Rész

3501   8|                     a nemes s küzdött tovább a rádűlő tömeg ellen. Kardját
3502   8|                     esett. Egy hangja nélkül a fájdalomnak, egyetlen halálhörgés
3503   8|                 egyetlen halálhörgés nélkül.~A tömeg dühének árjai összecsaptak
3504   8|                       Ő volt az utolsó férfi a családból, kivel meg kelle
3505   8|                   elestével nem maradt egyéb a háznál, csak nők és gyermekek.~
3506   8|                    csak nők és gyermekek.~De a támadók közül száznál több
3507   8|               udvaron, ajtók, ablakok előtt, a lépcsőkön, a szobában, s
3508   8|                  ablakok előtt, a lépcsőkön, a szobában, s ha szűnt a diadalkiáltás,
3509   8|                       a szobában, s ha szűnt a diadalkiáltás, hallani lehete
3510   8|                diadalkiáltás, hallani lehete a haldoklók és sebesültek
3511   8|                    és gyermekek maradtak még a családból.~Ezeket azon pillanatban;
3512   8|                 pillanatban; midőn az oláhok a kastélyba betörtek, a gyászos
3513   8|                 oláhok a kastélyba betörtek, a gyászos testvér felvitte
3514   8|                gyászos testvér felvitte mind a padlásra, annak ajtaját
3515   8|                  menekülhessenek.~Ott várták a család gyöngébb tagjai a
3516   8|                     a család gyöngébb tagjai a harc kimenetelét, remegve
3517   8|                kimenetelét, remegve figyelve a csataordítás hangjaira,
3518   8|                    jót-rosszat.~Végre elhalt a zaj. A támadó ordítás megszűnt.
3519   8|             jót-rosszat.~Végre elhalt a zaj. A támadó ordítás megszűnt.
3520   8|                   közeledtét.~Azok már akkor a túlvilágon voltak.~Lépések
3521   8|                   voltak.~Lépések hangzottak a padláshoz vezető lépcsőn,
3522   8|                    még mindig kezében tartva a két pisztolyt, s futott
3523   8|                      két pisztolyt, s futott a padlás ajtajához.~Egy vértől
3524   8|                      az ablak elől, s azután a kétségbeesés kimagyarázhatlan
3525   8|                   utána jövő társai vállára.~A másik lövéssel az özvegy
3526   8|             hajigálta le az ostromlók fejére a vaslemezeket.~Legutoljára
3527   8|                szemei régóta nem nyíltak meg a napvilágnak, s nemsokára
3528   8|                   örök mennyei világosságát.~A holttesteknek azután egy
3529   8|                      bele, legfölül odaveték a kis síró csecsemőt reájok,
3530   8|               eltemették holt családja közé.~A sírás még órákig hallatszott
3531   8|                 sírás még órákig hallatszott a föld alól.~– Még egy hiányzik –
3532   8|                   hiányzik – mondának, amint a holttesteket megszámlálták. –
3533   8|                 minden bútort, széthasgatták a szöveteket, felkeresték
3534   8|                      szöveteket, felkeresték a padlások, pincék minden
3535   8|                   Végre egy közülök elkezdte a falakat sorba kongatni vaskalapácsával,
3536   8|                    rejtekajtó volt ott, mely a falakkal egyenlőre festve,
3537   8|                      van! itt van! – ordíták a közelállók, míg a többi
3538   8|                    ordíták a közelállók, míg a többi vérszomjú kíváncsisággal
3539   8|                     ágaskodott fel, meglátni a martalékot.~Ott feküdt a
3540   8|                     a martalékot.~Ott feküdt a kis ezüstszőke árva, halványan,
3541   8|                  Nénje, midőn többi rokonait a padlásra vivé, mintegy elősejtelemmel
3542   8|                     őt e fülkébe, melyet még a házi cselédség sem ismert.~
3543   8|                ordítának az oláhok, arcaikon a vérszomj még iszonyúbb eszmék
3544   8|                 hahaha! – röhögének –, éppen a rongyos oláhoknak való! –
3545   8|                 véres kezeikkel ragadták meg a leányka habgyöngéd karjait.~–
3546   8|               arcvonásain ős római jellem.~– A decurio! – mormogának mind,
3547   8|               parancsolá neki, hogy tegye le a földre.~– Ez is ellenségünk –
3548   8|               nyomorult, ki azt hiszed, hogy a román nemzet fiainak asszonyokat
3549   8|                  ellenségül keresni. Tedd le a földre.~– Nem úgy van, vezér! –
3550   8|            zsákmányunk. Ez közosztályra megy a győzelem után.~– Ismerem
3551   8|                     lehet?~Lupuj ismerte már a decuriót, s többé egy szót
3552   8|                    többé egy szót sem szólt, a többi is hallgatva vonult
3553   8|                      hallgatva vonult vissza a leánytól. Csupán egy hang
3554   8|                       Csupán egy hang kiálta a tömeg közül, hogy: „lehet!”~–
3555   8|                     ostoba vigyorgással állt a decurio elé, s fejével hátrafelé
3556   8|                  ejté ki utósó szavát, midőn a decurio, bal kezét felkapva,
3557   8|                   annak háta mögé esett, míg a fejetlen test térdre bukva
3558   8|                    mindkét karjával átölelte a decurio térdeit.~– Állítja
3559   8|              elcsendesülve vonultak félre.~– A hintó elébe fogjatok lovakat,
3560   8|                      elébe fogjatok lovakat, a leányt bele kell ültetni,
3561   8|            Topánfalvára, bárkinek fogja adni a szerencse, joga van azt
3562   8|                   Akinek kedve találna jönni a még senkinek nem ítélt prédát
3563   8|                  tanuljon példájából – szólt a decurio a lábainál heverő
3564   8|                 példájából – szólt a decurio a lábainál heverő holttestet
