1-500 | 501-915
Rész
501 7| nem öltem embert.~– Kell, hogy ezután ölj. Azzal fogod
502 7| Nem.~– Hiszed-e hát, hogy nem nyugszom meg addig,
503 7| hozok, azon föltét alatt, hogy a rácokra menj minden embereiddel,
504 7| Megteszem. Esküszöm, hogy megteszem. Fölmegyek Budára,
505 7| neki. Annyit mondhatok, hogy ha erővel akarná valaki
506 7| mondaná ki. Ne haragudj érte, hogy őrizkedem. Tizenhét év óta
507 7| pányván húzva maga után, hogy ha az egyik ki talál dőlni
508 7| ment György előtt, anélkül, hogy egy szót szólna hozzá.~Egy
509 7| szegénylegény, intve Györgynek, hogy maradjon kívül, s kis idő
510 7| felnyergelve, s inte Györgynek, hogy üljön fel az egyikre, míg
511 7| szegénylegény, elmondá Györgynek, hogy ezek Rózsa Sándor paripái.
512 7| elnyargal álló nap, anélkül, hogy etetni vagy itatni kellene,
513 7| Csak a vén csikós tudta, hogy merre jár.~Iszonyú távolból
514 7| betyár szájából tudtul adá, hogy ismerősök jőnek.~Az egyik
515 7| Meg van engedve nekünk, hogy jóvátehetjük elmúlt életünk
516 7| életét, s ne örülne annak, hogy azt becsülettel végezheti
517 7| rövid volt: „Esküszünk, hogy hazánkért örömmel ontjuk
518 7| Györgynek – elmondhatod: hogy egyetlen ember vagy, ki
519 7| Mondd meg legalább nevedet, hogy elmondhassam nőmnek és gyermekemnek,
520 7| nőmnek és gyermekemnek, hogy kit foglaljanak imádságaik
521 7| Szenttamásinak hívatom magamat, hogy valahányszor megszólítanak,
522 7| mennyit vesztettem én ott! és hogy azon városnak el kell pusztulni
523 7| Szólítsatok Szenttamásinak engem, hogy valahányszor nevemet hallom
524 7| ilyen betegnek megengedni, hogy hazamehessen, és másnap
525 7| egészséges volt.~Tudva volt, hogy valaki jár nagy titokban
526 7| közkatonák között. Tudta, hogy e körben az árulás nem terem
527 7| járásából, s megismeri, hogy kedvesének bánata van.~Odasimul
528 7| katonákat el akarta csábítani, hogy menjenek haza Magyarországba
529 7| törvényeket.~– Az lehetetlen, hogy te, ki oly nemesen tudsz
530 7| értek, de annyit tudok, hogy a forradalmaknak sohasem
531 7| nem hagyja elfelejteni, hogy kell jönni egy időnek, mely
532 7| millióknak ura, – kért, hogy a többit küldjem el kislányának,
533 7| uraságnál elhagyott. Megígértem, hogy leányát fel fogom keresni.
534 7| sors a lengyel nemzetben, hogy mit várhat egy kis nép a
535 7| ezt hallod. Nem kívánom, hogy magadat feláldozd, sőt,
536 7| mondjanak is a nemzet prófétái, hogy onnan sohasem jönnék többet
537 7| kezébe s háromszor kéri, hogy adjon kegyelmet az elítéltnek.
538 7| hazátok… Imádjátok Istent, hogy halálotok óráján ti is ily
539 7| elé lépni.~Megeshetnék, hogy éppen midőn e szót „szeretem”
540 7| ítélt halálra.~Megeshetnék, hogy midőn az isten embere éppen
541 7| távolból bocsátottak vissza, hogy ezt önnek hírül adjam.~–
542 7| őrök hirtelen jelt adtak, hogy valaki közelít!~A távolban
543 7| reszket kezében, látszik, hogy amit mondani akar, arra
544 7| kapitány! Éppen jókor jöttél, hogy együtt jöhess velünk Magyarhonba.
