1-500 | 501-915
Rész
1 1| sírba. És imádj istent: hogy engedjen meghalnod, és ne
2 1| vagy azon tanácskoznak, hogy milyen árkot húzzanak nemes
3 1| országgyűlésen, olyan szépet, hogy senki sem érti, kisujjában
4 1| azt is, ami történni fog. Hogy fér ennyi tudomány egy emberbe?
5 1| ülte el. Mondanom sem kell, hogy mind a hat rettenetesen
6 1| Nem voltam róla bizonyos, hogy nem harap-e meg, s már szinte
7 1| szorongatva erősen allegált, hogy itt nem szabad hallgatózni.~
8 1| ráncról arcán gyanítám, hogy kacag. Amiről később feketére
9 1| generális. Képéből kilátszott, hogy ez az ember maga megenne
10 1| percben észrevehető volt, hogy lengyel.~Az asztalszegleten
11 1| sohasem bírtam megtudni, hogy gyermek-e vagy vén ember,
12 1| egyesült arcán. Úgy látszék, hogy ő nyert legtöbbet.~– Haha! –
13 1| aranyat! Mindezt oly élesen, hogy a fülem csengett bele.~Erre
14 1| láttuk beterítve, megérdemli, hogy az ember jókedvű legyen
15 1| bajod az öreg kóficcal, hogy elkártyáztad a pénzt, amin
16 1| tevé.~– Azt mondom majd, hogy elvesztettem a csatában.~–
17 1| mulatságosnak találták, hogy egy generálisuk az első
18 1| individuum, mely utóbbi, hogy társával egyenlő lehessen,
19 1| szupremáciáját éreztető tónon –, hogy minő bankjegyekben. Osztrák
20 1| karzatnak tudtára akarja adni, hogy valamire pisszegni kell,
21 1| viccet.~– Mit tudhatom én, hogy mi történik itt közöttetek,
22 1| jó, csak az rossz benne, hogy velem történt – kezdé a
23 1| pecsétőr mondását. – Jól tudod, hogy én két hivatalt viselek,
24 1| nyájasan kért engedelmet, hogy most nincs nála pénz, hanem
25 1| históriáját.~– Az a furcsa, hogy diákkoromban a professzorom
26 1| professzorom mindig azért szidott, hogy simplex vagyok, most meg
27 1| most meg azzal vegzálnak, hogy dupla vagyok.~A játék ezalatt
28 1| az egész lump kompániát: hogy minek jöttek ide az ő idejét
29 1| már csak az volt hátra, hogy a csizmáit is lehúzza, felugrott,
30 1| Legalábbis azt hitték, hogy valaki egy puskaporos minát
31 1| ágyúzást.~– Akarom tudni, hogy ki járt itt.~– Megvesztél,
32 1| forintért.~– De én akarom tudni, hogy engemet ki lopott meg. Az
33 1| vannak. Én akarom tudni, hogy kitől őrizkedjem.~De már
34 1| szedte-vette! Köszönje meg az úr, hogy lealázzuk magunkat a társaságába,
35 1| magunkat a társaságába, nem hogy még itt bennünket dehonesztáljon,
36 1| cigánypecsenyéje van! Azért, hogy én a státus pénzét elkártyázom,
37 1| mert ha azt nem nézném, hogy Debrecenben vagyunk, ahelyett,
38 1| Debrecenben vagyunk, ahelyett, hogy mi megyünk el innét, az
39 1| arról meg lehet győződve, hogy én öntől nem lopok.~– Jól
40 1| velök?~– Mondd meg nekik, hogy ha eluntak állni, hát leülhetnek!~
41 1| világon minden attól függne, hogy ő meg ne állapodjék, a pecsétőr
42 1| Seregeinkről azt sem tudjuk, hogy hol vannak. Az osztrák hadcsapatok
43 1| menni, szeretném tudni, hogy ki kéri tőlem számon.~–
44 1| rakottak drágakövekkel, hogy izzani látszának a gyertyák
45 1| összeszerze.~– Ah! Mi kár, hogy mindezt el nem vihetjük!~–
46 1| ápolják, mondják neki, hogy a csata elveszett, s ő letépi
47 1| kézzel seregét megesketi, hogy nem fog elfutni a csatatérről,
48 1| tollal toldták ki fejüket, hogy kilátszassanak a tömeg közül,
49 1| kalapot kellett hordani, hogy tudhassa mindenki, miként
50 1| vértől.~Meg lehete tudni, hogy mikor lesz csata. Aznap
51 1| azon a roppant tátoson, hogy az ember semmit sem kívánt
52 1| egyszerre egyebet, mint hogy bárcsak tevén látná őt ekképpen
53 1| nem mert hátranézni, félt, hogy leesik.~– Az egész világ
54 1| csinálj púpos hátat.~– Brrrr! Hogy telefecskendett sárral ez
55 1| hohó ne. Ki hitte volna, hogy még sarat is lássunk Debrecenben.
