Rész

   1   1|            arcodat. Most jelenj meg nekem az éjfél óráiban, mikor a temető
   2   1|            lelkeit, kik nem tudnak alunni az önátkozta sírban, ülj festőtáblám
   3   1|                   légy a bosszútól, midőn az oltár papjait hozom emlékedbe,
   4   1|               kiknek kezei közt elvesztek az áldozatok.~Némulj el. Remegj,
   5   1|                   sírást hallasz. Karének az, millió és millió ajakról.
   6   1|               koldusok és őrültek siralma az. Hallgass, ne szólj bele.
   7   1|             kacagj fel, és tartsd arcodat az égre, hadd lássa meg az,
   8   1|                   az égre, hadd lássa meg az, mint néz ki egy lélek,
   9   1|             holdja, sem csillaga nem volt az égnek, a zúzmarás zivatarban
  10   1|               halál!”~A fergeteg fütyölt, az egész föld fehér szemfedővel
  11   1|              ember nem aludt fedél alatt.~Az ország minden részein hosszú
  12   1|           mindenféle irányban átszeldelék az országutakat.~Zúzmaráz-lepte
  13   1|              kardok, szuronyok csillogtak az éjszakában.~Néhol egy-egy
  14   1|                  másikat üldözni látszék, az alakok sebesen vonultak
  15   1|                 egy-egy eltévedt dörrenés az ütközet távoli morajából.~
  16   1|                  nélkül. Fel a hegyeknek, az ágyúkat nem bírják a lovak,
  17   1|                   és hátul, vészvihar még az égen is, s mindig előre,
  18   1|                  mit nyugalmáért cserélt. Az áldozat panasztalan.~Tiszteljétek
  19   1|                   voltak világítva, pedig az idő már éjfél után járt.~–
  20   1|                     Én istenem! – sóhajta az azon menő cívis, kalapját
  21   1|              cívis, kalapját megemelintve az ablakok előtt –, milyen
  22   1|                    Még éjjel sem alhatnak az ország gondjaitól. Bizonyosan
  23   1|             mindenről kell gondoskodniok. Az egész ország sorsa az ő
  24   1|      gondoskodniok. Az egész ország sorsa az ő kezükben van. Akármit
  25   1|            kezükben van. Akármit tesznek, az sok hányás-vetés után történik,
  26   1|                    betiltja, dikciót mond az országgyűlésen, olyan szépet,
  27   1|                   érti, kisujjában viseli az egész diplomatikát, előre
  28   1|              rendőrminiszter úr, és végzi az ország minden állapotját.~
  29   1|              miniszter úrnál. Benyitottam az előszobájába, aholott is
  30   1|                Lacival beszélni? – kérdém az egyik ajtónállót, aki egy
  31   1|                 írnokká nem promoveálták.~Az én majmom végignézett rajtam,
  32   1|              közügyben jövök.~S közelíték az ajtóhoz.~– Uram, egy lépést
  33   1|              Laciénak ismertem el –, mert az enyém négy disznó. Ránéztem
  34   1|                    Ránéztem a cerberusra. Az először el akart vörösödni,
  35   1|                  flankenbewegungot tettem az ajtó felé, s azt minden
  36   1|              Három asztalra volt terítve. Az egyiken tea és puncs, a
  37   1|            parasztvilág kártyáknak nevez.~Az egyik asztalnál diabolkát
  38   1|                beszélni, mint ő.~Szakálla az övéig ért, s mikor kacagott:
  39   1|               Képéből kilátszott, hogy ez az ember maga megenne egy hadsereget,
  40   1|           észrevehető volt, hogy lengyel.~Az asztalszegleten végre az
  41   1|                  Az asztalszegleten végre az ördög helyén egy kis nyápic
  42   1|               amint megsejtett. – Te vagy az, akit olyan nehezen eresztenek
  43   1|             aranyat és bankjegyet heverni az asztalon egész garmadában.~–
  44   1|                  föl a kis nyápic emberke az asztalszegleten, akiről
  45   1|                impertinens éles hangon –, az én generálisom nem is marékkal,
  46   1|              marékkal, hanem iccével méri az aranyat! Mindezt oly élesen,
  47   1|               elnyerni azon időben, mikor az országot papirosokkal láttuk
  48   1|               beterítve, megérdemli, hogy az ember jókedvű legyen utána.~
  49   1|            nevetett, s egy lábát feltette az asztalra.~– No, meggyűlik
  50   1|              meggyűlik ezért majd a bajod az öreg kóficcal, hogy elkártyáztad
  51   1|               Igen, mert elszaladtál vele az első ágyúszóra.~Erre ismét
  52   1|            találták, hogy egy generálisuk az első ágyúszóra kezébe kapta
  53   1|                   egymással éppen hajban. Az egyik egy jó szál férfi,
  54   1|                   s hatás végett most már az asztalra lépett, ez a longurió
  55   1|                  per hat forint darabját.~Az egész társaságban egy közös
  56   1|                hallatott.~– Szörnyűség!~– Az a kérdés – szólt a miniszter
  57   1|                 hat forint mostani kelete az aranynak.~– Dehogy! – ordítá
  58   1|              aranynak.~– Dehogy! – ordítá az emberaprólék türelmetlenül –,
  59   1|                    Ah, ah! – szörnyűködék az egész coetus, maga a miniszter
  60   1|              egyénre, szárazon kimondá rá az ítéletet.~– Magyar bankjegyekben
  61   1|            bankjegyekben nyolc forint ára az aranynak – s azzal noble
  62   1|                   generális nem kacagott, az egész társaság közbotrányára.~–
  63   1|                   ő is.~– A vicc jó, csak az rossz benne, hogy velem
  64   1|          fizetésfelvevés napján felveszem az én ezüstös atillámat, tetejébe
  65   1|                  fizetését jött felvenni. Az ember nem confundálódott,
  66   1|                erre méltán kerekedett fel az univerzális röhej, mert
  67   1|                   a közönségnek, mint azt az embert, aki nem egy ember,
  68   1|           ellenben igen silánynak találta az egész bonmot históriáját.~–
  69   1|               egész bonmot históriáját.~– Az a furcsa, hogy diákkoromban
  70   1|                 kik minden percben készek az alkudozásra, kik egy gironde-ot
  71   1|                  felszedte magára, szidta az egész országot, egész Európát,
  72   1|             országot, egész Európát, mind az öt világrészt összevéve,
  73   1|                  öt világrészt összevéve, az egész systema copernikianum
  74   1|         valamennyi csillagait, s utoljára az egész lump kompániát: hogy
  75   1|          kompániát: hogy minek jöttek ide az ő idejét és pénzét lopni!~
  76   1|                  vetkőzve, mikor már csak az volt hátra, hogy a csizmáit
  77   1|               hátrarúgva a székét, s ment az írószekrényéhez, új pénzerővel
  78   1|             Zólyomban először meghallotta az ágyúzást.~– Akarom tudni,
  79   1|                    De nem vicc ez, hallja az úr, mert ez komoly dolog!~–
  80   1|               hogy engemet ki lopott meg. Az én házamnál tolvaj van.