545 7| sokáig gondolkoznod rajta, hogy magadat elhatározd; lovad
546 7| viszünk el magunkkal. Tudjuk, hogy örömest eljössz, de félsz
547 7| fellegzetes arccal. Arra gondol: hogy örömei tárgyától minden
548 7| ég, ragyog. Arra gondol, hogy bosszúja percéhez minden
549 7| beleordítottak az énekbe, hogy messze hangzott a sík pusztán,
550 7| vizet szomjazom.~– Szólj, hogy néz ki, minő alakja? Ha
551 7| házfödél rászakadt, azt hittem, hogy végképp eltemette; múlt
552 7| végképp eltemette; múlt télen, hogy Szeged előtt táboroztunk,
553 7| fizető nap~Egy év múlt már, hogy Szenttamás kettős tornyán
554 7| családjaikat hagyták el, hogy idejöjjenek háborút látni,
555 7| kezdett a város, György nézte, hogy mikor kap az ő házába a
556 7| gyönyörködött benne. Látta, hogy az ablakból egy női alak
557 8| elpusztulva, vagy tudnám remélni, hogy újra felvirulandsz.~Édes
558 8| ha azt fogjátok hinni, hogy mind e keserű nem megtörtént
559 8| magam is el tudnám hinni, hogy mindez csak képzelet, hogy
560 8| hogy mindez csak képzelet, hogy azon emlékezet, amely előttem
561 8| utósejtelme.~Vajha tudnám hinni, hogy annyi boldogtalanság, annyi
562 8| Bárdy, s mert nem engedheté, hogy ki e nevet viseli, szükséget
563 8| beszélni. A család találgatta, hogy mit mondott és mit szeret
564 8| annyira hasonlók egymáshoz, hogy az ember képes őket szüntelen
565 8| álló fiához. – Ne hidd, hogy harag szól belőlem… félek
566 8| látsz szememben, ne hidd, hogy azok érted jelentek meg
567 8| sírt soha… Mert ha tudnám, hogy az lesz rám nézve a legnagyobb
568 8| nézve a legnagyobb csapás, hogy te elvérzesz, azt mondanám
569 8| neve érette… Ha azt tudnám, hogy te és őrjöngő társaid egy
570 8| Azzal ámítjátok magatokat, hogy újat építetek, midőn lerontjátok
571 8| kísérteni? Ki mondta nektek, hogy mindent elvessetek, ami
572 8| vitéz emberek? Vagy azért, hogy társaid az országgyűléseken
573 8| hallani. S akkor mondd neki, hogy én mégis jogtalanul bánok
574 8| ekéje mellől, megkérdezendő, hogy mi véleménye van törvényhozás,
575 8| rád, de azért meglehet, hogy félreértő haraggal egy éjjel
576 8| az idők ferdesége az oka. Hogy a nép nem érti a magasabb
577 8| tagadom. Sőt hiszem azt, hogy a mozdulatnak sem én, sem
578 8| aratni gyümölcseit, hiszem, hogy azok közül, kiknek neveit
579 8| mégis elmegyek. Van okod rá, hogy sirass, mert nem hozok fejedre
580 8| honszeretetnél, világol lelkemben, s hogy hitem erős, tanúm legyen
581 8| hitem erős, tanúm legyen az, hogy könnyeidet látom, és mégis
582 8| lesújtva, megtörve. – Lehet hogy el fogsz esni, s nem látlak
583 8| nem látlak többet, lehet, hogy visszajősz, s nem fogod
584 8| fekszik. De akkor is tudd meg, hogy sem halálod óráján, sem
585 8| félrefordult s intett fiának, hogy távozzék.~Szótlanul hagyá
586 8| A kardcsörgésre kérdezé, hogy ki jő.~A kis ezüstszőke
587 8| ki e név!~A lyánka érezé, hogy ez neki több, mint rokona,
588 8| mert igen távolról az, s hogy ez érzelem, mi őt róla álmodni
589 8| hozzám s intettek volna, hogy menjek velök. Készen vagyok
590 8| elkényszeredett hangon kéré, hogy ne legyen oda sokáig, mert
591 8| hátrálni.~Azon percben, hogy a ló a hídon túlszökött,
592 8| kitűzött időre, s ahelyett, hogy a hídra visszafordult volna,
593 8| sziklatorok felé.~Nem vette észre, hogy fenn a sziklak tetején emberek
594 8| az ellenség fizetett meg, hogy leorgyilkolj.~A vádlott
595 8| a sikoltozás bizonyítá, hogy az ítélet végrehajtatik.~
596 8| köpenyével letakarta az ifjút, hogy ne lássák, mit visz, s ahogy
597 8| azután, mikor már gondolta, hogy nem láthatják többet, hirtelen
598 8| ezt tettem én is, lehet hogy mi veszünk el, lehet hogy
599 8| hogy mi veszünk el, lehet hogy ti vesztek el, lehet, hogy
600 8| hogy ti vesztek el, lehet, hogy elveszünk mind a ketten;
601 8| mind a ketten; de azért, hogy a fegyvert elássák a földbe,
602 8| érted? Hiszed-e azt, lovag, hogy bár azóta tizennégyszer
603 8| folyt le száz esztendő, hogy Diurbanus vitéz seregeit
604 8| dicsőségnek rémlő hagyományai; hogy itt most is vannak, kik
605 8| városnak, ha arra kerül sor, hogy a sírok, melyekre házakat
606 8| Én nem vádolok senkit, hogy miért tette őt azzá, ami
607 8| ami volt.~– S hiszed-e te, hogy itt az idő?~– Nekünk nincsenek
608 8| prófétáink, de úgy látszik, hogy a tiéitek sem látják a jövendőt.
