Rész

 501   3|       összefaragják ezt az embert, amiért az fölkelti őket.~De nem tették,
 502   3|                 kedvetlenségnek, követték az ordonáncot. Az őrnagy hívatta
 503   3|                   követték az ordonáncot. Az őrnagy hívatta őket.~Különös
 504   3|         megígértem nekik mindent. Ez volt az első táncvigalom nálunk
 505   3|                  tudni sem akartak többet az alvásról.~Hanem a mama folyvást
 506   3|                ruhád.~– Hogyne volna, hát az a fehér. Csak egyszer volt
 507   3|               Csak egyszer volt rajtam.~– Az nem divatos.~– Csak egy
 508   3|                 szalagot rá – szólt közbe az én barna tisztem –, és a
 509   3|                 foga kegyed viselni.~– De az én lábom fáj – mentegetőzék
 510   3|                dolgom volt a készüléssel. Az én tisztem utasítása szerint
 511   3|                  pleine parade várt ránk, az a hamisabbik annyi komplimentet
 512   3|                  illeti, ah, azok mellett az én két chevalier servant-om
 513   3|              ügyesek, módosak, megelőzők; az ember alig hinné, hogy ezek
 514   3|               tűnt a szemembe, de nemcsak az enyimbe, hanem mindenkiébe.~
 515   3|              piros arcához oly jól illett az a kis fekete koszorúszakáll,
 516   3|                   a lengyelt, a csárdást, az ember szeretett volna odarohanni
 517   3|                táncnál, komplimentjainál, az a je ne sais quoi nagy fekete
 518   3|           szemeiben, te azt nem képzeled, az több, mint amit az ember
 519   3|              képzeled, az több, mint amit az ember leírhat, az bódított,
 520   3|               mint amit az ember leírhat, az bódított, az elevenített,
 521   3|               ember leírhat, az bódított, az elevenített, az megölt és
 522   3|                 bódított, az elevenített, az megölt és idvezített.~Egy
 523   3|                valahová futárnak!~– Tehát az utána következőre – vitatá
 524   3|               következőre – vitatá tovább az engagement-t a szép kapitány
 525   3|                  a szolgabíró passzust ad az utazónak.~A kapitány halkan
 526   3|                    csak azután jött a sor az én quadrille-omra.~Gondolhatod,
 527   3|                   hosszú volt nekem odáig az idő, azok a véghetetlen „
 528   3|             mégsem tudnak elfáradni, hogy az én quadrille-omra jöhetne
 529   3|          szereztem magamnak azáltal, hogy az ottlevő zászlóalj parancsnokával,
 530   3|               hozzá. De legjelesebb benne az, hogy szörnyű nagyot hall.~
 531   3|           beszédhez van szokva, amilyenen az ágyúk konverzálnak egymással.~
 532   3|                   embernek rendes akciója az, amivel más ember az agyonütést
 533   3|              akciója az, amivel más ember az agyonütést szokta kifejezni.~
 534   3|            kifejezni.~Végre elkövetkezett az én quadrille-om. A zenekar
 535   3|                szomszédnémat! – kiálta rá az őrnagy nevetve (csakugyan
 536   3|                  csakugyan rendes akciója az a fejbeütésforma).~Mi pedig
 537   3|               szorító kezeinken keresztül az én vérem az övébe folyna
 538   3|           kezeinken keresztül az én vérem az övébe folyna át, s az övé
 539   3|               vérem az övébe folyna át, s az övé az enyimbe.~Vártuk a
 540   3|                 övébe folyna át, s az övé az enyimbe.~Vártuk a zenét.~
 541   3|                Vártuk a zenét.~De mielőtt az megszólalhatott volna, hirtelen
 542   3|                paripák robaja hallatszott az utcán, s a távolból néhány
 543   3|          összefecskendve, s jelenté, hogy az ellenség megtámadta az előőrsöket.~
 544   3|               hogy az ellenség megtámadta az előőrsöket.~Az őrnagy az
 545   3|                 megtámadta az előőrsöket.~Az őrnagy az ágyúlövést is
 546   3|                  az előőrsöket.~Az őrnagy az ágyúlövést is meghallá,
 547   3|                   gyönyört éreztem miatta az elébb, most bámulatot, hódolást
 548   3|               mintha misem történt volna; az őrnagy parancsot adott,
 549   3|             életemben.~Többen kiállottunk az ablakba hallgatózni, és
 550   3|          távolabb-távolabb kezdének menni az ágyúdördülések, végre egészen
 551   3|                  hagytuk csak el? – kérdé az egyik.~– Igen! a quadrille-nál –
 552   3|                 kolonne-okat, mintha csak az étteremből jőnének.~Csak
 553   3|                  étteremből jőnének.~Csak az én táncosom nem volt még
 554   3|              táncosom nem volt még itt és az őrnagy.~Váltig néztem az
 555   3|                  az őrnagy.~Váltig néztem az ajtóra, szüntelen jött be
 556   3|                jött be valaki rajta, csak az nem, akit én vártam.~Végre
 557   3|                    Végre belépett rajta – az őrnagy.~Szétnézett, amint
 558   3|             részesülhetni, hogy kegyeddel az ígért kontratáncot eljárhassa,
 559   4|                                           Az ércleány~Írjunk mitológiát.~
 560   4|               Írjunk mitológiát.~Írjuk le az év eseményeit, híven, valóan,
 561   4|                nagyság, annyi ragyogvány, az embererőt meghaladó tettek
 562   4|               pisla mécsvilágnál virraszt az ősz apa haldokló leánya
 563   4|                  haldokló leánya fejénél.~Az égen üstököscsillag fénye
 564   4|     üstököscsillag fénye mellett virraszt az őrszellem egy halálra szánt