56 1| ritkaság volna, hanem azért, hogy mi itt értük a sáros hónapokat.~–
57 1| igaz. És milyen jó volt, hogy akkor el nem mentünk. Rögtön
58 1| sessione mondtam meg nekik, hogy mindnyáját le fogom guillotinoztatni,
59 1| kérdezte tőlem gúnyosan, hogy kiket? Mindazokat, akik
60 1| én bizonyos vagyok róla, hogy azóta nem tud nyugodtan
61 1| aludni.~– Csak az a baj, hogy Debrecenben vagyunk.~– Az
62 1| vagyunk.~– Az bizonyos, hogy nagy baj. Ez a nép oly flegmatikus,
63 1| flegmatikus, oly rettenetes józan, hogy éppen semmi crawallt sem
64 1| klubnak meg van hagyva, hogy dolgozzék erősen. Nyárynak
65 1| ér semmit, mert meglehet, hogy Hetvenit és a macsakazenéző
66 1| nem merik tenni.~– Lehet, hogy nem merik, de akarják. Ezek
67 1| csak az alkalmat lesik, hogy elejthessenek. Félnek tőled,
68 1| Ezek sohasem azt nézik, hogy mi hasznos, hanem azt, hogy
69 1| hogy mi hasznos, hanem azt, hogy mi illendő. Jó professzorok
70 1| Ijesszen rá erősen, most tudom, hogy egy fillérje sincs. Sikerülni
71 1| Laci véletlenül fölfedezte, hogy valaki a szekrényéből pénzt
72 1| mondta.~– Laci azt hiszi, hogy ezt a pénzt ön vitte el.~–
73 1| Asszonyom!~– Nekem azt mondta, hogy ön vitte el.~– Asszonyom,
74 1| valaha ismert, tudhatja hogy én szerencsétlen vagyok,
75 1| soha. Esküszöm az istenre, hogy nem láttam a miniszter pénzét.~–
76 1| és Lacinak ez elég arra, hogy önt befogassa.~– Engemet?
77 1| mint másutt. A minap, azaz hogy jó minap, azelőtt mintegy
78 1| csukatta be, csak azért, hogy őtet miniszternek nem titulálta,
79 1| szörnyűség.,~– Nem tagadom, hogy az. Én önt sajnálom, önnek
80 1| színt adnók a dolognak; hogy ön csak tréfás bizalomból
81 1| Ön írást adhatna magáról, hogy a pénzt Laci fiókjából elvéve,
82 1| arról biztosíthatom önt, hogy ha holnap reggelig vagy
83 1| lesz írást adni magáról, hogy az ön pénzét elvitte.~–
84 1| irattal, nagy zajt ütök, hogy az én emberem megszökött
85 1| hidegen. – Ön rám gyanakszik, hogy kétszáz forintját elvivém,
86 1| forintját elvivém, s fenyeget, hogy megbecstelenít, ha vissza
87 1| számolnom kell. Én tudom, hogy te azt most vissza nem adhatod…~–
88 1| igen jól látszik tudni, hogy a szegényt mindenkinek és
89 1| akarlak én megenni. Elhiheted, hogy iratoddal én vissza nem
90 1| írnod.~A lengyel, anélkül, hogy a miniszter szavait feleletre
91 1| meg. Nem csaltam-e meg.~– Hogy jutottál hozzá? – dadogá
92 1| s ő adott, mert tudta, hogy lengyel vagyok, s a lengyel
93 1| megadnod, csupán elismerned, hogy elvivéd.~– De nem vittem
94 1| venni?! Vagy azt várja, hogy az arcához vágjam? – ordíta
95 1| visszahökkenve.~– Ez azt jelenti, hogy ilyenkor becsületes ember
96 1| kezdett tenni ökleivel, hogy Laci jónak látta a csengettyű
97 1| elfogathat ön, de tudja meg, hogy Dembinszkinek elmondtam,
98 1| csapkodva be maga után, hogy a ház rengett bele.~– Tervünk
99 1| gyanúja is megölő.~– Ki hinné, hogy ezek a lengyelek mind olyan
100 1| ön ellen a követ. Félő, hogy az árverés által gyanút
101 1| kurta plakátok hirdeték, hogy a rendőrség szállásán a
102 1| országgyűlést, reménylve, hogy ott fel fog világosíttatni
103 1| bizottmánytól. Elmondák, hogy ez árverés törvénytelen.
104 1| rátehetné kezét.~Elmondák, hogy ez árverés oktalan. Aranyat
105 1| a kormánynak.~Elmondák, hogy ez árverés rendetlen. Ez
106 1| pénzügyminisztériuméhoz.~Elmondák, hogy ez árverés nemtelen. Máskor
107 1| beszéltek, látszott rajtuk, hogy érzik, miként fejükkel játszanak,
108 1| fejükkel játszanak, de az is, hogy végtére le akarják onnan
109 1| elkezde dikciózni.~Elmondá, hogy ő a kormányzónak legbenső
110 1| kormányzónak legbenső barátja, és hogy ő a respublikát a legtökéletesebb
111 1| alkotmányformának tartja, s hogy ő mennyit küzdött már a
112 1| mennyit fog még érte küzdeni, hogy ő Debrecen várost mennyire
113 1| egykor körülsáncoltatni. Hogy ő a fiatalságnak mekkora
114 1| fiatalságnak mekkora barátja, hogy a haza üdvét egyedül azoktól
115 1| üdvét egyedül azoktól várja. Hogy a rácok milyen kegyetlen
116 1| ellenségei a magyarnak, és hogy Perczel hogy fogja őket
117 1| magyarnak, és hogy Perczel hogy fogja őket megenni. Hogy
118 1| hogy fogja őket megenni. Hogy ő az országgyűlésnek milyen
119 1| szüntelen azon törekednek, hogy a hazát elárulják, hogy
120 1| hogy a hazát elárulják, hogy bármi áron kibéküljenek,
121 1| bármi áron kibéküljenek, hogy a hadsereget eladják, hogy
122 1| hogy a hadsereget eladják, hogy Debrecenből elszökjenek,
123 1| Debrecenből elszökjenek, hogy Olmützbe levelezzenek, és
124 1| legbenső barátja elannyira, hogy aki őt megbántja, az a kormányzót
125 1| természetesen következik, hogy akik az ő ellenségei, azok
126 1| szerencséseknek tarthaták magukat, hogy a második emeletről az ablakon
127 1| ezúttal megtanulhattuk, hogy az arany és ezüst bizonyos
128 1| voltam arra a gondolatra, hogy vasasnémetek rohanták meg
129 1| jelenté a haragos úrnak, hogy egyszeribe készen lesz egy
130 1| Bátran.~A kocsmáros nézte, hogy maga van-e az ember, vagy
131 1| véghetetlen sokat tartva arra, hogy kardjával mentül nagyobb
132 1| ember oly impertinens volt, hogy lehetetlen volt bele nem
133 1| akkora vörös toll lógott le, hogy az ajtót sohasem csukhatta
134 1| csukhatta be maga után, anélkül, hogy azt oda ne csukta volna.
