Rész

1501   8|                   kanócot, visszajöhetsz.~Az oláh érre becsapta az ajtót,
1502   8|      visszajöhetsz.~Az oláh érre becsapta az ajtót, s elkezde nyargalni,
1503   8|                   repül a világ levegőbe.~Az egyedül maradt decurio pedig
1504   8|                 pedig hidegvérrel kivette az egészen leégett kanócot,
1505   8|              házam küszöbén belől, mintha az oltár zsámolyánál ülnél.
1506   8|                   asszony képe nem lakott az én szívemben soha. Foglald
1507   8|                  mondta ki. Nemde te vagy az a Bárdy Jolánka, kit „a
1508   8|               árvát.~Néhány falatot evett az szomorúan, azután felnyitá
1509   8|                szomorúan, azután felnyitá az imádságos könyvet, s nagy
1510   8|                  eljött a jótékony nemtő, az álom, szemeire, s annyi
1511   8|                  viszály után mélyen alvá az ártatlan gyermek az igazak
1512   8|                  alvá az ártatlan gyermek az igazak álmát.~A decurio
1513   8|         észrevétlenül.~Hevesen törülte ki az ismeretlen nedvet szemeiből
1514   8|                   s mintha megijedt volna az érzelemtől, mely szívébe
1515   8|               lefeküdt, s éjfélig elnézte az éj csillagait álmatlanul
1516   8|                 álmatlanul és merengve.~*~Az elhagyott kastély ezalatt
1517   8|              nyomában, a nap már fenn van az égen.~– Elkéstünk! – szól
1518   8|                 ki Imre mellett lovagolt, az égen megjelenő tűzverességre
1519   8|                   sebzett vad, ordíta fel az ifjú, s kardját kirántva,
1520   8|                hol van kedvesem? – ordítá az ifjú őrült kétségbeeséssel,
1521   8|              megforgatá feje felett, hogy az oláhot összevágja vele.~
1522   8|                   oláhot összevágja vele.~Az térdre esett előtte és könyörgött
1523   8|                 ne bántsa, nem ő ölte meg az urakat.~– Tehát megöltétek
1524   8|                    s fel akarták koncolni az ott talált oláhot.~– Ne
1525   8|                      Ne bántsátok – szólt az ifjú. – Kelj fel, vezess,
1526   8|                mely ily éj után is feljön az égre!!!~Az oláh odavezette
1527   8|                 után is feljön az égre!!!~Az oláh odavezette őket egy
1528   8|                lefektették a gyepre, ahol az legkevésbé volt véres, azután
1529   8|                 nyögé Imre. – Ássátok meg az én síromat is!~Azután felbonták
1530   8|               monda.~– Nem tudod? – kérdé az ifjú csodálkozva. – Eredj
1531   8|                küldött nem akarta hallani az unszolást.~– Eredj, nézd
1532   8|                   nézd meg – unszolá újra az ifjú.~– Egynek sincs feje…~–
1533   8|                sincs feje…~– Ah! – ordíta az ifjú, arcára csapva mindkét
1534   8|                   akartad megtudni?~Ekkor az oláhot kezdték el faggatni
1535   8|                oláhot kezdték el faggatni az ifjak, hogy mit tud a leány
1536   8|                 Eleinte részegnek tetteté az magát, s nem akarta érteni,
1537   8|                  legyen.~– Megyek – szólt az ifjú, hirtelen elhatározottan
1538   8|                  Vesd le gúnyádat – szólt az oláhhoz fordulva –, vedd
1539   8|                  oláhhoz fordulva –, vedd az enyémet magadra: – S gyorsan
1540   8|            álljatok bosszút értem.~Azután az oláhhoz fordult:~– Ember!
1541   8|                 vedd kezeimből ajándékban az életet. Csupán addig tartsátok
1542   8|                 tizenegy új sírhalomra és az égő lerombolt ősi házra,
1543   8|                sötét belsejébe, kedvesét, az ezüstszőke leánykát, fölkeresni.~*~
1544   8|                   leánykát, fölkeresni.~*~Az őszi deres éjszakák vörösre
1545   8|            vörösre festék a fák leveleit, az egész táj úgy nézett ki,
1546   8|                  Meredek bércek közt járt az ifjú útja, néhol a sziklafalak
1547   8|               patak, torlasztva itt-amott az összehordott száraz leveleket;
1548   8|                   áthaladt keskeny hídján az ifjú, mintha felkiáltozott
1549   8|               látszik egy elrejtett falu. Az ember alig tudja észrevenni,
1550   8|             elrejtett gyalogösvény vezet.~Az ifjú ismerni látszék már
1551   8|                  szentkép van felállítva. Az előtt egy oláh térdepedt
1552   8|                  mutatta neki a pazsurát,~Az oláh megnézte azt mind a
1553   8|                 neje? – kérdé csodálkozva az ifjú.~– Igen, az a halavány
1554   8|              csodálkozva az ifjú.~– Igen, az a halavány fáta, aki sors
1555   8|               sors útján neki jutott.~– S az neki felesége?~– Ő maga
1556   8|                 hogy velem ne találjanak. Az ifjú a ház hátuljára kerülve,
1557   8|                 hátuljára kerülve, benéze az ablakon.~Ott ült a kisleány
1558   8|                 volt.~– Jolánka! – rebegé az ifjú szenvedélyes hangon.~
1559   8|                   hangon.~A lyán felijedt az ismerős hangra. Odatekinte,
1560   8|                  s örömsikoltással rohant az ablakhoz.~– Jer be, kinyitom
1561   8|              ablakhoz.~– Jer be, kinyitom az ajtót, belül van bezárva–
1562   8|                   rebegé magán kívül, míg az ifjú kinyújtott kezét csókjaival
1563   8|                 kezét csókjaival halmozá.~Az ajtó megnyílt, az ifjú belépett,
1564   8|                halmozá.~Az ajtó megnyílt, az ifjú belépett, a szájtátó
1565   8|                 oláh pedig odalopózkodott az ablakhoz s hajborzadva látta,
1566   8|                   esik a jövevénynek, míg az hevesen szorítja azt magához
1567   8|                   el.~Azután futva futott az oláh a decuriót felkeresni,
1568   8|                   felkeresni, s amint azt az útban találta, lelkendezve
1569   8|                  egy pór hajlékába törve, az elrabolt fátával szerelmeskedik.~–
1570   8|                   Térdepelj le, imádkozz!~Az oláh elsápadva esett térdre
1571   8|                   szemrehányással tekinte az ifjúra.~– Miért kelle ily
1572   8|                   kelle ily későn jönnöd!~Az ifjú kezét nyújtá neki.
