1-500 | 501-1000 | 1001-1172
Rész
501 6| kiket az őrültség kerget s az öngyilkosság vezet. Menjetek
502 6| elkeseredett asszonyok, s odaveték magukat a cserkesz
503 6| asszonyéhoz, és szép húgai s ifjú jegyese, kik szintoly
504 6| parancsot nem teljesíté, s kit a csaták golyója elkerült,
505 6| közepére ásott sír dombját s a zárva talált házajtókat
506 6| népét buzdítani tetszék, s ha olykor szűnt a nagy zaj,
507 6| fedele izzani látszik tőle, s a fekete füstben a szélkavarta
508 6| lelkeit a harcos férfiaknak, s mentül többet levernek onnan,
509 7| alatt, a pokolhoz oly közel, s feljöttél szomjadat vérben
510 7| Lakjál jól! Részegülj meg! S menj vissza sírodba ismét,
511 7| irtására esküdni össze, s véres gyűlölettel szítták
512 7| szörnyen eljövendő dolgokat, s hangzott néha-néha rémes
513 7| itt-ott kivilágított ablakokat s a templomba siető mogorva
514 7| innepök van a rácoknak ma, s tovább nem törődtek vele,
515 7| templom ajtaja megnyílt, s kezdődött az ünnep.~Vad
516 7| alvó szomszédjai házára, s mintha rég rejtegetett bosszút
517 7| azokat is sokáig üldözék, s mikor már a városban elcsendesedett
518 7| belemaradt az ingoványba, s a rajta veszett menekvőket
519 7| vízbe.~Elhangzott az is. S azután nem jajgatott senki
520 7| zeneszót lehete hallani s a táncolók vidám kurjantozásait.~
521 7| férfi ült, köpenyébe húzódva s kíváncsi csodálkozással
522 7| szerte kivilágított ablakokra s a kitörő vigalom hangjaira.~
523 7| tulajdon háza előtt szekerével s megütközve látja annak ablakait
524 7| ablakait is kivilágítva mind, s benn hallja a zenét, a táncrobajt,
525 7| benéz kémlő szemekkel, s egy csoport ismerős arcot
526 7| nagy danolás közt isznak s oly dühvel járják a táncot,
527 7| nyomorú! – ordíta a férj s arcul vágta a némbert, hogy
528 7| oldalról a reá rohanó rácok, s egyszerre tíz kéz ragadta
529 7| közülök megkapta a torkát s el nem ereszté, míg le nem
530 7| oda is maga után rántotta, s csak akkor bocsátá el, mikor
531 7| megkötözték, egy szegletbe rúgták s azután körüle álltak.~–
532 7| ki nődet elcsábítottam, s kiért tégedet elárult.~–
533 7| kétségbeesetten a lekötött apa, s arccal a földre veté magát
534 7| zenekíséret mellett hadd sírjon.~S azzal elkezdték az ittas
535 7| emberek gúnyos hahotával s csúfoló mozdulatokkal körültáncolni
536 7| körültáncolni áldozatjukat, s rugdosták és ütötték, ki
537 7| hallgatva minden bántalmat, s egy vonás sem ferdült el
538 7| padlásra. Az ajtót rázárták s azzal ott hagyták magára.~
539 7| reményének várta halála percét, s örült neki, hogy az már
540 7| ereszkedik le a keskeny nyíláson s tapogatózva közelít felé.~
541 7| monda az apa leányának, s maga azalatt az ásót kezébe
542 7| kilépett a szöglet mellől, s a következő percben kettéhasított
543 7| szerb öltönyét, fegyverét, s azokat magára rakva, ölébe
544 7| rakva, ölébe vette leányát s ment vele ki a városból.~
545 7| kenyeret. Mindnyájan kizárták, s kérve kérték, hogy távozzék
546 7| leányt a boldogtalan apa s mene tovább.~Hat napig utazott
547 7| átölelék, nem szorítnak többé, s a fejecske, mely vállára
548 7| ember gyülekezett össze, s közepén egy emelvényről
549 7| emelvényig vitték a jövevényt s felállíták a nép közé.~Amint
550 7| az összeroskadt tetemet s vállain azt az elhervadt,
551 7| gondoljatok ártatlan szüzeitekre, s nézzétek, mivé tették az
552 7| gyermeket a szerencsétlen apa, s midőn rátekinte, csak akkor
553 7| ölelve. – Meghalt – fuldoklá, s mint a szélütött, hanyatt-homlok
554 7| ordíta fel egy hang, s a rá feltámadó zaj egy szélvész
555 7| kiáltozák szétrohanva a piacról s végigfutva az utcákat.~–
556 7| Fegyverre! – hangzék mindenfelé, s egy óra alatt tízezer férfi
557 7| mondani:~– Hátha mi elmegyünk, s az itt maradt rácok azalatt
558 7| haraggal önnön városára, s mint a gátot tört folyam,
559 7| megrohanta szomszédja hajlékait, s kiirta aznapon minden rácot
560 7| neki egy fiatal fa tövében, s befektette a halavány gyermeket.~
561 7| szorgalommal, nagy elmerüléssel, s mikor készen volt vele,
562 7| hagyta el gyermeke sírját, s visszafordult, fel akarta
563 7| melynek tövébe leányát elásta, s keresése közben mindég beljebb
564 7| alatt alvó gyermekének, s elaludt ott és álmodott
565 7| bajusza búsan függ le ajkán, s fekete nagy haja vállait
566 7| gyermek őt apjának nevezi s meg-megölelgeti apró karjaival.~
567 7| holnap tíz mértfölddel odább s holnapután talán valahol
568 7| rabló felugrott lovára, s kengyelében fölemelkedve
569 7| nélkül fordult oda a rabló, s egy férfit láta lova mellett
570 7| helyett… És ha jönnél vissza, s a nép, mely eddig erdőről
571 7| erdőre üldözött, koszorúkkal s örömrivalgással fogadna.