  81   1|                   én házamnál tolvaj van. Az én házamnál az ország kincsei
  82   1|                tolvaj van. Az én házamnál az ország kincsei vannak. Én
  83   1|             szükségem van erre a lármára. Az én házamnál az országnak
  84   1|                   lármára. Az én házamnál az országnak több milliót érő
  85   1|                   gégéből – Hát kinek néz az úr minket? Tolvajok vagyunk
  86   1|                szedte-vette! Köszönje meg az úr, hogy lealázzuk magunkat
  87   1|             fiától egy garast sem, hallja az úr. Ha policájminiszter
  88   1|                 hogy mi megyünk el innét, az úr menne most ki az ablakon,
  89   1|                innét, az úr menne most ki az ablakon, veszedelem terringette!~
  90   1|                   annak egy legyintésével az egész puncs-szervizet leverte
  91   1|                   puncs-szervizet leverte az asztalról, a kettős ajtónak
  92   1|              valamennyi cívist felmorgott az álmából.~A többi assessorok
  93   1|        elosongatának. Legutoljára előbújt az ágy alól Hetveni úr is,
  94   1|              állni, hát leülhetnek!~Ezzel az instrukcióval kitolt az
  95   1|                   az instrukcióval kitolt az ajtón, s a szegény szekeresek
  96   1|            miniszter pedig egyedül maradt az ő pecsétőrével.~– Te Laci –
  97   1|                   nagy zajt semmiért, még az a dromo levág, híre lesz
  98   1|                  hozzá. – S ezzel kiszólt az ajtón.~– Simon!~Egy még
  99   1|                   igen alázatosan betette az ajtót s eltávozott.~Az előszoba
 100   1|            betette az ajtót s eltávozott.~Az előszoba is megüresült.
 101   1|           megüresült. A miniszter bezárta az ajtókat, s egyedül maradtak.~
 102   1|                  tudjuk, hogy hol vannak. Az osztrák hadcsapatok körös-körülálltak
 103   1|                katonái szidnak bennünket, az ellenéi fenyegetnek. Elöl
 104   1|         ditricheim, értek is egy kicsinyt az ilyesmihez.~S tüstént előkeresett
 105   1|                  Sok egy s más szétgurult az ágyak és szekrények alá,
 106   1|             töméntelen gyűrűk, mellkövek, az ízlés minden választásainak
 107   1|              hányva hevertek azok előttük az asztalon szétszórva, mintha
 108   1|                 elszakasztható, elvihető. Az aranyláncokról letépettek
 109   1|     aranyláncokról letépettek a boglárok, az ékszerekről a gyöngyök,
 110   1|                  Elővették a másik ládát. Az elébbibe visszaseperték
 111   1|                   s amazt szinte kiüríték az asztalra.~– Jól van! – kiálta
 112   1|               kiismerve a sok kincs közül az igénytelen külsejű skatulyát.~–
 113   1|                   külsejű skatulyát.~– Ez az – szólt remegő kezeibe véve
 114   1|               véve a keresett tokot. – Ez az. Látod?!~A pecsétőr kíváncsian
 115   1|          kíváncsian hajlott oda, megtudni az annyira keresett tok tartalmát.~
 116   1|             következő percben nyitva volt az étuis. Mintha a szivárvány
 117   1|               kívülről a zárt ajtót.~– Ki az? – kiabálta mindkettő ijedten,
 118   1|                 ijedten, halálra sápadva.~Az írnok volt, kit lakatosért
 119   1|                   azokat helyökre tették. Az érkezett lakatosnak nem
 120   1|               vallani becsületes nevét, s az írnoknak bizonyítványt adni
 121   1|        lakatosmajszter uram ez s ez napon az éjnek ezen s ezen órájában
 122   1|                 megijesztették, miszerint az egész eseményről még a feleségének
 123   1|                kérdé suttogva a pecsétőr, az írnokra célozva.~– Ne törődj
 124   1|          miniszter lefeküdt. Késő éj volt az idő. A toronyőrök rekedten
 125   1|                   Minden jó lélek dicséri az urat.~És másnap az országgyűlésen
 126   1|                dicséri az urat.~És másnap az országgyűlésen kemény peremptórius
 127   1|                   kik a magyar bankjegyet az osztráknál alább becsülik,
 128   1|            Emelkedjél föl, lélek, rázd le az undort magadról, mit az
 129   1|                   az undort magadról, mit az önzés, a piszkos lelketlenség,
 130   1|                   a piszkos lelketlenség, az álarcos bűn látása gerjeszte
 131   1|                  el egy is! Elestek. Mire az éjszaka eljön, ezernek csak
 132   1|              halad előre. Egy csapat ifjú az, kik piros föveget viselnek
 133   1|             viselnek fejükön. Micsoda tűz az, melynek szembe mennek?