1573   8|                 decurio nem fogadta el. – Az én kezemen családod vére
1574   8|                   reám, gyászt önmagadra.~Az ifjú feje keblére hanyatlott.
1575   8|                   oda, rossz napok várnak az ott lakozókra. A ti prófétáitok
1576   8|                    családotok kincse volt az, melyből nekem tíz férfi
1577   8|             utaitokban. Vegyétek e pénzt, az útleveleket. Menjetek minél
1578   8|               menjetek Magyarország felé!~Az éj eközben beállt, a decurio
1579   8|                  keblében, ami hasonlatos az örömhöz, a megelégedéshez,
1580   8|               Éjfélig elnézte fekhelyéről az éj csillagait, mik közül
1581   8|                  két lövés hallatszott. – Az égen két csillag futott
1582   8|                   le egyszerre.~A decurio az eltávozottakra gondolt magában,
1583   8|                   A hold már magasan járt az égen, midőn a decuriót nehéz
1584   8|                 tett a decurio pokrócára.~Az oláhok éles szemekkel, gyanúsan
1585   8|                   Ismerheted őket – szólt az oláh –, a megszökött úrfi,
1586   8|                     Egyikünk sem – felele az oláh. – Amint rajtuk rohantunk,
1587   8|              annak a része a többire jut.~Az oláhok ujjongva és nagyokat
1588   8|            távoztak el.~A decurio bezárta az ajtót, s azután a földre
1589   8|                   felett, jobban, mint ha az édesapjáé lett volna.~Azután
1590   8|               összegyülekeztek háza előtt az oláhok; ötvenen-hatvanan
1591   8|                   azután kinyitotta nekik az ajtót.~Lupuj leghátul jött
1592   8|               leghátul jött be.~– Zárd be az ajtót, hogy valaki be ne
1593   8|                     Csakugyan te voltál-e az, ki ama vén embert lesújtottad? –
1594   8|                    Nézzétek, feleségeitek az ablakon keresztül hallgatják,
1595   8|                 Ízekre téptük s elszórtuk az országúton.~A decurio melle
1596   8|                     Nem még, vezér, minek az? – felelé Lupuj.~– No, hát
1597   8|                 hát imádkozzatok, mert ez az utolsó reggel, mely rátok
1598   8|               fojtogattatok; míg a bátrak az ágyúk előtt álltak, ti az
1599   8|                 az ágyúk előtt álltak, ti az alvók házait rohantátok
1600   8|           leheletével pusztítani jött le.~Az oláhok megmeredve állottak
1601   8|               künn sikoltozva futottak el az ablaktól.~A decurio egy
1602   8|            pukkanás, a havasok megrengtek az iszonyú dördüléstől, s az
1603   8|                 az iszonyú dördüléstől, s az égig lövellő lángban, mely
1604   9|                    aranyhálóval szőtte be az egész ligetet.~Nyáron itt
1605   9|                   mik gyümölcsöt termének az egész vidék számára; télen,
1606   9|          társaságok gyűltek házrul házra, az ismerősök összeszedték egymást,
1607   9|             leszedték a férfiak ruháikról az ezüstgombokat, a nehéz filigrán
1608   9|                   rombolták össze, s amit az ágyútűz megkímélt, nekijött
1609   9|                 ideje – a víg társaságok, az ünnepek harangja, a farsang
1610   9|             farsang zenéje elhallgatott – az utcák üresek, a házak építetlenek,
1611   9|                népség mégis künn töltötte az éjet a szabad ég alatt.~
1612   9|                  egy percre napot gyújtva az éjszakai égen, s messze
1613   9|             messze szórva hulló darabjait az alanti háztetőkre.~Mint
1614   9|                   pokol fölülkerült volna az égen, s ott csatázna angyalokkal
1615   9|                 születik helyette más, de az Isten házát ki fogja felépíteni
1616   9|        fecskendőkkel! Egyetlen szent háza az még várostoknak, hol fogtok
1617   9|             Néhány bátor férfi megkísérti az oltást, de kevesen vannak
1618   9|             lépcsőibe kezd elharapózni.~*~Az égő templom fénye messze
1619   9|                  éjszakában.~Udvard felől az éji tűzvilágnál egy csapat
1620   9|                    Midőn a parthoz érnek, az őrszem megállítja őket,
1621   9|                katonaüdvözléssel köszönti az érkezőt, s átszállíttatja
1622   9|             féltében állt be katonának.~– Az én nevem Guyon Richard –
1623   9|               nevem Guyon Richard – felel az érkezett –, mától fogva
1624   9|                  röpkednek a bombák, hogy az oltást megkísérteni csupa
1625   9|                      Engedelmet kérek, de az ellenség valóban elég illojális
1626   9|                sőt srapnellel is lövöldöz az égő házak fölé – mentegetőzék
1627   9|                 házak fölé – mentegetőzék az aranynyakú táblabíró, s
1628   9|        raisonnírozó homlokának, miszerint az bizonyos lehete felőle,
1629   9|             eseten, monda:~– És ha talál, az a legszebb halál!~A népség
1630   9|            harsogó éljennel üdvözlé a nép az új várparancsnokot.~Midőn
1631   9|                   hogy miért engedték meg az ostromlóknak, hogy az átelleni
1632   9|                 meg az ostromlóknak, hogy az átelleni hegyen batteriákat
1633   9|                meghívott vendégeit, törve az igéket.~Megjegyzendő, hogy
1634   9|            hagynának ezúttal – jegyzé meg az ismerős táblabíró-őrnagy,
1635   9|               helybenhagyó fejbiccenései.~Az észrevételt tevő circumspectus
1636   9|               napra fegyverszünetet kérni az ostromlóktól, hogy békén
1637   9|                szelíd hangon válaszola:~– Az nem érne semmit, mert nem
1638   9|        dikciózhatnánk, a zenebanda húzná, az ifjak táncolnának, és az
1639   9|                  az ifjak táncolnának, és az ellenség még csak egy kis
1640   9|                 télen majd mindennap. Míg az ellenség odakünn a fagyon
1641   9|                  szórni, mi csak nevettük az egészet a lőréseken keresztül.
