Rész

 1   1|     katonákat.~*~A rendőrminiszter úr ablakai még mind ki voltak
 2   1|     mihelyettünk a rendőrminiszter úr, és végzi az ország minden
 3   1|           füleimet:~– Négy király!~Úr isten! – gondolám magamban –,
 4   1|          Nevetett maga a miniszter úr. Majd kitörte a széke hátát,
 5   1|            zseniálisan a miniszter úr tevé.~– Azt mondom majd,
 6   1|         kérdés – szólt a miniszter úr szupremáciáját éreztető
 7   1|           coetus, maga a miniszter úr is úgy rázta a fejét, mint
 8   1|            tréfálódzék a miniszter úr, s a többiek kötelességöknek
 9   1|   jókedvvel véleményét a generális úr, kivált miután akkor ő húzta
10   1|          tovább folya, a miniszter úr vesztett, s mentül jobban
11   1|            szokva volt a miniszter úr kedélyváltozataihoz, s sans
12   1|           egymást, míg a miniszter úr egyre-másra vesztve és vetkőzve,
13   1|           nézett rá, s a generális úr éppen úgy kezdé magát érzeni,
14   1|          De nem vicc ez, hallja az úr, mert ez komoly dolog!~–
15   1|         gégéből – Hát kinek néz az úr minket? Tolvajok vagyunk
16   1|      szedte-vette! Köszönje meg az úr, hogy lealázzuk magunkat
17   1|          egy garast sem, hallja az úr. Ha policájminiszter úr
18   1|            úr. Ha policájminiszter úr meglopatja magát, van kopója
19   1|            mi megyünk el innét, az úr menne most ki az ablakon,
20   1|        előbújt az ágy alól Hetveni úr is, hová a csata folyama
21   1| miniszternek, mondván:~– Miniszter úr! Énrám csak nem gyanakszik
22   1|      egyedül maradtak.~A miniszter úr sebesen járt alá s fel,
23   1|          dikciót a rendőrminiszter úr tartotta.~És adatott ki
24   1|         plakátot a rendőrminiszter úr adta ki.~És végre íratott
25   1|           cikket a rendőrminiszter úr írta.~El a rút képektől!
26   1|        futárnak és harmadnap ismét úr volt.~Elmehetett az ember
27   1|         dámák? – kérdé a miniszter úr pecsétőrét, mert maga nem
28   1|         beszámíttatni.~A miniszter úr tovább is igen kedélyesen
29   1|          aki belépett.~A miniszter úr nem tudta, milyen arcot
30   1|      servabiles.” Mint a miniszter úr bevallá.~*~Útban voltam.
31   1|         írást? Hisz ez a miniszter úr írása.~– Valóban az övé.~–
32   1|       senki sem, hanem a miniszter úr a maga levelére annál inkább
33   1|       semmi szent, még a miniszter úr maga sem. Ki előtt félelmesen
34   1|          fogdmeg lapok a miniszter úr saját vezetése mellett,
35   1|           Jelen voltak a miniszter úr és párthívei, magasan ragyogó
36   1|             kik mertek a miniszter úr ellen szólni, meghúzódva,
37   1|             kihányva. Maga Hetveni úr aranygallért visel.~Csupán
38   1|        tüzér, sem fedezet.~Hetveni úr meghallá, hogy a magyar
39   1|     folyamában érkezék meg Hetveni úr éhes csapatjával s saját
40   1|          kihullott vérről.~Hetveni úr 1600 főnyi csapatából –
41   1|            Debrecen utcáin Hetveni úr papagájszín uniformisában.~
42   4|           felforrott tenger. De az Úr megdorgálja őket, mielőtt
43   4|     mutatott helyet:~„Én vagyok az Úr, ki népemet kihoztam a téjjel-mézzel
44   4|            mutatott:~„Én vagyok az Úr, ki tenéked kezeidbe adom
45   5|     megzavarta agyadat.~– Tábornok úr, ön férjemnek jóbarátja
46   5|          őrjöngőnek tart, tábornok úr – szólt az asszony, fölemelve
47   5|          remegve kérdezé:~– Őrnagy úr, kegyed énrám haragszik?~
48   5|          el fogja mondani.~– Ez az úr azt mondja, hogy kegyedet
49   8|     mondanám fejemet meghajtva: az úr adta, az úr vette el, legyen
50   8|          meghajtva: az úr adta, az úr vette el, legyen áldva szent
51   8|   köszönettel teszem le éltemet az úr kezeibe. Az égen a múlt
52   9|           kérek, tisztelt tábornok úr – szólt megjuhászult hangon
53   9|           el a tisztelt parancsnok úr megérkezésének ünnepét?~
54   9|       keresztül. Hahaha!~Az őrnagy úr igen mulattatóan tréfásnak
55   9|  indítványom képes volt parancsnok úr helybenhagyását megnyerhetni.~
56   9|          Csupán a táblabíró-őrnagy úr nem tartá e körülményt komoly
57   9|       vacogtak a fogai.~– Tábornok úr tréfálni méltóztatik, hisz
58   9|        kacagni úgy, hogy az őrnagy úr alig győzte szomszédjait
59   9|           jókedv rózsái, az őrnagy úr is rávette magát, hogy meg
60   9|    bennünket mulattatni.~Az őrnagy úr ismét szépen megköszönte
61   9|          bennünket, uram! tábornok úr! parancsnok úr! vezér úr!
62   9|            tábornok úr! parancsnok úr! vezér úr! itt az idő, hogy
63   9|           úr! parancsnok úr! vezér úr! itt az idő, hogy menjünk
64   9|            Csak a táblabíró-őrnagy úr állt ki ezalatt halálverítékes
65   9|       borzalmát a szakállas őrnagy úr. Amint a gránát sisteregve
66  10|         fejéhez emelve.~– Tábornok úr, nem ezredes! – igazítá
67  10|             elolvashatja, tábornok úr.~A tábornok felment a templomba
68  14|           felvilágosítást, ezredes úr, ha még valakinek elmondja
69  15|            hozzá.~– Honnan jött az úr? – kérdé furfangos ábrázattal
70  15|       bevezette, s egy kövér veres úr előtt talpra állítá az ártatlant.~–
71  15|         szigorúan az a kövér vörös úr.~– Senki sem az, uram –
72  15|        lehet – felel a kövér veres úr. – Olyan személyekért nem
73  15|           volt vele.~A kövér vörös úr helyett most egy sovány
74  15|     helyett most egy sovány fekete úr volt ott, ki, amint megérté
75  15|           szobába.~A fekete sovány úr helyett most ismét a kövér
76  15|           most ismét a kövér vörös úr vette őt kérdőre.~– Megátalkodott
77  15|           A szobában a veres kövér úr helyett ismét a sovány fekete
78  15|      helyett ismét a sovány fekete úr volt.~János mester elmondá
79  15|   megbotránykozása, mikor a sovány úr ahelyett, hogy mint rendén