 565   4|             Boldogok, akik meghalnak, jaj az élve maradóknak!~A halál
 566   4|                 órája kong.~Apám, nézz ki az ablakon, látod az égen az
 567   4|                 nézz ki az ablakon, látod az égen az égő tüzes kardot,
 568   4|                 az ablakon, látod az égen az égő tüzes kardot, hegyével
 569   4|              hegyével ugye a földnek áll? Az öl meg engem, az téged és
 570   4|             földnek áll? Az öl meg engem, az téged és mindenkit, akiért
 571   4|          imádkoznak. Mert lesz idő, mikor az imádságok nem hatnak fel
 572   4|                  imádságok nem hatnak fel az égbe.~Ne sírj, a könnyek
 573   4|            maradok soká sem a sírban, sem az égben. Eljövök. Lesz egy
 574   4|            kandallóvilágnál hallani fogod az agg bútort eresztékeiben
 575   4|                 nem marad itt egyéb, mint az özvegy és az árva.~A halál
 576   4|                  egyéb, mint az özvegy és az árva.~A halál órája kong.~
 577   4|                halál órája kong.~Nyisd ki az ablakot, hagyd bejőni a
 578   4|                ezüst utat rajzol számomra az égen.~Ne sírj, zokogásod
 579   4|            éjszakát, jó éjszakát – zokogá az öregember, s fehér haja
 580   4|               tapadt özön könnyeitől.~Ősz az apa, még gyermek a halott,
 581   4|                   lelke éltében is mindig az égben járt.~Nem szeretett
 582   4|                  hiúságot, hízelgő ifjút. Az ő szerelme Isten és angyalok
 583   4|                  éltökben tulajdona volt, az arc éppoly liliomfehér a
 584   4|              liliomfehér a halálban, mint az életben, a hosszú aranyat
 585   4|              szelíd habokban folyja körül az arcot, mely olyan, minőknek
 586   4|            fehérebb, nem tündöklőbb, mint az ő arca. Az ősz ember reggelig
 587   4|               tündöklőbb, mint az ő arca. Az ősz ember reggelig virrasztott
 588   4|                  homlokára, aznap siratta az egész környék, másnap esthajnalban
 589   4|               volt, csodálatos maradványa az ősi harcszereknek, s mely
 590   4|                  fekszik egyetlen leánya, az aranyhajú Lóra.~Az üstökös
 591   4|                leánya, az aranyhajú Lóra.~Az üstökös pedig még két napig
 592   4|                  pedig még két napig állt az égen Lóra halála után, hosszú
 593   4|             láthatlan kéz letörölte volna az égről.~*~Napok múltak, évek
 594   4|                Napok múltak, évek múltak, az ősz ember még őszebb lett,
 595   4|               helyen, a cipőcskék most is az ágy fejénél, a pohár, melyből
 596   4|                  friss vízzel teletöltve, az ablak virágai mindennap
 597   4|                biblia.~E könyvből szokott az ő kedves leánya méla estéken
 598   4|                  ki azt utoljára bezárta? Az Isten igéi nem voltak benne
 599   4|              temetői sétájából visszatért az öreg, szemei akaratlanul
 600   4|                lombjai csendesen susogtak az ablak alatt, s a kis hímzett
 601   4|           lobogott hol jobbra, hol balra…~Az ősz letette könyvét a lámpa
 602   4|           tűzködött koszorúcska sajtolva. Az írott betűk oly veresek
 603   4|               veresek voltak, mint a vér.~Az öreg azonnal ráismert bennök
 604   4|           Szóljatok felemelt szóval. Íme, az Úrnak napja eljő kegyetlen
 605   4|                Ordítsatok, mert közel van az Úrnak napja, melyen a népekre
 606   4|                   a felforrott tenger. De az Úr megdorgálja őket, mielőtt
 607   4|                    nem lésznek…~Megszűnik az öröm, az átok megemészti
 608   4|               lésznek…~Megszűnik az öröm, az átok megemészti a földet…~
 609   4|            napjaid messze nem haladnak.”~…Az ákász lombjai csendesen
 610   4|              Másnap híre futamodott, hogy az oláhok roppant csapatokban
 611   4|               égett már a határ, sápadtak az arcok, hallatszott a vérszomjas
 612   4|               hadak kiáltása, hallatszott az asszonysírás, egész Erdélyben
 613   4|               majd egy óráig fénylett még az ég tüzes-vörös fényben.~
 614   4|                Azután fekete lett minden, az éj elfedte az eget és földet
 615   4|                lett minden, az éj elfedte az eget és földet s az emberek
 616   4|               elfedte az eget és földet s az emberek bűneit.~A sötét
 617   4|              szembántó vörösség emelkedik az égre, nőttön növekedő, mintha
 618   4|                 vagy tán lovát pihenteti.~Az út hol magasba, hol mélybe
 619   4|              levéltelenül.~Itt bekopogtat az ablakon, s azután rekedt,
 620   4|              teszi, ez nem aludnivaló idő az Istentől. Jöjjön ki, Áron
 621   4|            Istentől. Jöjjön ki, Áron apó.~Az ajtó csikorgott, egy ősz,
 622   4|             szemébe világított.~– Te vagy az, Andor? mit hozasz? jer
 623   4|                  Gyergyószéket elfoglalta az oláh; Felvincet felgyújtották,
 624   4|                   nyomorú gyalázat; mikor az oláhok házokra rontottak,
 625   4|                  Vásárhelyre, még ma, még az éjjel. Isten veled és a
 626   4|                   ménjére, s tovaügetett, az öreg szoborrá merevedve
 627   4|                    Honnét jöttök? – kérdé az öreg.~– Agyagfalváról!~–
 628   4|              üldözöttek vagyunk – rebegék az ajtajában álló gazdához.~–
 629   4|         foglaljátok el.~– Áldjon meg érte az Isten.~– Honnét jöttetek?~–