1642   9|              lőréseken keresztül. Hahaha!~Az őrnagy úr igen mulattatóan
1643   9|              nevetett, nem is haragudott. Az egész tervet igen szépnek
1644   9|             miután segédei jelenték, hogy az előkészületek meg vannak
1645   9|                 diskurzus közt hullongott az óvár kapuja felé.~A csoport
1646   9|                  Igenis, de specifice azt az egyet, amelyet tegnap méltóztatott
1647   9|     helybenhagyását megnyerhetni.~Eközben az óvár udvarára ért a vendégcsoport.~
1648   9|             ifjabb ismerőseivel. Ó, akkor az emberek sokkal barátságosabb
1649   9|              különbözők azoktól, melyeket az ember más körülmények között
1650   9|                ott van számunkra terítve.~Az őrnagy mosolyogni akart,
1651   9|                szép tavaszi napon bevenni az embernek magát egy rekedt
1652   9|                    Itt lehet jól vigadni.~Az őrnagy szépen megköszönte
1653   9|                szépen megköszönte magában az ilyen vigasságot.~– S mi
1654   9|                 tábornok, hogy itt megint az a körülmény forog fenn,
1655   9|                   ezúttal a tábornok volt az, ki őt fölkeresé, karon
1656   9|               túlparton mint idelátszanak az ostromlók sáncai; amott
1657   9|                   mozsár; gyönyörű tiszta az idő. Ni, most egy tüzér
1658   9|                parancsnok a maga emberét, az – dicsőség ide, dicsőség
1659   9|                egy olyan ködöt támasztana az átlátszó levegő helyett
1660   9|                helyett hirtelenében, hogy az asztal egyik végén ülők
1661   9|       fészkelődések közt helyet foglaltak az asztal mellett, nagyobb
1662   9|                  nem fogtak még lakomához az apostolok utósó vacsorája
1663   9|               Eközben fel kezdték hordani az ételeket. Evés és ivás közben
1664   9|                  a józan félelem borúját. Az emberek elkezdtek egymással
1665   9|                  később kacagni úgy, hogy az őrnagy úr alig győzte szomszédjait
1666   9|                   könyökkel taszigálni, s az átellenieket lábbal rugdalni
1667   9|              átellenieket lábbal rugdalni az asztal alatt, hogy lassabban
1668   9|            melyről leejtette a pecsenyét, az édes ételbe borsot, paprikát
1669   9|            kifejezni nem volt is szokása. Az őrnagy azonban egész ebéd
1670   9|                  nyíltak a jókedv rózsái, az őrnagy úr is rávette magát,
1671   9|              mondá neki:~– Ugyan jó, hogy az ostromlók is most ebédelnek,
1672   9|                   nagy baj lenne abból!~– Az igaz. Ott kellene szegényeknek
1673   9|               kellene szegényeknek hagyni az ebédjüket s bennünket mulattatni.~
1674   9|                   s bennünket mulattatni.~Az őrnagy úr ismét szépen megköszönte
1675   9|                szépen megköszönte magában az olyan mulatságot.~A parancsnok
1676   9|              ordíták rá rivalgó hangokban az éljent!~A táblabíró-őrnagy
1677   9|                  vagyunk árulva! – kiálta az ember, s szinte hanyattesett
1678   9|          hanyattesett székestül együtt. – Az ostromlók észrevettek bennünket,
1679   9|              parancsnok úr! vezér úr! itt az idő, hogy menjünk innen;
1680   9|                  idő, hogy menjünk innen; az ellenség ágyúi mind nekünk
1681   9|           bombákkal fognak elárasztani.~– Az csak nekik fog fáradságot
1682   9|              célozni.~– De én nem akarom, az én életem nem csupán a magamé,
1683   9|               életem nem csupán a magamé, az én életem a hazáé is, nekem
1684   9|        kockáztatnom nem szabad. Abból még az országgyűlés is parancsol.~–
1685   9|                 kegyed becses élete miatt az országgyűlés előtt. Egyébiránt
1686   9|               megyek, távozni nem szabad.~Az őrnagy aggodalmai azonban
1687   9|             voltak minden ok nélkül, mert az ostromágyúk csakugyan, a
1688   9|           várfokról jött zenehangok által az ott mulatókra vonatván a