572 7| örömrivalgással fogadna. S azután nem mondaná senki
573 7| megtanultak tűrni esőt és hideget s le nem szállni a lóról három
574 7| embereiddel, akikkel parancsolsz, s úgy légy boldog e világon,
575 7| jutni, én másfelé megyek.~S ezzel sarkantyúba kapta
576 7| alóla, amaz kéznél legyen, s nyargalt bámulatos ügyességgel
577 7| ügyességgel az erdő rendetlen fái s bokrai között, kanyargó
578 7| minő a fecske repülése, s nemsokára csak a távoli
579 7| kifizette a korcsmárost, s ment György előtt, anélkül,
580 7| Györgynek, hogy maradjon kívül, s kis idő múlva két szép fekete
581 7| hozott ki felnyergelve, s inte Györgynek, hogy üljön
582 7| legbiztosabb ügyességgel.~S azzal nyargaltak ki a pusztákra.~
583 7| etetni vagy itatni kellene, s mégsem fárad ki. Az átússza
584 7| Tiszát háromszor egymás után, s ha gazdája alszik, ott vigyáz
585 7| felett, mint egy hűséges eb, s jelt ad nyerítéssel, hogyha
586 7| kócsagok fehér falkáival, s ismét sivatag lelegelt avar
587 7| nyerítettek a paripák a tűz körül, s három férfi alakja látszék,
588 7| tajtékzó paripáról leszökve, s egy nagy pecsétes iratot
589 7| meghajoltak alatta, térdre esett s megcsókolá az írást, s azután
590 7| esett s megcsókolá az írást, s azután felemelé könnyes
591 7| Azok felszöktek paripáira, s keresztül-kasul hangzott
592 7| bánta volna eddigi életét, s ne örülne annak, hogy azt
593 7| Senkinek kegyelem! Senkinek!…~S éjnek éjszakáján továbbment
594 7| elterjedtek az egész víg körben, s az megszűnt víg lenni azonnal.
595 7| dolgokat beszélt a katonáknak, s midőn elhagyá őket, nyomtatott
596 7| olvasni tudó őrmestereikhez, s felolvastaták azokat maguknak,
597 7| ittak, elbetegeskedtek, s ha kérdék az orvosok, mi
598 7| közől egy sem árulta el, s ő maga igen óvatos volt
599 7| szemöldei redőbe vonultak, s a túlvilági érzelem sötétségével
600 7| rózsái jöttek fel virulni, s szemei ragyogtak, mint a
601 7| szemek tétova járásából, s megismeri, hogy kedvesének
602 7| merény büntetése halál.~– S te aláírhattad az ítéletet?
603 7| felugrott vőlegénye mellől, s zongorája elé ülve, lázas
604 7| népekkel eredett tusába, s jaj a magyarnak, ha a példából
605 7| keresztet tartva kezében, s mellette fehér ingben, hajadon
606 7| huszárok fényes kócsagjaival s az elítélt őszülő fürteivel,
607 7| összehajtopatott papirost vett elő, s szigorú könyörtelen hangon
608 7| hadbíróhoz, egy pálcát ad kezébe s háromszor kéri, hogy adjon
609 7| kérésre kettétöri a pálcát s odaveti a halálraítélt elé,
610 7| feljebb az ég bíboros felhőin, s fanatikus fohásszal szólt: „
611 7| elítélt leroskadt térdére, s termete ismét összeesett.~
612 7| kezéből a halálítéletet, s kettérepesztve hajítja a
613 7| csak egy pillanat még, s ők férj és nő leendnek.~
614 7| vőlegény önmagából kikelve, s mint egy őrült, rohant az
615 7| halvány menyasszonyának, s megölelte, megcsókolta,
616 7| megölelte, megcsókolta, s azzal felpattant lovára.~
617 7| széllel, hosszú zöld tollai s prémes mentéje hánykódnak
618 7| csatarendet formálnak, s amint a kapitány a homlokzat
619 7| megvillantja a kardot feje fölött, s kitörő lelkesültséggel felkiált:~–
620 7| Előre hát, az isten nevében!~S azzal nekinyargal a folyamnak,
621 7| szekér döcögése hallott s vidám ujjongatás. Rablott
622 7| messziről ráismertek társukra, s hasonló ujjongással felelgettek
623 7| hahotára fakadtak az ötleten, s egy hordót rögtön leemeltek
624 7| rögtön leemeltek a szekérről, s csapra ütötték az őrtűz
625 7| amit el akart tőlünk lopni.~S ittak, vígan voltak, dalolt
626 7| Futva jött a sáncok felé, s ahogy odaért, lerogyott,
627 7| tartsd a szádat a csap alá, s aztán beszélj.~A jövevény
628 7| belopózik elárkolt falvaitokba, s mikor gyermekeitek alusznak,
629 7| szeme, fél karja hiányzott, s megmaradt szemével és karjával
630 7| E bor méreggel van tele!~S azzal hanyattvágta magát,
631 7| azzal hanyattvágta magát, s szörnyű görcsök közt kimúlt.