135 1| mongol ábrázathoz.~Mondom, hogy bele kellett kötnöm.~– Ugyan
136 1| akarta volna tudtomra adni, hogy e titkot fegyveres kézzel
137 1| az a jó tulajdonsága van, hogy az ember nem részegszik
138 1| megszorította kezemet s kérdezé, hogy tudom-e, hogy ő miért megy
139 1| s kérdezé, hogy tudom-e, hogy ő miért megy most Pestre.~–
140 1| Meglehet.~– Tehát tudja meg, hogy én fontos irományokat viszek
141 1| Látom, vigyázzon ön, hogy el ne veszítse.~– Ó, attól
142 1| valamennyit bevetem a kályhába, hogy ha elfognak, nálam ne kapják.
143 1| No, úgy nem találom ki, hogy kicsoda.~– Haha! hát nem
144 1| azáltal zavartatván meg, hogy a korcsmáros és pincérei
145 1| arcát, szidta a pincéreket, hogy miért olyan lusták, már
146 1| olyan lusták, már egy órája, hogy itt van, még sincs semmi.
147 1| csak azért volt megkezdve, hogy legyen oka a testileg kicsiny
148 1| azért volt hozzám intézve, hogy legyen miért egy gyönyörű
149 1| Már ekkor annyira volt, hogy nem ismert rám.~A kocsmáros
150 1| azt vetettem fel magamban, hogy ha a nagy férfiú ily módon
151 1| ült, még egyszer beizent, hogy hívják ki már azt a részeg
152 1| esküvéssel bizonyíták neki, hogy az a futár ő maga, rezignálta
153 1| Sit tibi terra levis. Azaz hogy a szekerednek.~*~Ezenben
154 1| újságocska szembe mert állani, hogy egyet-mást számon kérjen
155 1| hallatlan volt, mint csudálatos.~Hogy egy kis, sajtóhibákkal teljes
156 1| kapni.~Minden elkövettetett, hogy e botrány megszüntettessék.
157 1| Fenyegettetének a lap kihordói, hogy agyonköveztetnek, de e fenyegetés
158 1| azon kegyes óhajtás lőn, hogy bárcsak itt folyna a Duna,
159 1| bárcsak itt folyna a Duna, hogy azon lap íróit bele lehetne
160 1| instanciát adtak be hozzá, hogy fordíttassa le magyarra,
161 1| azzal vádolta a minisztert, hogy nem bánt tiszta kézzel az
162 1| reggel hat órakor beültek, hogy helyet kapjanak.~Künn a
163 1| piacon nézdelték a helyet, hogy hol fogják felállítani az
164 1| akasztófát, hány foga lesz annak, hogy minden újságíró ráférjen,
165 1| csak az volt még kérdés, hogy vajon akasztatni fognak-e
166 1| szegények és lehúzták fejüket, hogy szemeik ki ne égjenek a
167 1| előadását azzal rekeszté be, hogy a megvizsgált holmiken kétségtelen
168 1| Az ősz férfiú azt hitte, hogy nem fejezte ki magát elég
169 1| azon vette észre magát, hogy egyszerre tízen beszélnek
170 1| kik mindent elkövettek, hogy e tett részeseinek ne látszassanak.~
171 1| furcsákat beszélt összevissza, hogy mindenki elkezdett rá fennhangon
172 1| cívis azt jegyezte meg, hogy a főápolónő a legelső massacrirozott
173 1| Látszott tagadhatatlanul, hogy e jelenés után az országgyűlés
174 1| fedezet.~Hetveni úr meghallá, hogy a magyar kormány a békülni
175 1| a békés falvakra. Tudta, hogy az oláh pórnők arany- és
176 1| leírni.~Elég annyit mondanom, hogy azokat saját békekövetünk
177 1| el vannak terjedve, mint hogy valamit el lehetne belőlük
178 1| agyonköveztetett, anélkül, hogy csak egy puskalövéssel védhette
179 1| applausussal fogadott.~A cikkíró, hogy mindezek általi sértetlenségét
180 1| feszegetni, annyi bizonyos, hogy azok megtörténte után a
181 2| hónap múlt el egymás után, hogy semmi tudósítás nem érkezett
182 2| útban tüzet raktak alá, hogy ismét felolvasszák. Két-három
183 2| falatjaikat, s tüzet raktak neki, hogy melegedjék sok nap és éj
184 2| menyasszonya, Rózsa.~– Sejtettem, hogy eljősz. Sírhatnám volt már
185 2| valamelyiteket csábítani, hogy a másikhoz áttérjen.~– Nem
186 2| találkoznátok…~– Kicsinyben múlt, hogy már meg nem történt. Mikor
187 2| én is másfelé fordultam, hogy kikerüljem. S kerestünk
188 2| könnyét és örömét, mert tudta, hogy az a másiknak rosszul esik.~
189 2| megostromolni, s föltéve, hogy ha ez sikerülendett neki,
190 2| azon kockáztatás mellett, hogy visszaveretés esetére az
191 2| ha egyszer az az ordé, hogy át kell menni, akkor át
192 2| felrúgom a deszkarezidenciádat, hogy az ég alatt maradsz.~A révész
193 2| Indulj! Előre!~Sajátságos, hogy a vén huszár, még az ősz
194 2| Látod, ha szemed van, hogy huszárok vagyunk.~Az őr
195 2| granicsár, úgy látszott, hogy amit ígér, meg is szokta
196 2| fenekében, amint meglátta, hogy ötven-hatvan granicsár ugrál
197 2| levőket s biztatni erősen, hogy el ne menjenek addig, míg
198 2| granicsárok azonban látván, hogy ezt az embert a golyó nem
199 2| a vén huszár. – Mondtam, hogy ne menjünk egyszerre annyian!