609 8| lakja. Mire kérdezné e nép, hogy jelen-e az idő, melyben
610 8| befolyását, előnyeit, csak hogy uratlan hazában élhess.~
611 8| Boldogtalan! A nép dühös, hogy tégedet nem talált, s nevedet
612 8| semmit. Elárulnám vele, hogy megmentettelek, s családodat
613 8| kérdenek, az mit sem tesz, hogy oláhul nem tudsz, embereim
614 8| embereim szokva vannak hozzá, hogy magyar urak álruhában hozzam
615 8| a kastély felé, ígérve, hogy utánok sietend.~– Fogadd
616 8| öltözködve. Csodálatos, hogy éppen a legpompásabb magyar
617 8| szemekkel jött, látszott rajta, hogy egymaga képes volna nekimenni
618 8| reszketett és könyörgött, hogy valami erőszakosságot ne
619 8| Húgom, állj az ablak közé, hogy valami kő ne találjon. Ha
620 8| golyókat nagyon le ne verd, hogy biztos lehessen céloznunk.~–
621 8| akadozó nyelvvel jelentve, hogy a kastély túlsó oldalát
622 8| Barnabás odaugrott. Látta, hogy a túlsó terem ablakához
623 8| csavarintott rajta s megrázta azt, hogy az emberek mind lehullottak
624 8| kivágta azt a magas ablakon, hogy az ember messze elrepült,
625 8| Le kelle vagdalni kezeit, hogy az oláhot kivehessék belőle
626 8| vonásai.~Mintha mondta volna, hogy még viadalban is tíz paraszttal
627 8| annak ajtaját nyitva hagyva, hogy ha férfitestvéreik hátrálni
628 8| Ezek odafenn azt hitték, hogy az oláhok vissza vannak
629 8| az embert mellbe lőtte, hogy az hanyatt esett utána jövő
630 8| nyolcvanéves nagyanyát, hogy lássa kiirtatni egész családját.
631 8| ordítással oda jelt cimboráinak, hogy idejőjenek.~Egy rejtekajtó
632 8| kezében, parancsolá neki, hogy tegye le a földre.~– Ez
633 8| nyomorult, ki azt hiszed, hogy a román nemzet fiainak asszonyokat
634 8| zsákmányból; de ugyanott van, hogy ami el nem osztható, arra
635 8| paripa vagy egy tinó persze hogy el nem osztható, arra sorsot
636 8| lehet.~– Én azt mondtam, hogy nem lehet, s szeretném látni,
637 8| lehet, s szeretném látni, hogy ki fogja azt mondani, hogy
638 8| hogy ki fogja azt mondani, hogy lehet?~Lupuj ismerte már
639 8| hang kiálta a tömeg közül, hogy: „lehet!”~– Ki mondta azt? –
640 8| le az ellentmondó fejét, hogy az annak háta mögé esett,
641 8| térdeit.~– Állítja még valaki, hogy lehet? – kérdé az óriás,
642 8| szerencse, joga van azt kívánni, hogy úgy jusson reá, amint én
643 8| jól szemüggyel tarták, hogy meg ne fosztassanak tőle,
644 8| lehete rajta észrevenni, hogy él.~– Ti kockát vetni maradtatok
