1-500 | 501-1000 | 1001-1172
Rész
1 1| kiket e nép naggyá tett, s kik e népet semmivé tették.~
2 1| előtt, mint álomárnyak, s órák múlva vörös villogás
3 1| villogás látszék a láthatáron, s egy-egy eltévedt dörrenés
4 1| Fáklyafénynél, földalatti úton, s azután ismét föl meredek
5 1| vészvihar még az égen is, s mindig előre, végtelen,
6 1| ihlet zárja le szemeit, s a haldokló nem átkozza meg
7 1| földet, mely vérét megissza s testének nem ád temetőt,
8 1| testének nem ád temetőt, s a tűrő nem átkozza meg a
9 1| Nyolc órakor összeültek s még nincs vége a tanácskozásnak.
10 1| hányás-vetés után történik, s mennyi mindent kell pedig
11 1| másik kettő a postára ment, s a jött leveleket tördelte
12 1| leveleket tördelte fel ex offo, s nagyon jól mulatott holmi
13 1| szimptómáival a megvetésnek, s nyomatékos hangon kérdezé:~–
14 1| magam is közügyben jövök.~S közelíték az ajtóhoz.~–
15 1| fejemmel vagyok felelős.~S elémbe állt egész hosszában.~
16 1| bizonyos, hogy nem harap-e meg, s már szinte visszavonulni
17 1| neki, belém kapaszkodott, s kifelé szorongatva erősen
18 1| kezdtünk. Én erősebb voltam, s egy ügyes boxírozás segedelmével
19 1| flankenbewegungot tettem az ajtó felé, s azt minden további ellenállás
20 1| Szakálla az övéig ért, s mikor kacagott: reszketni
21 1| lenyírva.~Pőrére volt vetkőzve, s a rettenetes sok ráncról
22 1| jó ötlet hallatott volna, s valójában valakitől egy
23 1| hátát, annyira nevetett, s egy lábát feltette az asztalra.~–
24 1| ágyúszóra kezébe kapta a zászlót s elfutott vele.~Tán még most
25 1| egy székre hágott fel, s onnan kiabálta csatahangon:~–
26 1| cinegének született férfi, s hatás végett most már az
27 1| longurió la aranyakba veszt, s most bankókban akarják kifizetni,
28 1| valamire pisszegni kell, s egy földre sújtó tekintetet
29 1| forint ára az aranynak – s azzal noble nonchalenc-szal
30 1| tréfálódzék a miniszter úr, s a többiek kötelességöknek
31 1| ezt a zsemlyeszín kaputot, s megyek a pénzügyminiszterhez
32 1| számlálja, én beseprem, s akkor újra meghajtom magamat,
33 1| újra meghajtom magamat, s bemutatom előtte mint ez
34 1| bemutatom előtte mint ez s ez őrnagy urat, ki a fizetését
35 1| megcirógatta két kézzel a képemet, s rettenetes nyájasan kért
36 1| aztán felkapta ezt a viccet s bemutatott a közönségnek,
37 1| ember, hanem két ember, s szépen rajtam száradt a „
38 1| a miniszter úr vesztett, s mentül jobban vesztett,
39 1| egyig, mint a legyeket, s a többi s a többi – s mérgesen
40 1| mint a legyeket, s a többi s a többi – s mérgesen lehányt
41 1| legyeket, s a többi s a többi – s mérgesen lehányt magáról
42 1| copernikianum valamennyi csillagait, s utoljára az egész lump kompániát:
43 1| úr kedélyváltozataihoz, s sans gęne kopasztotta egymást,
44 1| felugrott, hátrarúgva a székét, s ment az írószekrényéhez,
45 1| beletekinte a fiókjába, s azzal felordíta oly hangon,
46 1| kérdé újra sztentorral, s öklével a fiókra mutatott.~
47 1| társaság kővé válva nézett rá, s a generális úr éppen úgy
48 1| írnokot ledobott a lépcsőn, s ekként szörnyű erejének
49 1| káromkodással eltávozott, s hazáig valamennyi cívist
50 1| előkeresék téli kaputjaikat, s egyenként elosongatának.