3565   8|                       s azzal inte kardjával a tömegnek.~– Most menjetek,
3566   8|                    pusztítsatok, raboljatok!~A népség ordítva szétrohant,
3567   8|                   népség ordítva szétrohant, a decurio pedig a hintóba
3568   8|                  szétrohant, a decurio pedig a hintóba emelteté az alélt
3569   8|              emelteté az alélt szüzet, s azt a család néhány hív jobbágyaira
3570   8|              jobbágyaira bízva, útnak indítá a hegyek közé.~A kastély fél
3571   8|                  útnak indítá a hegyek közé.~A kastély fél óra múlva lángokban
3572   8|                      múlva lángokban állott, a tűz az ablakokon csapdosott
3573   8|               csapdosott ki, feketére festve a falakat. S mikor minden
3574   8|                borítva, az oláhok lerohantak a pincébe, felverték a hordók
3575   8|              lerohantak a pincébe, felverték a hordók fenekeit, s úsztak
3576   8|                    hordók fenekeit, s úsztak a kiömlő bor és pálinka tengerében,
3577   8|                       míg fejük fölött égett a ház.~Azután rajostul elvonultak
3578   8|         holtrészegeiket.~*~Az ájult leánykát a decurio házába vitték. Bántani
3579   8|                   ott vártak tömegestül, míg a decurio megérkezett, s azután
3580   8|                     betolakodtak vele együtt a szobába, teletöltve a pitvart
3581   8|                 együtt a szobába, teletöltve a pitvart és tornácot is.~
3582   8|                      pitvart és tornácot is.~A zsákmányt mind lerakták
3583   8|                  abban osztozni mindenkinek.~A vezér elosztotta azt egyenlő
3584   8|                    mindenkinek kiszolgáltatá a maga osztályrészét.~Csupán
3585   8|                  neki jutott tíz ember része a ragadományból, a többi egyenlően
3586   8|                 ember része a ragadományból, a többi egyenlően osztozott
3587   8|                  osztozott fejenként.~Többen a zsákmány kiosztása után
3588   8|                     sóvár pillanatokat vetve a legutól maradt ragadmányra.~
3589   8|              Halványan, mozdulatlanul feküdt a medvebőrrel terített hárságyon
3590   8|               medvebőrrel terített hárságyon a szép leány, alig lehete
3591   8|                  vetni maradtatok itt, ugye, a leány birtoka felett? –
3592   8|                   közt újra kockát vetnek.~– A kockavetés nem ér semmit.
3593   8|               amelyiket kihúzod, az vigye el a leányt.~– De hiszen ti olvasni
3594   8|                 olvasni nem tudtok, s én azt a nevet olvashatnám le, amelyik
3595   8|                 türelmetlenül kezdte vakarni a fejét.~– No, hát mondj te
3596   8|                 semmitől sem fél, azé legyen a leány, az egyúttal meg is
3597   8|                    abból ítéld meg aztán, ki a legbátrabb köztünk. Én öltem
3598   8|             legbátrabb köztünk. Én öltem meg a legelső Bárdyt az udvaron,
3599   8|                   mikor legjobban hányta rám a vasdarabokat az a széles
3600   8|                 hányta rám a vasdarabokat az a széles ember.~– De én voltam
3601   8|                     kapaszkodtam fel legelöl a hágcsón.~– Én víttam majd
3602   8|                  most bizonyítani nem lehet. A próbát ezentúl kell kiállanotok,
3603   8|                  minden kimondott szót:~Numa a hordó után hajoltában lassú,
3604   8|                      lassú, halk hangon súgá a lyánkának: „ne félj”, s
3605   8|                  félj”, s azután kihengeríté a hordót a szoba közepére.~
3606   8|                  azután kihengeríté a hordót a szoba közepére.~Az oláhok
3607   8|                 Ezzel elővett egy fejszét, s a hordó fenekét felütötte
3608   8|                        felelé nekik szárazon a decurio.~– Jól van, nem
3609   8|                    vajon nem mák van-e ebben a hordóban, éppen olyan ez,
3610   8|               hordóban, éppen olyan ez, mint a mák.~Numa felelet helyett
3611   8|                  helyett egy csipetet kivett a hordóból három ujjával,
3612   8|                     oláh égő pipájába vetve, a rögtön kilobbanó lág arculcsapá
3613   8|                     kilobbanó lág arculcsapá a kételkedőt, hogy az hanyatt
3614   8|                     tántorodott ijedtében, s a következő pillanatban bajusz
3615   8|                     kiesett pipáját. S midőn a decurio az égő forgácsot
3616   8|                     decurio az égő forgácsot a hordóba dugta, odament és
3617   8|                  oláhok kétharmada odahagyta a szobát.~Az ottmaradtak pedig
3618   8|                 hetvenkedéssel telepedtek le a hordó körül s esküdtek mennyre-földre,
3619   8|                 lángja lassanként közeledett a lőpor felszínéhez.~Az oláhok
3620   8|                  Mindenik halványnak találta a másikat. Egy-kettő megkezdte
3621   8|                    megkezdte az odábbállást, a többiek is lassanként kipárologtak
3622   8|                      lassanként kipárologtak a szobából, anélkül, hogy
3623   8|                  hogy jó éjszakát kívánnának a gazdának. Némelyik fogcsikorgatva,
3624   8|                   végre csak ketten maradtak a hordó körül. Numa, ki összefont
3625   8|                      ki pipáját erősen szíva a hordó szélére ült, hátat
3626   8|                  szélére ült, hátat fordítva a veszedelemnek.~Ahogy ketten
3627   8|          hátratekinte az oláh, s látta, hogy a forgács tüze már csak egy
3628   8|                    már csak egy ujjnyira van a puskaportól.~– Decurio!