632 7| azután elvánszorogtak jobbra s balra a sáncok közt, itt-amott
633 7| neki, ott haljon meg! – S amint rohan a sánc felé,
634 7| tele, de a sánctető is, s az elhullottak tetemein
635 7| fölvánszorgott fél kezével s odavonszolta magát hozzá.
636 7| keresztet vont elő kebléből s ajkaihoz akarta vinni, ajkai
637 7| elragadta kezéből a keresztet, s elhajította messze, haldokló
638 7| kell neki, úgy kell neki…~S még azután sokáig nézte
639 7| jó ember nincs, aki volt, s mennyi nem bánná, ha nem
640 7| fekszik az óhajtott sír alatt, s álmodik odalenn édes dicsőségről
641 7| odalenn édes dicsőségről s keserű bosszúról.~
642 8| ki, a visszhangzó kopogás s a mellette elfutó mocskossárga
643 8| pörölykongás veri föl a csendet, s a méla éjszakákon messze
644 8| lépésnél zuhatagot képez, s hol hóolvadáskor meg szokott
645 8| jácintok és anemonék nyílnak, s a tavaszi légre kinyitott
646 8| reszket, hangja még inkább, s valami különös megható van
647 8| de finom, mint a selyem s csaknem ezüstszőke, mint
648 8| fogadott, mert az is Bárdy, s mert nem engedheté, hogy
649 8| érezheté magát mellőztetve, s viszont mindegyik tartozó
650 8| félemberszámba szokták venni. – S azzal ölébe vette a kisgyermeket.~
651 8| önkéntes lovagcsapatba, s az apa hevesen jár fel s
652 8| s az apa hevesen jár fel s alá a szobában.~– Eredj…
653 8| vagyont áldoztunk érte, s tűrtük érte, ha kellett,
654 8| nem fogsz tőlök hallani. S akkor mondd neki, hogy én
655 8| haraggal egy éjjel rajtam ront s házamat fejemre gyújtja.~–
656 8| múlva tán egy sem fog élni, s azokat, kik elhaltak, nem
657 8| alapon a nagy épületet, s igazságot szolgáltatand
658 8| kiálta sírva az apa, s megtörve roskadt az ifjú
659 8| roskadt az ifjú nyakába s zokogott keserűen, erőszakosan. –
660 8| honszeretetnél, világol lelkemben, s hogy hitem erős, tanúm legyen
661 8| Lehet hogy el fogsz esni, s nem látlak többet, lehet,
662 8| lehet, hogy visszajősz, s nem fogod találni az ősi
663 8| magamra! – Ezzel félrefordult s intett fiának, hogy távozzék.~
664 8| Szótlanul hagyá el a szobát, s amint kilépett, elöntötte
665 8| előbbi rideg elszántság, s szemeiben a könnyek helyét
666 8| kisfiú odaszaladt hozzá s összebámulta a bácsi kardját
667 8| összebámulta a bácsi kardját s annak fényes bojtját, míg
668 8| rázta meg a búcsúzó kezét s mondá neki:~„Isten vezéreljen!”
669 8| neki:~„Isten vezéreljen!” s halkan tevé hozzá: legkülönb
670 8| sorba csókolák valamennyien, s víg lárma közt ereszték
671 8| ölelgette őt összevissza, s azután elfutott tőle, egy
672 8| ezüstszőke lyánka mellette ült, s pirulva, szívdobogva felelé: „
673 8| mert igen távolról az, s hogy ez érzelem, mi őt róla
674 8| fegyveresen jöttek volna hozzám s intettek volna, hogy menjek
675 8| hajolt le az agg kezéhez s azt megcsókolá.~– Tehát
676 8| szólt az agg nagyanya, s száraz kezét unokája fejére
677 8| karolta át bátyja térdeit s elkényszeredett hangon kéré,
678 8| lelkesítő örömével az ifjú, s forrón szorítá keblére a
679 8| hagyta magát öleltetni, s midőn kifejle az ölelő karokból,
680 8| emlékezni, akkor halva vagyok.~S ezzel megcsókolá a lyánka
681 8| istenhozzádot monda rokonainak, s piros csákóját fejébe nyomva,
682 8| maradhatsz – monda neki Imre, s azzal az egyik ló kantárját
683 8| nyeregbe, csákóját lecsatolá, s a paripát sarkantyúba kapva,
684 8| sóhajtá magában az ifjú vitéz, s két csókot vetve vissza
685 8| Kolozsvárott akart lenni, s útját lóháton egész éjen
686 8| úton. A hámorok pörölye s az érczúzók kallói hallgattak
687 8| megállt vele az okos állat, s fülhegyezve kezdé fejét
688 8| szüntelen nyugtalanul rázta s félelmesen horkolt és röhögött.~
689 8| fölágaskodott vele, visszafordult, s bármint sarkantyúzta is,
690 8| térdeivel a reszkető állatot s kantárszíjával erősen nyakára
691 8| ugrással a kétöles hídon, s ott ismét megfordult és
692 8| felelt a sziklahasadékból, s a híd alól rögtön tíz-tizenöt
693 8| volna a lovagnak megfordulni s a háta mögötti kisebb számú
694 8| lenni a kitűzött időre, s ahelyett, hogy a hídra visszafordult
695 8| meg.~Két lövés durrant el, s Imre kiszabadítá lovát,
696 8| Imre kiszabadítá lovát, s az ügyetlenül hadazó kaszák
697 8| amint szikrákat hányva s sebeket osztva, gyorsan,
698 8| szabdalt jobbra-balra, s használva egy percet, melyben
