Rész

1001  10|                 szólt nagyot káromkodva, s ismét elnyargalt. Az őr
1002  10|               megtenni a diszpozíciókat, s nemsokára hallá megdördülni
1003  10|               ágyútűzbe jönni. Fel lóra!~S egészen vidáman ugrott fel
1004  10|               vidáman ugrott fel lovára, s felkészült kíséretével együtt
1005  10|              mind szétröppentek agyából, s elbúvtak félénken hideg
1006  10|                 arra tartva kíséretével, s nemsokára odaért az ágyúkhoz.~
1007  10|                 tábornok vevé távcsövét, s amennyire a sűrű ködben
1008  10|            menjen nekik szuronyszegezve, s vegye két tűz közé!~A parancsszó
1009  10|                 a csapatok megfordultak, s csendesen ballagtak visszafelé.~–
1010  10|         gyalogság zászlóalji parancsnoka s a lovasosztály vezetője
1011  10|              hevesen vitázva közeledtek, s amint az üteghez értek,
1012  10|            távolságra állottak szemközt, s nem ritkán úgy történt,
1013  10|            ellenséget nézték barátjuknak s csatlakoztak hozzá.~A nyargoncok
1014  10|               helyeket, ahová küldettek, s azután meg nem találtak
1015  10|               kénytelen volt megfordulni s átengedni a véresen vitatott
1016  10|         másfélszáz évvel egy őse elesett s ütközetet veszte nemzetéért
1017  10|             elveszni, leszállni a sírba, s háromszor föltámasztá újra
1018  10|               háromszor föltámasztá újra s megnövelé világrendítő erőre?…~
1019  10|             náladnál hatalmasabb erőtől, s kénytelen voltál odaengedni
1020  10|             elfoglalt eget?…~Vagy alszol s százados álmodat nem zavarhatja
1021  10|                   hogy teremtéd e népet, s akarod, hogy meghaljon az,
1022  11|                  kedves, szép ködalakot, s lassan, észrevétlenül merül
1023  11|              folyam, itt-ott fa és bokor s egyes fehér tanya. Az egész
1024  11|                szellő szétleheli alakod, s csillagod messze megy ragyogni
1025  11|                áldva volt, akire néztél, s bűnbocsátó erő volt ajkaidra
1026  11|   féleszméletlenül vették le szekeréből, s midőn lefektették, kitört
1027  11|           visszaerőltetve őt vánkosaira, s kényszeríté, hogy ha aludni
1028  11|                  ne hagyja el fekhelyét, s ne gondolkozzék haditerveiről.~
1029  11|          holdvilágba, az erdős hegyekre, s amint tekintetével a horizontra
1030  11|        mosolyogva engedett a kérelemnek, s viszont kérte, hogy ki ne
1031  11|            paripákkal áldoztak Hadúrnak, s hosszú, véres csata után
1032  11|                idővel és a zivatarokkal, s ha éjféleken a haragos vihar
1033  11|                  is apái istenét imádta, s míg a vad harcfiak fenn
1034  11|            sokáig fogja tarthatni magát, s kedvező alkalommal kironthat
1035  11|              alkalommal kironthat ismét, s újra kezdheti a harcot oltáraért,
1036  11|           elveszne a kettős harc között, s egy napon kezébe adva magát
1037  11|               mely soha befonva nem volt s térdein alul ért, egészen
1038  11|             olvasá, kiket ő adott kézbe, s kiket miatta lefejeztek.~
1039  11|               álmában, felugrott ágyából s amint futna kifelé, a bástya
1040  11|           éjszakán végignéz a láthatáron s lát messzünnen libegő fehér
1041  11|                az ott, suttogja magában, s jó jelnek tekinti, és azután
1042  11|         megköszönte a hölgy szívességét, s nyugtalan lelke nem hagyva
1043  11|               azonnal az egész seregnek, s lázban, kimerülten kocsijába
1044  11|               tovament, visszatekintett, s még akkor is látta háta
1045  11|          szótlanul, ott ült egész éjjel, s csak akkor tűnt el előle,
1046  12|           nagyrészének alig volt ruhája, s a kellemetlen téli idő nem
1047  12|           mindannyiszor: „előre, előre!”~S ki maradt volna el, ki lett
1048  12|               útban feldűlt egy szekere, s a túlnan maradt ágyúk mind
1049  12|                ellenség, hátul ellenség, s csak négy ágyúja maradt
1050  12|               itt, hol amott ostromolva, s aközben vonult a sereg előre,
1051  12|            Jőnek-e, merre vezetni fogom?~S ki ne ment volna vele, midőn
1052  12|          terítteté le lőporos szekereit, s azzal nyargalt előre, utána
1053  12|                előre!” hangzék kiáltása, s ki ne követte volna őt,
1054  12|           csapatjait elrendezve a hídon, s amint az ostromtűzben egy
1055  12|               tagot, folyvást lovon ülve s ágyúit vezényelve. Az orvos
1056  12|                 de el nem futott egy is, s akinek ellőtték kezét vagy
1057  12|            ellenséget, bevette a várost, s amidőn bevette, első dolga
1058  12|                  nők és gyermekek ellen.~S ki ne nyújtotta volna kezét
1059  12|                 egy arany rendkeresztet, s az országgyűlés színe előtt
1060  12|         meghajlott annak csonka kezéhez, s ősz, aggott katona létére
1061  12|              keblére a vén, ősz katonát, s midőn az érzékeny ölelés
1062  12|                  egy álló hétig készült, s utoljára is úgy mondta el,
1063  12|                 hogy magyarul nem tudok, s egy szót sem érthettem belőle;
1064  12|             papirosra elmondott szavait, s úgy mutatá be a tábornoknak.~
1065  12|             tábornoknak.~Végigolvasá az, s elégülten bicegett hozzá
1066  12|                  mint tulajdon nemzetét.~S azután örömmel hagyta magának
1067  13|                  puskaporgyártásról nem, s ha valahol zajosabb tisztújítás
1068  13|             fogja látogatni az országot, s azok lesznek a legszerencsésebbek,
1069  13|                Vácon kénytetett tölteni, s ott néhány ismerői annyira
1070  13|            sohasem nyitotta fel egészen, s ajkai és kezei szüntelen
1071  13|         mágneskúrát a szenvedő leánynak, s már hatodik hete volt, hogy
1072  13|                  végig annak fehér arcán s reszketése megszűnt.~Azután
1073  13|                sebesebben, megszaggatva, s eközben szemeit feszülten
1074  13|                vett rajta, le-lecsukódva s újra kerekre felnyílva.