 134   1|                  egyet is? Most odaértek. Az ágyúdörgés elhal.~Menj tovább.
 135   1|                egy kiáltás, mely túldörgi az ágyúvihart, egy kiáltás,
 136   1|                falvak éji lángja mellett…~Az áldozat panasztalan. A dicsőség
 137   1|             ezalatt szépen kigömbölyödtek az ábrázatok. Kik néhány hét
 138   1|                melynek sohasem lesz vége.~Az apró emberek egy-egy roppant
 139   1|             életével adózott a síkon.~Ah! Az mennyei élet volt.~Az ember
 140   1|                 Ah! Az mennyei élet volt.~Az ember kilenc óráig igen-igen
 141   1|                igen-igen nyugodtan aludt.~Az ember, ha honvédtiszt volt
 142   1|              mindenüvé.~Tíz órakor elment az ember a kollégiumba, ott
 143   1|              lepisszeghette, leröföghette az aggodalmaikat kifejezni
 144   1|              szépeivel.~Azután elmehetett az ember a nagyerdőre, járhatott
 145   1|            újságokkal.~Délután leülhetett az ember kártyázni, elveszthette
 146   1|                   kártyázni, elveszthette az utolsó garasát, másnap elküldette
 147   1|                 ismét úr volt.~Elmehetett az ember az egyenlőségi klubba,
 148   1|                 volt.~Elmehetett az ember az egyenlőségi klubba, ott
 149   1|              napfényes idő volt, láthatta az ember ama minden gyönyörűséget
 150   1|                miniszter egy babos lovon, az ő pecsétőre kíséretében.~
 151   1|                   a roppant tátoson, hogy az ember semmit sem kívánt
 152   1|          hátranézni, félt, hogy leesik.~– Az egész világ enchantírozva
 153   1|            Debrecenben. Nem azért, mintha az itt ritkaság volna, hanem
 154   1|                értük a sáros hónapokat.~– Az igaz. És milyen jó volt,
 155   1|                    gyönyörű állásunkat.~– Az igaz. Nagyon belevesztettünk
 156   1|                   millió hat hónap alatt. Az elébbi hat hónap alatt csak
 157   1|            Mindazokat, akik félnek tőlem. Az ember elnevette magát, de
 158   1|                  nyugodtan aludni.~– Csak az a baj, hogy Debrecenben
 159   1|               hogy Debrecenben vagyunk.~– Az bizonyos, hogy nagy baj.
 160   1|                 Pestre! Megvannak még ott az én embereim, kiket két forint
 161   1|            redoute előtt órákig ordítozni az októberi napokban. Jussunk
 162   1|               odajutnánk?~– Gondoltam rá. Az egyenlőségi klubnak meg
 163   1|           legközelebb macskazenét adatok, az ilyesmin leghamarabb megízelíti
 164   1|                 titkos összeesküvőt, vele az egész békepártot, Kazinczyt,
 165   1|                segít, berendelem Hetvenit az ő gerilláival s szétveretem
 166   1|                 gerilláival s szétveretem az egész parlamentet.~– Parbleu,
 167   1|            emberek főznek valamit, s csak az alkalmat lesik, hogy elejthessenek.
 168   1|                 Soha nem szerettem ezeket az embereket. Különös ellenszenvem
 169   1|                 itt láttam.~– Visszahozta az ördög. Ma megint elküldtem,
 170   1|         Becsületes ember volt és szegény.~Az asszonyság ezt jól tudta,
 171   1|                 nem loptam soha. Esküszöm az istenre, hogy nem láttam
 172   1|             titoknokát csukatta be, amért az Esti Lapokba mert írni.~–
 173   1|            Lapokba mert írni.~– De hiszen az szörnyűség.,~– Nem tagadom,
 174   1|          szörnyűség.,~– Nem tagadom, hogy az. Én önt sajnálom, önnek
 175   1|               fogja kézbesíteni Lacinak s az egészt bizalmas tréfára
 176   1|                 asszonyom.~– Isten önnel.~Az asszonyság eltávozott, a
 177   1|              reggel a miniszternél látjuk az asszonyságot. A miniszter
 178   1|                  a lengyelnél – mondta –, az ember sírt, megijedt nagyon.
 179   1|                 megijedt nagyon. Igen fél az elfogatástól. Egy óra múlva
 180   1|                  írást adni magáról, hogy az ön pénzét elvitte.~– Igen
 181   1|              Mihelyt távol lesz, előlépek az irattal, nagy zajt ütök,
 182   1|             irattal, nagy zajt ütök, hogy az én emberem megszökött és
 183   1|            megszökött és engem meglopott. Az a bizalmasság, mellyel házamhoz
 184   1|                míg egy férfias kocogtatás az ajtón ismét historikummá
 185   1|                  ismét historikummá teszi az elbeszélést.~A lengyel volt,
 186   1|           miniszter. – Látod, nem értesz, az a pénz nem volt az enyém,
 187   1|                értesz, az a pénz nem volt az enyém, nekem arról számolnom
 188   1|                   vágott közbe a lengyel, az asszonyságot észrevéve –,
 189   1|               tanúkat.~A miniszter intett az asszonyságnak, s az félrevonult
 190   1|                intett az asszonyságnak, s az félrevonult az előszobába,
 191   1|           asszonyságnak, s az félrevonult az előszobába, az ajtót félig
 192   1|                félrevonult az előszobába, az ajtót félig nyitva hagyva.