699 8| kiszöktetett a tömeg közül, s vágtatott előre a sziklatorok
700 8| szikláról leszökik elébe, s lova zabláját megkapja erősen,
701 8| zabláját megkapja erősen, s azt ágaskodni kényszeríti.~
702 8| csapás alatt kettétörött, s az óriástól felemelt paripa
703 8| állva, súlyegyent vesztve s lovagját a parthoz vágta,
704 8| esett neki a vádlottnak, s azt a levegőbe kapva, rohant
705 8| oda valami közel fához, s a sikoltozás bizonyítá,
706 8| keresztbefektette maga előtt, s mielőtt a vérszomjas tömeg
707 8| hogy ne lássák, mit visz, s ahogy elhaladt mellettük,
708 8| Jertek utánam Topánfalvára!~S azután, mikor már gondolta,
709 8| egy meredek hegyi úton, s befelé törtetett az erdők
710 8| meg-megmozdult lázas álmában s halkan rebegé e nevet: „
711 8| arcára, lezárt szemeire, s perc múlva felveté azokat
712 8| egyszerűen hársból volt fonva s medvebőrrel leterítve, lábához
713 8| keresztbe fönt karral, s az ablakon kibámult.~Az
714 8| agyonhajigálnak a hegytetőről.~– S te nem akartad azt?~– Nem,
715 8| tudnád ellenségeid számát s ismernéd barátid erejét,
716 8| konzulok hírhedett seregét. S jaj azon városnak, ha arra
717 8| házakat építe, megnyíljanak, s ismét csatatér legyen a
718 8| dicsőségnek örököse, a híres dákok s a világhódító légiók maradványa?
719 8| akarom őt tenni, ami volt.~– S hiszed-e te, hogy itt az
720 8| annyi vesztenivalótok van, s mégis gyülekeztek a harcok
721 8| harmadika pópa nevet visel, s mégis minden századik tud
722 8| igazságos legyen hozzám, s népemet emelje fel; míg
723 8| a decurio ablaka előtt, s meglátva vezérét, üdvkiáltozással
724 8| kezdtek hozzá feleselni, s a póznára tűzött kalpagot
725 8| hogy tégedet nem talált, s nevedet olvasva, apád házára
726 8| apád házára fog rontani.~– S te megengeded-e azt?~– Ellene
727 8| vele, hogy megmentettelek, s családodat mégsem szabadíthatnám
728 8| gyűjtsd össze ottan társaidat, s jöjj kastélyod védelmére.
729 8| védelmére. Ott elvárlak s megharcolok veled; ha sorsom
730 8| megölhetsz, vagy én tégedet, s a harc nem lesz gyalázatos
731 8| magadra, mutasd meg e pazsurát s említsd nevemet, ha kérdenek,
732 8| álruhában hozzam járdogálnak, s arcodat éjjel látták, rád
733 8| helybenhagyta azok szándékát, s útba indítá őket a kastély
734 8| ágyából felszökve József, s az ablakhoz rohan.~Künn
735 8| egész épület megvédhető.~S ezzel ágya fölül két jó
736 8| ruháját vevé fel magára s oldalára nehéz kirakott
737 8| igen nyugodtan járt fel s alá. Az ő szobájából dőlt
738 8| hidegvérrel járt végig termében.~– S nem készülsz védelemre?~–
739 8| pillanatban jött Barnabás és Simon s velök a gyászruhás özvegy
740 8| közeledőt lelövöldözhetünk, s azután, ha arra kerül a
741 8| nélkül járkált a szobában fel s alá.~– Hiába az engesztelés,
742 8| akkor nem volt elfoglalva, s elkezde oláhul beszélni
743 8| kuruc! – kiálta az oláh; s a kezében volt nehéz kalapáccsal
744 8| vaskapu kifordult sarkából, s az ostromló tömeg beomlott
745 8| rárohanva a legyilkolt tetemére, s fejszével elvágva annak
746 8| letekintve a tomboló tömegre, s várta, míg nagy csoportban
747 8| ajtó körül gyülekeztek, s elkezdték azt befelé nyomni,
748 8| darabot a vaskályhából, s két kézzel feje fölé kapva,
749 8| dühösebben rohanták meg az ajtót, s a ház ablakait és a padlástetőt
750 8| kiült a padlásablakba, s onnan szórta alá vad erővel
751 8| ostromlók igen sokat vesztettek, s már-már csüggedni kezdének
752 8| kezdik megmászni az oláhok, s a cselédek nem bírják őket
753 8| összehajigálva feküdt már, s lehete hallani az ablakhoz
754 8| oda hágcsót támasztottak s most másztak felfelé.~Barnabás
755 8| nyomorúak! – ordítá dühösen, s megragadva két kézzel a
756 8| egyet csavarintott rajta s megrázta azt, hogy az emberek
757 8| emberek mind lehullottak róla, s azután két végénél fogva
758 8| mint egy vaserejű gőzgép, s a levegőben megcsóválva
759 8| inaszakadtan zuhant le, s odalenn összetörte magát.~
760 8| ellenére puszta kézzel, s megkapva annak mentségül
761 8| rántá ellenállhatlan erővel, s azzal kivágta azt a magas
762 8| gondatlanul nyitva hagyott, s azon belopózva, már a ház
763 8| nőcseléd észrevette jöttüket, s halálos ijedtében elsikoltá
764 8| amint a kiáltást hallá, s futott a lépcső felé.~A
765 8| felhagyott a kapu védelmével, s kezeiben hozva fegyvereit,