645 8| kockavetés nem ér semmit. Lehet, hogy ketten maradunk, s napestig
646 8| mondani. Tegyük próbára, hogy melyikünknek van legnagyobb
647 8| legjobban bebizonyítja, hogy semmitől sem fél, azé legyen
648 8| nyugtalankodék Lupuj, mindig félve, hogy Numa ki akarja játszani.~–
649 8| leányra tekintett, észrevevé, hogy az szemeit félig kinyitva,
650 8| oláhok kíváncsian várták, hogy mit ád nekik.~Ezzel elővett
651 8| arculcsapá a kételkedőt, hogy az hanyatt tántorodott ijedtében,
652 8| esküdtek mennyre-földre, hogy ott fognak maradni, s mentül
653 8| kipárologtak a szobából, anélkül, hogy jó éjszakát kívánnának a
654 8| hátratekinte az oláh, s látta, hogy a forgács tüze már csak
655 8| Numa! Csak nem vesztél meg. Hogy akarnál egy sápadt némberért
656 8| mit nyerek vele? Tudom, hogy te is ittmaradsz, s mindkettőnket
657 8| magamért, hanem teérted mondom, hogy ezt nem akarom.~– Ha nem
658 8| fel-felütve fejét és hallgatózva; hogy mikor repül a világ levegőbe.~
659 8| nem bánt többé senki.”~– Hogy azon szörnyektől megszabadítál,
660 8| De arról bizonyos vagyok, hogy, ha él, ide fog jőni, ide
661 8| kérdezé: „tehát hiszed, hogy eljön?”~– Legrövidebb idő
662 8| óra múlva bejött. Látta, hogy a gyermek alszik. Lábujjhegyen
663 8| megforgatá feje felett, hogy az oláhot összevágja vele.~
664 8| előtte és könyörgött neki, hogy ne bántsa, nem ő ölte meg
665 8| odalépett és mondá neki, hogy a sírban csak tizenegyen
666 8| kezdték el faggatni az ifjak, hogy mit tud a leány felől? Eleinte
667 8| magát, s nem akarta érteni, hogy kiről van szó, később azonban,
668 8| ráriasztgattak s ígérték, hogy ha igazat mond, élni hagyják,
669 8| élni hagyják, kivallá, hogy egy hintóban elvitték őt
670 8| kockát fognak rá vetni, hogy kié legyen.~– Megyek – szólt
671 8| ismerek; de megígértem, hogy nem hagylak bántani, most
672 8| én túl leszek a bérceken, hogy jöttömről társait előre
673 8| felkiáltozott volna rá, hogy térjen vissza és fusson,
674 8| ember alig tudja észrevenni, hogy honnan járnak bele.~A házak
675 8| jött oda és mondá neki, hogy nincs otthon a decurio,
676 8| mondta nekünk, ígérve erősen, hogy amelyikünk szemet mer rá
677 8| némbert?~– Nem tanácslom, hogy nézegesd, mert a decurio
678 8| én elébb elfutok innen, hogy velem ne találjanak. Az
679 8| ablakhoz s hajborzadva látta, hogy a leány nyakába esik a jövevénynek,
680 8| fátával szerelmeskedik.~– Hogy tudod ezt? – kérdé hidegvérrel
681 8| Láttam ablakodon át.~– S hogy mertél ablakomon benézni?