1689   9|               másik kezdte rá, a társaság az ismerősebb nótákat együtt
1690   9|             fövetlen gombócnak.~Egyszóval az egész társaság kikapott
1691   9|                  tán ők már szokva voltak az ostromhoz, jobban mint férfiaik,
1692   9|                 járták a csárdást, mintha az átelleni mennydörgés egyéb
1693   9|           lakodalmason, mint valami villi az úton előtalált gavallért.~
1694   9|             okozott csak némi intermezzót az általános vigalomban. Valami
1695   9|             bestiális ordítással, melyben az eddig kiállottakért kárpótlást
1696   9|                   szélét, levetette magát az árokba, s midőn a négyölnyi
1697   9|                  mikor fog hát rászakadni az ég.~A gránát azonban sebesen
1698   9|            tűzkarika elmúlt.~Akik ismerik az ilyen állatnak a természetét,
1699   9|                   szikra a lőporhoz érve, az üreges golyót szétszakítja,
1700   9|             nyugodtabb tekintettel fogadá az érkező tűzgolyókat, mik
1701   9|                   kényszeríté elhallgatni az ostrom-mozsarakat…~*~Az
1702   9|                   az ostrom-mozsarakat…~*~Az idő fut, egymás után vesznek
1703  10|              tarcali kápolna~Csatát nyert az osztrák, csatát vesztett
1704  10|             lesütött ősz fővel jelent meg az országgyűlésen: „szeretnék –
1705  10|                   lássék arcom pirulása.”~Az osztrák tábornok víg kedvvel
1706  10|                  főtisztjei társaságában.~Az asztalon térkép feküdt,
1707  10|                  Hajdani legényére ismert az elfogott huszárban, ki Szoboszlón
1708  10|                 nem ezredes! – igazítá ki az egyik főtiszt. A huszár
1709  10|                úgy tétovázva settenkedett az ajtó felé.~A tábornok pedig
1710  10|                      Mi a patvarnak neked az a kard?~– Csak adja ide.
1711  10|                  felőlök. Lehetetlen volt az egész társaságnak megállani,
1712  10|              itten huszárregement – monda az öreg, bajszát kétfelé törölve.~–
1713  10|                    A tábornoknak tetszett az őszinte felelet. A huszár
1714  10|              sodorintva felelé:~– Ott van az én regementem. Jó katona
1715  10|            huszárruhában végiggyalogoljak az egész táboron, megölne a
1716  10|            lovamat.~– Lovadat? A császáré az, fiam.~– Megkövetem, én
1717  10|             füttyentek neki is, megismer. Az Isten előtt is az enyim
1718  10|               megismer. Az Isten előtt is az enyim az. Az ütközetben
1719  10|                   Isten előtt is az enyim az. Az ütközetben is inkább
1720  10|               Isten előtt is az enyim az. Az ütközetben is inkább engem
1721  10|                  szalutírozott és elment.~Az ajtóban még egyszer visszafordult.
1722  10|                  pompás lakomát készített az ősz magyar gazda, kinek
1723  10|              illett a titkolhatlan bánat.~Az ősz házigazda unokatestvérének
1724  10|                   tekintete, ebéd utólján az egész társaság erősen mámorosnak
1725  10|                  közben olyanért is, mire az öreg gazda is fölemelte
1726  10|              harag, s miután látták, hogy az öreg háziúrnak jólesik a
1727  10|                legyenek oly hódítók, mint az ő tekintete, legyen oly
1728  10|                oly ragyogó diadaluk, mint az ő arcának rózsái, és életteljesek
1729  10|            útjában főhadiszállását.~Midőn az ősz magyar ember egyedül
1730  10|                   mond tenyereikből.~Néha az ezüstkrajcár helyett persze
1731  10|                kezdett magának elfoglalni az éji némaságból.~A tábornok
1732  10|           némaságból.~A tábornok nem volt az az ember, aki szerette volna
1733  10|                    A tábornok nem volt az az ember, aki szerette volna
1734  10|              mondj szerencsét itt ezeknek az uraknak, dikhec előre.~–
1735  10|                  hogy jól megkorbácsoltak az urak.~– Ne félj, boszorkány.