3629   8|               alkudjunk meg. Legyen kettőnké a leány.~– Ha meguntad a várakozást,
3630   8|              kettőnké a leány.~– Ha meguntad a várakozást, lejjebb nyomhatom
3631   8|                várakozást, lejjebb nyomhatom a kanócot.~– Ne bolondulj,
3632   8|                      némberért mindkettőnket a pokolba vettetni. Egyet
3633   8|                 ígérd meg, hogyha te ráuntál a leányra, akkor nekem adod.~–
3634   8|                      mondtam; az áll – monda a decurio. – Aki végül ittmarad,
3635   8|                      annak egyedüli joga van a leányhoz.~– Hiszen én ittmaradok,
3636   8|                       Decurio, ne bolondulj! A tűz mindjárt a lőport éri.~–
3637   8|                    bolondulj! A tűz mindjárt a lőport éri.~– Látom.~– Hát
3638   8|                     sem.~– No, hát üssön meg a hetvenhét ágú sistergő istennyila
3639   8|                         Még én sem vettem ki a kanócot, visszajöhetsz.~
3640   8|         lélekszakadtan leesett egy fa alatt, a fejére húzta csuháját s
3641   8|                hallgatózva; hogy mikor repül a világ levegőbe.~Az egyedül
3642   8|               egészen leégett kanócot, s azt a kandalló tüzébe vetve, odalépe
3643   8|               kandalló tüzébe vetve, odalépe a leányhoz és fülébe súgá:~–
3644   8|             szabadítva.~Reszketve emelkedett a lyán fekhelyéről, megragadta
3645   8|                      fekhelyéről, megragadta a decurio nagy, ideges kezét
3646   8|                     Tégy jót velem. Ölj meg.~A decurio megsimogatta a lyánka
3647   8|                       A decurio megsimogatta a lyánka kedves kis fürtös
3648   8|                  tarts – felelt büszkén erre a dákoromán. – Én a szabadságért
3649   8|               büszkén erre a dákoromán. – Én a szabadságért küzdök, s rabszolgának
3650   8|                   küzdök, s rabszolgának még a nőt sem tartom. Oly bizton
3651   8|             fekhelyemet, édesen alhatol ott, a múlt éjet Bárdy Imre szunnyadá
3652   8|                     Imre? – kérdé meglepetve a lyánka. – Te láttad őt?
3653   8|                    láttad őt? Hol van? Él-e?~A decurio gondolkozott, nem
3654   8|                  mondta ki. Nemde te vagy az a Bárdy Jolánka, kit „a vidék
3655   8|                     az a Bárdy Jolánka, kit „a vidék angyalának” neveznek?
3656   8|                      hajadról ismertem reád.~A lyánka lesüté szemeit s
3657   8|                   semmi bajuk sincs – többé.~A decurio hozott a lyánkának
3658   8|                      többé.~A decurio hozott a lyánkának ételt és italt,
3659   8|                helyze, s azzal magára hagyta a kétszeresen árvát.~Néhány
3660   8|                 imádkozott, míg végre eljött a jótékony nemtő, az álom,
3661   8|                     gyermek az igazak álmát.~A decurio fél óra múlva bejött.
3662   8|                    múlva bejött. Látta, hogy a gyermek alszik. Lábujjhegyen
3663   8|                  ismeretlen nedvet szemeiből a román, s mintha megijedt
3664   8|               szívébe lopta magát, kisietett a szobából, ott künn a tornácban
3665   8|               kisietett a szobából, ott künn a tornácban nyitott ajtó mellett
3666   8|                      égett, rémvilágot vetve a távol vidékre.~Körüle nagy
3667   8|                    üget erőtetett sietséggel a kastélyhoz vezető úton.~
3668   8|                    haladnak egymás nyomában, a nap már fenn van az égen.~–
3669   8|                 tűzverességre mutatva. – Ott a te házad ég.~– Talán még
3670   8|                   kanyarulatnál végre kitűnt a völgy. Látszott a kastély,
3671   8|                     kitűnt a völgy. Látszott a kastély, mint meggyújtott
3672   8|                      mint meggyújtott máglya a hegyoldalban magasan lobogni.
3673   8|               kirántva, vágtatva nyargalt le a hegy lejtőjén, s azután
3674   8|                    azután vágtatva ismét fel a kígyóúton; egy óranegyed
3675   8|                 múlva kastélya előtt állott.~A lerombolt kapuhoz támaszkodva
3676   8|                      sikolta fel fájdalmasan a szerencsétlen ifjú, s fuldokolva
3677   8|                       mint temették oda mind a legyilkoltakat.~A boldogtalan
3678   8|                   oda mind a legyilkoltakat.~A boldogtalan család végsarjadéka
3679   8|                 fordult le lováról, mint kit a szél ütött meg, családja
3680   8|                     felemelték s lefektették a gyepre, ahol az legkevésbé
3681   8|                 síromat is!~Azután felbonták a nagy sírt, s Imrét erővel
3682   8|                odalépett és mondá neki, hogy a sírban csak tizenegyen vannak.~–
3683   8|                      kell! – kiálta fel Imre a remény egy halvány örömsugárával
3684   8|                      ifjú szőkefürtű lyánka?~A kérdezett zavarba jött a
3685   8|                     A kérdezett zavarba jött a felelettel.~– Nem tudom –
3686   8|                       Eredj oda és nézd meg.~A küldött nem akarta hallani
3687   8|                      veté magát ismét arccal a földre.~– Minek kérdezted?