 193   1|             nyitva hagyva. Ez szokás volt az udvarnál. A lengyel hidegvérrel
 194   1|              lengyel hidegvérrel becsukta az ajtót s közel lépett a miniszterhez.~–
 195   1|                 tárcájából kétszáz pengőt az asztalra.~– Itt van a pénz.~
 196   1|                     dadogá csalatkoztában az ember.~– Nem volna ugyan
 197   1|            hazudni nem fogok. E pénzt nem az adós fizeti hitelezőjének,
 198   1|                   megtámadott utas fizeti az útonállónak váltságul életéért.
 199   1|              venni?! Vagy azt várja, hogy az arcához vágjam? – ordíta
 200   1|                  arcához vágjam? – ordíta az dühtől sápadtan.~– Mit jelent
 201   1|                 párbaj, ezt már kimondtam az országgyűlésen. A párbaj
 202   1|               Tervünk füstbe ment – szólt az asszonyság belépve a szobába,
 203   1|                 vagyok vele.~– Halljuk.~– Az egész Zichy-féle ingóságokat
 204   1|                 ellen a követ. Félő, hogy az árverés által gyanút kapnak.
 205   1|               holmik árvereztetni fognak.~Az emberek a falra, s onnan
 206   1|                  senki sem felelt.~Várták az országgyűlést, reménylve,
 207   1|                  árverés nemtelen. Máskor az elítélt köntösein a hóhérlegények
 208   1|             miként fejükkel játszanak, de az is, hogy végtére le akarják
 209   1|            végtére le akarják onnan rázni az odaült hidrát.~A miniszter
 210   1|                fogja őket megenni. Hogy ő az országgyűlésnek milyen imádója
 211   1|                    hogy aki őt megbántja, az a kormányzót bántja, és
 212   1|                 kormányzót bántja, és így az egész hazát bántja, amiből
 213   1|       természetesen következik, hogy akik az ő ellenségei, azok ellenségei
 214   1|                   tárgyat illeti, tudatja az országgyűléssel azon jogkifejezést,
 215   1|                    mint egy gipszpagódli.~Az interpellans képviselők
 216   1|                  hogy a második emeletről az ablakon fejtetőre le nem
 217   1|              ezúttal megtanulhattuk, hogy az arany és ezüst bizonyos
 218   1|                   várost, midőn felpattan az ajtó, s belép rajta egy
 219   1|              rettenetes nagy szál karddal az oldalán, s világverő lármával
 220   1|          kocsmáros nézte, hogy maga van-e az ember, vagy még vár valakit.~–
 221   1|             pörkölje meg.~– De könyörgöm, az sokáig fog tartani, s a
 222   1|              Sietve!~A kocsmáros szaladt, az apró férfi pedig hátratett
 223   1|                   lakó nagy férfi csaknem az orrom alá tette a cifra
 224   1|                   vinkót madeira képében?~Az ember oly impertinens volt,
 225   1|                vörös toll lógott le, hogy az ajtót sohasem csukhatta
 226   1|                fogni a pallost, akkor sem az ő számára. Csizmái hónaljig
 227   1|                      hová tetszik utazni?~Az ember felém fordítá arcát,
 228   1|                   kérdeni, tudja ön, mert az státustitok – s ezzel kardja
 229   1|              kihörpenté. A kerti vinkónak az a jó tulajdonsága van, hogy
 230   1|                 jó tulajdonsága van, hogy az ember nem részegszik meg
 231   1|                    de legkivált akkor, ha az ember különben is meglehetősen
 232   1|                   is meglehetősen bolond.~Az én futárom is majd így járt.~
 233   1|                 futárom is majd így járt.~Az első pohár után mindjárt
 234   1|                nagy tüzet ad ugyan ki, de az én hátamat meglehetős borsódzásoktól
 235   1|               levelet.~– Kis Péter?~– Nem az.~– Nagy Pál?~– Az sem.~–
 236   1|                     Nem az.~– Nagy Pál?~– Az sem.~– No, úgy nem találom
 237   1|                      Haha! hát nem ismeri az írást? Hisz ez a miniszter
 238   1|             miniszter úr írása.~– Valóban az övé.~– Igen ám, ő ezt egy
 239   1|              finom összeesküvés.~– Dehogy az. A miniszter szerelmes.