682 8| félrehúzva dörmögé:~– Nem tudja, hogy meghaltak, másutt volt akkor,
683 8| kimenetelét, én azzal vigasztalám, hogy mindnyájan élnek, csak fogva
684 8| borzalmait! Jaj mindkettőnkre, hogy el nem háríthattuk azokat!~–
685 8| nektek vissza. Ígérjétek meg, hogy nem mentek Magyarország
686 8| ígérem, amiről nem tudom, hogy bizonyosan meg fogom tartani,
687 8| boldogtalanok sírva állíták, hogy „el”.~– Úgy menjetek. Isten
688 8| jólesett neki arra gondolni, hogy azok most boldogok…~*~A
689 8| vonás nem mutatta arcán, hogy e pillanatban mit érez belől.~–
690 8| Mondjatok meg a többieknek is, hogy jöjjenek ide. Azt a pénzt,
691 8| a gyermek.~– Megmondtam, hogy ne menjetek Magyarország
692 8| be.~– Zárd be az ajtót, hogy valaki be ne jöjjön – monda
693 8| egyig dicsekedhettek vele, hogy öltetek, gyújtogattatok
694 8| ablakon keresztül hallgatják, hogy mit beszélünk, el fognak
695 8| tenni?~– Azt akarom tenni, hogy megtisztítom a rablóktól
696 8| elfogódik.~Vajha tudnám hinni, hogy mindez csak képzelet, csak
697 9| honvédek. Jobban nézi. Látja, hogy csalódott, nem honvédek,
698 9| mentegallérral; képéből kilátszik, hogy valami képviselőből ütött
699 9| sűrűen röpkednek a bombák, hogy az oltást megkísérteni csupa
700 9| bizonyos lehete felőle, hogy ha még egyet szól ellene,
701 9| mondani veszély idején, hogy „előre!” hanem azt, hogy „
702 9| hogy „előre!” hanem azt, hogy „utánam”. Aki becsületes
703 9| keményen megpirongatott érte, hogy miért engedik a várost lövetni,
704 9| helyőrségnél számra alig nagyobb, hogy miért engedték meg az ostromlóknak,
705 9| engedték meg az ostromlóknak, hogy az átelleni hegyen batteriákat
706 9| lőhetni.~A tisztek ígérék, hogy másképp leend ez a tábornok
707 9| aki arról lőn nevezetessé, hogy egy vele vacsoráló, pufók,
708 9| pirosgallérú kortesnek elhitte, hogy ő Kossuth Lajos, s e hitében
709 9| az igéket.~Megjegyzendő, hogy a tábornok a magyar nyelvvel
710 9| parancsnokkal, mely megjegyzés, hogy nem lehetett éppen rendén
711 9| komoly arcából azt ítélte, hogy bizonyosan e tárgyról gondolkozik,
712 9| fegyverszünetet kérni az ostromlóktól, hogy békén lakhatnók el a tisztelt
713 9| hozzá, annak emlékében, hogy a tréfapohárban a váron
714 9| reménnyel engedé távozni, hogy a jövő napon olyan pompás
715 9| miután segédei jelenték, hogy az előkészületek meg vannak
716 9| banketthoz, felhívta vendégeit, hogy szíveskedjenek vele odáig
717 9| úgyhogy akik nem hallják, hogy mit beszél, azt képzeljék,
718 9| Magamon kívül vagyok, hogy szerény indítványom képes
719 9| bástyatetőre. Látja ön, hogy ott van számunkra terítve.~
720 9| miután látta a tábornok, hogy itt megint az a körülmény
721 9| táblabíró-őrnagy pedig nem hogy furakodott volna a tábornok
722 9| Gyönyörű idő.~Annyi bizonyos, hogy ha e beszéd alatt erősen
723 9| nem tehete egyebet, mint hogy sóhajtva kérje a jó és rossz
724 9| rossz idők adóját magában, hogy bárcsak egy olyan ködöt
725 9| levegő helyett hirtelenében, hogy az asztal egyik végén ülők
726 9| tréfálni, később kacagni úgy, hogy az őrnagy úr alig győzte
727 9| rugdalni az asztal alatt, hogy lassabban beszéljenek, míg
728 9| valahányszor felvette, hogy azzal legkisebb zörejt ne
729 9| ebéd alatt itta a vizet, hogy egy gödény is megsokallta
730 9| megsokallta volna, azt állítva, hogy igen melege van. Ami nem
731 9| őrnagy úr is rávette magát, hogy meg fog szólalni, s jó közel
732 9| mondá neki:~– Ugyan jó, hogy az ostromlók is most ebédelnek,
733 9| maga is fölkelt; látszék, hogy valakiért inni akar.~Csak
734 9| nem lesz oly gondatlan, hogy most tósztozzék? – gondolá
735 9| úr! vezér úr! itt az idő, hogy menjünk innen; az ellenség
736 9| Egyébiránt látni akarom, hogy mint tudnak célozni.~– De