3688   8|              faggatni az ifjak, hogy mit tud a leány felől? Eleinte részegnek
3689   8|                      hintóban elvitték őt be a hegyek közé, s ott kockát
3690   8|                  vászoncsuháját, pisztolyait a tüsző alá rejtve.~– Mi követünk –
3691   8|                     fogva, míg én túl leszek a bérceken, hogy jöttömről
3692   8|                    egy tekintetet vetett még a tizenegy új sírhalomra és
3693   8|                    házra, s azután megindult a rengeteg sötét belsejébe,
3694   8|                      éjszakák vörösre festék a fák leveleit, az egész táj
3695   8|                     járt az ifjú útja, néhol a sziklafalak közt alig kéklett
3696   8|                  közt alig kéklett keresztül a távoli égnek egy-egy foltja,
3697   8|                 távoli égnek egy-egy foltja, a meredekről lecsüggő fák
3698   8|                      alá, mint vörös kötelek a sima oldalon, meg-megkapaszkodva
3699   8|                     Messziről zúgva jött alá a bérci patak, torlasztva
3700   8|                    merre futhat!~Mélyen benn a vadonerdők között, szakadékos
3701   8|                     hogy honnan járnak bele.~A házak csak itt-amott látszanak
3702   8|                  csak itt-amott látszanak ki a fák közül, mintha azok,
3703   8|                amekkora egy házhelynek elég, a többit erdőnek hagyva.~De
3704   8|                   erdőnek hagyva.~De magasan a falu felett egy kiálló bércen
3705   8|                     letéve. Amint észrevette a közeledőt, felállt, felvette
3706   8|                 közeledőt, felállt, felvette a kaszát, s útját állta a
3707   8|                      a kaszát, s útját állta a jövőnek.~Imre hidegvérrel
3708   8|                     hidegvérrel mutatta neki a pazsurát,~Az oláh megnézte
3709   8|                    Az oláh megnézte azt mind a négy oldalról, azután helybenhagyólag
3710   8|                   letérdepelt és imádkozott.~A sziklai lak előtt megállt
3711   8|                    sziklai lak előtt megállt a jövevény, s elkezde annak
3712   8|                      neki, hogy nincs otthon a decurio, csak a felesége.~–
3713   8|                 nincs otthon a decurio, csak a felesége.~– A decurio neje? –
3714   8|                  decurio, csak a felesége.~– A decurio neje? – kérdé csodálkozva
3715   8|              csodálkozva az ifjú.~– Igen, az a halavány fáta, aki sors
3716   8|                 vetni, Szent Miklóshoz küldi a paradicsomba.~– Nem lehetne
3717   8|                        Nem lehetne látni azt a némbert?~– Nem tanácslom,
3718   8|               tanácslom, hogy nézegesd, mert a decurio kettéhasít, ha megtudja;
3719   8|                     kettéhasít, ha megtudja; a ház hátulsó ablakán szokott
3720   8|                 velem ne találjanak. Az ifjú a ház hátuljára kerülve, benéze
3721   8|                   benéze az ablakon.~Ott ült a kisleány egy nyírgallyakból
3722   8|                    ifjú szenvedélyes hangon.~A lyán felijedt az ismerős
3723   8|                 hangra. Odatekinte, meglátta a várva vártat, s örömsikoltással
3724   8|                  megnyílt, az ifjú belépett, a szájtátó oláh pedig odalopózkodott
3725   8|                      hajborzadva látta, hogy a leány nyakába esik a jövevénynek,
3726   8|                    hogy a leány nyakába esik a jövevénynek, míg az hevesen
3727   8|                  Azután futva futott az oláh a decuriót felkeresni, s amint
3728   8|                   kerülöd.~S ezzel otthagyta a hírnököt, ki sokáig bírt
3729   8|               ámulatából visszatérni, és még a decurio eltávozta után is
3730   8|                   veszélyes titkát elárulja.~A decurio pedig sietve ment
3731   8|                      s midőn léptei hangjára a szerelmesek elébe siettek,
3732   8|                      ifjú kezét nyújtá neki. A decurio nem fogadta el. –
3733   8|                  jobbját – szólt édes hangon a lyánka a decurióhoz s azután
3734   8|                   szólt édes hangon a lyánka a decurióhoz s azután Imréhez –,
3735   8|                     Imre csodálkozva tekinte a leányra. A decurio megrántá
3736   8|               csodálkozva tekinte a leányra. A decurio megrántá kezénél
3737   8|                     várnak az ott lakozókra. A ti prófétáitok nem látják
3738   8|                    tanácsodat.~Numa megfogja a két családtag kezét, és
3739   8|             felejteni szerencsétlenségteket?~A boldogtalanok sírva állíták,
3740   8|                   elébb, tartsatok egyenesen a szászföld felé, menjetek
3741   8|                 hátra se nézzetek addig, míg a havasok utósó csúcsát sem
3742   8|                    se. Felejtsük el egymást.~A szeretők útra keltek. A
3743   8|                      A szeretők útra keltek. A decurio nézte őket, míg
3744   8|                  felé!~Az éj eközben beállt, a decurio lefeküdt medvebőrrel
3745   8|                   ágyára, ahol azelőtti éjen a kis ezüstszőke leány, s
3746   8|                lecsukni.~Kiment. Leterítette a nyílt ajtóban a durva pokrócot,
3747   8|                  Leterítette a nyílt ajtóban a durva pokrócot, valamit
3748   8|                   ami hasonlatos az örömhöz, a megelégedéshez, valami gyöngéd,
3749   8|                     olykor egy-egy lefutott.~A méla éjben távol, igen távol
3750   8|                 csillag futott le egyszerre.~A decurio az eltávozottakra
3751   8|                   hogy azok most boldogok…~*~A hold már magasan járt az
3752   8|                  magasan járt az égen, midőn a decuriót nehéz lépések verték
3753   8|                       bántó tekintetet vetve a decurióra. – Fizesd ki árukat –
3754   8|                tarisznyájából két fejet tett a decurio pokrócára.~Az oláhok
3755   8|              vizsgálák vezérük arcvonalmait.~A holdvilágnál Numa a két