51 1| rückgängige Bewegungot csinált, s megilletődve nyújtá kezét
52 1| dűlve a konferencia végét, s mikor hozzájuthattam, én
53 1| instrukcióval kitolt az ajtón, s a szegény szekeresek másik
54 1| hallgatva és sebesen járt alá s fel, mint szokott, ha összeszidták. –
55 1| De te nem értesz hozzá. – S ezzel kiszólt az ajtón.~–
56 1| alázatosan betette az ajtót s eltávozott.~Az előszoba
57 1| miniszter bezárta az ajtókat, s egyedül maradtak.~A miniszter
58 1| miniszter úr sebesen járt alá s fel, mintha a világon minden
59 1| megfordulva sarkán a miniszter s homlokát összeráncolva. –
60 1| ékszerek kellenének, gyémántok s több afféle.~– Bizony simplex
61 1| azzal, most nálam vannak, s ha holnapután Törökországba
62 1| kicsinyt az ilyesmihez.~S tüstént előkeresett néhány
63 1| néhány girbegurba eszközt s a pecséteket pietástalanul
64 1| legszélesebb asztalra. Sok egy s más szétgurult az ágyak
65 1| visszaseperték a megvámolt tartalmat, s amazt szinte kiüríték az
66 1| szakítani azon pecsétet is, s remegve nézett maga elé.~–
67 1| holnap nem leszünk itt.~S a következő percben nyitva
68 1| szobában léptek hallatszának, s mintha nyitná valaki kívülről
69 1| vallani becsületes nevét, s az írnoknak bizonyítványt
70 1| lakatosmajszter uram ez s ez napon az éjnek ezen s
71 1| s ez napon az éjnek ezen s ezen órájában a rendőrminiszternél
72 1| neki mindennapi kenyeret, s ő mégis mindennap vért ad
73 1| mindennap vért ad hazájának s véren vett diadalt.~Nézd
74 1| magyarul. E szó: „előre”. S serege mindig megérti őt.~
75 1| hogy a csata elveszett, s ő letépi sebei kötelékeit
76 1| fog elfutni a csatatérről, s midőn a halál zápora ömlik,
77 1| tele szája a gyávaságnak, s fizetést kér a tolvaj.~A
78 1| Közlönyből halálra unhatta magát.~S ha néha napfényes idő volt,
79 1| jöttek a győzelmi hírek. S mi néhány rongyos százezerért
80 1| Hetvenit az ő gerilláival s szétveretem az egész parlamentet.~–
81 1| publikum meg találná botozni, s ez csak azon esetre lehetne
82 1| emberek főznek valamit, s csak az alkalmat lesik,
83 1| szembe. A beszéd megszakadt, s nemsokára a nagyerdő szépei
84 1| konferencián találkozánk, s ki ott oly igénytelen szerepet
85 1| asszonyság ezt jól tudta, s éppen erre a körülményre
86 1| Minden alapos ok nélkül. S ki adott neki erre hatalmat?
87 1| a pénzt Laci fiókjából, s később visszaadná.~– De
88 1| fogja kézbesíteni Lacinak s az egészt bizalmas tréfára
89 1| elvitte.~– Igen jól van. S azzal rögtön küldöm őt Galícia
90 1| bizalmasság, mellyel házamhoz ki- s bejárt, valamint saját elismerése
91 1| azt hazaárulónak kiáltjuk, s veszve van. A feltörött
92 1| kétszáz forintját elvivém, s fenyeget, hogy megbecstelenít,
93 1| intett az asszonyságnak, s az félrevonult az előszobába,
94 1| hidegvérrel becsukta az ajtót s közel lépett a miniszterhez.~–
95 1| méltatná, elővette tárcáját s belenyúlt.~– Ah, vagy már
96 1| fel kölcsön becsületszóra, s ő adott, mert tudta, hogy
97 1| tudta, hogy lengyel vagyok, s a lengyel becsülete tiszta.
98 1| sértések elszívelésére, s a pénzt a lengyel markába
99 1| mérgesen harapott ajkaiba, s ujjaival hosszú szakállát
100 1| vetve. – Szedje fel ön! – S egy tekintetre sem méltatva
101 1| legnagyobb léptekkel nyargalt fel s alá.~– Beszélt kegyed tán
102 1| hivatalnokaim előtt megy végbe, s azok, ha kell, olyan visum
103 1| fognak.~Az emberek a falra, s onnan egymásra bámultak,
104 1| hóhérlegények osztoztak, s most egy országgyűlés foga-e
105 1| mint egy gipszpagódli, s minden nyomósabb kifakadásra
106 1| Végre fölkelt ülőhelyéből, s miután magáról először egy
107 1| köpenyeget, azután egy felső s végre egy alsó kaputot levetett,
108 1| alkotmányformának tartja, s hogy ő mennyit küzdött már
109 1| küzdött már a szabadságért s mennyit fog még érte küzdeni,
110 1| felszedé leszórt öltönyeit s fejével billegett, mint
111 1| midőn felpattan az ajtó, s belép rajta egy rettenetes
112 1| szál karddal az oldalán, s világverő lármával szidja
113 1| is öt fontot halászlével. S kerítsen egyúttal valami
114 1| az sokáig fog tartani, s a lovak már itt vannak.~–