200 2| nem volt komp a világon, hogy járták a vizeket? Átúsztatunk,
201 2| Szolnoktul s nem jelentheté meg, hogy azon nap estéjén oda Damjanich
202 2| fel Szolnok felé, anélkül, hogy e mozdulatáról az ottani
203 2| halunk. Ezeren fognak sírni, hogy ezeren örüljenek.~A két
204 2| tábornoknak, miszerint arra, hogy az ember híres hadvezér
205 2| hadvezér legyen, nem elég az, hogy csatákat nyerjen meg, annak
206 2| kibocsátani sat.~Így történt, hogy a bánáti csatatért elhagyva,
207 2| benneteket a föld színéről, s hogy magva szakadjon a rácnak,
208 2| unszolásra elhatározá magában, hogy a legközelebbi csata előtt
209 2| törzstisztje figyelmezteti rá, hogy holnap csata lesz, hát azután
210 2| halljuk azt a szép dikciót!~– Hogy a tatár vigye el! – kiált
211 2| az, amitől én úgy féltem, hogy szökhetném volt a bőrömbül,
212 2| előtte. Mindenki tudta, hogy ma beszédet fog tartani,
213 2| tartani, s azt is tudta, hogy ez tőle éppen akkora áldozat,
214 2| gyaníttatá. Azt akarták láttatni, hogy a hely csak igen gyéren
215 2| erőtelenül van védve, úgy, hogy alig volt érthető, miért
216 2| készületlenül, mindamellett, hogy váratlanul jött, az ez oldalróli
217 2| a pályafő ágyútelepeire, hogy ne lássák azoknak emésztő
218 2| társaik éljenordítása hirdeti, hogy az ágyúkat elérték.~Az ágyúkat
219 2| zászló végre hírül adja, hogy az ellentállás leküzdetett.~
220 2| kend? Aztán ha baj kendnek, hogy az ellenség fején sisak
221 2| Megígértem menyasszonyodnak, hogy ma elviszlek neki.~– Majd,
222 2| vértesnek sisakos fejére, hogy a sisak fejestül jobbra-balra
223 2| annyi ideje sem maradván, hogy ágyúit megmentse s a hidat
224 2| emlékeznék nehéz munkájára, s hogy e nehéz munka embervérontás
225 2| nyögé a haldokló ifjú –, hogy utolsó gondolatom ő volt.
226 2| haldokló ellensége fölött.~– Ó, hogy egyikünknek áldozatul kelle
227 2| elgondolkozék róla magában, miért, hogy a sors mostohább apja egyik
228 3| olvasád soha.~Hallhattad, hogy a múlt héten a branyiszkói
229 3| jövetelük hírére azt hittük, hogy fel fogják gyújtani a várost,
230 3| fogják gyújtani a várost, hogy kirabolnak és megölnek bennünket,
231 3| sőt a mama azt mondta, hogy még annál sokkal rosszabb
232 3| erővel rá akart beszélni, hogy fessem be a képemet korommal,
233 3| fessem be a képemet korommal, hogy utálatos legyek.~Hallottál
234 3| mind azzal törte fejét, hogy hová bújhatna el, s ha híttam,
235 3| rátaláltam, szörnyen megszidott, hogy minek fedezem én fel az
236 3| találnak, s föltettem magamban, hogy akármit kívánnak, mindent
237 3| adok nekik és nem mutatom, hogy félek tőlök.~S azután vártam
238 3| vártam egész rezignációval, hogy mikor fog már a népség szaladni
239 3| szabad.~De ne képzeld, hogy ezért puskaaggyal ütötték
240 3| az ajtó.~Én azt vártam, hogy legalább hat hórihorgas
241 3| náluk, sőt úgy találtam, hogy az egyik igen is jóképű
242 3| dolguk volt engedelmet kérni, hogy alkalmatlankodnak, mire
243 3| mire én olyasmit hebegtem, hogy ezt nem tartom alkalmatlanságnak,
244 3| zavarba hozott, úgy hiszem, hogy igen el kellett pirulnom,
245 3| pirulnom, ha ezt észrevette, hogy azt a két mázsa szalonnát
246 3| szolgálatot, s csupán azt kérve, hogy mutassak ki számukra valahol
247 3| megelőzéssel, s én látva, hogy nyugalomra van szükségük,
248 3| ijedtemben nem tudtam kitalálni, hogy kié.~– Rablók, gyilkosok!