3756   8|            arcvonalmait.~A holdvilágnál Numa a két főben Imre és Jolánka
3757   8|                      őket – szólt az oláh –, a megszökött úrfi, ki míg
3758   8|                    ki míg otthon nem voltál, a fátáért eljött, s még pénzeidet
3759   8|                 azzal együtt, sőt, ami több, a nálad volt pazsurákat is.~
3760   8|                    nálad volt pazsurákat is.~A decurio hideg szokott hangján
3761   8|                      Amint rajtuk rohantunk, a frátye két pisztolyt húzott
3762   8|                   elő tüszőjéből, s egyikkel a fátát lőtte agyon, másikkal
3763   8|               Menjetek vissza. Mondjatok meg a többieknek is, hogy jöjjenek
3764   8|                       hogy jöjjenek ide. Azt a pénzt, ami a szökevényeknél
3765   8|               jöjjenek ide. Azt a pénzt, ami a szökevényeknél találtatott,
3766   8|               maradjon el; aki nem jő, annak a része a többire jut.~Az
3767   8|                    aki nem jő, annak a része a többire jut.~Az oláhok ujjongva
3768   8|                nagyokat ugrálva távoztak el.~A decurio bezárta az ajtót,
3769   8|                   bezárta az ajtót, s azután a földre veté magát a két
3770   8|                   azután a földre veté magát a két levágott fő mellé, azokat
3771   8|                  összecsókolá, és sírt, mint a gyermek.~– Megmondtam, hogy
3772   8|                       rettenetes arcú népek.~A decurio a két fejet egy
3773   8|             rettenetes arcú népek.~A decurio a két fejet egy kendőbe takarva
3774   8|                    be ne jöjjön – monda neki a decurio, azután körbe állítá
3775   8|                 decurio, azután körbe állítá a sokaságot s végignézett
3776   8|             érdemesnek tartjátok-e magatokat a zsákmányban részt vehetni?~–
3777   8|                 legyilkolád azon asszonyokat a kastélyban? – egy harmadikhoz.~–
3778   8|                  Nagyon jól van – szólt erre a vezér s nyugodtan közeledett
3779   8|                ágyához, leült annak szélére, a két fejet feltakarta, rájok
3780   8|                     elszórtuk az országúton.~A decurio melle mindig jobban
3781   8|                     tenni, hogy megtisztítom a rablóktól és gyilkos gyújtogatóktól
3782   8|                    és gyilkos gyújtogatóktól a román nemzetet. Nyomorúk,
3783   8|                 mindenütt fegyvereinkre! Míg a hős a csatamezőn küzdött,
3784   8|                     fegyvereinkre! Míg a hős a csatamezőn küzdött, addig
3785   8|               gyermekeket fojtogattatok; míg a bátrak az ágyúk előtt álltak,
3786   8|                   meg. Ki kell töröltetnetek a román nemzet fiai közül.
3787   8|                     közül. Hulljatok térdre, a halál rettenetes angyala
3788   8|                   Imádkozzatok!~E szavak már a földrengés zúgó hangján
3789   8|                     hangján voltak elmondva. A decurio nem volt a hideg,
3790   8|                 elmondva. A decurio nem volt a hideg, vértelen szobor többé,
3791   8|                 tűzalak látszott lenni, mely a népeket leheletével pusztítani
3792   8|                     futottak el az ablaktól.~A decurio egy pisztolyt vont
3793   8|                    rohantak ekkor rá társai, a kétségbeesés rémsikoltása
3794   8|                    egy földrengető pukkanás, a havasok megrengtek az iszonyú
3795   8|                     tetemek repülését látták a felriadt lakók.~A decurio
3796   8|                     látták a felriadt lakók.~A decurio lakának helyén csak
3797   8|                   egy feltúrt gödör maradt.~…A nap feljött ismét és végigmosolygott
3798   8|                     ismét és végigmosolygott a földön.~…A fák lehullatták
3799   8|                   végigmosolygott a földön.~…A fák lehullatták utolsó leveleiket.~…
3800   8|              lehullatták utolsó leveleiket.~…A Bárdy család tizenhárom
3801   8|                     többé.~*~Kihull kezemből a toll, szívem elfogódik.~
3802   9|                            Komárom~Romemléke a harci időknek! Elpusztult,
3803   9|                Harangszó nem hívja imádkozni a te népedet, zeneszó nem
3804   9|                      ilyen voltál te hajdan! A melletted elröppenő gőzösök
3805   9|              kálváriád, nagyszerű köziskolád a reformáltak templomával
3806   9|                      regényes angol sétányod a város keblében, roppant
3807   9|                     víg, igen jókedvű néped.~A Duna közepén kis sziget
3808   9|                     ismeré, fogalma lehetett a paradicsomról. Kemény dobogó-híd
3809   9|                      dobogó-híd vezetett oda a városból, a sziget egyik
3810   9|                     vezetett oda a városból, a sziget egyik végétől a másikig
3811   9|                       a sziget egyik végétől a másikig hosszú út ment végig
3812   9|                       miknek túlsó végén, ha a nyári nap aláment, aranyhálóval
3813   9|                 ligetet.~Nyáron itt mulatott a kedélyes népség; a sziget
3814   9|                  mulatott a kedélyes népség; a sziget kertekre volt osztva,
3815   9|                     vidék számára; télen, ha a hideg szobáikba szorítá,
3816   9|                  egymást, örültek, vigadtak; a környék ifjai, szépei itt
3817   9|                       és ha nagy ünnep volt, a reggeli harangszóra komoly
3818   9|                 komoly jóképű nép hullámzott a templomok felé, selyemruhákban
3819   9|               templomok felé, selyemruhákban a nők, nagy nehéz ezüstláncos
3820   9|                  nehéz ezüstláncos mentékben a férfiak, s ha kellett áldozni,
3821   9|                 templomi beszédére leszedték a férfiak ruháikról az ezüstgombokat,
3822   9|                  ruháikról az ezüstgombokat, a nehéz filigrán láncokat,