115 1| kézzel büszkén sétált fel s alá a hosszú szobában, véghetetlen
116 1| tette a cifra palackokat, s mikor töltött belőle, rám
117 1| nehéz aranylánc csüggött ki, s humoristice kötött shawlja
118 1| ön, mert az státustitok – s ezzel kardja markolatára
119 1| nevezett, megszorította kezemet s kérdezé, hogy tudom-e, hogy
120 1| fodrásztól egy csinos hajfürtöt, s válaszul azt hozom neki
121 1| füléhez tartani, felhúzni s más egyéb módon fitogtatni.~–
122 1| egyetlen achátból faragva s arannyal gazdagon befoglalva
123 1| táskáját odabenn felejtve s azokért egyenként küldözve
124 1| egy percig sem reá tovább, s csak miután esküvéssel bizonyíták
125 1| másnap még több sajtóhibát s még több vádat hozott a
126 1| becsületes magyar arccal, s elmondva vizsgálatai eredményét,
127 1| ki magát elég világosan, s újólag ismételé.~Itt nem
128 1| lopás kérdése forog fenn, s kezével, esetleg-e vagy
129 1| szálláson ez eset után, s még azon éjjel gyors futár
130 1| törzse az átvezető híd. S lenn, lenn a visszhangzó
131 1| foglalkozik Abrudbányán, s rögtön sietett oda hivatlanul,
132 1| eközben már megadta magát, s fegyvereit a békekövet kezeibe
133 1| Hetveni úr éhes csapatjával s saját kincsszomjával, s
134 1| s saját kincsszomjával, s megállítja az alkudozásokat.~
135 1| fegyverlerakás színhelyére, s a fegyvertelen oláhok közé
136 1| emlékezetünk még nagyon élénk, s amik ezután következtek,
137 1| várták a békülés kimenetelét, s még nem tevék le a fegyvert,
138 1| nem tevék le a fegyvert, s most bosszúra lobbanva fogták
139 1| kürtök rivalltak mindenfelé s vérengző ordítás.~A békekövet
140 1| árulót darabokra tépték, s a gerillákat beűzték a városba.~
141 1| nyomorú korcs volt a silány, s meg sem állapodva futott
142 1| véres kardját az ifjú hős, s elszántan a küzdő tömegbe
143 1| ágyúiról, tért hagytak körüle s csapatja körül a visszaszórt
144 1| körül a visszaszórt oláhok, s azután fölülről a hegytetőről
145 1| mindezek általi sértetlenségét s egyszersmind az egész gyülekezet
146 1| kontignációs katedrájába, s onnan kacagott alá, fejét
147 1| elhagyva az ősi hajlékot, s elhagyatva örömtől, reménytől!~
148 2| gondolák a szép menyasszonyok, s megnyugodtak benne.~*~Vége
149 2| napok urának az elvett évet s áldást kérnek az ismét jövőre.
150 2| bizalmas tréfa közt az idő, s az első óraütést az új esztendőben
151 2| összefagyva, elkényszeredve s nem tudva merre fordulni
152 2| ruhakelméket, fegyvereket, hordókat s más egyéb, a gondviselés
153 2| szekeret, nem talált rá, s búsan nézett újra a másik
154 2| egymással egy szobában, s finnyás úrhölgyek köszönettel
155 2| magának a földön vete ágyat.~S aztán egész éjjel dörgött
156 2| kialudt a rettentő hidegtől, s az útban tüzet raktak alá,
157 2| egy helység a másiktól, s hol a közbeeső vendégfogadókból,
158 2| keblükbe dugott kézzel, s nehéz, dübörgő ágyúk el-elakadva
159 2| vele utolsó falatjaikat, s tüzet raktak neki, hogy
160 2| csípős szél pirosra festette, s bár váltig akarja türtőztetni
161 2| kiáltanak fel:~– Gábor!~S azután odarohannak hozzá,
162 2| menyasszony is odafúrta magát, s leenyelegve testvére arcáról
163 2| magyarázá a huszár szavait –, s most egymás ellen küzdünk.~
164 2| boldognak lenni, örülni, s mikor a trombita megszólal,
165 2| fordultam, hogy kikerüljem. S kerestünk mindenikünk magunknak
166 2| vissza… Ez a katona sorsa.~– S meg tudnád őt ölni?~– Hamarabb
167 2| ezredemből előmozdított tiszt, s aztán valahányszor egyedül
168 2| rövid szó és egy hosszú csók s egy az arcon végiggördülő
169 2| csatát, a benne folyó vérért s a benne termő dicsőségért,
170 2| dicsőségért, szenvedélye volt az.~S ha látta a másik testvér-arcát
171 2| egy hétre csatánk lesz” – s az a forró kézszorítás mondani
172 2| hozzá: „és diadalunk” – s az a vágyó elpirulás a menyasszony
173 2| helyzetét kelle megostromolni, s föltéve, hogy ha ez sikerülendett
174 2| melyet fölülről a Zagyva vize s a Tisza járhatlan mocsárai
175 2| lőtávolságra az elárkolt s ágyúkkal ellátott pályaudvar,
176 2| defilét végigsöpörheték, s a nyugoti részen egy dombra
177 2| támadás innen váratott, s mint a kémek kitudák, a