 240   1|            kopaszra lenyírva?~– Azért ám, az a szép hölgy pedig rendesen
 241   1|                   arany medaillonba zárva az inge alatt visel.~A testileg
 242   1|                  el nem mondhatom.~Hozták az ebédet. A kis férfiú nekiült,
 243   1|                 rám.~A kocsmáros számolta az étkek árát, én pedig azt
 244   1|          esküvéssel bizonyíták neki, hogy az a futár ő maga, rezignálta
 245   1|               magát jelt adni a kocsisnak az indulhatásra.~Perc múlva
 246   1|                porfelleg rohanó szekerét. Az ajtóban álló nénémasszonyok
 247   1|                 csodadolgokat olvashatott az ember. Nem volt az előtt
 248   1|            olvashatott az ember. Nem volt az előtt semmi szent, még a
 249   1|               előtt félelmesen hajolt meg az egész országgyűlés, ki imponált
 250   1|            egyet-mást számon kérjen tőle.~Az eset oly hallatlan volt,
 251   1|                  csekély okból, miszerint az ehhez megkívántató köveket
 252   1|                   vezetése mellett, hanem az előfizetők nemsokára instanciát
 253   1|                volt mit tenni egyéb, mint az országgyűlés elébe adni
 254   1|               hogy nem bánt tiszta kézzel az ország által reábízott vagyonok
 255   1|               hogy hol fogják felállítani az akasztófát, hány foga lesz
 256   1|             bántotta.~Tulajdonképpen csak az volt még kérdés, hogy vajon
 257   1|               várt óra végre megérkezett, az ülés megnyittatott. Jelen
 258   1|          eltulajdonítás nyomai látszanak!~Az emberek egymásra néztek,
 259   1|       szúnyogrepülést meg lehete hallani.~Az ősz férfiú azt hitte, hogy
 260   1|                  miniszter felé mutatott.~Az, mintha egy sulyokkal csaptak
 261   1|              Midőn a teremből eltávozott, az ugyane nap kinevezett főápolóné
 262   1|      tagadhatatlanul, hogy e jelenés után az országgyűlés nyakára nőtt
 263   1|       keresztüldöntött fa revesedő törzse az átvezető híd. S lenn, lenn
 264   1|               látjuk haladni Hetveni urat az ő csapatja élén.~A csapat
 265   1|                   hivatlanul, kéretlenül, az alku pontjaiba beavatkozandó.~
 266   1|               békés falvakra. Tudta, hogy az oláh pórnők arany- és ezüstpénzeket
 267   1|               ezüstöt.~Most úgy hivé, itt az idő Abrudbányára jönni,
 268   1|             aranynak kell lakni, – miután az oláhok leteszik a fegyvert.
 269   1|              kincsszomjával, s megállítja az alkudozásokat.~Követelései
 270   1|             gerillavezér azonban nem volt az az ember, ki szép szavakra
 271   1|          gerillavezér azonban nem volt az az ember, ki szép szavakra
 272   1|              tényt, azt felelnők rá, nem, az nem igaz, ily alávaló tett
 273   1|                nagyobb túlerőt, míg végre az oláhok elfoglaltak ágyúit.~–
 274   1|                megvillantva véres kardját az ifjú hős, s elszántan a
 275   1|          megjelenni ezek szuronyai mögött az ellene támadt országgyűlésen,
 276   1|             kísérletet próbált azután meg az országgyűlés ellen, de az
 277   1|                 az országgyűlés ellen, de az is siralmas eredménnyel
 278   1|             sajátabb sansesprit modorában az országgyűlés tekintélye
 279   1|      feloszlatását, nehogy ideje maradjon az ő fejére kimondani az ítéletet.~
 280   1|            maradjon az ő fejére kimondani az ítéletet.~De pórul járt
 281   1|                pórul járt cikkeivel, mert az országgyűlésen megmosdatták
 282   1|             együtt, mely kifejezést ugyan az elnök imparlamentárisnak
 283   1|             sértetlenségét s egyszersmind az egész gyülekezet iránti
 284   1|                Másnap ki kellene mondatni az ítéletnek a hűtlen miniszter
 285   1|               eseményeknek összeköttetése az előbbiekkel vagy sem? Miért
 286   1|                    Hová levétek ti, hősei az új históriának, kiknek neveit
 287   1|              gyermekeket, hazát, elhagyva az ősi hajlékot, s elhagyatva
 288   1|                  thermopilaei hősök, fiai az ifjú hadseregnek! Idegen
 289   2|                szép leányával; Rózsa volt az egyik, a másik Anikó.~Feketében
 290   2|               másik Anikó.~Feketében járt az özvegyasszony, rózsaszínben
 291   2|                    Tíz év óta volt özvegy az asszony, tíz év óta hordta
 292   2|                  óta hordta jegygyűrűjét.~Az özvegy napról napra aggott,
 293   2|                    Esztendő utolsó napja.~Az emberek ilyenkor otthon
 294   2|                megköszönik a napok urának az elvett évet s áldást kérnek
 295   2|               elvett évet s áldást kérnek az ismét jövőre. Estenden beülnek
 296   2|               eltelik bizalmas tréfa közt az idő, s az első óraütést
 297   2|             bizalmas tréfa közt az idő, s az első óraütést az új esztendőben
 298   2|                   idő, s az első óraütést az új esztendőben üdvözlő pohárcsendülés
 299   2|           Magyarországon.~Nem a hálaadás, az ádáz rémület ünnepe volt
 300   2|                  ádáz rémület ünnepe volt az.~Egész nap, egész éjjel
 301   2|                  nem tudva merre fordulni az ismeretlen, túltömött városban.~
 302   2|                   lehete látni, otthagyva az út közepén, összevissza
 303   2|          összevissza döntögetett ládákat, az ország pecsétjével záraikon,
 304   2|         kisfiaikat vonva kezeiknél fogva, az ottlevők az érkezőket, ezek
 305   2|              kezeiknél fogva, az ottlevők az érkezőket, ezek amazokat
 306   2|               kérdésre egy válasz.~Olykor az egész vonat csak katonákat
 307   2|            vaskocsi mennydörgése mellett.~Az emberek összevissza futkostak.