 630   4|            Vágtatva jött egy lovag ismét. Az öreg köszönté a hirtelen
 631   4|                     Jó estét, földi!~– Jó az ördögöknek, de nem a székelynek! –
 632   4|                nem a székelynek! – felelt az dacosan, meg sem állva.~–
 633   4|                  baj?~– Kolozsvárott benn az oláh! – kiálta az vissza
 634   4|       Kolozsvárott benn az oláh! – kiálta az vissza rohantában és tovanyargalt.~
 635   4|               rohantában és tovanyargalt.~Az öreg tántorogva ment vissza
 636   4|                  nőnek megfagyott kisdede az úton, azt siratta; a többi
 637   4|                nem a mi ágyúink – sóhajtá az öreg, nekünk egy sincs,
 638   4|                   rajta…~Ne számláltassék az a hónapokhoz, töröltessék
 639   4|                hónapokhoz, töröltessék ki az esztendőből…~Várja a világosságot
 640   4|         nyugodalmam volna nékem…~Miért ad az Isten a nyomorultnak világosságot
 641   4|                Kik a halált keresik, mint az elrejtett kincset.~Kik nagy
 642   4|                    mikor koporsót látnak.~Az én lelkem választja inkább
 643   4|           választja inkább a halált, mint az én csontjaimat.~Távozzál
 644   4|              mintha sohasem lettem volna.~Az én reményem napjai elmúltak,
 645   4|                 reményem napjai elmúltak, az én gondolatim kigyomláltattak
 646   4|                kigyomláltattak szívemből. Az én lelkem megromlott, napjaim
 647   4|                    kik ezután születnek!~…Az ősz ember könnyes arcát
 648   4|                nap, melyen én születtem!…~Az ősz felemelte könnyes arcát
 649   4|               Ugyanazon mennyei komolyság az arcon, mely éltében, holtában,
 650   4|                 és nem akart nekik hinni. Az alak ekkor fehér átlátszó
 651   4|               mutatott helyet:~„Én vagyok az Úr, ki népemet kihoztam
 652   4|                   folyó hazába, én vagyok az erős Isten, ki nem hagyom
 653   4|               helyre mutatott:~„Én vagyok az Úr, ki tenéked kezeidbe
 654   4|                  jósló ezüsthangot, pedig az ajkak zárva valának, s a
 655   4|           helyéről s megfogta apja kezét. Az öreg érzé az ujjak jéghidegségét,
 656   4|                  apja kezét. Az öreg érzé az ujjak jéghidegségét, de
 657   4|                   arccal felé fordítá.~És az öregnek úgy tetszék, mintha
 658   4|                   kiokádott tüzet, melyet az érckígyó torkából kilövellt,
 659   4|            fegyvertől csillogó hadi sorok az érccsoda okádott lángjai
 660   4|                   buzgalommal csókolá meg az ércbe vésett nevet, s reszketve
 661   4|             minden háza műhellyé alakult; az ősz földművelő az asszonyokkal
 662   4|                alakult; az ősz földművelő az asszonyokkal salétromot
 663   4|               fehéres füst csavargott fel az égre.~A falu vénei és asszonyai,
 664   4|                kemény telekben, mint volt az 1848-ki is, erősen be szokott
 665   4|           magasabb a bal partnál, úgyhogy az viszont egy meneteles lapnak
 666   4|                   vehetni.~A túlsó oldalt az oláhok lepték el, rendetlen,
 667   4|               lőszerei bőségét bizonyítja az, hogy szüntelen puskáznak,
 668   4|         székelyeknek egy ágyújuk sincsen.~Az oláhok nyolc ágyút húznak
 669   4|               vadászt bújtatnak el csupán az innenső part bokrai közé,
 670   4|                reszket dübörgéseik alatt. Az ágyúk megdördülnek.~A székelyek
 671   4|             székelyek hallgatva állják el az innenső partot. Egy csapat
 672   4|                   ők válhatnak üldözőkké.~Az oláhok ágyúi a híd védőire
 673   4|               kiszakaszt egyet soraikból, az leesik és meghal, vagy kínlódik,
 674   4|             küzdenek.~Háromszor próbáltak az oláhok rohamot, mindannyiszor
 675   4|              fegyvere hányta jobbra-balra az ellenséget, s nem látszott
 676   4|               székely! – kiálta messziről az oláh a zömök férfira. –
 677   4|                 előre szegzett fegyverrel az oláhnak rohant.~Az oláh
 678   4|             fegyverrel az oláhnak rohant.~Az oláh pallosa súlyosan hullott
 679   4|                  de a székely szuronyának az oláh hátán jött ki a hegye,
 680   4|                   dühösséggel víttak, hol az egyik foglalta el a hidat,
 681   4|                   iszonyú ordítás támadt, az oláhok lekerültek a folyam
 682   4|                   jöttek felfelé a jégen, az innenső part alacsonyabb
 683   4|        puskaaggyal verték őket vissza, de az áradó tömeg mindig feljebb-feljebb
 684   4|            szakítani a támadók alatt, míg az most kényelmes hídul szolgál
 685   4|                   lovasság ugyan elindult az oldalt jövő tömeg feltartóztatására,
 686   4|                 székelyek, midőn mögöttük az erdős út felől zajos csörtetéssel
 687   4|                lovak fáradtan gőzölögnek, az ágyú kerekei mennydörögve
 688   4|              Hajrá, Lóra leányom! – kiált az ősz ember, süvegét elhajítva,
 689   4|                    Lóra leányom! – kiálta az ősz ember, miután újra célozott;
 690   4|                 véres utcát törve magának az útjába jött emberi tagok
 691   4|              telep egyik ágyúját döntötte az árokba, összetört kerekeit
 692   4|                   Lóra leányom! – És lőtt az öreg, minden lövése emberek
 693   4|                   folyam mindkét partján, az oláh vesztett. Igen sokat
