Rész

 1   1|       királlyal?~– Nem ér semmit – kiálta egy másik hang, melyet világosan
 2   1|       mindenkit.~– Ah, szervusz! – kiálta rám Laci, amint megsejtett. –
 3   1|          az asztalra.~– Jól van! – kiálta lázas örömmel a miniszter,
 4   1|      elvivéd.~– De nem vittem el – kiálta a lengyel, és szemei szikráztak –,
 5   1|            finom konfektet. Nini – kiálta a távozó kocsmáros után –
 6   1|         hagyjuk ágyúinkat, fiúk! – kiálta megvillantva véres kardját
 7   2|       szereti a fürdést, utánam! – kiálta az ifjú vitéz, s azzal sarkantyúba
 8   2|          ott az ellenség, utánam!” kiálta dörgő hangon, mire a sereg
 9   2|       alunni.~– Segítsenek önök! – kiálta Gábor az orvosoknak.~– A
10   3|         elrabolja szomszédnémat! – kiálta rá az őrnagy nevetve (csakugyan
11   4|       Kolozsvárott benn az oláh! – kiálta az vissza rohantában és
12   4|          le a fegyvert, székely! – kiálta messziről az oláh a zömök
13   4|             Hajrá, Lóra leányom! – kiálta az ősz ember, miután újra
14   5|            menjenek a hadnagyért – kiálta az ordonnance-nak. Ha e
15   5|         ment.~– De ez lehetetlen – kiálta fel a tiszt, a kezében levő
16   5|        Jőjön ön a másik szobába! – kiálta rá haragos hangon, s maga
17   5|       szemeibe.~– Ez azon férfi! – kiálta ekkor reszkető hangon, vad
18   6|         Hol hagytad fegyveredet? – kiálta rá, előlépve a tömeg közül,
19   6|             Én Uram, én Istenem! – kiálta, s megszűnt világtalan lenni,
20   6|           le azt a fehér kendőt! – kiálta reá az asszony. – Döfd e
21   7|        kifejezés.~– Megálljatok! – kiálta, minden ízeiben reszketve –,
22   7|       tüzes nyelvben.~– Magyarok – kiálta szét erős férfi hangon –,
23   7|              Kegyelmet tinektek! – kiálta György, a tajtékzó paripáról
24   7|        istenem! én uram istenem! – kiálta fuldokló zokogással. Tizenhét
25   7|      vagyok Szenttamási György!” – kiálta rettenetes hangon. A vér
26   7| zsarátnokba.~– Jól van! jól van! – kiálta –, úgy kell neki, úgy kell
27   8|          Fiam! Egyetlenegy fiam! – kiálta sírva az apa, s megtörve
28   8|             Lupuj”, hanem kuruc! – kiálta az oláh; s a kezében volt
29   8|           Ezek Barnabás lépései! – kiálta örömmel az özvegy, még mindig
30   8|          leánytól. Csupán egy hang kiálta a tömeg közül, hogy: „lehet!”~–
31   8|            Úgy egynek élni kell! – kiálta fel Imre a remény egy halvány
32   8|           rettentes öklét megrázva kiálta rekedt dühödt hangon:~–
33   9|    legszebb halál!~A népség éljent kiálta rá, égő lángok között, dörgő
34   9|          járást.~– Nem arra, nem – kiálta a parancsnok. – Fel, fel
35   9|               El vagyunk árulva! – kiálta az ember, s szinte hanyattesett
36   9|        Mindenki helyén maradjon! – kiálta a tábornok.~A katonák a
37  10|       talián! visszajövök érted! – kiálta utána, s a tábornok ablaka
38  10|              Ah, minő ostobaság! – kiálta fel a tábornok, bosszantatva
39  10|        közelebb: egy fáklyát ide – kiálta.~Előtte egy magas faragványos
40  10|         ágyúit.~– Valahára tehát – kiálta fel megkönnyebbült szívvel. –
41  10|             Miért jöttek vissza? – kiálta rájok a tábornok, egészen
42  11|          Tiszáig.~– Menjünk tova – kiálta fekhelyéről felemelkedve
43  13|           volna mindenre gondja! – kiálta a tábornok, lerázva a nyakáról
44  14|        fogjuk azokat megtölteni! – kiálta egy magas, nekihevült arcú
45  14|         Jertek hát, orgyilkosok! – kiálta elförmedve –, nem áll utatokban
46  15|              Éljen a szabadság!” – kiálta felemelve poharát s várva,