 308   2|               azalatt házról házra jártak az újan érkezők, szállást és
 309   2|                elegy fekete füstöt.~Néhol az út közepén elmaradt. A forró
 310   2|            kialudt a rettentő hidegtől, s az útban tüzet raktak alá,
 311   2|                Egy-egy fekete hintó, mely az előtte menő szekerek végtelen
 312   2|               szekerek nyomában.~Így volt az esztendő utósó napján.~Az
 313   2|                 az esztendő utósó napján.~Az új év első napja csak folytatása
 314   2|              tegnap jöttek siettek odább, az újan érkezők jártak házról
 315   2|             korcsmáros.~És ez így tartott az esztendő második napján,
 316   2|                   megszűnt a járás-kelés! Az utósó gőzgép is megérkezett;
 317   2|                  alig jött egy-két ember, az is kedvetlen, szótalan,
 318   2|                  rá gondja.~Egy óra múlva az utolsó szekér is elhagyta
 319   2|               pusztaságon.~Ilyenek voltak az ezernyolcszáznegyvenkilencedik
 320   2|              rajta fél Magyarországban.~*~Az utósó menekvő korán reggel
 321   2|                  várost. Csöndesen maradt az, várva nyugton az ismeretlen
 322   2|                  maradt az, várva nyugton az ismeretlen jövendőt.~Délfelé
 323   2|                időt, a szelet és havat és az örökös hátrálást és az egész
 324   2|                 és az örökös hátrálást és az egész kaputos világot, mely
 325   2|            türtőztetni magát, kitör rajta az el nem rejthető mosolygás.~
 326   2|             mosolygásról mind ráismernek.~Az özvegy és a két leány egyszerre
 327   2|                eljősz. Sírhatnám volt már az egész héten. Meddig maradsz
 328   2|           testvére arcáról a bút, kérdezé az ifjú huszártól halk, szemérmetes
 329   2|                   egymás ellen harcoltok! Az én jegyesem testvérem jegyese
 330   2|               testvérem jegyese ellen. Ez az égre kiált! – szólt a huszár
 331   2|               ahol zászlóját látja. Ahová az vezeti, menni kell neki
 332   2|             kardcsatát, kedvesebb előttem az ágyú, kedvesebb a golyó –
 333   2|                tüzér milyen boldog…~…Künn az ablak előtt megszólalt a
 334   2|              előtt megszólalt a trombita. Az indulót fújták.~Búcsút vett
 335   2|                  és egy hosszú csók s egy az arcon végiggördülő könny …
 336   2|             trombita. A csapat megindult. Az özvegy ablakából fehér kendők
 337   2|               üres volt Szolnok ismét, és az maradt késő alkonyatig.~*~
 338   2|                  tábori zenével vonult be az elhagyott városba a császári
 339   2|             ruházott, fegyverzett népüket az előttük elvonult sanyargatott,
 340   2|                   nyomasztó vala.~Hát még az a jókedv, az a délceg öröm –
 341   2|                vala.~Hát még az a jókedv, az a délceg öröm – míg amazok
 342   2|                bánatot mutattak arcaikon.~Az özvegy házához egy vértes
 343   2|                  magát, a legvígabb vitéz az egész seregben, legvígabb
 344   2|             dicsőségért, szenvedélye volt az.~S ha látta a másik testvér-arcát
 345   2|              estéjén – monda, akkor leend az ő menyegzője.~– A legelső
 346   2|               diadalnap – sóhajta Rózsa – az ellenfél vesztének napja
 347   2|                  örömét, mert tudta, hogy az a másiknak rosszul esik.~
 348   2|                   hétre csatánk lesz” – s az a forró kézszorítás mondani
 349   2|                 hozzá: „és diadalunk” – s az a vágyó elpirulás a menyasszony
 350   2|              futósánc, ettől lőtávolságra az elárkolt s ágyúkkal ellátott
 351   2|                épületeivel, melynek ágyúi az egész odáig vezető defilét
 352   2|                  egyetlen emelkedett hely az egész síkságon.~A támadás
 353   2|                hogy visszaveretés esetére az egész ostromló sereg nem
 354   2|                mesterséggel húzzák-vonják az idomtalan kompot. E komp
 355   2|                   a parthoz érve megsejté az átjárást.~– Látom, káplár
 356   2|               hadi regulákban, ha egyszer az az ordé, hogy át kell menni,
 357   2|                 regulákban, ha egyszer az az ordé, hogy át kell menni,
 358   2|                 deszkarezidenciádat, hogy az ég alatt maradsz.~A révész
 359   2|                    hogy a vén huszár, még az ősz parasztot egész lenézőleg
 360   2|                 állt puskával, s rákiálta az általjövőkre valami idegen
 361   2|                    hogy huszárok vagyunk.~Az őr újra kiáltott, a huszár
 362   2|                   a golyó keresztülütötte az öreg csákóját.~Az pedig
 363   2|         keresztülütötte az öreg csákóját.~Az pedig nekifordult mérgesen
 364   2|                  azonban látván, hogy ezt az embert a golyó nem fogja,
 365   2|                 azt kardjaikkal.~A kompot az elszakadt kötélnél fogva
 366   2|         visszaverte a víz a túlsó partra. Az öreg huszár káromkodott,
 367   2|                kapitány előtt. Gábor volt az, a szolnoki leány vőlegénye.~–
 368   2|                 fürdést, utánam! – kiálta az ifjú vitéz, s azzal sarkantyúba
 369   2|              felett, mint vándor vadludak az égen, lovaik nyaka és tüsszögő