766 8| testvér némán kezet szorított, s azután kiálltak a lépcső
767 8| kiálltak a lépcső fokára s várták elleneiket.~Nem soká
768 8| csapat a szűk kőlépcsőkön, s megtámadá az oltalmazókat.~–
769 8| benneteket! – hörgé Barnabás, s két kézre fogva vasbuzogányát,
770 8| buzogány iszonyú döngése s a halálordítás rémségesen
771 8| ki egy fülkében elbútt, s kit ő észre nem vett, amint
772 8| hátráló tömeg közé hajítva, s a düh mondhatlan kifejezésével
773 8| végső erejével gyilkosát, s vele együtt a földre leesett.~
774 8| rohant testvére védelmére, s rövid küzdés után lefegyvereztetett.~
775 8| vaskereszthez, arra fölfeszíték, s ott végezték ki rettentő
776 8| élt még a férfiak közül, s nyugodt arccal várta gyilkosait
777 8| letette maga elé az asztalra, s azután nagy homlokát tenyerébe
778 8| kardját felvette az asztalról, s baljával széke támlapjára
779 8| kezében a fényes fekete kard, s a támadók egyike állig kettéhasított
780 8| ellene intézett csapást, s oszta hidegvérrel kiszámított
781 8| csuklott féltérdére a nemes s küzdött tovább a rádűlő
782 8| összecsaptak holtteste felett, s pllanatok múlva fejét emelék
783 8| a lépcsőkön, a szobában, s ha szűnt a diadalkiáltás,
784 8| csataordítás hangjaira, s annak zavaros kiáltozásaiból
785 8| oláhok vissza vannak verve; s könnyebbült kebellel várták
786 8| tartva a két pisztolyt, s futott a padlás ajtajához.~
787 8| szökött vissza az ablak elől, s azután a kétségbeesés kimagyarázhatlan
788 8| bátorságával fogta rá pisztolyát s az embert mellbe lőtte,
789 8| valamennyien, nők és gyermekek, s holttesteik azon padlásablakból
790 8| nyíltak meg a napvilágnak, s nemsokára felhozta rájok
791 8| kis síró csecsemőt reájok, s eltemették holt családja
792 8| valahol élve kell lenni.~S ezzel újra felrohantak az
793 8| kongatni vaskalapácsával, s midőn egy helyt üres döngés
794 8| mellyel meg akarta magát ölni, s midőn gyönge kezei megtagadták
795 8| rongyos oláhoknak való! – s piszkos, véres kezeikkel
796 8| decurio! – mormogának mind, s utat nyitottak előtte.~–
797 8| Mi történik itt? – kérdé, s meglátva az alélt leánykát
798 8| mondtam, hogy nem lehet, s szeretném látni, hogy ki
799 8| ismerte már a decuriót, s többé egy szót sem szólt,
800 8| vigyorgással állt a decurio elé, s fejével hátrafelé biccentve,
801 8| leányt bele kell ültetni, s azután hozzátok Topánfalvára,
802 8| holttestet elrúgva maga elől, s azzal inte kardjával a tömegnek.~–
803 8| emelteté az alélt szüzet, s azt a család néhány hív
804 8| feketére festve a falakat. S mikor minden tűzbelángba
805 8| felverték a hordók fenekeit, s úsztak a kiömlő bor és pálinka
806 8| meg ne fosztassanak tőle, s ott vártak tömegestül, míg
807 8| míg a decurio megérkezett, s azután betolakodtak vele
808 8| elosztotta azt egyenlő részekre, s abból mindenkinek kiszolgáltatá
809 8| Lehet, hogy ketten maradunk, s napestig mindig egyformán
810 8| hiszen ti olvasni nem tudtok, s én azt a nevet olvashatnám
811 8| Idenézzetek – szólt Numa, s az ágy alól egy félakós
812 8| félakós hordót húzott elő. S amint eközben az ott fekvő
813 8| félig kinyitva, reánéz, s azután ismét lezárja pilláit.~
814 8| a lyánkának: „ne félj”, s azután kihengeríté a hordót
815 8| Ezzel elővett egy fejszét, s a hordó fenekét felütötte
816 8| hordóból három ujjával, s azt az oláh égő pipájába
817 8| hanyatt tántorodott ijedtében, s a következő pillanatban
818 8| szájából kiesett pipáját. S midőn a decurio az égő forgácsot
819 8| telepedtek le a hordó körül s esküdtek mennyre-földre,
820 8| hogy ott fognak maradni, s mentül inkább esküdtek,
821 8| az ágynak vetve állt ott s nyugodtan nézte az égő forgácsot,
822 8| maradtak, hátratekinte az oláh, s látta, hogy a forgács tüze
823 8| csaknem síró hangon az oláh, s mint egy pákosztos gyermek,
824 8| hogy te is ittmaradsz, s mindkettőnket elvisz aztán
825 8| mindkettőnket elvisz aztán az ördög. S én nem magamért, hanem teérted
826 8| ordítá kifakadva az oláh, s az ajtóig ugrott.~Mikor
827 8| érre becsapta az ajtót, s elkezde nyargalni, futott,
828 8| kitelt, ereje fogytáig, s mikor aztán lélekszakadtan
829 8| a fejére húzta csuháját s fülét tenyereivel eltakarva
830 8| egészen leégett kanócot, s azt a kandalló tüzébe vetve,
831 8| ideges kezét két kezével, s rebegve mondá:~– Légy irgalmas.