1736  10|                 Fogd meg a tenyerét ennek az úrnak.~A segédőrnagy lehúzta
1737  10|               cigányasszonynak.~Elkezdett az cigányul morogni: „irgundum
1738  10|                kapitány is lehet belőled.~Az őrnagy szépen megköszönte
1739  10|                   szép kis magzatod lesz.~Az elnevette magát, és egy
1740  10|                  köd elnyelte alakjaikat.~Az őrtüzek átvöröslöttek az
1741  10|                  Az őrtüzek átvöröslöttek az éj ködén, s szerte a távolban
1742  10|              előtt.~Tarcalhoz nem messze, az országút mellett balra,
1743  10|                   modor bizonyítják, hogy az a pallér, aki építette,
1744  10|        csapatjaival, már jól kezdte látni az oszló ködön át Tarcalnak
1745  10|                  a tábornok, bosszantatva az ominózus találkozás által,
1746  10|       gyászkíséret elhalad előtte.~Jöttek az énekesek, nyújtott hangon
1747  10|                  hadfiakra. Mindenki csak az enyészet királya előtt hajtá
1748  10|             hangon kérdé a tábornok:~– Ki az, akit itt temetnek?~– Egy
1749  10|                   borzadás futotta végig.~Az a szép piros leány, ki tegnapelőtt
1750  10|                el-elgondolkodva.~*~Eljött az éj.~A tábornok egyedül virrasztott
1751  10|             különös hatással tűnt szemébe az elhagyott mohlepte épület.~
1752  10|                   Kevés idő múlva előjött az egyházfi, egy szerény öregember,
1753  10|                  pókháló lepte mindenütt, az oltár, a székek megfeketültek
1754  10|                    a székek megfeketültek az időtől, maga az oltárkép
1755  10|             megfeketültek az időtől, maga az oltárkép festése is egészen
1756  10|                   látszott ki még belőle.~Az ablakok szűk ólomkarikák
1757  10| elszivárványosodtak a ragyás verőfénytől, az egész teremben érezhető
1758  10|              egész teremben érezhető volt az a nehéz nyomasztó templomszag,
1759  10|                  felmászni galambfiakért.~Az oltár mellett baloldalt
1760  10|                 táncoló árnyékokat vetett az elhagyott falakra.~A sekrestyés
1761  10|                  kísérőjéhez fordult: „ez az ember, úgymond, tudósoknak
1762  10|                  egy-egy síremlék hirdeté az ott porladozó nevét, mindenféle
1763  10|                   címerekkel felcifrázva.~Az egyik előtt egy új alabástrom
1764  10|                 alabástrom szobor állott.~Az örök álom angyala, lefelé
1765  10|               Nekem egy ősapám? Hogy jött az ide meghalni? Mi más tartományban
1766  10|               Győzött-e?~– Megveretett.~– Az nem lehet.~– Annak emlékére
1767  10|           márványtábla világosan elmondja az eseményt, ha tetszik, elolvashatja,
1768  10|                   hogy százötven év múlva az unoka bosszút állt elesett
1769  10|                   ha pedig elveszek, csak az évszámot lesz szükség megváltoztatni
1770  10|               lesz szükség megváltoztatni az emlékkövön, nekem is jó
1771  10|                 káromkodott odakinn.~– Mi az? – kérdé a tábornok.~A tisztek
1772  10|                fog válaszolni?~– Bagatell az egész – felelé végre egyikök. –
1773  10|          toronyból kitűzött zászlónkat.~– Az természetes, ha nem volt
1774  10|                egy másik tiszt. – Sokszor az óramutatóra is rászállnak,
1775  10|              óramutatóra is rászállnak, s az óra aztán este mutatja a
1776  10|                  nélkül. Jó katonának, ki az ágyúgolyótól nem fél, megbocsátható
1777  10|       ágyúgolyótól nem fél, megbocsátható az efféle gyöngeség. Az oroszlán
1778  10|        megbocsátható az efféle gyöngeség. Az oroszlán is fél a kakaskukorékolástól.
1779  10|          lelkekkel kikötni nem hivatásom. Az egész éjjel mindenféle kísértetek
1780  10|                 félig tréfás beszéd alatt az utcán hirtelen zaj keletkezett.~
1781  10|                 segítve keresztülnyargalt az előőrsökön, be a faluba,
1782  10|             főhadiszállása előtt megállt, az olasz lovásznak, ki a kapuban
1783  10|                 ki a kapuban ült pipázva, az őr szeme láttára levágta
1784  10|           káromkodva, s ismét elnyargalt. Az őr utánalőtt, de hihetőleg
1785  10|               Mert ezáltal elárulta, hogy az ellenség közelít, és azt
1786  10|                    Azok nem mernek velünk az ágyútűzbe jönni. Fel lóra!~
1787  10|        kíséretével együtt nyargalt, merre az ágyúkat dörögni hallá. Érzé,
1788  10|           kíséretével, s nemsokára odaért az ágyúkhoz.~Fél üteg erősen
1789  10|              látszék, erős pozíciót véve. Az üteg azt lövöldözé.~– Nos,
1790  10|              merően, mozdulatlanul álltak az ellenök lőtt golyók előtt
1791  10|                hatása lesz.~Néhány kidőlt az alakok közül a sűrű golyózáportól
1792  10|               vitázva közeledtek, s amint az üteghez értek, mindketten
1793  10|             flegmájából.~– A patvarba is! az a baj, hogy mi itt egy fél
1794  10|              kacagnia magát.~– Tehát azok az emberek ott fából vannak?~
1795  10|                   dereka és csípeje, hogy az ember ködös időben honvédeknek
1796  10|          jókedvvel –, nem velünk történik az először, a néhai inszurrekció
1797  10|             fűzfákat, mint mi a fejfákat; az ugyan elszaladt tőlük, de
1798  10|                   óra múlva átalános lett az ütközet.~Az egész napi csatát
1799  10|                 átalános lett az ütközet.~Az egész napi csatát a puszta
1800  10|                egymásra lövöldöztek, vagy az ellenséget nézték barátjuknak
1801  10|                  védendő választott népét az ellenfél túlnyomó ereje
1802  10|                   a másik hátranyomatott, az elszakadt csapatok kereszttűzbe
1803  10|                előtt.~Három napig tartott az ütközet. Harmadnapra kitisztult
1804  10|                    Harmadnapra kitisztult az idő. A magyar sereg a folyam
1805  10|                  festette a kiomlott vér, az eget a felgyújtott város
1806  10|                  istene, mint volt hajdan az Izrael népének, ki azt vezérlé
1807  10|                  neveit és tetteit ismeri az utókor?…~Kinek jelenlétét
1808  10|                egykor újra fölemeld, vagy az apák és nagyapák vétkeit
1809  10|                  voltál odaengedni másnak az elfoglalt eget?…~Vagy alszol
1810  10|                  s akarod, hogy meghaljon az, és ne beszéljen róla többé
1811  10|                Vagy meg akarod tisztítani az aranyat, megedzeni a vasat
1812  10|          felhőszakadásban, láttuk képedet az égő nap kettős udvarában,
1813  10|            emberölő hőség égő sugáraiban. Az elemek mindenik neme beszélt
1814  11|                   keresztülragyog.~Tiszta az éjjeli ég, sem felhő, sem
1815  11|                    észrevétlenül merül el az átelleni láthatáron domboruló
1816  11|                 sötét düledékei feküsznek az erdős pusztaságban volkán
1817  11|                holt nyugalomban mered fel az égre.~Jobbról gondolatfárasztó
1818  11|                bokor s egyes fehér tanya. Az egész aluszik. Az egész
1819  11|                  tanya. Az egész aluszik. Az egész néma…~Fehér angyal,
1820  11|              lemegy a másik után pihenni. Az egész ég fordul, csak te
1821  11|                   ott, láthatlan léleknek az égre vetett fehér árnyéka
1822  11|              pincék, vermek, dicsértessék az ég ura, a fehér angyal megjelent…~
1823  11|               seregével együtt.~Szállását az uradalmi kastélyban vevé,
1824  11|                 lefektették, kitört rajta az erős sebláz, mely eddig
1825  11|                   A hölgy segíteni kívánt az orvosoknak a sebkötözésnél.