178 2| tüzes ördög volna is odaát.~S azzal bezörgetett a révész
179 2| parasztot egész lenézőleg per te s tu szólongatta, a fiatal
180 2| határvadász állt puskával, s rákiálta az általjövőkre
181 2| ugrál elő a töltés mellől s elkezd tüzelni a két huszárra.~–
182 2| vén huszár a rekrutára, s kirántotta kardját; – hajtsa
183 2| parasztot a nyavalya töri. – S ezzel elkezdé a huszár szidni
184 2| szidni a túlparton levőket s biztatni erősen, hogy el
185 2| menjenek addig, míg ő oda átér, s forgatta a kardját szörnyen
186 2| odafutottak a kompkötélhez, s mire a huszár a Tisza közepéig
187 2| káromkodott, fenyegetölőzött s forgatta kardját nagy haragosan,
188 2| Megsokalltak bennünket s elvágták a kompkötelet,
189 2| megyek, tán csak átbocsátnak, s akkor majd védtem volna
190 2| kiálta az ifjú vitéz, s azzal sarkantyúba kapva
191 2| hirtelen elhagyták helyöket, s mire a huszárok a túlpartra
192 2| el volt vágva Szolnoktul s nem jelentheté meg, hogy
193 2| egész dandárával megérkezett s átkelni készül.~Az egyes
194 2| futárokat a huszárok elfogdosák, s midőn késő éjjel az egész
195 2| Szolnok felé, útját állták, s heves verekedés közben leterelték
196 2| átjött Cibakházánál a Tiszán, s ott meg sem pihenve, erőtetett
197 2| eljő szemeikre az álom, s visszahozza női szíveikbe
198 2| mosolyogva borul vánkosára, s az ajkaihoz szorított fehér
199 2| elkiáltá magát: Utánam! – s tört-zúzott, amit elöl-utól
200 2| benneteket a föld színéről, s hogy magva szakadjon a rácnak,
201 2| fog tartani hadseregéhez, s erre ünnepélyes ígéretet
202 2| csata előtt sem remegtem, s most úgy vagyok, mintha
203 2| Fölállítá seregét csatarendben, s végiglovagolt előtte. Mindenki
204 2| ma beszédet fog tartani, s azt is tudta, hogy ez tőle
205 2| viharos éljenzéssel felelt, s megindult vezére után rohanva,
206 2| összeösszecsaptak a huszárokkal, s azután hirtelen megfordultak,
207 2| rohamot a sáncok ellen, s mikor már a zászlóaljak
208 2| ágyúkat vontattak elő, s minden eredmény nélkül lövették
209 2| hirtelen négyszögű karéjjá s sortüzeket adtak a közelgő
210 2| orozva vonuló csapatot, s a kerülgetett ágyútelep
211 2| ágyútelep lovait befogja s tovanyargal, egy dombon
212 2| egy dombon ismét megáll s újra tüzelni kezd. Még sehol
213 2| Éljenkiáltás a halál szemébe!~S azután megdördültek az ágyúk…~
214 2| Tisza felől a vörössipkások s a kápolna felől a huszárság
215 2| kiált halálhörgő hangon, s azután leveszi sebéről kezét,
216 2| jövők átlépik a holttesteket s még sebesebben rohannak.
217 2| ekkor ágyúik védelmére, s küzdve az utolsó emberig,
218 2| engedni vagy megbukni előtte, s nem lőnek a levegőbe soha,
219 2| csatárláncot alakítanak, s egy vezényszóra elkezdenek
220 2| másik le nem kapja azt onnan s szuronyára tűzve viszi mind
221 2| csapatokkal is csatába keverednek, s már hallik a csataordítás
222 2| része Szolnok felé sietett, s ott is bomlásba kezd jőni
223 2| szuronyok közé rohannak, s egy perc alatt szétszórva,
224 2| rögtön tömeget formálnak, s arccal fordulva az érkező
225 2| repül a sok pitykés mente, s kezeikben villognak a kardok.~–
226 2| A két sereg összecsap, s azon percben szét van szórva
227 2| szétbontotta mindkettőnél a rendet, s a két csapat most egyetlen
228 2| lobogó hajlongásait látni s néha-néha ki-kivillanó egyenes
229 2| egyenes és görbe kardokat, s ha olykor a szél elkapja
230 2| egyik zászló a másikat, s törnek maguknak véres, küzdelmes
231 2| ismét elnyeli a küzdőket, s nem látni egyebet, mint
232 2| lecsúszik neki az orrára, s a másik ütéssel levághatja
233 2| foglalják el, ezek amazokét. S akkor, mintegy közös megegyezésből,
234 2| kénytelen utat törni magának s odább vinni a csata színhelyét.
235 2| felelt a huszár szomorúan, s aközben oly közel nyargaltak
236 2| mindkettő elfordul ellenfelétől s ennek társaira csap le.
237 2| fejestül jobbra-balra hull le. S azzal vágtat előre, nyomában
238 2| találkozott ellenséges csapat s tétovázva nézett egymásra.~
239 2| két század a vértesekre, s a következő percben ordítva
240 2| maradván, hogy ágyúit megmentse s a hidat lerontsa maga után.