832 8| kedves kis fürtös fejét, s nyájas, szelíd hangon mondá: „
833 8| Én a szabadságért küzdök, s rabszolgának még a nőt sem
834 8| bevégezte földi életét, s ha én honn vagyok, akkor
835 8| A lyánka lesüté szemeit s halkan kérdezé: „tehát hiszed,
836 8| lyánkának ételt és italt, s azok mellé különös gyöngédséggel
837 8| imádságos könyvecskét helyze, s azzal magára hagyta a kétszeresen
838 8| felnyitá az imádságos könyvet, s nagy könnyeket sírva imádkozott,
839 8| nemtő, az álom, szemeire, s annyi rémséges viszály után
840 8| odalépdelt ágya fejéhez, s azután sokáig elnézte annak
841 8| nedvet szemeiből a román, s mintha megijedt volna az
842 8| teríte le, arra lefeküdt, s éjfélig elnézte az éj csillagait
843 8| Talán még nem – felelt emez, s még gyorsabb haladásra sarkantyúzta
844 8| vad, ordíta fel az ifjú, s kardját kirántva, vágtatva
845 8| nyargalt le a hegy lejtőjén, s azután vágtatva ismét fel
846 8| ifjú őrült kétségbeeséssel, s kardját megforgatá feje
847 8| fájdalmasan a szerencsétlen ifjú, s fuldokolva zokogott és lova
848 8| Ezalatt társai is odaérkeztek, s fel akarták koncolni az
849 8| egy magas földtúráshoz, s remegve beszélte el, mint
850 8| mellett.~Társai felemelték s lefektették a gyepre, ahol
851 8| Azután felbonták a nagy sírt, s Imrét erővel elvitték onnan.
852 8| csapva mindkét kezével, s azután sírva veté magát
853 8| részegnek tetteté az magát, s nem akarta érteni, hogy
854 8| azonban, miután ráriasztgattak s ígérték, hogy ha igazat
855 8| elvitték őt be a hegyek közé, s ott kockát fognak rá vetni,
856 8| vedd az enyémet magadra: – S gyorsan magára vette annak
857 8| viselt egykor nyakában, s melyről benned gyilkosai
858 8| égő lerombolt ősi házra, s azután megindult a rengeteg
859 8| felállt, felvette a kaszát, s útját állta a jövőnek.~Imre
860 8| inte fejével: „elmehetsz” – s ismét letette kaszáját és
861 8| előtt megállt a jövevény, s elkezde annak ajtaján zörgetni.~
862 8| sors útján neki jutott.~– S az neki felesége?~– Ő maga
863 8| meglátta a várva vártat, s örömsikoltással rohant az
864 8| odalopózkodott az ablakhoz s hajborzadva látta, hogy
865 8| hevesen szorítja azt magához s édes szavakkal halmozza
866 8| oláh a decuriót felkeresni, s amint azt az útban találta,
867 8| Láttam ablakodon át.~– S hogy mertél ablakomon benézni?
