Az lehetetlen,
2825   7|                      nemesen tudsz szeretni, a szerelem legmagasztosabb
2826   7|              szerelem legmagasztosabb nemét, a honszerelmet ne tudd érezni.~–
2827   7|                     Én azoknak elveiből, kik a forradalmakat képezik, egy
2828   7|                 értek, de annyit tudok, hogy a forradalmaknak sohasem volt
2829   7|                    mely mindent visszafizet, a bánatot annak, aki adta,
2830   7|                     bánatot annak, aki adta, a dicsőséget annak, aki elvesztette.~
2831   7|                      elvesztette.~Ezt mondva a lengyel asszony felugrott
2832   7|               lelkesültséggel verte el rajta a „nincs még oda Lengyelország”
2833   7|                   felhőnek látszott, melyből a könnyek záporhullásában
2834   7|                      könnyek záporhullásában a harag villámai lövellnek
2835   7|                      villámai lövellnek elő.~A vőlegény odalépett hozzá,
2836   7|                       elvonta reszkető kezét a zongoráról és megcsókolá.~–
2837   7|                       Szegény Lengyelország. A lengyel nőknek van miért
2838   7|                    nagy házat építettek, ott a napszámosok között egy némbert
2839   7|                      aki köveket hordott fel a fején a kőműveseknek. Kétszer-háromszor
2840   7|                  köveket hordott fel a fején a kőműveseknek. Kétszer-háromszor
2841   7|             Kétszer-háromszor elmentem azon, a nő izzadva hordta a köveket,
2842   7|                    azon, a nő izzadva hordta a köveket, lábai alig bírták.
2843   7|                 bírták. Nem volt már fiatal, a munka terhére esett. E nőnek
2844   7|                 Varsóban, mint aminőhöz most a köveket hordta; kapuja fölött
2845   7|                   órát töltöttem nála… Mikor a déli harangszóra leült szegényes
2846   7|                   azután félrefordult sírni, a többi napszámosok nevettek
2847   7|                 millióknak ura, – kért, hogy a többit küldjem el kislányának,
2848   7|                 korban kell lennie. Elmentem a házhoz, ahol felfogadták.
2849   7|                     leány jelent meg, nem az a szép gyermek, kinek arca
2850   7|                      rettenetes példát adott a sors a lengyel nemzetben,
2851   7|               rettenetes példát adott a sors a lengyel nemzetben, hogy
2852   7|                  hogy mit várhat egy kis nép a szomszéd népektől, mit várhat
2853   7|               népekkel eredett tusába, s jaj a magyarnak, ha a példából
2854   7|                tusába, s jaj a magyarnak, ha a példából nem tudott tanulni.~–
2855   7|              menyegzője utáni napon esett el a csatában, ha kívánod, a
2856   7|                      a csatában, ha kívánod, a második a menyegzője előttin
2857   7|              csatában, ha kívánod, a második a menyegzője előttin esik
2858   7|                       jobban szeretlek, mint a szabadságot, lengyel nő
2859   7|               szenvedélye erősebb volt, mint a tied. Menyegzőnk előestéjén
2860   7|                      van. Az ember lázított, a törvény halált mond fejére.
2861   7|                 ítéletet, vagy együtt mennem a lázítóval Magyarországra.
2862   7|                     jól, bármit mondjanak is a nemzet prófétái, hogy onnan
2863   7|                sohasem jönnék többet vissza. A bíró vagy büntet, vagy egyetért
2864   7|                   vagy büntet, vagy egyetért a bűnössel. Egyik kezemben
2865   7|                     bűnössel. Egyik kezemben a büntetés pallosa, másik
2866   7|                      pallosa, másik kezemben a lázadás zászlója, válassz,
2867   7|                   fel?~*~Korán reggel, mikor a hajnal meghasadt, kivitték
2868   7|                   hajnal meghasadt, kivitték a vesztőhelyre az elítéltet.~
2869   7|                    Karét formálva lovagoltak a huszárok végig az utcán,
2870   7|                 hallgatagon, szótlanul, csak a lovak dobogása hangzott.