1826  11|             Elszörnyedett, midőn meglátta az iszonyú mély vágást, mely
1827  11|                 megmentve általa – felelé az, egyetlen jele nélkül a
1828  11|                  kapott minden kérdésére. Az ellenség mindenünnen hátravonult,
1829  11|                 között helyre volt álítva az összeköttetés, az út nyitva
1830  11|                  álítva az összeköttetés, az út nyitva volt egész a Tiszáig.~–
1831  11|           haditerveiről.~A vezér kibámult az ablakon, a csillagos éjbe,
1832  11|                   a hanyatló holdvilágba, az erdős hegyekre, s amint
1833  11|        szélcsendes éjszakában.~– Mi lehet az? – kérdezé. – Olyan, mint
1834  11|          éjszakfénynek tartanám. Mi lehet az?~Az ábrándos hölgy ágya-fejénél
1835  11|      éjszakfénynek tartanám. Mi lehet az?~Az ábrándos hölgy ágya-fejénél
1836  11|                 ágya-fejénél megszólalt: „az a fehér angyal”.~A vezér
1837  11|               amit mondani fog, mert hisz az úgyis csak mese.~*~Egymás
1838  11|                 várúr nevét rég kitörölte az emlékekből az idő, de vára
1839  11|                   kitörölte az emlékekből az idő, de vára még most is
1840  11|                 csonka falai még küzdenek az idővel és a zivatarokkal,
1841  11|                   míg a vad harcfiak fenn az Örvény-kövön mutaták be
1842  11|            bemohodzott kődarabjait, – míg az ősz táltos a Szentlélekkő
1843  11|                  mén piros vérét: azalatt az úrleány a környék ifjú szépeivel
1844  11|                  vége. Beláthatlan nyomor az egész hazára, soha ki nem
1845  11|                  a sírban, ragyogott mint az ezüst, kezei, arca, halotti
1846  11|               fényt: a fehér angyal lelke az ott, suttogja magában, s
1847  11|                  indulót veretett azonnal az egész seregnek, s lázban,
1848  11|              százszor nehezebben gyógyult az, mit szívében viselt, és
1849  11|                mintha régi ismerőse volna az, de nem tudta, honnan.~Hosszú
1850  11|                akkor tűnt el előle, mikor az ébredő szemeit fölnyitá.~
1851  12|               Egész nap, egész éjjel vítt az ellenséggel a kis szürke
1852  12|                 volt.~Éjfélkor követ jött az ellen táborából, feladásra
1853  12|                 kis szürke embert.~Kijött az hozzánk a piacra, felállítá
1854  12|            magamat…~Ekkor reánkgyújtották az ellenséges várost, a kis
1855  12|               elrendezve a hídon, s amint az ostromtűzben egy ujját lelőtték,
1856  12|                 ülve s ágyúit vezényelve. Az orvos elájult a műtétel
1857  12|                 úgysem sok hasznát vettem az ujjamnak.~Másfél napig harcolt
1858  12|                kis szürke ember. Megverte az ellenséget, bevette a várost,
1859  12|        győzedelmeiért, keményen megrótták az adott amnesztiáért.~A kis
1860  12|                egy arany rendkeresztet, s az országgyűlés színe előtt
1861  12|                   egy fillérig kiosztott, az erdélyi hölgyek pedig egy
1862  12|                 vén, ősz katonát, s midőn az érzékeny ölelés véget ért,
1863  12|                érzékeny ölelés véget ért, az öreg huszárezredes egy igen
1864  12|         önkénytelen megteltek könnyekkel. Az ő könnyei a tábornokban
1865  12|            odament a vén huszárhoz, midőn az beszédét elvégezé, megrázta
1866  12|             fordulnia. A kis szürke ember az egész izzadsággal fogamzott
1867  12|                hallgatta végig, hogy most az erőteljes visszhangos magyar
1868  12|                  tábornoknak.~Végigolvasá az, s elégülten bicegett hozzá
1869  12|                kezdi dicsérgetni, letette az írást:~– Ezt ki kell törülni –
1870  12|                   hagyta magának feltűzni az igénytelen érdemjelt. Azonban
1871  12|                 el a ceremónia végeztével az országgyűlés követéhez azon
1872  12|               pénzt a katonáknak?…~– Most az egyszer semmit.~– Szerettem
1873  13|                   volt senkinek, hogy még az idén háborút is lásson.~
1874  13|                   idén háborút is lásson.~Az emberséges hazafiak mindenről
1875  13|                kolera meg fogja látogatni az országot, s azok lesznek
1876  13|                legszerencsésebbek, akiket az elvisz.~Mikor Perczel Mórt
1877  13|              Halvány lámpa mellett feküdt az idegkór, egy igen fiatal
1878  13|              rendes állapotja valami volt az álom és ébrenlét között,
1879  13|                   merengés, eleven érzése az idegen örömnek és fájdalomnak,
1880  13|                   örömnek és fájdalomnak, az önérzékek legkisebb tudata