868 8| efelől, azt ki nem kerülöd.~S ezzel otthagyta a hírnököt,
869 8| térden, összetett kézzel, s aznaptól fogva nem beszélt
870 8| sietve ment fel lakába, s midőn léptei hangjára a
871 8| hangon a lyánka a decurióhoz s azután Imréhez –, ő megmente
872 8| téged, megmente engem is, s meg fogja menteni családunkat
873 8| decurio megrántá kezénél fogva s félrehúzva dörmögé:~– Nem
874 8| fognak benneteket bocsátani, s hátra se nézzetek addig,
875 8| míg szemeivel beérheté, s mikor már nem is hallhaták,
876 8| a kis ezüstszőke leány, s még azelőttin ifjú kedvese
877 8| eltávozottakra gondolt magában, s oly jólesett neki arra gondolni,
878 8| decurióra. – Fizesd ki árukat – s azzal tarisznyájából két
879 8| voltál, a fátáért eljött, s még pénzeidet is ellopta
880 8| pisztolyt húzott elő tüszőjéből, s egyikkel a fátát lőtte agyon,
881 8| decurio bezárta az ajtót, s azután a földre veté magát
882 8| mint egy sziklai szálfa, s rettentes öklét megrázva
883 8| körbe állítá a sokaságot s végignézett rajtok egyenként.~–
884 8| hazudok, ha azt állítom.~– S ti mind, mind, akik itt
885 8| van – szólt erre a vezér s nyugodtan közeledett ágyához,
886 8| testét?~– Ízekre téptük s elszórtuk az országúton.~
887 8| pisztolyt vont elő kebléből, s lőporos hordóhoz lépett.~
888 8| az iszonyú dördüléstől, s az égig lövellő lángban,
889 9| ezüstláncos mentékben a férfiak, s ha kellett áldozni, ott
890 9| nehéz filigrán láncokat, s mind lerakták Isten dicsőségére
891 9| golyók rombolták össze, s amit az ágyútűz megkímélt,
892 9| nekijött a jeges árvíz, s mind, mind ledöntötte…~Oda
893 9| gyújtva az éjszakai égen, s messze szórva hulló darabjait
894 9| repült a szurokkoszorús teke, s közben-közben egy-egy izzó
895 9| fölülkerült volna az égen, s ott csatázna angyalokkal
896 9| angyalokkal és csillagokkal, s szórná alá a földre mennydörgő
897 9| hullt a templom tetejére, s nemsokára lángok csaptak
898 9| pirosabb a tűz visszfényétől s lelke haragjától.~Midőn
899 9| katonaüdvözléssel köszönti az érkezőt, s átszállíttatja a városba.
900 9| végén, mely a Vághoz vezet s melyet a monostori telepek
901 9| ott állnak egy tömegben s nézik távolról a tüzet.~
902 9| az aranynyakú táblabíró, s nagyon ki akart magáért
903 9| közbe röviden a kis férfi, s nyeregkápájából egy pisztolyt
904 9| egy pisztolyt vont elő, s azt oly hidegvérű képpel
905 9| hallotta, mit mondtam. – S ezzel sarkantyúba kapta
906 9| kapta lovát a tábornok, s előre nyargalt.~A téren
907 9| egyenként égő állványukról, s keresztültörték magukat
908 9| reggelig oltotta a tüzet, s a torony roppant ércfedele
909 9| leend ez a tábornok alatt, s távozának.~Utánok a város
910 9| igen szívesen fogadott, s közűlök legkivált azzal
911 9| elhitte, hogy ő Kossuth Lajos, s e hitében mind e mái napig
912 9| zenebanda is beférne mellénk.~– S oda nem hatnak be a bombák?~–
913 9| százhatvanfontosak sem. A boltozat erős, s fölötte kétölnyi földsáncolat.
914 9| biztos sánc alatt táncoltunk, s mikor ők legjobban iparkodtak
915 9| tervet igen szépnek találta, s a búcsúzó deputációkat azon
916 9| nyájassággal fogadott mindenkit, s miután segédei jelenték,
917 9| tetején terített asztalokat, s azoknak láttára furcsa érzések
918 9| komoly aggodalmakra méltónak, s midőn a bástya üregéhez
919 9| magában az ilyen vigasságot.~– S mi mind odafenn fogunk ebédelni? –
920 9| Természetesen. Természetesen. – S miután látta a tábornok,
921 9| vendégei búsan kullogtak utána, s inkább hasonlítottak egy
922 9| fogva fölvezette a bástyára s tartotta beszéddel a bizalmas
923 9| szomszédjait könyökkel taszigálni, s az átellenieket lábbal rugdalni
924 9| legkisebb zörejt ne okozzon, s evés közben szüntelen hátratekingetett
925 9| paprikát hintett nagy bőséggel, s a salátához feltett ecetet
926 9| hogy meg fog szólalni, s jó közel hajolva a parancsnok
927 9| ostromlók is most ebédelnek, s nem vehetnek bennünket észre,
928 9| szegényeknek hagyni az ebédjüket s bennünket mulattatni.~Az
929 9| magának igazi tokajival, s azt fölemelve, maga is fölkelt;
930 9| magában a testes őrnagy, s elszörnyedt magában e vakmerőség
931 9| harsogá e szóra minden ajak s a vendégek felugráltak helyökből,
932 9| vendégek felugráltak helyökből, s poharaikat csengve összezördíték.