2871   7|                     egy nyitott szekéren ült a tábori pap, keresztet tartva
2872   7|                 kezekkel Szenttamási György, a halálra ítélt izgató.~Kiértek
2873   7|                halálra ítélt izgató.~Kiértek a mezőre, a nap éppen akkor
2874   7|                    izgató.~Kiértek a mezőre, a nap éppen akkor kelt föl,
2875   7|                    szellő enyelegve játszott a huszárok fényes kócsagjaival
2876   7|                   őszülő fürteivel, levették a szekérről, hat huszár leszállt
2877   7|                    leszállt lováról, leoldta a karabint a nyeregkápáról,
2878   7|                  lováról, leoldta a karabint a nyeregkápáról, a többiek
2879   7|                    karabint a nyeregkápáról, a többiek körülállták az elítéltet.~
2880   7|                    körülállták az elítéltet.~A kapitány segéde összehajtopatott
2881   7|                könyörtelen hangon olvasá fel a halálítéletet Szenttamási
2882   7|                szemekkel, hagyta magát vinni a vesztőhelyig, össze volt
2883   7|                 hallgatta végig az ítéletet.~A szokásos forma szerint egy
2884   7|                    szerint egy katona odalép a hadbíróhoz, egy pálcát ad
2885   7|                     kegyelmet az elítéltnek. A hadbíró a harmadik kérésre
2886   7|                     az elítéltnek. A hadbíró a harmadik kérésre kettétöri
2887   7|                   harmadik kérésre kettétöri a pálcát s odaveti a halálraítélt
2888   7|                 kettétöri a pálcát s odaveti a halálraítélt elé, tompán
2889   7|                tompán hangoztatva: „Istennél a kegyelem!”~E szavakra felemelte
2890   7|                      kigyulladt. Végignézett a körüle álló katonák arcain,
2891   7|                      is, bajtársak, köszönöm a halált. Teher volt rám nézve
2892   7|                 áldjon meg az Isten, ott túl a bérceken tán titeket is
2893   7|                     hűséges feleség. Ott túl a bérceken nektek is van hazátok…
2894   7|                    ily örömmel ne szálljatok a sírba, miként én, kinek
2895   7|                    kinek semmije sincs többé a földön.”~E szavak után az
2896   7|                    termete ismét összeesett.~A katonák mereven álltak,
2897   7|                 katonák mereven álltak, mint a szobor. A végrehajtó bíró
2898   7|               mereven álltak, mint a szobor. A végrehajtó bíró intett a
2899   7|                     A végrehajtó bíró intett a kezében levő összehajtott
2900   7|                  levő összehajtott papírral. A hat huszár mogorva arccal
2901   7|                arccal emelte fel karabinját.~A bíró ismét intett az összehajtott
2902   7|                   kiugrik egy fiatal altiszt a karé soraiból, egy szökéssel
2903   7|                      soraiból, egy szökéssel a bíró előtt terem, annak
2904   7|                      annak kiragadja kezéből a halálítéletet, s kettérepesztve
2905   7|                     s kettérepesztve hajítja a katonák lábai elé.~E percben
2906   7|                    hangot nem lehet kivenni, a tomboló paripák porfelleget
2907   7|                   paripák porfelleget vernek a mezőn.~*~A menyegzői vendégek
2908   7|                porfelleget vernek a mezőn.~*~A menyegzői vendégek már összegyűltek,
2909   7|             aranyzsinórral gazdagon ott volt a vőlegény, habzó fehér csipkeköntösben
2910   7|                  habzó fehér csipkeköntösben a szép menyasszony, csak egy
2911   7|                      férj és nő leendnek.~De a pillanat késni látszik.~
2912   7|                      pillanat késni látszik.~A vőlegény segédjét várja
2913   7|               vőlegény segédjét várja vissza a vesztőhelyről, addig nem
