Rész

 1   1|           nem szabad. A haza, tudja ön, uram, a haza elébbvaló
 2   1|           Énrám csak nem gyanakszik ön? Hisz arról meg lehet győződve,
 3   1|         helyet sem foglalva nála –, ön emlékezni fog azon estélyre,
 4   1|             hiszi, hogy ezt a pénzt ön vitte el.~– Asszonyom!~–
 5   1|              Nekem azt mondta, hogy ön vitte el.~– Asszonyom, ön
 6   1|           ön vitte el.~– Asszonyom, ön és mindenki, aki valaha
 7   1|          önnek gyermekei vannak, és ön nem tudná őket hova tenni,
 8   1|        színt adnók a dolognak; hogy ön csak tréfás bizalomból vette
 9   1|                Arról lehetne tenni. Ön írást adhatna magáról, hogy
10   1|         tenni.~– Akkor a pénzt lesz ön kénytelen előteremteni.~–
11   1|         írást adni magáról, hogy az ön pénzét elvitte.~– Igen jól
12   1|          szólt a lengyel hidegen. – Ön rám gyanakszik, hogy kétszáz
13   1|             a miniszterhez.~– Uram. Ön igen jól látszik tudni,
14   1|     becsülete tiszta. Most tegye el ön e pénzt.~– De én nem így
15   1|           váltságul életéért. Tegye ön el.~– Takarodj! vidd pénzedet –
16   1|               Elmehetsz!~– El fogja ön venni?! Vagy azt várja,
17   1|           reszkettek a bosszútól.~– Ön egy – – nyomorú gazember!~
18   1|        retirálni.~– Most elfogathat ön, de tudja meg, hogy Dembinszkinek
19   1|        lábaihoz vetve. – Szedje fel ön! – S egy tekintetre sem
20   1|         szegletházban erősen fújják ön ellen a követ. Félő, hogy
21   1|           jobban ismerem őket, mint ön.~*~Másnap meglehetősen kurta
22   1|           vannak.~– Én parancsolok, ön engedelmeskedik! Addig is
23   1| szétmorzsoló hangon.~– Azt ne merje ön kérdeni, tudja ön, mert
24   1|             merje ön kérdeni, tudja ön, mert az státustitok – s
25   1|            nem is találgatom.~– Tud ön titkot tartani?~– Nem próbáltam.
26   1|           Látja.~– Látom, vigyázzon ön, hogy el ne veszítse.~–
27   1|   irományokkal vagyok küldve. Látja ön a többi közt ezt a rózsaszínű
28   1|            háromszázat. Nem tubákol ön?~E kérdés csak azért volt
29   1|         státustitok, ezt, megbocsát ön, de el nem mondhatom.~Hozták
30   3|          magamon kívül valék.~– Ah, ön elrabolja szomszédnémat! –
31   5|           most élettel és halállal. Ön megvénült, de én még inkább.
32   5|             agyadat.~– Tábornok úr, ön férjemnek jóbarátja volt!
33   5|           katona vagyok és vezér.~– Ön engem őrjöngőnek tart, tábornok
34   5|                nem akartam én, hogy ön keresse azon embert. Én
35   5|            okot szerezni arra, hogy ön méltán, törvény szerint
36   5|            kellene annak. Idehoznám ön elé az embert, elmondanám:
37   5|         tova.~– Miért oly sietve?~– Ön már elfeledte, de én nem,
38   5|            erdőből ki.~– Ne feledje ön, hogy ön húszezer ember
39   5|           ki.~– Ne feledje ön, hogy ön húszezer ember vezére, kiket
40   5|         mondva: – Ha már elfoglalta ön házamat, viselje egyúttal
41   5|           kötelesség…~– Engedje meg ön, engem ön nem hozatott,
42   5|               Engedje meg ön, engem ön nem hozatott, magam jószántából
43   5|         Egyesegyedül, mint láthatja ön.~– S mi indítá kegyedet
44   5|           katonára.~– S nem találná ön ki?~A katona odalett e tekintet
45   5|          más kémei is vannak, vegye ön kezéhez azok tudósításait
46   5|            vélt megismerni.~– Jőjön ön a másik szobába! – kiálta
47   5|             mindenha.~– Éppen ez az ön vétke! önnek nem udvariasság
48   5|        éppen nem lehetett panasz.~– Ön egyedül bocsátotta idáig
49   5|  önakaratomból jöttem.~– Asszonyom, ön kötődik velem – szólt a
50   5|         szólt a hadnagy kifakadva – ön még zúgolódott ellenem,
51   5|      ellenem, hogy miért ültetem az ön szekerére a katonákat.~–
52   5|           nő gúnyosan mosolygott.~– Ön csak nem fogja azt állítani,
53   5|            azt állítani, hogy én az ön három granátosát az úton
54   5|      haragosan közbeszólt:~– Menjen ön, az ön három granátosa sohasem
55   5|         közbeszólt:~– Menjen ön, az ön három granátosa sohasem
56   5|             sohasem volt a világon. Ön haditörvényszék elé fog
57   5|            tiszt vállára.~– Madame, ön engemet ért? Bizonyomra
58   5|         őrizkedjék. Azt tudni fogja ön, hogy a magyarok engem saját
59   5|            történhetett az?~– Látja ön nálam ezt az aranyórát?
60   5|    aranyórát? ugye sokszor kérdezte ön tőlem, hogy hány az óra?
61   5|        látszék.~– Attól nem tarthat ön – folytatá a hölgy –, hogy
62   5|             odakünn megtudnák, hogy ön idebenn mit mível.~– Abban
63   5|            a férfi?~– S nem ismerné ön? – kérdé a nő élesen, vadon
64   5|    kigyulladt –, ez azon férfi, kit ön megölt s kinek jegygyűrűjét
65   7|          künn – szólt a vőlegény. – Ön halálhírnök, ne lépjen be
66   9|        parancsoló hangon.~– Kicsoda ön? – kérdi sértett büszkeség
67   9|           fel a bástyatetőre. Látja ön, hogy ott van számunkra
68   9|          kényelmesebb.~– Mit gondol ön? Ilyen szép tavaszi napon
69  12|         fegyvert letegye!…~– Menjen ön vissza – szólt ekkor a követnek
70  12|         száján lebegett.~– Hozott-e ön pénzt a katonáknak?…~– Most
71  13|         franciául:~– Arra ne menjen ön!~A tábornok ránéz. El nem
72  13|            veszik.~– Miről gondolja ön azt?~– Az a pozíció természetéből
73  13|           Tehát csakugyan azt hiszi ön, hogy ott a szőlők háta
74  13|        Lehet rajta segíteni, bízzon ön rám egy zászlóalj gyalogságot
75  13|          fektéből fölverem.~– Tegye ön – monda a tábornok, s várta,
76  13|         Szabad tudnom, hogy kicsoda ön?~– Én – felele hidegen az
77  13|         legyek én ezentúl közlegény ön seregében.~
78  14|           ha még valakinek elmondja ön, azt is hozzáteheti, hogy
79  15|             szokás.~– Ha inni akart ön, miért nem ivott így: éljen