241 2| ágyúkat a Tiszába hányták, s nyomban utána a hídon átrohant
242 2| volt Szolnokot elhagyni s a Zagyva mocsárai között
243 2| paripa nyargalt még fel s alá a csatamezőn, vagy egy
244 2| földön, fel-felemelkedve s szomorún végignyerítve a
245 2| ágyúk hevertek a földön, s mindenfelé elhunyt jó vitézek,
246 2| a zene, a vidám cimbalom s klarinét hangjánál pengett
247 2| huszárok tarajos sarkantyúja, s víg tenyércsapkodás mellett
248 2| emlékeznék nehéz munkájára, s hogy e nehéz munka embervérontás
249 2| újonchuszár már alig áll lábán, s még folyvást itatná, az
250 2| felemelte a sebesültet, s hítta az orvosokat segélyére.~–
251 2| arcára, lezárt szemeire s elnémult ajkára. A hold
252 2| örömet nem a remélőnek, s a könnyeket nem a remegőnek
253 3| rosszabb is történhetik velünk, s erővel rá akart beszélni,
254 3| hogy hová bújhatna el, s ha híttam, kerestem, sohasem
255 3| okosabb ennivalót találnak, s föltettem magamban, hogy
256 3| mutatom, hogy félek tőlök.~S azután vártam egész rezignációval,
257 3| kocogtatás ismételve lőn, s csak szavamra nyílt meg
258 3| minden ajánlott szolgálatot, s csupán azt kérve, hogy mutassak
259 3| Jőjenek utánam – mondám, s elvezettem őket legszebbik
260 3| mind elmentek hazulról, s magam akartam az ágyakat
261 3| mondák udvarias megelőzéssel, s én látva, hogy nyugalomra
262 3| félcipőjét valahol elvesztette s maga vörös volt, mint akit
263 3| megmutattam neki a szobát, s az, anélkül, hogy legkisebbet
264 3| fölkeresték a mamát meg engemet, s behízelgő örömmel adák tudtunkra,
265 3| tekintetekből nem szidott össze, s csak akkor támadt rám, mikor
266 3| készültem, a hektikától félt, s azt hittem, hogy nagyon
267 3| hirtelen magukkal elragadják s elvigyék Törökországba.~–
268 3| megmosdatott, kis libának nevezett, s azt mondta, hogy nem is
269 3| nemzetiszín szalagommal s két csinos, fess kísérőmmel
270 3| rakott fel magára, mint én, s ami a többi magyar tiszteket
271 3| szeretett volna odarohanni hozzá s ország-világ előtt összecsókolni –
272 3| előttük vár bevétetlen.~S képzeld már most érzelmeimet,
273 3| egyszer odalejt hozzám, s felkér a legközelebbi quadrille-ra.~
274 3| engagement-t a szép kapitány s odaült mellém.~Nem tudom,
275 3| mely ott nyílt ki félig, s anélkül, hogy a hatást akarnám
276 3| harmadik éjjel nem alusznak s mégsem tudnak elfáradni,
277 3| beszéltem, azt ő nem hallotta, s amit ő beszélt, azt én nem
278 3| zenekar a bevezetést elhúzta, s erre mindenki sietett a
279 3| vérem az övébe folyna át, s az övé az enyimbe.~Vártuk
280 3| robaja hallatszott az utcán, s a távolból néhány ágyúlövés,
281 3| ablakait megreszketteté.~S ugyanazon percben egy férfi
282 3| sárral összefecskendve, s jelenté, hogy az ellenség
283 3| ágyúlövést is meghallá, s a futár arcából is olvashatá,
284 3| kegyetek addig nyugórát.~S ment kardját felkötni.~És
285 3| mellette lovagolni és biztatni s gyönyörködni benne, mint
286 3| még mindig kezében tartá, s midőn csákóját föltette,
287 3| odatűzte kokárdája mellé s ekkor visszafordult és szemeivel
288 3| valamit (tán sár, vagy vér?), s sietett mindenki a táncosnéját
289 3| quadrille-nál – szóltak többen, s rendezni kezdék a kolonne-okat,
290 3| komplimentet csinált előttem, s nem várva, hogy én beszéljek
291 3| féllábát ellőtték a csatában, s kénytelen azt térden fölül
292 4| aminek szemtanúi voltunk, s akkor mondjuk rá, hogy ez
293 4| Lóra eljő akkor hozzád, s járni fog veled mindenüvé,
294 4| éjszakát – zokogá az öregember, s fehér haja arcához tapadt
295 4| hogy majd elmosolyodik s szemeit felnyitja; – reggel
296 4| maradványa az ősi harcszereknek, s mely emléktelen időkből
297 4| annak egyszerű névfeliratát s sírjához leásva.~E dombhoz
298 4| mindenki elfeledte szépen, s ha valaki tudott róla valami
299 4| magának annyiszor elmondatott s fejét oly elégülten billegette
300 4| susogtak az ablak alatt, s a kis hímzett karszék ízei
301 4| szárnyával a könyv tábláit, s annak kapcsait kiakasztva,
302 4| levelkét, azután a koszorúcskát s mindkettőt ismét visszatevé
303 4| törtek alá a havasokról, s szerte mindenfelé égetnek,
304 4| ha veszt, elvész maga is, s várta nyugodtan, makacsul
305 4| elfedte az eget és földet s az emberek bűneit.~A sötét