249 3| képzelheted magadat, gondolhatod, hogy én bizony nem futottam segítségére
250 3| Sokára bírtam kitudni tőle, hogy hol volt és mi történt vele.
251 3| gondolhatod hozzá a többit, hogy mikor az a honvédtiszt nagy
252 3| megnyugtatni és elhitetni vele, hogy azok a katonák éppen nem
253 3| annyira vittem a dolgot, hogy ő megígérte, miszerint nem
254 3| megmagyarázom a tiszteknek, hogy a mamának rheumatismusai
255 3| a szobát, s az, anélkül, hogy legkisebbet gondolkozott
256 3| gondolkozott volna rajta, hogy illik-e az embert fölkelteni,
257 3| megijedtem, azt hittem, hogy a tisztek mindjárt összefaragják
258 3| Különös ez a katonanép! Hogy tud engedelmeskedni minden
259 3| ha valamit parancsolnak, hogy miért parancsolták.~Fél
260 3| örömmel adák tudtunkra, hogy ma este a tisztikar táncvigalmat
261 3| táncvigalmat fog rögtönözni, és hogy oda mi is hivatalosak vagyunk,
262 3| keringő nem lesz.~Természetes, hogy rögtön megígértem nekik
263 3| derekáig. Úgy látszott, hogy ők sem kevésbé örültek neki,
264 3| készakarva!~Én azt hittem, hogy szokás szerint, mint máskor,
265 3| hektikától félt, s azt hittem, hogy nagyon meg fogom nyugtatni,
266 3| ezek most bált, azért tán, hogy táncoljanak? Szépen azért,
267 3| komplott a magyaroktól, hogy a város leányzóit így mind
268 3| nevezett, s azt mondta, hogy nem is azért visznek el
269 3| visznek el majd bennünket, hogy feleségeik legyünk.~Akkor
270 3| Akkor hát én nem tudom, hogy mire kellenénk még egyébre
271 3| egyébre a férfiaknak, mint hogy feleségül vegyenek.~– Hiszen
272 3| Csak most vettem még észre, hogy ezek a színek milyen jól
273 3| annyi komplimentet mondott, hogy győznék rá emlékezni.~Ő
274 3| rendezgetett rajtam valamit, hogy ha elrabolnak, legalább
275 3| letenni arról a reménységről, hogy hátha a többiek csakugyan
276 3| megelőzők; az ember alig hinné, hogy ezek annyi vért ki tudtak
277 3| öntve lett volna rá.~És hogy táncolt! milyen tűzzel járta
278 3| fognak tenni, úgy nem tudom, hogy marad-e előttük vár bevétetlen.~
279 3| odaült mellém.~Nem tudom, hogy szóltam-e neki valamit,
280 3| neki valamit, de azt igen, hogy úgy érzettem magamat, mint
281 3| fogja kegyed felejteni, hogy nekem ígérkezett – kötődék
282 3| találtam volna neki felelni, hogy elébb elfelejtem azt, hogy
283 3| hogy elébb elfelejtem azt, hogy a világon vagyok. Azonban
284 3| hangon válaszolék neki, hogy nem fogom elfelejteni.~–
285 3| nyílt ki félig, s anélkül, hogy a hatást akarnám észrevenni,
286 3| mégsem tudnak elfáradni, hogy az én quadrille-omra jöhetne
287 3| szereztem magamnak azáltal, hogy az ottlevő zászlóalj parancsnokával,
288 3| De legjelesebb benne az, hogy szörnyű nagyot hall.~Igen,
289 3| egymással.~Hanem azt mondják, hogy igen vitéz katona.~Alakja
290 3| töltve, én panaszkodtam, hogy milyen rossz cukrász van
291 3| mimikámból azt következtethetve, hogy valaki rettenetesen megbánthatott
292 3| semmivel sem kevesebbet, mint hogy ő azt tarkótul talpig ketté
293 3| ha csak azt nem hiszem, hogy ennek a háborúban élő embernek
294 3| összefecskendve, s jelenté, hogy az ellenség megtámadta az
295 3| őrnagy parancsot adott, hogy senki se távozzék el visszajötte
296 3| miután megeshető volt, hogy valahol a két sereg utcai
297 3| ebből azt következtették, hogy a magyarok győztek.~Igazuk
298 3| csinált előttem, s nem várva, hogy én beszéljek hozzá, monda:~–
299 3| élvezetben részesülhetni, hogy kegyeddel az ígért kontratáncot
300 4| voltunk, s akkor mondjuk rá, hogy ez mind mese, mert különben
301 4| nem fogja-e megmondani, hogy mindez nem álom, hanem egy
302 4| te dicsekedni fogsz vele, hogy leányod feltámadott.~És
303 4| megválnak hitveseiktől, hogy utánam jőjenek, és a székely