 370   2|             megérkezett s átkelni készül.~Az egyes futárokat a huszárok
 371   2|            elfogdosák, s midőn késő éjjel az egész őrcsapat jött Cibakháza
 372   2|              anélkül, hogy e mozdulatáról az ottani dandárparancsnokokat
 373   2|                van.~Holnap boldog nő lesz az egyik, özvegy a másik.~–
 374   2|                    Holnap menyegzője lesz az egyik vőlegénynek, diadallal,
 375   2|               eszmeért járnak fel lelkeik az égbe. Sírnak, de nem szeretőik
 376   2|                    Azonban eljő szemeikre az álom, s visszahozza női
 377   2|                  sem a haza, csak egyedül az ő szép arcaik, mosolygó
 378   2|                enyelgő, hízelgő beszéddel az egyik; búsan, szótalanul
 379   2|                  paripán, csókokat hányva az egyik; halványan aléló szemeit
 380   2|                hallja. Odamegy ágyaikhoz. Az egyiknek alvó arcán könnyek
 381   2|             mosolyogva borul vánkosára, s az ajkaihoz szorított fehér
 382   2|                  megnézve, hol legerősebb az ellenség, akkor elkiáltá
 383   2|         tábornoknak, miszerint arra, hogy az ember híres hadvezér legyen,
 384   2|                 hadvezér legyen, nem elég az, hogy csatákat nyerjen meg,
 385   2|                 is kell szereznie, mikről az utókor majd megemlegesse,
 386   2|               magamat is főbe lövöm, mint az utolsó rácot.”~E legelső
 387   2|                 fel a tábornok. – Ez volt az, amitől én úgy féltem, hogy
 388   2|                 megdördültek a Tiszán túl az ágyúk…~A tábornok arca kigyulladt,
 389   2|              csákóját fejébe csapta, „ott az ellenség, utánam!” kiálta
 390   2|                túli sáncokat ostromlá. De az ostrom csak látszólagos
 391   2|          futamodással csábítva elleneiket az üldözésre, míg ezek a vasasokat
 392   2|             szinte lőtávolságnyira voltak az ágyúktól, ott megállították
 393   2|                   nagyságát bebizonyítani az ellenfél előtt, míg amazoknak
 394   2|              itt-ott a sáncokon egy ágyú, az erdő melletti telepek lételét
 395   2|               szuronycsillámlás árulja el az árokban orozva vonuló csapatot,
 396   2|                  és a „szuronyt szegezz!”~Az egész még egy eleven harcjátékhoz
 397   2|              patkói alatt dübörög a föld, az ágyú bömböl – csak emberi
 398   2|               halál még éhen-szomjan nézi az ütközetet.~*~E percben hirtelen
 399   2|               megdördültek a túlsó parton az ágyúk! Gyorsan, véletlenül,
 400   2|            szemébe!~S azután megdördültek az ágyúk…~A császáriakat nem
 401   2|       mindamellett, hogy váratlanul jött, az ez oldalróli sáncok nem
 402   2|                  nézz ide, harcok Istene!~Az ágyúk pusztítva szórják
 403   2|            téveszti. Rohannak a csapatok, az öldöklő golyó egész utcákat
 404   2|                  zászlót. Messze benn jár az az ellenség tüzében. Még
 405   2|               zászlót. Messze benn jár az az ellenség tüzében. Még egyszer
 406   2|               söpör le közülök egyszerre, az utánok jövők átlépik a holttesteket
 407   2|                 ágyú egyszerre megdördül, az eloszló füstben százak hevernek
 408   2|               éljenordítása hirdeti, hogy az ágyúkat elérték.~Az ágyúkat
 409   2|                  hogy az ágyúkat elérték.~Az ágyúkat fedező csapatok
 410   2|                ágyúik védelmére, s küzdve az utolsó emberig, az utolsó
 411   2|                 küzdve az utolsó emberig, az utolsó leheletig, vitézül
 412   2|              azután dühös tüzelés fogadja az épületek ablakaiból, a barikádok
 413   2|              sokáig tart a verekedés, míg az épület egyik ablakából kitűzött
 414   2|             zászló végre hírül adja, hogy az ellentállás leküzdetett.~
 415   2|                   ők jól értik, mint kell az ágyúgolyónak utat engedni
 416   2|               lőnek a levegőbe soha, mint az újonchadak.~A futósáncokat
 417   2|                    még akkor is feltartja az kardját és kardján a zászlót,
 418   2|              másznak fel reá, már pengnek az összeütköző szuronyok, csattog
 419   2|                   sorait.~A vörössipkások az új csapatokkal is csatába
 420   2|                  foly legiszonyúbb hévvel az ütközet. Négyszögű karéjban
 421   2|           megtorlik, vele egyszerre érnek az ágyúkhoz üldözőik, védpontot
 422   2|                 választva, a csatamezőét. Az ijedtebbek pedig beleugrálnak
 423   2|             ijedtebbek pedig beleugrálnak az útjokat álló folyamba… Messze,
 424   2|              formálnak, s arccal fordulva az érkező ellennek, nem várják
 425   2|            egységgel robognak elő, mintha az ezer embernek csak egy lelke
 426   2|             vértesek között egyes huszár, az összebomlott tömeg hol előre,
 427   2|               termetű férfi nyargal elöl, az óriási magyar vezér; már
 428   2|              kezében a lobogó, a másikban az éles, véres kard, túlnan
 429   2|              véres kard, túlnan messziről az ellenfél zászlója látszik
 430   2|               harag nélkül küzd, mellette az ifjú újonchuszár, kit nem
 431   2|                   Azt csak olyankor teszi az ember, mikor már elfáradt.