2914   7|                      kimondja, akkor hallaná a puskák ropogását, melyek
2915   7|                     embere éppen áldást mond a kötött szövetségre, ugyanakkor
2916   7|              szövetségre, ugyanakkor szállna a megölt haragos szellem isten
2917   7|               bosszút kiáltva bírája fejére.~A segéd sokáig nem jött a
2918   7|                      A segéd sokáig nem jött a vesztőhelyről vissza.~A
2919   7|                      a vesztőhelyről vissza.~A vőlegény nyugtalan volt,
2920   7|                   nyugtalan volt, még inkább a menyasszony.~– Tán el kellene
2921   7|               halasztani az ünnepélyt – súgá a menyasszony a vőlegénynek.~–
2922   7|               ünnepélyt – súgá a menyasszony a vőlegénynek.~– Vagy inkább
2923   7|                   fogta el mindkettő szívét.~A segéd mégsem jött. Elmúlt
2924   7|                   jött. Elmúlt két-három óra a várt idő után. A dél közelgett,
2925   7|               két-három óra a várt idő után. A dél közelgett, a percek
2926   7|                   idő után. A dél közelgett, a percek örökkévalósággá látszottak
2927   7|                      az ajtóra… Megnyílt az, a segéd lépett be rajta, fáradtan,
2928   7|                        Maradjon künn – szólt a vőlegény. – Ön halálhírnök,
2929   7|                       szólt elfulladt hangon a segéd –, ami hírt hozok,
2930   7|                     Az elítélt magával vitte a huszárokat mind a magyar
2931   7|                      vitte a huszárokat mind a magyar határ felé. Két mérföldnyi
2932   7|                   adjam.~– Lovamat! – ordíta a vőlegény önmagából kikelve,
2933   7|                 lelkem, szerelme, te – szólt a vőlegény halvány menyasszonyának,
2934   7|                     azzal felpattant lovára.~A ló ágaskodott vele, nem
2935   7|                   látta többet.~*~Nyargaltak a huszárok a kék hegyek felé –
2936   7|                        Nyargaltak a huszárok a kék hegyek felé – mindig
2937   7|                   mindig elébb, mindig elébb a kék hegyek felé.~Tornyos
2938   7|               hallatszott az esti harangszó, a paripák nyerítve ügettek
2939   7|                  mindig elébb, mindig elébb, a kék hegyek felé.~Alkonyatra
2940   7|                      folyam partjához értek. A távol ormokon itt-ott csillámlottak
2941   7|                ormokon itt-ott csillámlottak a pásztortüzek piros csillagai,
2942   7|                     Magyarország fekszik, ez a folyam már az ő bérceiből
2943   7|                leszálltak lovaikat megitatni a hazából jövő hullámokból.~
2944   7|                hazából jövő hullámokból.~Míg a szomjú lovak a hűs habot
2945   7|              hullámokból.~Míg a szomjú lovak a hűs habot szítták, a délceg
2946   7|                   lovak a hűs habot szítták, a délceg lovagok egy hazai
2947   7|                    dalt kezdtek el énekelni, a dal oly víg, a dallam oly
2948   7|                     énekelni, a dal oly víg, a dallam oly kedélyes:~„Héj,
2949   7|                    is odavaló vagyok~Ahol az a csillag ragyog.”~Ki ment
2950   7|                     Ki ment valaha ily vígan a halálba?…~A dombtetőkre
2951   7|                 valaha ily vígan a halálba?…~A dombtetőkre felállított
2952   7|                  adtak, hogy valaki közelít!~A távolban egy lovagot lehete
2953   7|               kivenni, paripája versenyt fut a széllel, hosszú zöld tollai
2954   7|                    prémes mentéje hánykódnak a légben, aranyos csákóján
2955   7|                    az alkony fénye játszik. „A kapitány” mormogja mindenki.~
2956   7|                 kapitány” mormogja mindenki.~A huszárok felülnek lovaikra,
2957   7|               csatarendet formálnak, s amint a kapitány a homlokzat elé