 694   4|           sebesülteket elhordák, mindenki az öreg Áron után tudakozódott.~
 695   4|                 delíriummal rokon, rebegé az őt környezőknek: „nézzétek,
 696   4|               környezőknek: „nézzétek, ez az én leányom, az én egyetlen
 697   4|               nézzétek, ez az én leányom, az én egyetlen leányom, aranyoshajú
 698   4|                   A székelyek felültették az öreget ágyújára, tölgyágakból
 699   4|                 járjanak Áron apó leánya, az aranyhajú Lóra után.~És
 700   4|                  kérdé, mely diadalszekér az ott, mi ott koszorúkkal
 701   4|                arccal felelé mindegyik:~– Az a mi menyasszonyunk, ellenségrontó
 702   4|                   ellenségrontó ércleánya az öreg Áronnak, az aranyoshajú
 703   4|                ércleánya az öreg Áronnak, az aranyoshajú Lóra!~*~Csaták
 704   4|                 meg. És mi gyümölcse lett az elvetett vérnek? Rövid dicsőség
 705   4|                közül is ki tudták ismerni az öreg Áron ércleánya hangját,
 706   4|              magyar földre is, fölkereste az oláhot havas bérceiben,
 707   4|                Mindenütt kedves volt neki az ágyúszót hallani.~De mégsem
 708   4|               közt aranyhajú Lóra szavai:~Az boldog volt, ki mellette
 709   4|                  fiai, a barna székelyek, az ősz pattantyús és ércleánya,
 710   4|              könnyei…~Nap után következik az éj. Életre a halál, csakhogy
 711   4|                  Életre a halál, csakhogy az élet rövid, és a halál örök.~
 712   4|                  mennydörgés meg-megrázta az eget.~És a földön is csata
 713   4|                mellett ágyúk állanak őrt, az erdőben fegyveres vitézek,
 714   4|                  mint egy táncoló oszlop, az égen felhőket, a földön
 715   4|                   a földön is csata foly, az ágyúk halált szórva dörögnek,
 716   4|          vérpatakokkal elegyül itt alant.~Az égen tán felhőszakadás lesz,
 717   4|                  egy nép fog összeomlani.~Az ágyúk dörögnek, a csatázó
 718   4|              vadul lobognak a zivatarban.~Az ég zivatarát fölülmúlja
 719   4|              zárdát; vad vörös lángot vet az égre és földre, a felhők
 720   4|                látszanak úszni odafenn és az emberek arcai ide alant.~
 721   4|                  emberek arcai ide alant.~Az ágyú dörög, a villám harsog,
 722   4|             harsog, a szuronyok csengnek, az embervér folyik.~Hol vagy,
 723   4|                  Lóra! hol vagy ércleánya az öreg Áronnak?~Amott a zárda
 724   4|                 ott szórja haláladó tüzét az agg ércleánya. Hangja valamennyié
 725   4|              legtávolabb visznek.~Ott áll az ősz maga, kezében kanóccal
 726   4|           sugárágyú őrzi.~A te sírod lesz az, érc leánya az agg Áronnak.
 727   4|                 sírod lesz az, érc leánya az agg Áronnak. Jön egy ellenséges
 728   4|                aranyoshajú Lóra! – ordítá az ősz, midőn a golyó kedvenc
 729   4|                  négyszáz ifjú székely és az ifjú vezér nehéz sebeiben,
 730   4|                elveszve, meghalva.~Elmúlt az égen, elmúlt a földön a
 731   5|                                           Az elesett neje~
 732   5|                    A vörössipkások,~      Az én szeretőim!)~Közbe-közbe
 733   5|          szeretőim!)~Közbe-közbe hangzott az ágyúdurrogás, a pariparobaj,
 734   5|              ágyúdurrogás, a pariparobaj, az ellen hurrákiáltása.~Dalolva
 735   5|             dalolva a riadozó harcéneket; az ágyú dörgött, a paripák
 736   5|                csapat ellentállása nélkül az egész vert sereg semmivé
 737   5|                  Ők egyedül tartották fel az üldöző hadsereget, melynek
 738   5|              dühös rohanással támad rájuk az ellen lovassága; csatájuk
 739   5|                 ostromló hullám zuhogása, az összeütközött szurony és
 740   5|                  bántatlanul halad tovább az úton, az üldöző lovasságot
 741   5|         bántatlanul halad tovább az úton, az üldöző lovasságot visszatéríti
 742   5|               végigfut a földön, kergetve az üldöző szelektől.~A meggázolt
 743   5|              elesett férfi, haldokló arca az ég felé fordítva, szemei
 744   5|              fordítva, szemei csillagában az alkony bús fénye tükrözi
 745   5|                  bús fénye tükrözi magát.~Az égszínkék dolmányon végigfolyik
 746   5|                   négyfelől el volt állva az útja, semmi oldalról sem
 747   5|               huszár nyargalt azután oda, az ragadta meg kezénél fogva
 748   5|            álmodozni.~Éjfél után fölkelté az őrállótiszt, jelentve, hogy
 749   5|                  két szemöld között, mely az egész arcnak oly fenyegető,
 750   5|                  A vezér odalépett hozzá. Az asszony sokáig nem tudott
 751   5|             Beszélni akarok önnel – szólt az asszony hidegen, nyugodtan
 752   5|                   Látja, özvegy vagyok.~– Az én nőm is az lesz nemsokára –
 753   5|             özvegy vagyok.~– Az én nőm is az lesz nemsokára – szólt közbe
 754   5|                   el. Egyetlen sebe volt, az is elöl – mellén. Csak gyűrűmet
 755   5|                  vont ujjára, midőn velem az oltárhoz lépett, s azóta
 756   5|             gyűrűt megláttam egy embernek az ujján. Egy fiatal tiszt
 757   5|                  magát oda hozzánk, annak az ujján pillantottam meg jegygyűrűmet.~–