 432   2|                Aztán ha baj kendnek, hogy az ellenség fején sisak van,
 433   2|                   egyet a tarajára, akkor az lecsúszik neki az orrára,
 434   2|                   akkor az lecsúszik neki az orrára, s a másik ütéssel
 435   2|             egymással nem találkozhatnak.~Az egyik Gábor, a másik Róbert.~
 436   2|       mindkettőnek karját, mereven állott az. A másik percben mindkettő
 437   2|                   a forradalmi csatákban. Az Inczédi-zászlóalj próbálta
 438   2|         szolgáltam Napóleon alatt, láttam az ancienne garde csatáit,
 439   2|            összecsaptak a teuton óriások, az lehetett ilyen.~E roham
 440   2|                 által, sebesen áthúzódott az Szolnokra, annyi ideje sem
 441   2|                 hidat lerontsa maga után. Az ágyúkat a Tiszába hányták,
 442   2|                 átrohant Vécsey hadteste.~Az osztrák haderő ekként két
 443   2|                úszni, sokan odavesztek.~*~Az este közel volt, midőn a
 444   2|            mindenünnen össze, táncoltatva az utcán lovaikat. Mindenik
 445   2|          főtisztet vágott le.~Tanítványa, az újonchuszár már alig áll
 446   2|                    s még folyvást itatná, az váltig szabódik.~– De majd
 447   2|           rezonérozzon! Kend igyék, mikor az az ordé. Majd, ha elfogy
 448   2|        rezonérozzon! Kend igyék, mikor az az ordé. Majd, ha elfogy a
 449   2|             vágunk magunknak le egyet, ha az lesz az ordé…~És a cimbalom
 450   2|            magunknak le egyet, ha az lesz az ordé…~És a cimbalom zeng,
 451   2|                fájdalmas hangok köszöntik az estét.~Szörnyen elhullottak
 452   2|                kiválogatva a holtak közül az élőt.~Olykor négyesével
 453   2|                képzelhetni, minő kar volt az, melytől e döfés származott!
 454   2|                  döfés származott! Másutt az összevagdalt arc porral
 455   2|                harcos, egyetlen lény volt az, amit még szeretett, együtt
 456   2|           felemelte a sebesültet, s hítta az orvosokat segélyére.~– Köszönöm,
 457   2|                  Köszönöm, pajtás – nyögé az elesett bágyadtan, arcát
 458   2|            bágyadtan, arcát felemelve.~És az alkonyi nap rásütött szép
 459   2|              éppen szíve fölött. A nap és az élet utolsó sugári oly bágyadt
 460   2|                  földre, meghalok – nyögé az. – Ma vőlegény voltam, és
 461   2|           Segítsenek önök! – kiálta Gábor az orvosoknak.~– A seb halálos –
 462   2|                   oda, ahol rám találjon.~Az ifjú huszár keservesen zokogott
 463   2|                térdére. A nap leáldozott, az ég túlsó felén feljött a
 464   2|              feljött a telihold, rásütött az ifjú szép halavány arcára,
 465   2|             bánatát mindkettő számára.~De az örömet nem a remélőnek,
 466   2|                  osztá.~Oltár előtt várta az egyiket vőlegénye, másikat
 467   2|                   A fekete ruhát felvette az egyik, a fehér hímzettet
 468   2|               Rózsa lett boldog nő, Anikó az özvegy; még reggel mást
 469   3|            Képzeld, mi történt velem!~Óh, az borzasztó! az rettenetes!
 470   3|                  velem!~Óh, az borzasztó! az rettenetes! az iszonyatos!
 471   3|                 borzasztó! az rettenetes! az iszonyatos! azt még regényben
 472   3|            katonákat nézni, a mamát pedig az egész háznál sehol sem találtam,
 473   3|                    sőt ha véletlenül majd az almárjomban, majd az óratokban
 474   3|                 majd az almárjomban, majd az óratokban rátaláltam, szörnyen
 475   3|                 hogy minek fedezem én fel az ő rejtekhelyét.~Magamra
 476   3|                 ennivalót és bort kirakok az asztalra, így csak nem fognak
 477   3|                 fog már a népség szaladni az utcán és segítségért kiabálni.~
 478   3|           lépteket és kardcsörgést hallok az előszobában, de még semmi
 479   3|             illedelmes kettős kocogtatást az ajtón.~Ijedségem, elfogulásom,
 480   3|              puskaaggyal ütötték volna be az ajtót, sőt a kocogtatás
 481   3|                   csak szavamra nyílt meg az ajtó.~Én azt vártam, hogy
 482   3|                    sőt úgy találtam, hogy az egyik igen is jóképű barna
 483   3|             mindennel, amit parancsolnak.~Az a barna fiú némi vonatkozásnak
 484   3|              vonatkozásnak véve szavaimat az asztalon felrakott oldalszalonnákra
 485   3|                 azt a két mázsa szalonnát az ő számára készítettem.~Végre
 486   3|                   szőke tiszt ragadott ki az embarras-ból, igen szelíd,
 487   3|                   puszta földön, a havon, az ég alatt – felelé az egyik.~
 488   3|               havon, az ég alatt – felelé az egyik.~No, nézd! És kibírják!
 489   3|                 hazulról, s magam akartam az ágyakat felvetni számukra.~–
 490   3|             segítségére a kiabálónak, míg az végre keresztül nem rontott
 491   3|               szobákon, egyenesen hozzám.~Az édes mama volt…~De milyen
 492   3|                  beszállásoltam, mégpedig az ágy fenekére, valamennyi
 493   3|                hozzá a többit, hogy mikor az a honvédtiszt nagy fáradtan
 494   3|                 fáradtan odavetette magát az ágyra, bizony szegény mamának
 495   3|                  micsoda gondolat is volt az tőle?~Nagy munkába került
 496   3|                  Alig volt azonban idejük az én vendégeimnek elszenderedhetni,
 497   3|                     Hol alszanak? – kérdé az.~Én megmutattam neki a szobát,
 498   3|              megmutattam neki a szobát, s az, anélkül, hogy legkisebbet
 499   3|                 volna rajta, hogy illik-e az embert fölkelteni, mikor
 500   3|                mindjárt összefaragják ezt az embert, amiért az fölkelti