3823   9|                   lerakták Isten dicsőségére a templom küszöbénél. Ez adakozásból
3824   9|             küszöbénél. Ez adakozásból épült a templommal szemben a nagyszerű
3825   9|                   épült a templommal szemben a nagyszerű iskola.~Mindez
3826   9|              elhamvasztá házaid kétharmadát, a legszebb részt; a főutca,
3827   9|               kétharmadát, a legszebb részt; a főutca, a Duna-sor, több,
3828   9|                    legszebb részt; a főutca, a Duna-sor, több, mint ezer
3829   9|                elégett három templom, köztük a kéttornyú a szép freskófestményekkel,
3830   9|                  templom, köztük a kéttornyú a szép freskófestményekkel,
3831   9|                      egyszer hetven év előtt a földrengés döntötte össze;
3832   9|                      döntötte össze; elégett a nagy városház, a roppant
3833   9|                     elégett a nagy városház, a roppant megyeépület, dolgozóház,
3834   9|           megyeépület, dolgozóház, kóroda és a piac egészen.~Ami még megmaradt,
3835   9|                       Ami még megmaradt, azt a golyók rombolták össze,
3836   9|                  ágyútűz megkímélt, nekijött a jeges árvíz, s mind, mind
3837   9|                   mind, mind ledöntötte…~Oda a sziget is, szép fái kivagdalva,
3838   9|                     kivagdalva, elpusztítva; a híd, mely a várossal összeköté,
3839   9|                     elpusztítva; a híd, mely a várossal összeköté, leégve.~
3840   9|              várossal összeköté, leégve.~Oda a jókedv, oda a régi öröm,
3841   9|                    leégve.~Oda a jókedv, oda a régi öröm, a templomba,
3842   9|                     jókedv, oda a régi öröm, a templomba, a vigaIombajárás
3843   9|                      régi öröm, a templomba, a vigaIombajárás ideje – a
3844   9|                     a vigaIombajárás ideje – a víg társaságok, az ünnepek
3845   9|             társaságok, az ünnepek harangja, a farsang zenéje elhallgatott –
3846   9|              elhallgatott – az utcák üresek, a házak építetlenek, a nép
3847   9|                 üresek, a házak építetlenek, a nép elszegényült.~Most már
3848   9|              elszegényült.~Most már feljöhet a szivárvány, nincs minek
3849   9|                      Fagyott, csikorgott, és a népség mégis künn töltötte
3850   9|                  mégis künn töltötte az éjet a szabad ég alatt.~A város
3851   9|                      éjet a szabad ég alatt.~A város fölött a bombák pattogtak.~
3852   9|                     ég alatt.~A város fölött a bombák pattogtak.~Süvöltve
3853   9|                 pattogtak.~Süvöltve repültek a romlás szárnyatlan démonai
3854   9|                   romlás szárnyatlan démonai a csillagos égen, fényes tüzes
3855   9|              csóválva futott kígyózó röpttel a szikraokádó congrevrakéta,
3856   9|               szikraokádó congrevrakéta, míg a nehéz bomba lomha kanyarulatban
3857   9|                  fellebb, mintegy taszigálva a belől percenként kilövellő
3858   9|              kilövellő tűztől, míg egyszerre a magasról sebesen megfordulva
3859   9|                 ahová leesett.~Némelyik fent a levegőben pattant szét,
3860   9|                   meggyulladt planéta repült a szurokkoszorús teke, s közben-közben
3861   9|                      vörös vészcsillag, mely a pokolból jő fel.~Úgy tetszék,
3862   9|                     fel.~Úgy tetszék, mintha a pokol fölülkerült volna
3863   9|                   csillagokkal, s szórná alá a földre mennydörgő zuhanással
3864   9|                 földre mennydörgő zuhanással a letépett csillagseregeket.~
3865   9|          csillagseregeket.~Rémséges éj volt.~A tűzgolyók egyike meggyújta
3866   9|                      meggyújta egy épületet, a ház egy perc alatt lángokban
3867   9|                   perc alatt lángokban állt, a szél megragadta lángjait,
3868   9|                megragadta lángjait, felkapta a szomszéd templom tetejére,
3869   9|              szomszéd templom tetejére, mely a nagy tűztől még épen maradt,
3870   9|                      tűztől még épen maradt, a szikraözön záporként hullt
3871   9|                   szikraözön záporként hullt a templom tetejére, s nemsokára
3872   9|                 csaptak ki annak oldalán is.~A reformátusok temploma égett!~
3873   9|                   fogja felépíteni újra? Elő a fecskendőkkel! Egyetlen
3874   9|                   zápora közt megakadáIyozni a tűz továbbterjedését; a
3875   9|                      a tűz továbbterjedését; a templomot megmenteni nincs
3876   9|               megmenteni nincs elég kéz, bár a kevesek mindent megkísértenek! –
3877   9|                     mindent megkísértenek! – a tűz már a torony lépcsőibe
3878   9|                   megkísértenek! – a tűz már a torony lépcsőibe kezd elharapózni.~*~
3879   9|                 templom fénye messze világít a sötét éjszakában.~Udvard
3880   9|                  csapat lovas látszik ügetni a megszállt vár felé. A lovasok
3881   9|                 ügetni a megszállt vár felé. A lovasok huszárok, vezérök
3882   9|                       mely most még pirosabb a tűz visszfényétől s lelke
3883   9|                      lelke haragjától.~Midőn a parthoz érnek, az őrszem
3884   9|                      őrszem megállítja őket, a vezér egy iratot vesz ki
3885   9|               kebléből, melynek olvasta után a helyparancsnok katonaüdvözléssel
3886   9|                    érkezőt, s átszállíttatja a városba. Azon utca végén,
3887   9|               városba. Azon utca végén, mely a Vághoz vezet s melyet a
3888   9|                      a Vághoz vezet s melyet a monostori telepek golyói
3889   9|                  csoport kardos férfit talál a jövő idegen, kik ott állnak
3890   9|                    tömegben s nézik távolról a tüzet.~Nézi őket – honvédek.