306 4| szétszórva a setéten keresztül, s a helység egyetlen tornyából
307 4| olykor megáll, leszáll s hallgatózni látszik, vagy
308 4| Itt bekopogtat az ablakon, s azután rekedt, tompa hangon
309 4| Apámat négyfelé vágták s vérét felitatták a kutyákkal,
310 4| lovag ismét felült ménjére, s tovaügetett, az öreg szoborrá
311 4| falról vén ősi fegyverét s oldalára akarta kötni, midőn
312 4| utolsó útja lesz életében, s azzal letette maga mellé
313 4| öreg, nekünk egy sincs, s felnyitotta a bibliát.~És
314 4| feküdném a földben és alunnám s nyugodalmam volna nékem…~
315 4| könnyes arcát a bibliából, s amint szeme könnyein áttekinte,
316 4| átlátszó karját vállára tevé s fejét tenyerébe hajtva,
317 4| bibliában kezdett levelezni, s egy lapnál megállapodva,
318 4| kezde meleget terjeszteni, s míg künn távoli ágyúdörgést
319 4| az ajkak zárva valának, s a szemek nyitva bár, de
320 4| szellem fölkelt helyéről s megfogta apja kezét. Az
321 4| megállt a szobor előtt, s kezével rákönyökölve, apját
322 4| jéghideg csókot nyomott s fényes ujjával a szobor
323 4| meg az ércbe vésett nevet, s reszketve tárta szét karjait,
324 4| hirtelen eloszlott előle, s ő szobájában találta magát,
325 4| ásót, kapát hozatott velük, s még azon nap éjszakáján
326 4| pörölylés hallatszott udvarából, s a szomszéd agyagdombon katlan
327 4| vágytak tenni, fáradni, s éjjel-nappal ébrenlét és
328 4| csöndesebben fut a folyam vize, s kemény telekben, mint volt
329 4| jobbra-balra az ellenséget, s nem látszott legkisebb ernyedés
330 4| téged is meg foglak ölni! – s roppant lépésekkel közeledett
331 4| szemeit, hogy ne lásson, s előre szegzett fegyverrel
332 4| hullott a székely nyakára, s azt félig levágta, de a
333 4| fejszék pengtek a csatában, s a híd két oldaláról vérszalagok
334 4| folyam befagyott részére, s ott a jégre leugrálva, csoportosan
335 4| felkapaszkodni a meredek parton, s a túlnan levők sűrű tüzeléssel
336 4| égő kanócát megcsóválja, s perc múlva a hosszú csatakígyó
337 4| ember, süvegét elhajítva, s égő kanócával a folyam felé
338 4| most szétzúzott jégtáblák s egymás hegyén-hátán kapaszkodó
339 4| feltűzték rá a nyert lobogókat, s így vonták be diadalmenettel
340 4| erő lángolt föl szívökben, s ha valamelyik elesett, végsóhajában
341 4| bosszút értem, aranyhajú Lóra!~S csaták végeztével odamentek
342 4| jeleit feltűzték oldalára, s ha városon mentek vele által,
343 4| szerbre árkos sáncai közt s vívott a kozákkal Szeben
344 4| jelt ád a viharok harcára, s a felhők egymásba omlanak,
345 4| haragos hömpölygő tömegekben s lángoló kígyókat lövöldözve
346 4| elleneire halálos tüzét, s bömbölve dördül meg minden
347 4| Jön egy ellenséges golyó, s te a meredekről halálra
348 5| negyvenkettedik zászlóalj s a lengyel vörössipkások
349 5| elhajított fegyvert a földről s odaállt a harcolók közé
350 5| és lehajtja arcát a fűbe, s kinyújtott kezével kardját
351 5| kezével kardját keresve s haldokló ajkaival Hermie-t
352 5| meghal.~A nemzetőri kapitány.~S a távolban, a szürkülő éjben
353 5| ragadta meg kezénél fogva s erővel hurcolta el a csatatérről.~
354 5| monda elbúsultan a vezér, s a fáradságos éjek, napok
355 5| ruhástul aludt mindig, s inte, hogy bejöhet, aki
356 5| megállt, összefont karokkal, s merően nézett a hölgy fel-felpillantó
357 5| Akkor még gyermekek voltunk s virágokkal játszánk… Virágokkal
358 5| velem az oltárhoz lépett, s azóta le nem tett soha.
359 5| vallott, belém bolondult.~– S te férjhez fogsz hozzá menni?…~–
360 5| fájdalmadat, férjed becsültem, s ha e percben tudnék szánni
361 5| volna is az, megbosszulni? s hadi mozdulataimmal egyebet
362 5| megölte, keressem és üldözzem? S ha végre megtalálnám is,
363 5| kellene eltörni feje fölött, s csak azt kimondani, hogy „
364 5| leszünk, megszűnünk érzeni, s én azt sem bánom. A haláltól
365 5| történt. Körül vagy fogva, s vagy meg kell adnod magadat,
366 5| Csak vagy két zászlóaljat s néhány hatfontost kellene
367 5| Néhány fiú utánam szaladt s ijesztgetni kezde a barlangban.
368 5| tágas folyosó tárult előmbe, s én mindig mélyebben haladtam
369 5| borzalmassá tette azt előttem, s én futottam a sötétségben,
370 5| tapogatózva omlott kövek s sáros földhányások között.
371 5| mint az ijesztgető fiúktól, s így mentem szüntelen előre.