 758   5|                 szerelmes lettél bele?…~– Az ő énbelém. Hízelgéseivel
 759   5|                meghaljon.~– Ha jó katona, az nagyhamar megeshetik rajta.~–
 760   5|             testvérem, apám lett volna is az, megbosszulni? s hadi mozdulataimmal
 761   5|            egyebet ne terveljek, mint azt az embert, ki őt megölte, keressem
 762   5|                 tart, tábornok úr – szólt az asszony, fölemelve nagy
 763   5|                   annak. Idehoznám ön elé az embert, elmondanám: ez ember
 764   5|                  halsz meg így, én vagyok az, ki megöllek, férjem kiontott
 765   5|               kiontott véreért tégedet” – az az én dolgom lenne.~– Ó,
 766   5|            kiontott véreért tégedet” – az az én dolgom lenne.~– Ó, Hermine,
 767   5|         fájdalmaidról, most hagyj magamra az enyimekkel, én kevésbé szeretek
 768   5|             seregestül. Három egész éjjel az ellenség táborát jártam,
 769   5|              telep háta mögé kerülhetnél, az út egészen szabad volna
 770   5|                  nem féltem annyira, mint az ijesztgető fiúktól, s így
 771   5|            ragyogni látszottak, odalépett az asszonyhoz, megszorítá kezét,
 772   5|                monda, és ajkai reszkettek az örömtől.~– Nagyapám, a professzor,
 773   5|             Nagyapám, a professzor, kinek az eseményt elmondtam, ahelyett,
 774   5|              diadallal mondá hogy ez lesz az a „kurucok útja”, melyen
 775   5|                melyen II. Rákóczi Ferenc (az önéhez hasonló körülmények
 776   5|                   másutt is találni, ezek az úgynevezett Erbschachtok,
 777   5|                 de azt ki sem tudja, hogy az egész a hegy túlsó oldaláig
 778   5|            éjszakában.~A föld fehér volt, az ég fekete. Zajos csata után
 779   5|           hegykanyarulatnál megállt a nő, az egyik fáklyát elvette a
 780   5|                fehér zúzmarázos fák közt, az úttalan hófuvatban, elöl
 781   5|           hegyoldalba vágva tátongott elő az elpusztult aknatorkolat.~
 782   5|                  elpusztult aknatorkolat.~Az elvadult bokrok benőtték
 783   5|                oldalai harántékosak, mint az egyiptomi épületek ajtain
 784   5|        gerendákkal vannak elöl kibélelve.~Az asszony elöl lépett be a
 785   5|            félrehajtva szép fehér kezével az akadályozó deres csemetéket,
 786   5|   keresztülvillogtak nagy sötét szemei.~– Az üreg kissé el van hagyva,
 787   5|                 nehéz benne járni – szólt az özvegy –, de hol annyi kéz
 788   5|            mélyebben a hegy szívébe, elöl az asszony fekete ruhában,
 789   5|           zuhogott alá, facsaróvá áztatva az alatta elmenőket.~A tunnel
 790   5|                 közepe táján látható volt az aknaút. Egy mély, rettenetes
 791   5|             mellett. Borzadva nézett bele az asszony.~– Mikor először
 792   5|           vezették el valami csatornán, s az most elromlott, és a patak
 793   5|                 arcaik oly haloványak, de az a fekete ruha és az a fekete
 794   5|                    de az a fekete ruha és az a fekete óra…~A patakon
 795   5|               tunnel túlsó végéhez értek, az egészen be volt omladozva,
 796   5|               követ el kelle hengerítenie az útból, hogy kimehessenek
 797   5|                  A távolból hallatszottak az ellenséges seregek őrszemeinek
 798   5|                   sorba menő kiáltozásai.~Az erdő oly sötét volt, hogy
 799   5|                  én tovább megyek – szólt az asszony, kezét nyújtva a
 800   5|                elkísérlek odáig, legalább az erdőből ki.~– Ne feledje
 801   5|                   sietve távozott egyedül az erdőben, még a fáklyát is
 802   5|               zöld.~A vezér sokáig nézett az eltávozott után, azután
 803   5|                 azon keresztülszállítani.~Az elhagyott aknafolyosó szokatlan
 804   5|                 dolgozóknak, s amint elöl az utászok a sziklákat, a földomlásokat
 805   5|                   bírt öt-hat ló vontatni az iszapos úton; maguk a katonák
 806   5|                 ágyúval keresztüljutottak az alagúton. A sűrű fenyves
 807   5|                   a város felől megindult az országúton a deréksereg
 808   5|                 deréksereg Szélakna felé.~Az ellenfél nyugodtan várta
 809   5|               legelső ágyúszóra megjelent az erdő közepéből, csaknem
 810   5|            közepéből, csaknem háta mögött az alagúton átjött hadosztály,
 811   5|           kénytelen volt oldalt elvonulni az országútról s a derék seregnek
 812   5|  Szerencsecsillaga ekkor kezdett föltűnni az égen.~
 813   5|                                       IV.~Az özvegyasszony hazaért távollevő
 814   5|                  asszonya vagyok – felele az szárazon.~– Nagyon jó –
 815   5|                   hogy mihelyt megérkezik az asszony, küldjem a szomszéd
 816   5|                  arra nekem semmi gondom.~Az asszony nem mondott ellent,
 817   5|                szinte a szekérre.~– Minek az? – kérdé az asszony sértett
 818   5|             szekérre.~– Minek az? – kérdé az asszony sértett büszkeséggel.~–
 819   5|               tiszt, s becsapta maga után az ajtót.~A granátosok felültek
 820   5|                   nem mutatta indulatját.~Az úton elkezdett a granátosokkal
 821   5|                szítták magukba percenként az asszony szavainak csábító
 822   5|                   fuvarost s visszaküldé, az hazament, ahonnét jött,