933 9| azok is megrészegültek s háromszor ordíták rá rivalgó
934 9| iparkodik, de nem bír elfojtani. S hagy kétségbeesése tökéletes
935 9| árulva! – kiálta az ember, s szinte hanyattesett székestül
936 9| figyelem, elkezdtek durrogni, s hánytak mindenféle golyóbisokat
937 9| némelyik a Dunába esett s ott pattant szét a víz fenekén,
938 9| nem oltva annak árjaitól s kétfelé csapta a felzavart
939 9| társaság kikapott a félelmen, s mit azelőtt szent borzalommal
940 9| fordult a közeledő golyónak, s valahányszor egy bomba szétpattant,
941 9| hold is feljött szépen, s holdvilágnál, zenehangnál
942 9| kerekedett a vidék szépeivel, s úgy járták a csárdást, mintha
943 9| tetszett a tábornoknak, s minthogy tetszését eléggé
944 9| menyecske kiidézte ülőhelyéből, s úgy megforgatta a tolnai
945 9| hagyta magán megtörténni, s miután megérteték vele,
946 9| erőszakos bátorsága bilincseit, s egy bestiális ordítással,
947 9| levetette magát az árokba, s midőn a négyölnyi magasról
948 9| hogy mikor pattan szét s kit fog agyonütni.~Egyszerre
949 9| gránátrakéta szerte ellobban, s aközött, midőn a belső szikra
950 9| felszökék helyéről a parancsnok, s a gránátot felkapva, hirtelen
951 9| csapattal a nádorvonal felől, s kényszeríté elhallgatni
952 9| után vesznek a múlt napok, s velök a múlt dicsőség.~Elmúlt
953 10| mint egykori huszárezredes, s fegyverét leoldva, kényelembe
954 10| mint a felhőből kinéző nap, s csakhogy el nem rikkantá
955 10| magadnak egy ital pálinkát, s aztán eredj lovászaimhoz,
956 10| pedig tiszteihez fordult s a jövő csatatervről kezde
957 10| lopózott oda lábujjhegyen, s szörnyű rejtelmes ábrázattal
958 10| felkacagott e mondásra, s rögtön elmondá tisztjeinek,
959 10| megveregették vállait, s beszéltek hozzá a világ
960 10| ugye? – kérdé a tábornok, s várta, hogy mit felel rá.~–
961 10| uram! Jöjjön át mihozzánk!~S ezzel hirtelen kiugrott
962 10| a huszár sarkantyújára, s annak pengő taraját letörte,
963 10| annak pengő taraját letörte, s azzal odább ugrott kacagva.~
964 10| visszajövök érted! – kiálta utána, s a tábornok ablaka előtt
965 10| szemeihez, rózsás arcaihoz s teljes piros ajkaihoz oly
966 10| eloszlott minden harag, s miután látták, hogy az öreg
967 10| itt-ott eltanult belőle, s mondta méltánylandó nagy
968 10| fölemelte poharát a tábornok, s tiszta magyar szóval ily
969 10| suite-jével együtt felkerekedett, s a házigazdától katonás búcsút
970 10| segédtisztei kíséretében, s amint azon lovagolt, megütötte
971 10| elrontani, odafordítá lovát s megállt a sátor előtt.~Kérdezősködésére
972 10| fajt alföldön laktából, s odainté.~– Kurhere dade,
973 10| segédőrnagy lehúzta kesztyűjét, s odatartá tenyerét a cigányasszonynak.~
974 10| megköszönte a szerencsét, s egy ezüstpénzt vetett a
975 10| fogsz házasodni nemsokára, s egy szép kis magzatod lesz.~
976 10| legközelebbi csatámban vagy sem!~S azzal odanyújtá kezét.~A
977 10| fogta a hadvezér jobbját s váltva, hol annak szemeibe,
978 10| jóslatban foglalt bókot, s néhány darab pénzt adatva
979 10| átvöröslöttek az éj ködén, s szerte a távolban mindig
980 10| töredékeit kezdé kivehetni, s látta, hogy a néptömeg között
981 10| ominózus találkozás által, s küldé egy szárnysegédét,
982 10| errefelé.~A segéd visszajött, s azt a választ hozta, hogy
983 10| tábornok megállítá lovát, s várta, míg a gyászkíséret
984 10| kire ő poharát emelte, s ki neki azt mondá:~– Heute
985 10| Ha a sors szaván fogná s győzelme fénye sem lenne
986 10| mondá bosszúsan a vezér, s lovát sarkantyúba kapva,
987 10| nyergelt lovát előhozatá, s néhány kísérői társaságában
988 10| őrszem túl volt a kápolnán, s ahogy a tábornok mellette
989 10| elmaradt fáklyákat meggyújták, s azokkal a kísérők néhányai
990 10| sűrűen beírva latin betűkkel, s nem kevéssé összekarcolva.~
991 10| bánatosan üres egyházban, s a fáklyák lobogó fénye táncoló
992 10| kápolna építésének eredetét, s annak nevét, kinek hamvadó
993 10| tudósoknak tart bennünket!” s azután előretolva a sekrestyést,
994 10| kőcsigalépcsőkön eltűntek a fáklyák, s a föld alatti űr vastag
995 10| tábornok résztvevő arccal s úgy érzé, mintha a nehéz
996 10| tábornok nevének hét betűi, s a kettős kifaragott pajzson
997 10| ugyane helyen?~– E helyen.~– S ki ellen küzde itt?~– II.
998 10| a templomba kíséretével, s a márványon megavult betűkből
999 10| óramutatóra is rászállnak, s az óra aztán este mutatja
1000 10| állíták valamennyien, s nem beszéltek többet a dologról.~–
1-500 | 501-1000 | 1001-1172 |