372 5| a szabad levegőre értem, s nem hiszem, hogy ez utat
373 5| rám azon járó hámorosok, s kevés kerüléssel egy faluba
374 5| látszott a felfedezésen, s mint emlékszem, nagy diadallal
375 5| mélyebben fúratik át a hegyen, s ilyenkor elhagyatnak, elfelejtetnek,
376 5| megszűnnek jövedelmezni.~– S e tunnelt, úgy hiszed, hogy
377 5| követé őket égő fáklyákkal, s így haladtak tova a téli
378 5| másikat a vezérnek adta át, s inte nekik, hogy menjenek
379 5| órában – tevé hozzá a vezér, s mentek azután egyedül le
380 5| egyiptomi épületek ajtain látni, s összerótt gerendákkal vannak
381 5| ágyúk számára is elég tág.~S haladtak mindig mélyebben
382 5| le és szálltak fel ismét s vontatták fel a nyers ércek
383 5| vezették el valami csatornán, s az most elromlott, és a
384 5| hogy kimehessenek rajta, s ott egy vadonnat sötét fenyves
385 5| ismerősöm, azt fogom felkeresni s ott pórruhát veszek magamra
386 5| kioltá, melyet magával vitt, s eltűnt a sűrű fák között,
387 5| keresztülsietett a földalatti folyosón, s még tartott a hosszú téli
388 5| a sereget rendbe állítá, s csodás gyorsasággal rendbehozatva
389 5| világítottak a dolgozóknak, s amint elöl az utászok a
390 5| véghetetlen téli éjszaka, s már a sereg legjobbjai néhány
391 5| elrejté őket szem elől.~S midőn szürkülni kezde, a
392 5| alagúton átjött hadosztály, s a cernírozó had, nehogy
393 5| elvonulni az országútról s a derék seregnek szabad
394 5| odább kellett neki menni, s a házába betérő özvegy ott
395 5| őrnagytól, ki előttem itt volt s ki nekem főnököm; hogy miért?
396 5| előszólíta három granátost, s parancsolá nekik, hogy üljenek
397 5| asszonyom – válaszolt a tiszt, s becsapta maga után az ajtót.~
398 5| szavainak csábító mérgét, s mikor a fuvaros egy helyen
399 5| ott kifizette a fuvarost s visszaküldé, az hazament,
400 5| vármegyében fekvő lakhelyére, s eltávoztával senki sem bizonyíthatá
401 5| haragnak, lépett be hozzá, s midőn annak szép fiatal
402 5| mintha megütköznék rajta s remegve kérdezé:~– Őrnagy
403 5| Az őrnagy megütközött.~– S nem tisztem küldte kegyedet,
404 5| engemet el akar vitetni, s biztatott, hogy rejtsem
405 5| Egyesegyedül, mint láthatja ön.~– S mi indítá kegyedet arra,
406 5| A nő összetette kezeit, s oly csábító, oly mosolygó,
407 5| tekintetet vetett a katonára.~– S nem találná ön ki?~A katona
408 5| halmozá el annak kezét, s nem bírt megválni annak
409 5| veté le magát a pamlagra, s odavonva maga mellé a hölgyet,
410 5| volt kegyedet elfogatni s kérdőre venni.~– Az emberek
411 5| szólt megütközve a tiszt, s ismét komolyan kezde a nő
412 5| kezéhez azok tudósításait s nézze meg, nem fogok-e igazat
413 5| a tiszt kezéből az írást s ketté repesztve. – A forradalmi
414 5| tiszt kezét nyújtá neki.~– S nem tudja kegyed, mint menekültek
415 5| alatt, az ajtót benyitják s a hívott hadnagy belép rajta
416 5| egy engedetlen alattvalót, s ami több, alattomos vágytársat
417 5| kiálta rá haragos hangon, s maga után bocsátva a szomszéd
418 5| subordinatiórul, kötelességről s azon esetekről, mik árulásnak
419 5| hadnagy szemre-főre bámult, s némi tájékozást véve magának
420 5| granátosát az úton meggyilkoltam s elástam az árokba!~Az őrnagy
421 5| férfi alakjában megjelent, s mire észrevétetett, eltűnt.