 823   5|                   ide.~Hermine fölkereste az őrnagyot, akihez küldve
 824   5|                   kegyed énrám haragszik?~Az ember azt hitte volna, ez
 825   5|                 ember azt hitte volna, ez az asszony most fél, remeg;
 826   5|             tervéhez.~– Asszonyom – szólt az őrnagy, hideg, erőtetett
 827   5|                 jószántából jöttem önhöz.~Az őrnagy megütközött.~– S
 828   5|                   kit lakházánál hagytam?~Az asszony mosolygott, elpirult,
 829   5|                   azonban észrevéve, hogy az ember igen különös szemekkel
 830   5|             magamat önre, mint őrá bízni.~Az őrnagy dühösen csapott öklével
 831   5|                   dühösen csapott öklével az asztalra. – Rögtön menjenek
 832   5|            menjenek a hadnagyért – kiálta az ordonnance-nak. Ha e percben
 833   5|               tehát egyedül jött? – kérdé az őrnagy, többé nem hideg,
 834   5|           mindenekelőtt kérem önt – szólt az asszony, negélyesen visszavonva
 835   5|                sokáig nem volt otthon, és az emberek azt beszélték, hogy
 836   5|              elfogatni s kérdőre venni.~– Az emberek valót beszéltek.~–
 837   5|                jövök. Azt helyesen tudják az emberek. Csak azt nem tudják
 838   5|                kérdezek kegyedtől – szólt az őrnagy egy összehajtott
 839   5|                   sem; nincsenek már ott.~Az őrnagy visszahökkent a feleletre.~–
 840   5|                    kivéve a tiszt kezéből az írást s ketté repesztve. –
 841   5|                veszteség nélkül vonult el az országúton, fényes nappal,
 842   5|                   Branyiszkó alatt van.~– Az képtelenség, az lehetetlenség!~–
 843   5|              alatt van.~– Az képtelenség, az lehetetlenség!~– Az ottani
 844   5|          képtelenség, az lehetetlenség!~– Az ottani parancsnokok is azt
 845   5|                hozva, mikben szórul szóra az jelentetik, amit az asszony
 846   5|                 szóra az jelentetik, amit az asszony imént elmondott
 847   5|              gyanítani, hogy éppen ő volt az, ki ezt az utat a vezér
 848   5|                   éppen ő volt az, ki ezt az utat a vezér előtt fölfedezte.~
 849   5|                   vezér előtt fölfedezte.~Az őrnagy világosan meggyőződött
 850   5|                kezde kettőjük közt lenni; az asszony tréfált, kacérkodott,
 851   5|             asszony tréfált, kacérkodott, az ifjú tiszt mindig szorosabban
 852   5|                  meg valaki ablaka alatt, az ajtót benyitják s a hívott
 853   5|                 bánt mindenha.~– Éppen ez az ön vétke! önnek nem udvariasság
 854   5|                  egyedül bocsátotta idáig az általam elfogatott vádlottat.~
 855   5|                   kíséretében küldte ide.~Az őrnagy dühbe jött. – A hölgy
 856   5|          legjobban el fogja mondani.~– Ez az úr azt mondja, hogy kegyedet
 857   5|               ellenem, hogy miért ültetem az ön szekerére a katonákat.~–
 858   5|                    Én egyedül jöttem ide, az bizonyos, de ha kegyed azt
 859   5|                 van, és látta, hogy mégis az ellenkezőt fogják rábizonyítani.~–
 860   5|               fogja azt állítani, hogy én az ön három granátosát az úton
 861   5|                 én az ön három granátosát az úton meggyilkoltam s elástam
 862   5|                   meggyilkoltam s elástam az árokba!~Az őrnagy haragosan
 863   5|        meggyilkoltam s elástam az árokba!~Az őrnagy haragosan közbeszólt:~–
 864   5|                  közbeszólt:~– Menjen ön, az ön három granátosa sohasem
 865   5|                  egykedvűleg játszott egy az asztalról felvett tollal,
 866   5|               érdekelné.~Ha vádolta volna az embert azon sérelemmel,
 867   5|               embert azon sérelemmel, mit az rajta elkövetett, nem kapott
 868   5|                   a magyar táborban, majd az osztrák seregek közt egy
 869   5|               köröztetett, már nem ő volt az, akit keresnek, más arc,
 870   5|           lehetett rá bebizonyítani, hogy az ellenfélnek is szolgálatokat
 871   5|             vezérek csaknem mindegyikének az a szokása volt, hogy csata
 872   5|                   hogy csata előtti napon az egész táborkarral tanácsot
 873   5|                 seregek létszámát illeti, az minden számokon épült tudományt
 874   5|               ritkán leírva adta oda neki az egész haditervet, hogy vigye
 875   5|              megelőző napok egyikén ismét az ifjú őrnagy hadiszállásán
 876   5|             őrnagy hadiszállásán találjuk az özvegyet. Éppen akkor ment
 877   5|                   kegyed, Hermine – szólt az őrnagy, bizalmasan üdvözölve
 878   5|                  Megbocsát, szép Hermine, az ilyen foglalatossághoz nem
 879   5|                 resolutio azon esetre, ha az ember tetten kapatik.~–
 880   5|                jutni a várba és sáncokba, az nagyon hihető. De azzal
 881   5|              feljegyezni: ez a feladat, s az ilyesmit kivinni felötlés
 882   5|              kedve van elménckedni; annak az embernek, ki kegyeddel együtt
 883   5|                  bátornak lenni, de ehhez az egyhez, megvallom, nincs
 884   5|            megvallom, nincs bátorságom.~– Az igaz – szólt a nő gúnyosan –,
 885   5|            csatatéren szeretnék meghalni, az ágyban meghalni unalmas,
 886   5|               rettenetes, hanem azért van az embernek esze, hogy őrizkedjék.