2958   7|                formálnak, s amint a kapitány a homlokzat elé ér, mint szokták,
2959   7|               hajtják meg előtte kardjaikat.~A kapitány üldöző rohamától
2960   7|                  négy huszár az arcvonalból, a legfiatalabbik, ugyanaz,
2961   7|                  legfiatalabbik, ugyanaz, ki a halálítéletet kettéhasította,
2962   7|                    örömest eljössz, de félsz a gyalázattól, ha veszteni
2963   7|               merényünk sikerül, legyen tied a dicsőség híre, ha elbukunk,
2964   7|                    ne félj semmit, kapitány.~A huszár megragadta kapitánya
2965   7|                   ugrott oda, az ragadta meg a lovat, a ló fejét sem mozdította
2966   7|                      az ragadta meg a lovat, a ló fejét sem mozdította
2967   7|                    fejét sem mozdította meg.~A kapitány nézett rájok. Sokáig
2968   7|                    nézte hol az egyiket, hol a másikat, a kard aláhanyatlott
2969   7|                      egyiket, hol a másikat, a kard aláhanyatlott kezében.
2970   7|                    elhagyott szerető, előtte a haza bérchatára, epedve
2971   7|              bérchatára, epedve vár reá mind a kettő. Mögötte az ég tiszta
2972   7|                    tiszta boldogsága, előtte a villámos dicsőség. Küzdött
2973   7|                   dicsőség. Küzdött keblében a két indulatóriás. Már szinte
2974   7|                     midőn hirtelen megharsan a trombita a csapat háta mögött,
2975   7|                hirtelen megharsan a trombita a csapat háta mögött, a riadó
2976   7|               trombita a csapat háta mögött, a riadó hangra megszökken
2977   7|                     hangra megszökken alatta a harci mén, a kapitány fölemeli
2978   7|               megszökken alatta a harci mén, a kapitány fölemeli fejét,
2979   7|                 fölemeli fejét, megvillantja a kardot feje fölött, s kitörő
2980   7|                 nevében!~S azzal nekinyargal a folyamnak, a két huszár,
2981   7|                     nekinyargal a folyamnak, a két huszár, aki paripáját
2982   7|                 egyszerre ugranak mindhárman a folyóba, a felszökő hullámok
2983   7|                ugranak mindhárman a folyóba, a felszökő hullámok gyöngyívet
2984   7|                 fejeik fölött.~Előre, előre, a kék bércek felé.~A huszárság
2985   7|                    előre, a kék bércek felé.~A huszárság hosszú sorban
2986   7|                hosszú sorban követi vezérét, a paripák prüszkölnek a vízben,
2987   7|               vezérét, a paripák prüszkölnek a vízben, a délceg vitézek
2988   7|                paripák prüszkölnek a vízben, a délceg vitézek messzehangzó
2989   7|                     Ha az erdőt levághatnám,~A hazámat megláthatnám.”~Elöl
2990   7|                  megláthatnám.”~Elöl lovagol a vezér, sötét, fellegzetes
2991   7|                      előtt.~Középett lovagol a Szenttamási, kezében egy
2992   7|                    fejét látja képzeletében. A felzavart hullám ismét elsimul,
2993   7|              felzavart hullám ismét elsimul, a fenyves elnyeli a futókat,
2994   7|                   elsimul, a fenyves elnyeli a futókat, lovaik dübörgése
2995   7|                dübörgése elhangzik az éjben.~A távol bérceken meg-megriad
2996   7|                   távol bérceken meg-megriad a tárogató, a pásztortüzek
2997   7|                      meg-megriad a tárogató, a pásztortüzek piros csillagai
2998   7|                    piros csillagai ragyognak a hegyoldalakban.~Előre, előre…~
2999   7|                                              A félkezű ember~Egy év múlt
3000   7|                Keresztbe vetett lábbal ültek a földön, hosszú puskáikat