304 4| holt ágya mellett, várta, hogy visszajő, várta, hogy fölébred,
305 4| várta, hogy visszajő, várta, hogy fölébred, hogy majd elmosolyodik
306 4| visszajő, várta, hogy fölébred, hogy majd elmosolyodik s szemeit
307 4| mondta volna neki valami, hogy nyissa föl e könyvet, és
308 4| Másnap híre futamodott, hogy az oláhok roppant csapatokban
309 4| küzdenie, nem kérdezte, hogy győzni fog-e, még azt sem,
310 4| győzni fog-e, még azt sem, hogy mivel fog küzdeni fegyveres
311 4| ellenében. De azt tudta, hogy víni fog, és ha veszt, elvész
312 4| is csak azért menjen be, hogy kösse fel kardját, üljön
313 4| visszanéztem, azt hittem, hogy tán el tudom hagyni, de
314 4| házokra rontottak, látva, hogy nem menekülhet, kést vert
315 4| befogadni ismerőseink, féltek, hogy üldözőink rajtok állnak
316 4| kötni, midőn eszébe jutott, hogy tán ez utolsó útja lesz
317 4| előkereste a szent könyvet, hogy beszéljen Istennel, mielőtt
318 4| szót, oly igazán gondolá, hogy miért kellett neki megőszülnie.~
319 4| leszek, és ez jelensége, hogy én küldöttelek tégedet.”~
320 4| reszketve tárta szét karjait, hogy leányát keblére ölelje,
321 4| utat, mely oly keskeny, hogy csak ember ember ellen küzdhet
322 4| lőszerei bőségét bizonyítja az, hogy szüntelen puskáznak, vagy
323 4| innenső part bokrai közé, hogy a tüzéreket puskázzák le
324 4| ijesztő ordítás jelenti, hogy kezdődik a csata. A támadók
325 4| nem rontottak el, remélve, hogy üldözöttekből tán ők válhatnak
326 4| karjával eltakarta szemeit, hogy ne lásson, s előre szegzett
327 4| alacsonyabb részeit keresve, hogy ott ismét felkapaszkodhassanak.~
328 4| küzdő székelyek látták, hogy nemsokára körül lesznek
329 4| kartácstüzeléssel fogadák, hogy kénytelenek voltak visszafordulni.~
330 4| Sepsiszentgyörgyre.~És lőn, hogy a Székelyföldnek minden
331 4| mátkáikat, el szende nőiket, hogy járjanak Áron apó leánya,
332 4| közelében, bizonyosan hitte, hogy idvezül.~A kis szürke vezér
333 5| tisztjei figyelmeztették, hogy csákója keresztül van lőve.~
334 5| az őrállótiszt, jelentve, hogy egy hölgy akar vele rögtön
335 5| ruhástul aludt mindig, s inte, hogy bejöhet, aki akar.~A bejelentett
336 5| nem sirattam, mert tudom, hogy miért esett el. Holttestét
337 5| pecsételt bizonyságot lőn róla, hogy bátran, vitézül esett el.
338 5| soha. Alig néhány napja, hogy e gyűrűt megláttam egy embernek
339 5| közkatonától.~– Nem. Azt mondá, hogy egy embertől vette el, akit
340 5| megölt.~– Nem mondtad neki, hogy azon ember férjed volt?~–
341 5| csak akarnom kellett volna, hogy szobájába jussak, ott lehettem
342 5| értek. És mégis akarom, hogy meghaljon.~– Ha jó katona,
343 5| rajta.~– De én nem akarom, hogy mint jó katona haljon meg,
344 5| gondolhattad-e azt valaha, hogy én egy egész rám bízott
345 5| szemeit –, nem akartam én, hogy ön keresse azon embert.
346 5| neki okot szerezni arra, hogy ön méltán, törvény szerint
347 5| fölött, s csak azt kimondani, hogy „Istennél a kegyelem.” Azt
348 5| el vannak zárva. Tegnap, hogy a hídtól visszavertek, még
349 5| meg van ágyúkkal rakva, hogy ott sereged felét elvesztheted,
350 5| komolyan mondta e szavakat, hogy a vezér arcáról elmaradt
351 5| föld alatt. Emlékszem rá, hogy mikor kisgyermekkoromban
352 5| levegőre értem, s nem hiszem, hogy ez utat még egyszer meg
353 5| eseményt elmondtam, ahelyett, hogy, mint féltem, megbüntetett
354 5| emlékszem, nagy diadallal mondá hogy ez lesz az a „kurucok útja”,
355 5| melyeknek azon jogaik vannak, hogy a fölöttük levő bányák terméseik
356 5| S e tunnelt, úgy hiszed, hogy kívüled senki sem ismeri?~–
357 5| igen, de azt ki sem tudja, hogy az egész a hegy túlsó oldaláig
358 5| egészen össze van omolva, úgy, hogy külről észre sem lehet venni.