422 5| eltűnt. Ha gyanúba vették s üldözték, mire a személyes
423 5| saját kémjének tartotta, s ekként járt-kelt szabadon
424 5| felolvasták, helybenhagyták, s másnap egy betűt, de csak
425 5| a forradalmi fővezérnél, s ott nem ritkán leírva adta
426 5| hogy vigye meg elleneinek, s miután a többi kémek szinte
427 5| feljegyezni: ez a feladat, s az ilyesmit kivinni felötlés
428 5| halál óráját is. Nézzen ide.~S azzal a nő egy észrevétlen
429 5| oldalán, kétfelé vált az, s üreges belsejéből egy csomó
430 5| mellékszobában a maszkírozott őrnagy s az özvegy ültek egyedül,
431 5| az özvegy ültek egyedül, s halkan beszélgettek egymással.~
432 5| sem pillantva írásából.~– S ha én egyszer csak kikiáltanék:
433 5| hadd lássam, mit írt már? – s azzal kezébe vette az órát. –
434 5| gombokkal.~– Ki ez a férfi?~– S nem ismerné ön? – kérdé
435 5| azon férfi, kit ön megölt s kinek jegygyűrűjét most
436 5| jegygyűrűjét most is ujján viseli, s akit én imádtam, imádok
437 5| száján, csak úgy bámult reá s nézte tétlenül, ellenállás
438 5| az ajtó kilincsére teszi s reszketve, halálfehér arccal
439 5| kiszökött az üres ablakon át, s gyorsan sietve tűnt el a
440 5| hallgatta távozó lépteit, s midőn azok elhangzottak,
441 5| zokogott, kezeit fölemelte, s mintha beszélne látatlan
442 5| maga állt serege élére, s bíbordolmányában, lengő
443 5| csapatjából kiválik egy vitéz s előrenyargalva, a magyarok
444 6| a kizöldült sírhalmokra, s hogyha dördülést hallottak,
445 6| emez volt az ellenségé… s ez rá az ég mennydörgése…~
446 6| ez rá az ég mennydörgése…~S mikor már nem hallott semmi,
447 6| Hangos zokogásra fakadt, s fejét az aggastyán térdeire
448 6| elmúló kék-zöld világot.~S mentül jobban hanyatlik
449 6| szavaik átható csengését s termetök életerős karcsúságát
450 6| szinte világít az éjben, s alakja oly lenge, hogy tán
451 6| kiált eliszonyodva Judit, s elfordítja arcát és szemeit
452 6| Elesett. Meg-meg fölkelt s végerőködéssel látszott
453 6| ráismert benne Judit fiára, s a nők körülállták az anyát,
454 6| valaki tán marasztani fogja. S mikor látta, hogy senki
455 6| Uram, én Istenem! – kiálta, s megszűnt világtalan lenni,
456 6| élte lángját kioltotta, s bevitték őt karjaikon árván
457 6| közöttük elmélázva a nyomorék s keserűen mondogatta magában:~–
458 6| ott ülsz a ravatal mellett s egy könnyet nem ejtesz,
459 6| az asszony tekintetéhez s nagy fekete szemei oly bátran,
460 6| ragyogóbban, mint a csatamezőn, s azt mondaná: „vesd el mankóidat,
461 6| halálért! – szólt a nyomorék s halkan tevé utána: a dicső
462 6| utána: a dicső halálért.~– S kinek volna dicsőbb halála,
463 6| ellenállást mindennek, aki él, s mikor már mindenki elhanyatlott,
464 6| kezéből a biztos győzedelmet, s magaddal vinnéd azt hősien
465 6| fegyverre fegyver lesz a válasz, s ha Sepsiszentgyörgy férfiai
466 6| nem szeretett vendégeket, s ha erővel akarnak bejönni,
467 6| megtanít bennünket harcolni, s ha erőt akarna venni a gyönge
468 6| te harangod ércszavait, s új erő fog szállni kebleinkbe.
469 6| szurokkoszorúkat, azokat meggyújtod, s ha látod, hogy az ellenség
470 6| azokat a házak tetejére, s visszafoglalod a várost
471 6| visszafoglalod a várost tőle, s szikrák özönében, füstnek
472 6| kiejté kezeiből mankóit s odarogyott a nő lábaihoz,
473 6| fogom húzni a harangot, s mikor már lángolni fog körüle
474 6| Dávid felvette mankóit, s oly sietve, oly élénken
475 6| hideg arcát, hideg kezeit s magasztos túlvilági arccal
476 6| a szegény béna homlokát s azzal otthagyta őt a toronyban.~
477 6| messzire el lehete látni, s mikor meglátta Juditot,
478 6| béna kihajlott az ablakból s mankóját leveté.~– Nem lesz
479 6| a kulcsot íme lehajítom.~S levetette a kulcsot a toronyablakból.~
480 6| Mindenki elhallgatott.~S azután szólt hozzájuk, erős,
481 6| fogjuk az idegen szókat, s arcaitok özvegy bájait érni
482 6| visszaád, amit az élet elvett, s a halált nem veheti el senki,
483 6| búcsút vennék tőletek, s azt mondanám, egyedül megyek,
484 6| keresztben egy sírt ásunk neki, s ezzel a sírral be lesz zárva
485 6| mindenik nagyot változott, – s mikor ezredév múlva a világszellem
486 6| lepi meg a találkozókat, s mindkettő elszorulni érzi
487 6| képben lefestve láttunk s nevét elfeledtük, valami
488 6| gyermekkorból. Az ember felsóhajt s úgy fáj, hogy nem tud vele
489 6| tudnák érteni szavainkat, s mikor hazamennek, elmondanák
490 6| sorsát nincs mit irigyleni, s egy-egy könny, egy sóhaj
491 6| egy sóhaj jutna számunkra, s az unokagyermek megtanulná
492 6| megtanulná neveinket kimondani. S aztán alkonyatkor kiülnének
493 6| fölött a nap leáldozik, s mondanák olyankor: így áldoztak
494 6| kitölti a hangok időközeit, s belül a városból a gazdátlan
495 6| fejökről leveszik a csalmát, s a sír oldalára állva, áhítattal
496 6| bátor, hideg tekintetével s tiltó mozdulattal visszautasítja
497 6| begyöpösödik majd az út, s az utasok nem fognak idetalálni
498 6| szókat a székely hölgyhöz, s a kebléből kivont fehér
499 6| Az asszony elérté a jelt s megtagadva intett.~– Hiába
500 6| nők, kik kedveseik sírját s a magukét keresik. Boldogtalanok,
1-500 | 501-1000 | 1001-1172 |