3891   9|                   itt? – E névre néhány hang a tömegből éljenezni kezdett.~–
3892   9|              hőstettek. Miért nincsenek önök a tűznél? miért nem oltanak?~–
3893   9|                    szólt megjuhászult hangon a szakállas, termetes őrnagy,
3894   9|                     ott oly sűrűen röpkednek a bombák, hogy az oltást megkísérteni
3895   9|       életkockáztatás lenne.~– Katonának ott a helye, ahol a golyók hullanak!
3896   9|                  Katonának ott a helye, ahol a golyók hullanak! mozduljanak
3897   9|                   nem – vágott közbe röviden a kis férfi, s nyeregkápájából
3898   9|                     hidegvérű képpel irányzá a raisonnírozó homlokának,
3899   9|                      sarkantyúba kapta lovát a tábornok, s előre nyargalt.~
3900   9|                  tábornok, s előre nyargalt.~A téren egy férfi sem maradt,
3901   9|                     múlva tenger nép oltotta a tüzet. Legelöl a tábornok
3902   9|                     oltotta a tüzet. Legelöl a tábornok maga, ki mindenütt
3903   9|                      mindenütt ott volt, hol a veszély legfélelmesebbnek
3904   9|                 között, mik sűrűen hullottak a tűzbe és akörül.~– Nem kell
3905   9|                     akörül.~– Nem kell félni a golyótul – biztatá embereit –,
3906   9|                 mellette álló segédét üté le a lórul egy huszonnégy fontos
3907   9|                      huszonnégy fontos teke.~A tábornok meg nem zavarodva
3908   9|                   tábornok meg nem zavarodva a beszédére elég mal à propos
3909   9|                     monda:~– És ha talál, az a legszebb halál!~A népség
3910   9|                  talál, az a legszebb halál!~A népség éljent kiálta rá,
3911   9|                     harsogó éljennel üdvözlé a nép az új várparancsnokot.~
3912   9|           várparancsnokot.~Midőn megérkezék, a torony lépcsői már le voltak
3913   9|                  lépcsői már le voltak égve, a harangok megolvadva hullottak
3914   9|                      keresztültörték magukat a templom boltozatán.~– A
3915   9|                      a templom boltozatán.~– A toronytetőnek nem szabad
3916   9|                  szabad leégni.~Ő mondta, és a nép reggelig oltotta a tüzet,
3917   9|                    és a nép reggelig oltotta a tüzet, s a torony roppant
3918   9|                  reggelig oltotta a tüzet, s a torony roppant ércfedele
3919   9|                    áll.~Így mutatta be magát a branyiszkói hős új alattvalóinak.~*~
3920   9|                     érte, hogy miért engedik a várost lövetni, ostromoltatni
3921   9|             ostromoltatni oly seregtől, mely a helyőrségnél számra alig
3922   9|                    állítsanak fel, melyekről a várost keresztül-kasul lőhetni.~
3923   9|                     keresztül-kasul lőhetni.~A tisztek ígérék, hogy másképp
3924   9|                ígérék, hogy másképp leend ez a tábornok alatt, s távozának.~
3925   9|                   alatt, s távozának.~Utánok a város előkelői jöttek tisztelkedni,
3926   9|     ezerhétszázkilencvenből származva, kiket a tábornok igen szívesen fogadott,
3927   9|                      közűlök legkivált azzal a jeles, kitűnő férfiúval
3928   9|                      szilárdul megfeneklett.~A tábornok mindenkit, ki hozzá
3929   9|                     meghítta magához ebédre, a város előkelőit is megtisztelé
3930   9|                   igéket.~Megjegyzendő, hogy a tábornok a magyar nyelvvel
3931   9|                Megjegyzendő, hogy a tábornok a magyar nyelvvel majd éppen
3932   9|                   oly kegyetlenül bánt, mint a magyar ellenségeivel.~–
3933   9|                  bizalmas lábon kívánt állni a parancsnokkal, mely megjegyzés,
3934   9|                      rendén kívül, tanúsíták a jelenlevő bizalmas urak
3935   9|                    tevő circumspectus őrnagy a parancsnok komoly arcából
3936   9|                      hogy békén lakhatnók el a tisztelt parancsnok úr megérkezésének
3937   9|                      megérkezésének ünnepét?~A tábornok türelmes, szelíd
3938   9|                     Hát azon esetben van itt a kazamátákban egy nagy hosszú
3939   9|               mellénk.~– S oda nem hatnak be a bombák?~– Ó, még a százhatvanfontosak
3940   9|                 hatnak be a bombák?~– Ó, még a százhatvanfontosak sem.