359 5| vezetni?~– Azért jöttem ide, hogy azt tegyem. Nem panaszaimmal
360 5| vezérnek adta át, s inte nekik, hogy menjenek vissza.~A vezér
361 5| akarom – szólt a nő súgva –, hogy e helyet ismerje valaki,
362 5| kelle hengerítenie az útból, hogy kimehessenek rajta, s ott
363 5| Az erdő oly sötét volt, hogy nem lehetett belőle kilátni.~–
364 5| már elfeledte, de én nem, hogy férjem házánál egy embert
365 5| erdőből ki.~– Ne feledje ön, hogy ön húszezer ember vezére,
366 5| hangon kérdé a belépőtől, hogy mit akar.~– Én e ház asszonya
367 5| éppen parancsot kaptam, hogy mihelyt megérkezik az asszony,
368 5| volt s ki nekem főnököm; hogy miért? arra nem felelhetek,
369 5| szekeresnek, ki idáig hozta, hogy vigye a kitűzött helyre,
370 5| granátost, s parancsolá nekik, hogy üljenek szinte a szekérre.~–
371 5| kérdezte tőle a három katona, hogy merre vannak a magyar seregek.~
372 5| senki sem bizonyíthatá be, hogy a nő mint jött ide.~Hermine
373 5| hangon –, megbocsát kegyed, hogy idehozattam, de a kötelesség…~–
374 5| de nem ide. Tudtomra adá, hogy kegyed engemet el akar vitetni,
375 5| akar vitetni, s biztatott, hogy rejtsem el magamat, oly
376 5| tudni. Én azonban észrevéve, hogy az ember igen különös szemekkel
377 5| mi indítá kegyedet arra, hogy mégis eljőjön?~A nő összetette
378 5| szemekben elfeledteték vele, hogy vádlott és bíró állnak egymás
379 5| magát –, beszéljünk arról, hogy mi haragja van önnek reám,
380 5| az emberek azt beszélték, hogy mint kém a magyarok táborában
381 5| azt nem tudják helyesen, hogy ki részére vagyok kém. A
382 5| azon gondolatra jöhetnék, hogy kegyed nem mond mindig igazat;
383 5| erről többet. Mert meglehet, hogy azon szomorú kötelesség
384 5| ünnepelteti velem.~– Én akarom, hogy beszéljünk róla. Kegyednek
385 5| papírba ütve –, ez azt írja, hogy Szélakna felől oly erő áll
386 5| felől oly erő áll ellent, hogy ott seregének felét is elvesztheti,
387 5| őket. Én bizonyosan tudtam, hogy a vezér a hegytetőkön keresztül
388 5| Ki merte volna gyanítani, hogy éppen ő volt az, ki ezt
389 5| világosan meggyőződött róla, hogy a szép asszony nemcsak szíve,
390 5| telt piros ajkait, anélkül, hogy valami édeset ne gondoljon
391 5| alól, mint ha azt állítja, hogy ő a kérdéses asszonysággal
392 5| zavarba jött. Azt hitte, hogy a szigorúság ellen éppen
393 5| vádlottat.~A tiszt állítá, hogy ő három granátos kíséretében
394 5| Ez az úr azt mondja, hogy kegyedet három granátos
395 5| még zúgolódott ellenem, hogy miért ültetem az ön szekerére
396 5| dolog, nem találok rá okot, hogy miért tagadnám el, sőt biztosítom
397 5| el, sőt biztosítom önt, hogy panaszt tennék érte.~– De
398 5| De én parolámra mondom, hogy igaz, amit állítok.~– Ha
399 5| de ha kegyed azt állítja, hogy kísérettel küldött, hívja
400 5| végtelen zavarba jött. Érzé, hogy igaza van, és látta, hogy
401 5| hogy igaza van, és látta, hogy mégis az ellenkezőt fogják
402 5| nem fogja azt állítani, hogy én az ön három granátosát
403 5| Később megesett rajta, hogy el-elfogták, majd a császáriak,
404 5| lehetett rá bebizonyítani, hogy az ellenfélnek is szolgálatokat
405 5| voltak mindkét fél részére.~Hogy e tudósításoknak mégis oly
406 5| okát abban lehet keresni, hogy a forradalmi vezérek csaknem
407 5| mindegyikének az a szokása volt, hogy csata előtti napon az egész
408 5| neki az egész haditervet, hogy vigye meg elleneinek, s
409 5| kezdték ott tartani.~Annak, hogy a kivitel a tervvel nem
410 5| Megengedem, Hermine. Hogy könnyen be lehet jutni a
411 5| azért van az embernek esze, hogy őrizkedjék. Azt tudni fogja
412 5| őrizkedjék. Azt tudni fogja ön, hogy a magyarok engem saját kémjöknek
413 5| sokszor megesett rajtam, hogy feltartóztattak, azonban
414 5| vesztőhelyre vitt volna.~– Hogy történhetett az?~– Látja
415 5| sokszor kérdezte ön tőlem, hogy hány az óra? és soha sem
416 5| jött arra a gondolatra, hogy e kisded arany ékszer nemcsak
417 5| ön – folytatá a hölgy –, hogy saját ügyetlenségünk áruljon
418 5| tartózkodásra: ha azt hiszi, hogy én fogom önt elárulni. Ez
419 5| ezek odakünn megtudnák, hogy ön idebenn mit mível.~–
420 5| csak az volna a különös, hogy főbe lőnének – viszonzá
421 5| éjjel-nappal fáradtam rajta, hogy megölhesselek… most itt
422 5| mindenki megtudja, arcodról, hogy ki vagy, ott az ablakon
423 6| kezeibe.~Az ősz nem sürgette, hogy olvasson tovább, hanem behunyt
424 6| hajjal. Arca oly fehér, hogy szinte világít az éjben,
425 6| éjben, s alakja oly lenge, hogy tán a fuvallat is elvihetné,
426 6| még közelebb simul hozzá, hogy a mutatott irányt megláthassa.
427 6| sietni a város felé.~Majd, hogy észrevette a temető dombjára
428 6| nagyon iparkodott elrejteni, hogy senki meg ne lássa. Mindenki
429 6| felelni akart. Akarta mondani, hogy fegyverét otthagyta ellensége
430 6| Eredj tőlünk. Eltagadd, hogy itt születtél. Élj vagy
431 6| közt és el akarta titkolni, hogy zokog.~Az ifjú még tétovázott,
432 6| még tétovázott, még várta, hogy valaki tán marasztani fogja.