1075  13|       hátrahanyatlott karszéke vánkosára s elaludt.~Az orvos ekkor
1076  13|            gondolatra. – A csatamezőn.~– S milyen sors vár reá ott? –
1077  13|             pénzsajtó elment Debrecenbe, s Perczelre volt bízva, hogy
1078  13|              odáig.~Ezt meg is cselekvé, s miután Karcagról írt nekik
1079  13|                ablakjukba, egyet gondolt s visszafordult felkeresni
1080  13|              eltűnni az ákászfák között, s sarkantyúba kapta lovát,
1081  13|            lovagol mellé, cívilkaputban, s minden bemutatás nélkül
1082  13|           megrántja a tábornok mentéjét, s megszólítja franciául:~–
1083  13|          nyakáról az alkalmatlan embert, s azzal kirántá kardját és
1084  13|                belefordította az árokba, s most azután ordított a kára
1085  13|               gyors mozdulatok kellenek, s gyalogságunk már ki van
1086  13|       gyalogságot és két osztály lovast, s várjon itt addig lesben,
1087  13|             Tegye ön – monda a tábornok, s várta, hogy mit fog a kis
1088  13|        felhágatta a huszárok kengyelébe, s maga a legpontosabb vezénylettel
1089  13|                   mint Kolumbusz tojása, s mégsem jött rá azelőtt senki.~
1090  13|            odaért gyalogság sortüzelése, s nemsokára lehete látni,
1091  14|            pihegő keblére, piros ajkaira s fekete hajára jó volt nem
1092  14|                 és töltötte a poharakat, s ha megzendült a vad davoria,
1093  14|            táncolt, mindenik megcsókolá, s aztán még részegebb lett
1094  14|                 nemzetiségért küzdőknek, s míg a férfiak éltüket veték
1095  14|            áldozatot vittek az oltárhoz, s mint egykor a hit első proselytái,
1096  14|           gyalázatot tarták dicsőségnek, s büszkék voltak reá!~Anisia
1097  14|                 poharaikat, ha vigadtak, s méla éjszakákon körüle gyülekeztek,
1098  14|                Felpattant ekkor az ajtó, s rajta alacsony, ragyásképű
1099  14|         kiáltának a szerbek őt meglátva, s szögletbe támasztott fegyvereik
1100  14|                  Ismerjetek rám! – szóla s fövegét levevé.~– Ah, te
1101  14|                Bátyám! – sikoltá Anisia, s a megismert nyakába rohant,
1102  14|                megismert nyakába rohant, s azt magához szorítva, összevissza
1103  14|                vetkezve átázott ruháiból s a tűzhöz közeledve –, adjatok
1104  14|            legnehezebb lovasroham ellen. s visszaverik azt szuronyaik
1105  14|              éjszakát. Én kémjök vagyok, s nem is gyanítják, hogy őket
1106  14|            templomokba. Én visszamegyek, s azt mondom nekik, hogy ellent
1107  14|            valánk, ő odajött őrtüzünkhöz s pálinkázott velünk. Egy
1108  14|                mint én ugyanannyi lőrét, s meg sem köhenté torkát utána.
1109  14|                elandalodom, fütyörészni, s éppen akkor az egyszer bajomra
1110  14|                hirtelen magamhoz jöttem, s mintha nem tudnám, hogy
1111  14|                vér, miben lemoshatjátok. S ha elalszanak ölükben, szedjék
1112  14|                 szedjék el fegyvereiket, s adjanak hírt jeladással
1113  14|          szemöIdeit összevonta homlokán, s vadul villogó szemekkel
1114  14|              arcotokon, mint az enyimen? S marad hely a szégyen számára
1115  14|              ölelés rá nézve halál lesz. S ha nem lehet élni a gyalázat
1116  14|                  Bátyja odalépett hozzá, s megfogta kezét.~– Anisia!