3941   9|                      százhatvanfontosak sem. A boltozat erős, s fölötte
3942   9|            tósztírozhatnánk, dikciózhatnánk, a zenebanda húzná, az ifjak
3943   9|                     már táncvigalmakat?~– Ó, a télen majd mindennap. Míg
3944   9|                      Míg az ellenség odakünn a fagyon sáncokat hányt, mi
3945   9|                   sáncokat hányt, mi azalatt a biztos sánc alatt táncoltunk,
3946   9|                      ők legjobban iparkodtak a bombákat a városra szórni,
3947   9|              legjobban iparkodtak a bombákat a városra szórni, mi csak
3948   9|                     csak nevettük az egészet a lőréseken keresztül. Hahaha!~
3949   9|                      találta ez ötletét, míg a jelenvolt városi előkelők
3950   9|                 hozzá, annak emlékében, hogy a tréfapohárban a váron kívül
3951   9|              emlékében, hogy a tréfapohárban a váron kívül maradtak számára
3952   9|                 váron kívül maradtak számára a sepreje jutott.~A tábornok
3953   9|                    számára a sepreje jutott.~A tábornok nem nevetett, nem
3954   9|                      igen szépnek találta, s a búcsúzó deputációkat azon
3955   9|               reménnyel engedé távozni, hogy a jövő napon olyan pompás
3956   9|                      nem kóstoltak.~*~Másnap a tábornok szállásán, a várbeli
3957   9|                 Másnap a tábornok szállásán, a várbeli pavilonban, nagyszámú
3958   9|                   ruhákban, ünnepi képekkel.~A tábornok szokott udvarias
3959   9|                előkészületek meg vannak téve a banketthoz, felhívta vendégeit,
3960   9|                      meleg tavaszi nap volt, a kaszárnyákból lejött katonaság
3961   9|                   egy fényes csoportot, mely a tábornokot körülfogva kedélyes
3962   9|              hullongott az óvár kapuja felé.~A csoport közt a hasas szakállas
3963   9|                  kapuja felé.~A csoport közt a hasas szakállas őrnagy vette
3964   9|               szakállas őrnagy vette magának a legnagyobb fáradságot különösen
3965   9|              legnagyobb fáradságot különösen a tábornok mellé furakodni,
3966   9|                   azt képzeljék, miként ő és a tábornok a legintimebb szövetségben
3967   9|                       miként ő és a tábornok a legintimebb szövetségben
3968   9|                    Méltóztatott megtekinteni a sáncot? – kérdé a legnyájasabb
3969   9|               megtekinteni a sáncot? – kérdé a legnyájasabb hangon, melyet
3970   9|                  ebédelni.~– Hehe. Igenis? – A táblabíró-őrnagy majd kibújt
3971   9|                 táblabíró-őrnagy majd kibújt a bőréből örömében. – Magamon
3972   9|                 Eközben az óvár udvarára ért a vendégcsoport.~A kérdéses
3973   9|                udvarára ért a vendégcsoport.~A kérdéses bástya óriási tömör
3974   9|                  óriási tömör falaival éppen a Dunára fekszik, teteje a
3975   9|                     a Dunára fekszik, teteje a falaknak magas földhányattal
3976   9|                 gyeppel kirakva egyike lehet a legszebb sétányoknak.~A
3977   9|                      a legszebb sétányoknak.~A bástya keleti fokán egy
3978   9|                     rondella van építve, hol a hajdani várparancsnok, Bakonyi,
3979   9|          süteményekkel és palackokkal rakva, a rondella maga körül volt
3980   9|           kettő-kettő minden oszlop mellett.~A bástyához közeledő vendégek
3981   9|               vendégek nagy része észrevette a sánc tetején terített asztalokat,
3982   9|              látására érezni szokott.~Csupán a táblabíró-őrnagy úr nem
3983   9|               aggodalmakra méltónak, s midőn a bástya üregéhez vezető ajtót
3984   9|                 vezető ajtót elérték, kivált a tömeg közül, szolgálatkészen
3985   9|       szolgálatkészen ajánlva magát vezetőül a bástyaterembe, hová ő már
3986   9|                   hová ő már legjobban tudja a járást.~– Nem arra, nem –
3987   9|                       Nem arra, nem – kiálta a parancsnok. – Fel, fel a
3988   9|                     a parancsnok. – Fel, fel a bástyatetőre. Látja ön,
3989   9|                    akart, de nagyon vacogtak a fogai.~– Tábornok úr tréfálni
3990   9|               tréfálni méltóztatik, hisz itt a teremben sokkal jobb, sokkal
3991   9|                   világosság. Ez vétek volna a természet ellen. Itt, itt
3992   9|                    természet ellen. Itt, itt a szabad levegőn. Itt lehet
3993   9|              Természetesen. – S miután látta a tábornok, hogy itt megint
3994   9|                 tábornok, hogy itt megint az a körülmény forog fenn, ahol
3995   9|                  utánam!”: maga indult előre a bástya lépcsőin, vendégei
3996   9|                      ma táncolni is akarnak.~A táblabíró-őrnagy pedig nem
3997   9|                    nem hogy furakodott volna a tábornok mellé, sőt nagyon
3998   9|                  maradozni, világos jeleivel a magát skizzírozni törekvés
3999   9|                  hajlamának.~Azonban ezúttal a tábornok volt az, ki őt
4000   9|                       karon fogva fölvezette a bástyára s tartotta beszéddel