737 9| Egyébiránt parancs van kiadva, hogy a sánc sorompóin senkinek,
738 9| azon vetekednék egymással, hogy melyik bírja a másikat elnyomni.~
739 9| azt pohárral kínálták, hogy igyék egyet, ha elfáradt;
740 9| árkába esett, azt biztatták, hogy majd kötelet eresztenek
741 9| elrejteni, azt nyerte vele, hogy egy eleven kackiás menyecske
742 9| miután megérteték vele, hogy a magyar táncot háromszor
743 9| és várta behunyt szemmel, hogy mikor fog hát rászakadni
744 9| maga körül. Mindenki várta, hogy mikor pattan szét s kit
745 9| állatnak a természetét, tudják, hogy azon perc között, midőn
746 9| dördület odalenn bizonyítá, hogy a hajítás éppen jókor történt,
747 9| bőgés azt látszott mutatni, hogy tán nem éppen jó helyre.~
748 10| pincéből beszélni fel, hogy ne lássék arcom pirulása.”~
749 10| jelentik a tábornoknak, hogy egy huszárt fogtak el.~–
750 10| Széttekintett mogorván, látszott, hogy nem tetszett neki a társaság,
751 10| mérte végig a közbeszólót – hogy mer egy gyalog ember mukkanni,
752 10| értekezni.~Egyszer érzi, hogy valaki rángatja hátulról
753 10| szobában.~Miska azt hitte, hogy ezredese is fogoly vele
754 10| rögtön elmondá tisztjeinek, hogy a huszár milyen jó véleménnyel
755 10| egész társaságnak megállani, hogy hahotára ne fakadjon.~Odamentek
756 10| kérdé a tábornok, s várta, hogy mit felel rá.~– Nincs itten
757 10| Hát bizony azt csak tudom, hogy egy regement cserepár nem
758 10| haragosan kérdé ekkor tőle, hogy miért akar ismét visszamenni.~
759 10| visszamenni.~Nem kell hinni, hogy a huszár valami gorombaságot
760 10| uram! Csak nem kívánhatja, hogy így huszárruhában végiggyalogoljak
761 10| korátul fogva, tíz esztendeje, hogy vele járok, ha füttyentek
762 10| megfarmatringolnának, azt hinnék, hogy beittam.~– Jól van, adasd
763 10| kiugrott a szobából, érezve, hogy most valami hallatlan ostobaságot
764 10| elnyargalt.~Azt mondják, hogy a tábornok szemeiben könnyet
765 10| harag, s miután látták, hogy az öreg háziúrnak jólesik
766 10| talán meghalni.~– Ha tudnám, hogy tábornok urat szaván fogja
767 10| mint holnap. Ha tudnám, hogy arcom halványsága után elhalványuland
768 10| ezüstkrajcár helyett persze hogy ütleget is kap, de tízen
769 10| Kérdezősködésére felelék, hogy egy cigányasszony mond jövendőt
770 10| ne járjak, mint a minap, hogy jól megkorbácsoltak az urak.~–
771 10| szerencsét. Nézd le tenyeremről, hogy meg fognak-e győzni legközelebbi
772 10| építési modor bizonyítják, hogy az a pallér, aki építette,
773 10| kezdé kivehetni, s látta, hogy a néptömeg között hat fáklya
774 10| küldé egy szárnysegédét, hogy állítsa meg a menetet, és
775 10| s azt a választ hozta, hogy éppen ebbe a kápolnába szándékoznak
776 10| már halott és eltemetik.~– Hogy hívják?~– B**i Emma. Isten
777 10| mohlepte épület.~Eszébe jutott, hogy tegnapelőtti szomszédnéja
778 10| gyöngeség.~Elhatározá magában, hogy le fogja azt küzdeni.~Egyik
779 10| elküldé a sekrestyés után, hogy hozza elő a kápolna és a
780 10| szerényen a sekrestyés –, hogy a tábornok urat tán érdekelni
781 10| alatt.~– Nekem egy ősapám? Hogy jött az ide meghalni? Mi
782 10| márványemlékre felíratom, hogy százötven év múlva az unoka
783 10| ismételtetni a kérdést, anélkül, hogy feleltek volna rá.~– Senki
784 10| előtt is úgy volt.~– Persze, hogy természetes – erősíté egy
785 10| Egyébiránt nem hiszem, hogy azok a jó állatok el akarnának
786 10| mondák el a tábornoknak, hogy a néhány nap előtt elbocsátott
787 10| Mert ezáltal elárulta, hogy az ellenség közelít, és
788 10| ellenség közelít, és azt is, hogy melyik oldalról fog jőni.
789 10| ágyúkat dörögni hallá. Érzé, hogy a puskaporos levegő a katona
790 10| üteg azt lövöldözé.~– Nos, hogy viselik magukat a fiúk?