1117  14|                   elveszed fegyvereiket, s el hagyod őket alunni… Esküdjél
1118  14|                  valami szelídebb érzés, s megszánja őt, és te is nő
1119  14|              férje gyilkát piros övéből, s a megbántott büszkeség lángjával
1120  14|               hangok ébren nem találnak, s ha meghallja azt, és ellensége
1121  14|                 kirohantok a templomból, s mindenik megy a maga házához,
1122  14|            mindenik megy a maga házához, s legyilkolja, akit ott talál.~
1123  14|           felvevé kiszárított öltönyeit, s ez ónas esős éjszakában
1124  14|              valahára födél alá juthatni s annyi nélkülözés után megízlelhetni
1125  14|          nyújtának nekik ételt és italt, s ha a katona szeme egyebet
1126  14|       honvédhadnagy, széles nagy vállain s karcsú derekán feszesen
1127  14|              reszketett, mint a délibáb, s elfehéredve susogá:~– Te
1128  14|                  Az országé és a tiéd. – S azzal átölelte a leányt
1129  14|              szerelmes ifjú nem bocsátá, s a múlt üdv emléke jogot
1130  14|               gyötörte kétségbeejtő Iáz, s míg kedvese özönlő csókjai
1131  14|                 az utcákon házról házra, s eszébe juttatva a szerb
1132  14|                  földet tömnek a puskába s a lovakat lenyergelik. Tán
1133  14|               által az őt ölelve tartót, s az még szorosabban fűzé
1134  14|               ruhája alól rejtett tőrét, s azon gondolkodott, hogy
1135  14|               kedvesét felrázva álmából, s félőrülten térdre esik,
1136  14|               sipkája.~Csókról álmodott, s kardzörgésre ébredt.~– Fuss
1137  14|                  támadók fegyverei közé, s a legdühösebbet köztük,
1138  14|           hitvány esküszegő! – kiált az, s a leányt eltaszítja magától,
1139  14|              hozzájutni – monda a leány, s amint ott térdepelt, védve
1140  14|               nem áll utatokban semmi! – s kardját markolatig döfte
1141  14|        markolatig döfte a leány keblébe, s azután megforgatta azt feje
1142  14|              dühével ronta ellenei közé, s már kettő feküdt halva lábainál,
1143  14|         közrevették, szuronyt szegeztek, s egy perc múlva nem volt
1144  14|            legénység felkapta fegyverét, s pőrén, amint aludt, rohant
1145  14|                 utcákon szuronyszegezve, s minden lépten szaporodva
1146  14|                is pőre volt nagyrészint, s valamennyi akkor vette észre,
1147  14|                 vagy?~– Azt – felelé az, s kezét szívére szorítá.~–
1148  14|                  meg – szólt az ezredes, s feltűzé az ifjú szíve fölé
1149  15|                  minden ember a háborút, s különösen itt Pesten nagyon
1150  15|              hogy miért hallgat a másik, s eközben vizsgáló szemeit
1151  15|               volt nemes Pest városánál, s mindamellett Metternich
1152  15|                  mint ágyúztak az utcán, s nem találtam benne semmi
1153  15|             serre már hátravitte a feje, s alig bírta mozgatni a nyelvét.~–
1154  15|                 kiálta felemelve poharát s várva, hogy a szegkovács
1155  15|                nem soká váratott magára, s amennyire tántorgó nyelve
1156  15|                  egész fejét megvakarta, s utoljára is az sült ki belőle,
1157  15|        puskaporos összeesküvés fővezére. S ezzel – se tette, se vette –
1158  15|              fogá a jámbor szegkovácsot, s brevi manu beescortírozta
1159  15|                valami szobába bevezette, s egy kövér veres úr előtt
1160  15|           anélkül, hogy egy szót szólna, s végtére elég istentelen
1161  15|              garantírozott nyilvánosság? s több efféle.~– Hjaj uram,
1162  15|                  gallérjánál, uti supra, s vitte az illető hűs helyre,
1163  15|           többször tisztelt gallérjának, s mielőtt az magához jöhetett
1164  15|                 leszidta tetőtül talpig, s tudtára adta, hogy ha azt
1165  15|               mondani? gyere csak odább!~S vitte harmadszor is a szűk
1166  15|          elmondatta magának a vivátokat, s ígérte, hogy meg fogja tanulni,
1167  15|                  hogy meg fogja tanulni, s hagyta magát egész rezignációval
1168  15|              megfogta János mester kezét s elérzékenyültében könnyeket
1169  15|                 a kezeit alázatossággal, s kívánom neki tiszta szívemből,
1170  15|             János mester a szegkovácsot, s nagy ideig tartott, míg
1171  15|                  mester elmondá a vádat, s igen nagy volt a megbotránykozása,
1172  15|                  defilírozott el előtte, s csak pantomimikájával adta