1881  13|                  legkisebb tudata nélkül.~Az orvos odalépett hozzá. Amint
1882  13|               pillái nem mozdultak.~Amint az orvos megfogta a leány kezét,
1883  13|               hozzá ujjai hegyét, elkezdé az orvos a leány arcát, homlokát,
1884  13|             szempillái látszottak küzdeni az ellenállhatlan bűverővel,
1885  13|             karszéke vánkosára s elaludt.~Az orvos ekkor Perczel Mórt
1886  13|                  Ki e férfi? – kérdé tőle az orvos halk, ismerős hangon.~
1887  13|         elmosolyodott és gondolá magában, az országgyűlés táborában mindenesetre.~–
1888  13|             táborában mindenesetre.~– Nem az országgyűlésen – felelte
1889  13|               sors vár reá ott? – kérdezé az orvos.~– Őrizkedjék tulajdon
1890  13|               sincs tisztában senki.~Elég az, sőt több mint elég, hogy
1891  13|               levelet, amit nem tettek ki az ablakjukba, egyet gondolt
1892  13|                  visszafordult felkeresni az ellenséget, ki Szolnoknál
1893  13|                  ahol legközelebb találja az ellenséget, elkezdi püfölni,
1894  13|              ellenséget, elkezdi püfölni, az vísszahúzódik Ceglédre.~
1895  13|              keresztül; Perczel még látta az utósó dragonyost eltűnni
1896  13|                  utósó dragonyost eltűnni az ákászfák között, s sarkantyúba
1897  13|                     De miért ne mennék?~– Az ellenség önt tőrbe akarja
1898  13|                  Miről gondolja ön azt?~– Az a pozíció természetéből
1899  13|              tábornok, lerázva a nyakáról az alkalmatlan embert, s azzal
1900  13|                 csalitos szőlőktől, midőn az útfélen egy jajveszékelő
1901  13|               szerencsésen belefordította az árokba, s most azután ordított
1902  13|          kíváncsiságból.~– Percel! – felé az fejét vakarva.~– Az én vagyok –
1903  13|                  felé az fejét vakarva.~– Az én vagyok – monda a tábornok. –
1904  13|                   Hátrafordult, szemeivel az ismeretlen ősz férfit keresve.
1905  13|                  férfit keresve. Ott volt az kísérete közé vegyülve.~–
1906  13|                  a kis ősz ember kezdeni.~Az a gyalogságot felhágatta
1907  13|                   vezénylettel vitte őket az erdő háta mögé.~A gondolat
1908  13|                  csatát.~Kiverve helyéből az ellent, visszatért a kis
1909  13|                  tartozom – szólt Perczel az ősz idegenhez, nem szégyenlve
1910  13|                 ön?~– Én – felele hidegen az ősz ember –, én Dembinszki
1911  14|                  miként a vér…~Kiderülend az ég, de boltozatja nem lesz
1912  14|            kirántott handzsárok villogtak az éneklők kezeiben, a vörös
1913  14|                szemöldei árnyékot vetének az alattok égő lángra. Arcai
1914  14|               veték oda áldozatul, ők még az életnél is drágább áldozatot
1915  14|                  drágább áldozatot vittek az oltárhoz, s mint egykor
1916  14|                   Jobbra-balra dűltek már az ittas férfiak, a vad dalok
1917  14|              mindinkább rekedtül járta be az éjszakát, künn a kakasok
1918  14|                  éjszakát, künn a kakasok az éjfél utáni első szót kukoríkolák.~
1919  14|             kukoríkolák.~Felpattant ekkor az ajtó, s rajta alacsony,
1920  14|               jövevény nyugodtan állt meg az ajtóban.~– Ismerjetek rám! –
1921  14|            táborból?~– Semmi jót – felele az, vetkezve átázott ruháiból
1922  14|                  hogy nem lesz! – kiálták az ittas férfiak.~– Én azt
1923  14|                   innen odább megy-e? már az más kérdés.~– Nem! Mi nem
1924  14|                 Mint a rohanó szél, olyan az ő támadásuk, az ágyúgolyó
1925  14|               szél, olyan az ő támadásuk, az ágyúgolyó keresztültör soraikon,
1926  14|                rohannak elleneiknek; mire az kétszer kilőtte fegyverét,
1927  14|              alatt ledől. Vágtatva mennek az ágyútűznek, el nem marad
1928  14|                   mikor meghal. Ilyen nép az.~– Miért beszélted ezt nekünk?
1929  14|                   De nem gyanakszik-e rád az ezredes?~– Nem természete
1930  14|                fütyörészni, s éppen akkor az egyszer bajomra ama híres
1931  14|          verekedésre adott alkalmat. Erre az ezredes minden előszó és
1932  14|                  hogy ahány rác szent van az ókalendáriomban, mind valamennyit
1933  14|                ütöttem ki egy embernek.~– Az én pofám megdagadt, hogy
1934  14|            elnyugosznak, ők lopózzanak be az alvókhoz, vagy még jobb,
1935  14|                 mit morogtok? Ha gyalázat az, lesz vér, miben lemoshatjátok.