 887   5|                volna.~– Hogy történhetett az?~– Látja ön nálam ezt az
 888   5|                  az?~– Látja ön nálam ezt az aranyórát? ugye sokszor
 889   5|              kérdezte ön tőlem, hogy hány az óra? és soha sem jött arra
 890   5|               kisded arany ékszer nemcsak az órát mutatja, hanem néha
 891   5|               észrevétlen rugót megnyomva az óra oldalán, kétfelé vált
 892   5|                 óra oldalán, kétfelé vált az, s üreges belsejéből egy
 893   5|              Elébb a tábori jelszavakról. Az álruha egyszerű polgári
 894   5|         legkevésbé felötlő.~Fél óra múlva az özvegy útban volt azzal
 895   5|                   özvegy útban volt azzal az emberrel, ki férjét megölte,
 896   5|                  ember kocsmát rögtönzött az elpusztult teremből. Ostrom
 897   5|                fölépíteni. A romok között az lakott, aki akart.~A borházba
 898   5|                   a maszkírozott őrnagy s az özvegy ültek egyedül, s
 899   5|                   beszélgettek egymással.~Az őrnagy jegyzeteket rajzolt
 900   5|                   mit mível.~– Abban csak az volna a különös, hogy főbe
 901   5|                   főbe lőnének – viszonzá az őrnagy, fel sem pillantva
 902   5|             katonák! ezen ember itt kém!…~Az őrnagy bosszúsan pattant
 903   5|                      s azzal kezébe vette az órát. – Ennek az órának
 904   5|             kezébe vette az órát. – Ennek az órának még egy más rejteke
 905   5|                arany lemez félretolásával az óra belsejében egy férfi
 906   5|               nélkül, mint közeledik a nő az ajtó felé… Első lépése szilárd,
 907   5|            harmadiknál térdre esik, kezét az ajtó kilincsére teszi s
 908   5|               felugrott, el akart távozni az ajtón keresztül.~– Őrült,
 909   5|               arcodról, hogy ki vagy, ott az ablakon át, ugorj alá, ússzál
 910   5|                  Eredj…~A tiszt kiszökött az üres ablakon át, s gyorsan
 911   5|                mire visszatér, a csatatér az övé. A holtakat ő temetteti
 912   5|                behozzák, aki megsebesíté. Az már halva van, éktelen nehéz
 913   6|              Székely asszony~Elhallgattak az ágyúk, elhalt a csatazaj,
 914   6|               égdörgés, szélsóhajtás. Tán az elhullottak szellemei kezdettek
 915   6|                   új, kérlelhetlen csatát az ég kapuit védve most azok
 916   6|              mostan Gábor Áron… emez volt az ellenségé… s ez rá az ég
 917   6|                volt az ellenségé… s ez rá az ég mennydörgése…~S mikor
 918   6|                 de ha elvesztett a nemzet az eldöntő ütközetben, hírmondó
 919   6|           világtalanok, két naptalan hold az égen, régóta már csak a
 920   6|               miért nem lehetek én ottan!~Az alkonyat kétes világánál
 921   6|                bibliából olvas a nyomorék az öregembernek. Ők az utolsó
 922   6|              nyomorék az öregembernek. Ők az utolsó két férfi a városban,
 923   6|              utolsó két férfi a városban, az egyik vak, a másik sánta,
 924   6|                  harcba.~A nyomorék olvas az Izrael harcairól, nagy nehéz
 925   6|           harcairól, nagy nehéz csatáiról az Isten választott népének,
 926   6|                    a szent háborúról, hol az Isten ládája mellett, védve,
 927   6|                tovább olvas:~„És elnyerék az Isten ládáját és Éli két
 928   6|                  fejére.”~„És íme, Éli ül az útfélen, várakozván, mert
 929   6|                 útfélen, várakozván, mert az ő szíve nagy rettegésben
 930   6|            hírmondó a városba, megzendüle az nagy jajkiáltással.”~„Micsoda
 931   6|          jajkiáltással.”~„Micsoda kiáltás az? – kérdé Éli, hallván a
 932   6|              kilencvennyolc esztendős, és az ő szemei meghomályosodtak.”~
 933   6|              tovább, föl talált tekinteni az ősz emberre; és szíve elfacsarodott,
 934   6|                   olvasod tovább? – kérdé az aggastyán.~– Sötét van,
 935   6|                      Sötét van, nem látom az írást.~– Nem mondtál igazat.