433 6| marasztani fogja. S mikor látta, hogy senki sem szól hozzá, még
434 6| rosszul esik neki hallani, hogy a legutolsó férfi meghalt,
435 6| magadnak máglyát belőle, hogy mikor meghalsz, ne maradjon
436 6| meggyújtod, s ha látod, hogy az ellenség elfoglalta a
437 6| szemeiből olvasni lehete, hogy lelke már repülni készül
438 6| máris szárnyakat viselne.~Hogy átmentek a halottastermen,
439 6| Judit meghagyta a nőknek, hogy ottmaradjanak, míg visszajő;
440 6| Bizonyos akarok róla lenni, hogy a kísértet órájában bátran
441 6| erőteljes arca mutatá, hogy mikor a fiág kihalt, neki
442 6| fennmaradottak vezérének lenni.~Inte, hogy ne sírjanak. Mindenki elhallgatott.~
443 6| az életet. Ha nem tudnám, hogy székely nők közt vagyok,
444 6| pitvarokban, maguk sem tudták, hogy miért.~*~Predialó felől
445 6| harang kondulása jelenté, hogy nem szeretett vendégek jőnek.~–
446 6| magára, senki sem mondaná, hogy nem magyar.~De ez öltözet
447 6| ember felsóhajt s úgy fáj, hogy nem tud vele beszélni, hogy
448 6| hogy nem tud vele beszélni, hogy nem tudja megkérdeni tőle,
449 6| hazamennek, elmondanák otthon, hogy az eltávozott testvérek
450 6| emelt szemmel. Ki hinné, hogy ez ellenség?~A vezető végzett
451 6| évig hagyta élni Isten, hogy vezére, tanácslója legyen
452 6| kapujába, éppen a bejárás elé, hogy aki be akar jőni, elborzadva
453 6| elhalunk, és nem akarjuk, hogy valaki bennünket megsirasson.
454 6| hegyére, azt látszék mutatni, hogy békét, engesztelést hozott
455 6| érzett magában erőt arra, hogy a városba bemenjen, mint
456 6| a cserkesz arra gondolt, hogy neki is van otthon édesanyja,
457 6| Félrefordította fejét, hogy az asszonyok ne lássák a
458 7| többiektől a rácok, tartva tőle, hogy tulajdon népök félreismerésből
459 7| előzményeket, azt hitte, hogy álmodik.~Majd egy némber
460 7| orgiák házába, nem tudva, hogy mit fog tenni, mit fog mondani,
461 7| s arcul vágta a némbert, hogy az a földre bukott előtte.~–
462 7| nézz körül. Veszed-e észre, hogy akik itt vannak, együl egyig
463 7| mikor a kapun bejöttél, hogy mi ünnep van ma; most tudnád,
464 7| ünnep van ma; most tudnád, hogy ez a magyarok kiirtásának
465 7| szabadságodban van választani, hogy minő halállal halj meg.~–
466 7| előttem.~– Én megteszem: hogy sírni fogsz. Tudd meg, hogy
467 7| hogy sírni fogsz. Tudd meg, hogy én vagyok az, ki nődet elcsábítottam,
468 7| rá e szóra.~– Úgy tartom, hogy Linának hítták – folytatá
469 7| azt magad is elismered, hogy igen szép volt?~– Vessz
470 7| adtam a lyánt … Sajnállak, hogy a menyegzőről elkéstél…~–
471 7| halála percét, s örült neki, hogy az már nem messze van.~Alatta
472 7| jöhetett álom. Gondolá, hogy nemsokára úgyis hosszú lesz
473 7| Az éji félsötétben látá, hogy valami fehér alak ereszkedik
474 7| ismerőse volt ott. Azt hivé, hogy egyikhez odaadja leányát,
475 7| kizárták, s kérve kérték, hogy távozzék el minél elébb
476 7| voltak az emberek, féltek, hogy ha a szenttamásiak megtudják,
477 7| gyermekét.~Nem kérdezve tőle, hogy mi fáj, és az sem panaszkodott
478 7| lélekkín miatt.~Az apa érzé, hogy az ölében hordott tetem
479 7| csak akkor vette észre, hogy leánya halva van. Addig
480 7| halva van. Addig azt hivé, hogy csak hallgat, mint hallgatott
481 7| történt hat nappal azután, hogy Szenttamáson minden magyar
482 7| Azután elővette kését: hogy felmesse a fa kérgére a
483 7| annak megölője.~És azzal, hogy még akkor sem leánya volt
484 7| hanem annak megrontója, hogy annak nevét véste fel halottja
485 7| mélyébe, azután megbánta, hogy oly könnyezetlenül hagyta
486 7| ismer, ne tudja meg soha, hogy apja ki volt, tagadd el
487 7| nevemet, soha se tudja meg, hogy az ő szülője volt Rózsa
488 7| Kérdezd meg, kisfiam, apádtól, hogy mikor jön el újra tégedet
489 7| sohasem virrad fel a nap, hogy azt mondhatnám, ez az én
490 7| imádkozni reggel, este, hogy megőrizze a bajtól.~– De
491 7| ne szóljatok senkinek, hogy itt láttatok, áldjon meg
492 7| áldjon meg a… – gondolkozott, hogy kicsoda –, …aki engemet
493 7| a folytonos üldözéstől, hogy mint közönséges gonosztevő
494 7| engem?~– Híredből. Tudom, hogy üldözve vagy, hogy fejedre
495 7| Tudom, hogy üldözve vagy, hogy fejedre jutalom van téve,
496 7| van téve, és azt is tudom, hogy neked kedves nőd és szép
497 7| kis gyermeked van, kiket, hogy esztendőben egyszer megláthass,
498 7| eleget minden törvény előtt: hogy vegye el fejemről büntető
499 7| félelme lenni. Nem ígértem-e, hogy mindenkinek, kit megkárosítottam,
500 7| csak azt engedjék meg, hogy éltem további napjaira emberek
1-500 | 501-915 |