1936  14|                   adjanak hírt jeladással az elrejtőzötteknek. A bosszú
1937  14|              pirulás a ti arcotokon, mint az enyimen? S marad hely a
1938  14|             számára ott, hol a bosszúnak, az irtás dühének kell csak
1939  14|                 kérdezem, mivé tesz engem az ölelés, mely fajom ellenétől
1940  14|                  azt magasra, míg jobbját az éles késektől alkotott keresztre
1941  14|               éjszaka lesz, én végigjárom az utcákat, tamburámat verve
1942  14|                 utcákat, tamburámat verve az ablakok alatt. Jaj azon
1943  14|         fegyvereit el nem rejti. Ti pedig az első harangszóra kirohantok
1944  14|                  tűz körül, míg a hadnagy az átelleni szoba ajtaján zörgetett
1945  14|                    Amint egymásra néztek, az ifjú az öröm, a leány az
1946  14|                  egymásra néztek, az ifjú az öröm, a leány az ijedség
1947  14|                  az ifjú az öröm, a leány az ijedség hangján mondák ki
1948  14|                nevét.~– Anisia!~– Nestor!~Az ifjú hévvel ragadá meg a
1949  14|                     Nem Kossuthé, lelkem. Az országé és a tiéd. – S azzal
1950  14|                 mint a délibáb. Nem merte az ifjúnak megmondani: Eredj,
1951  14|                   egykori szerelmét, majd az esküt, melyet a múlt éjen
1952  14|                   emléke jogot adott neki az új örömökre.~Mondta volna
1953  14|                  úgy fáj, úgy reszketett!~Az ifjú ölébe vonta őt szerelmesen,
1954  14|             tambura hangjai zengtek végig az ablakok alatt, mindig enyészetesebben
1955  14|               enyészetesebben járva végig az utcákon házról házra, s
1956  14|             juttatva a szerb nőknek, hogy az irtás vérengző órája nem
1957  14|                 Már kétszer zengett végig az utcákon a baljel-intő guzlica
1958  14|                 alatt. Kétszer iparkodott az kifejleni az ifjú karjaiból,
1959  14|                   iparkodott az kifejleni az ifjú karjaiból, mindannyiszor
1960  14|               felébreszté mozdulata által az őt ölelve tartót, s az még
1961  14|              által az őt ölelve tartót, s az még szorosabban fűzé őt
1962  14|                harmadszor is végigpengett az ablak előtt, minden hangja
1963  14|                  le a házánál alvókat.~És az ifjú hős oly nyugodtan hajtá
1964  14|                  sejtve, hogy feje alatt, az akadozva dobogó szívben
1965  14|              leány néma iszonyattal nézte az alvó arcát.~Oly nyájas volt
1966  14|               alvó arcát.~Oly nyájas volt az, oly mosolygó, oly szelíd!~
1967  14|                 őt azon gondolattal, hogy az ő keblén fogják azt egy
1968  14|                   perc múlva legyilkolni.~Az ifjú álmában egyes szavakat
1969  14|                 volna szívébe gyilkát; de az ifjú nem szólt egyébről
1970  14|                  guzlicaszó is elhangzott az utcák során, a leány kétségbeesve
1971  14|             meghalni.~Hirtelen megkondult az éjféli harangszó.~Ne aludjatok!~
1972  14|                nép a mélyen alvó házakra. Az ajtók nyitva.~– Fuss! mentsd
1973  14|           félőrülten térdre esik, kiejtve az ifjú fegyverét kezéből,
1974  14|             fegyverét kezéből, melyet még az előbbi percben el akart
1975  14|                   akart rejteni.~Felugrik az, kardja az első, melyet
1976  14|              rejteni.~Felugrik az, kardja az első, melyet kezébe kap,
1977  14|                árulva, fuss innen!~Jókor.~Az ajtó betöretik. Vörös fáklyafénynél
1978  14|                hitvány esküszegő! – kiált az, s a leányt eltaszítja magától,
1979  14|                  eltaszítja magától, hogy az tántorogva rogyik le az
1980  14|                   az tántorogva rogyik le az ifjú előtt. – Vessz el!
1981  14|                   a leány, testével fedve az ifjút –, őrült voltam, midőn
1982  14|                 miután lábakapcája voltál az utósó szerbnek. Takard el
1983  14|                Takard el arcodat, és menj az útból!~– Csak holttestemen
1984  14|              karját a támadó tömeg ellen.~Az ifjú egy percre kábultan
1985  14|                  múlva nehéz égető sebek. Az ifjú bosszúja oroszláni
1986  14|                 közé új viaskodók jöttek, az öt közlegény, kik pőrére
1987  14|                nem volt szerb a szobában.~Az utcákon ekkor már verték
1988  14|                    amint aludt, rohant ki az utcára.~A huszárok nyergeletlen
1989  14|                   formálva rohantak végig az utcákon szuronyszegezve,
1990  14|                   sereg, előtte elfogyott az ellen, mögötte megszűnt
1991  14|                   torlaszait elfoglalták, az ellenállókat leöldösék,
1992  14|                nem felelt semmi kérdésre.~Az ezredes egy ingben-gatyában
1993  14|      ingben-gatyában jött szemlét tartani az áruló csata után serege
1994  14|            használja a lövöldözést.~Mikor az ezredes a 9-dik zászlóalj,
1995  14|             hosszú dikció helyett levette az előtt süvegét, amit később
1996  14|             halovány vagy?~– Azt – felelé az, s kezét szívére szorítá.~–
1997  14|               hadd gyógyuljon meg – szólt az ezredes, s feltűzé az ifjú
1998  14|               szólt az ezredes, s feltűzé az ifjú szíve fölé a vitézség
1999  14|                érdemjelét, piros szalagon az ezüst koszorút.~A szerelem
2000  14|                  dicsőség! Gyógyította is az az ifjú sebét, lassan-lassan