 936   6|            könnyeket, és olvasott:~„Monda az ember Élinek: a harcból
 937   6|              szaladtam el.”~„Megfutamodék az Izrael, a te két fiad is
 938   6|                   te két fiad is megholt, az Isten ládáját is elnyerték.”~
 939   6|                 zokogásra fakadt, s fejét az aggastyán térdeire hajtva,
 940   6|                    elrejté arcát kezeibe.~Az ősz nem sürgette, hogy olvasson
 941   6|                  végsorait:~„És mikor Éli az Isten ládáját hallá említeni,
 942   6|                    de még most is szépek.~Az ég egyik oldalán a lemenő
 943   6|                lélek sem vénül meg, hanem az évekkel megerősödik.~Karcsú,
 944   6|                fehér, hogy szinte világít az éjben, s alakja oly lenge,
 945   6|                    Most elment a csatába. Az anya és a menyasszony szemei
 946   6|         menyasszony szemei tán őt keresik az alaktalan távol ködeiben.~–
 947   6|          Pillanatok múlva láthatóbbá lesz az alak. A leányka arcán szerelmes
 948   6|             szerelmes hajnalpír ömlik el, az anyán haragos lángvörösség.~–
 949   6|         vőlegényét, oly távolból meglátta az anya fia gyalázatát.~Tántorogva,
 950   6|              tétovázva jött a látott alak az úttalan síkon. Feje búsan
 951   6|                fiára, s a nők körülállták az anyát, amint a fiút arra
 952   6|              látták tartani.~A temetőárok az anya és fiú között volt.
 953   6|              rajta átmenni. Ott lerogyott az árok előtt.~– Hol hagytad
 954   6|               szőke leánykát.~Ott térdelt az anyja lábai előtt, kedves
 955   6|              akarta titkolni, hogy zokog.~Az ifjú még tétovázott, még
 956   6|                 még menyasszonya sem, még az sem marasztja, az sem vigasztalja,
 957   6|                sem, még az sem marasztja, az sem vigasztalja, felvánszorgott
 958   6|                 ingó léptekkel nekiindult az úttalan avarnak, nem nézett
 959   6|            temetőkertben. Egetverő sírás.~Az ősz ember a kriptaajtóban
 960   6|                 sírást, kérdé, mely sírás az.~– Elveszett Székelyország,
 961   6|                  vezér is sebben elhullt.~Az ősz ember ezt hallva, kezeit
 962   6|               világtalan szemeit fölemelé az égre:~– Én Uram, én Istenem! –
 963   6|            székely nők felvevék karjaikba az elhunyt aggot, kinek a veszteség
 964   6|                    a gyáváit elhajtották, az utolsót most teszik koporsóba.
 965   6|            utolsót most teszik koporsóba. Az is nyolcvanéves világtalan
 966   6|                koporsója körül ott sírnak az elhagyottak. Isten látja,
 967   6|                   nem tartja senki annak.~Az asszonyok a koporsó körül
 968   6|            koporsó körül állnak, tele van az udvar is, mindenki elmegy
 969   6|                  elmegy nézni a halottat. Az utolsó férfit a koporsóban.
 970   6|                   csatamezőn, kinn futnak az elátkozott világban. Annyi
 971   6|                 Annyi unokafiú közül csak az egy nyomorék van jelen,
 972   6|                   felemelte lángoló arcát az asszony tekintetéhez s nagy
 973   6|             hősien világoltak elé, mintha az erős lélek egy pillanatra
 974   6|                 leszesz boldog – folytatá az asszony. – Terád semmi öröm
 975   6|                  Terád semmi öröm nem vár az életben. Pedig ki tudja,
 976   6|             akarsz talán… Csak mégis szép az élet, ugye? Még a rongyok
 977   6|                  nyomorék testben is szép az élet… Még a mankóért sem
 978   6|               volna oda a megutált életet az irigylett halálért! – szólt
 979   6|                  Egy csatatér felett, hol az elemek maguk is csatáznak,
 980   6|                segítsen többé, kiragadnád az ellen kezéből a biztos győzedelmet,
 981   6|           meghalni nem a sírba, hanem föl az égbe.~– Ó, tehetném bár! –
 982   6|                   fel a nyomorék. – De mi az én hangom? Mik az én karjaim.
 983   6|                   De mi az én hangom? Mik az én karjaim. Szavam nem hallatszik
 984   6|                  messziről meglátod jönni az ellenséget, a harangot meghúzod,
 985   6|              meggyújtod, s ha látod, hogy az ellenség elfoglalta a várost,
 986   6|                rettenetes némber szavait, az utolsó szavaknál kiejté
 987   6|                kapu! kiálts város! Eljött az Úrnak rettenetes napja!…~
 988   6|                   kiterjesztett kezeikkel az égre voltak emelve. Térden
 989   6|           imádkoznék.~– Jer velem – szólt az asszony felemelve őt a földről.
 990   6|              sietve, oly élénken haladott az asszony mellett, mintha
 991   6|                  nem mutatott erővel ment az fel a meredek lépcsőkön,
 992   6|            föltekintett, a béna kihajlott az ablakból s mankóját leveté.~–
 993   6|                    Judit megállt közöttük az udvar közepén. Magas, uralkodó
 994   6|            kedveseink után üresen maradt. Az ismert hangok helyett hallani
 995   6|             hangok helyett hallani fogjuk az idegen szókat, s arcaitok
 996   6|                  özvegy bájait érni fogja az idegen kívánó tekintete.
 997   6|              halál mindent visszaád, amit az élet elvett, s a halált
 998   6|                 nem veheti el senki, mint az életet. Ha nem tudnám, hogy
 999   6|          torlaszozza el szekerekkel, csak az ajtók maradjanak nyitva,
1000   6|               forraljanak vizet és olajat az üstben. Az első harangszóra