791 10| A patvarba is! az a baj, hogy mi itt egy fél óra óta attakirozzuk
792 10| esküdött szörnyűképpen, hogy soha semmi ivadéka sem látott
793 10| faragva és dereka és csípeje, hogy az ember ködös időben honvédeknek
794 10| éljen!”-kiáltás jelenté, hogy a forradalmi fiatal sereg
795 10| intézte.~A köd oly sűrű volt, hogy tájékozásról szó sem lehete.
796 10| nem ritkán úgy történt, hogy ugyanazon sereg találkozó
797 10| egy ezredéven keresztül, hogy el ne vesszen, mint elvesztek
798 10| bűneiért?… Azért sújtolod-e, hogy egykor újra fölemeld, vagy
799 10| sóhajtása?…~Vagy megbántad, hogy teremtéd e népet, s akarod,
800 10| teremtéd e népet, s akarod, hogy meghaljon az, és ne beszéljen
801 11| segédeit szólítá; kérdezé, hogy nem érkeztek-e vissza a
802 11| vánkosaira, s kényszeríté, hogy ha aludni nem akar is, néhány
803 11| köznép jól ismer. Azt hiszik, hogy ez igen jót jelent.~A vezér
804 11| A vezér kérte a hölgyet, hogy ismertesse meg e mesével,
805 11| kérelemnek, s viszont kérte, hogy ki ne nevessék, amit mondani
806 11| megmaradt pogány sereg, remélve, hogy itt sokáig fogja tarthatni
807 11| nagyot gondolt. Elképzelé, hogy mi lesz e harcnak vége.
808 11| hadnagyaival együtt, kívánva, hogy essék áldozatul ő, legyen
809 11| elolvasá.~Azt olvasá benne, hogy tizenhárom tábornokát halálra
810 12| Egyhangú kiáltás hirdeté, hogy nincs, aki a fegyvert letegye!…~–
811 12| mondja meg parancsnokának, hogy én tizenkétszer voltam már
812 12| megkapta, azt felelte rá, hogy igen jól van, hanem küldjenek
813 12| rongyosok.~Odafenn tehát, hogy e kérelemnek eleget tegyenek,
814 12| őrnagynak.~Ebből képzelhetni, hogy milyen nagy megtiszteltetés
815 12| napon történt. Látszott, hogy e nap ajándékok nyerésének
816 12| utoljára is úgy mondta el, hogy aki magyarul nem tudott,
817 12| tudott, bízvást azt hihette, hogy most magyarul beszél.~A
818 12| szép volt. Sajnálom örökké, hogy magyarul nem tudok, s egy
819 12| hiszemmel hallgatta végig, hogy most az erőteljes visszhangos
820 12| de amint azon helyre ért, hogy a vén huszár a philhungarok
821 12| székely a katona!~Lehet, hogy nem volt igaza, de ő a magyarokat
822 13| ágában sem volt senkinek, hogy még az idén háborút is lásson.~
823 13| teljesedett.~Így megjövendölte, hogy Komárom egy napon el fog
824 13| következményekkel.~Megjövendölte azt is, hogy a kolera meg fogja látogatni
825 13| mindennemű csodadolgaival, hogy elvégre is kedvet kapott
826 13| s már hatodik hete volt, hogy a mágnesálom tartott rajta.~
827 13| egyikének tartatott, anélkül, hogy a váci leány valaha eszébe
828 13| az, sőt több mint elég, hogy a csata elveszett.~Serege
829 13| monda a tábornok, anélkül, hogy a tréfáért megharagudnék–,
830 13| megharagudnék–, most jut eszembe, hogy ezt nekem szinte egy év
831 13| somnambula. Ha most nem tudnám, hogy Görgey oka, hogy a csatát
832 13| tudnám, hogy Görgey oka, hogy a csatát elvesztettem, azt
833 13| s Perczelre volt bízva, hogy őket eszkortírozza odáig.~
834 13| megfeneklett, és várta, hogy melegebb legyen.~Egy szép
835 13| seregét előre parancsolá, hogy el ne szalajtsa őket.~Eközben
836 13| El nem tudta gondolni, hogy mi lelte ezt a vad ismeretlent,
837 13| lelte ezt a vad ismeretlent, hogy úgy belekapaszkodik a mentéjébe.~–
838 13| ezt a falut akarom tudni, hogy hívják.~– Bizony Percelnek
839 13| csakugyan azt hiszi ön, hogy ott a szőlők háta mögött
840 13| monda a tábornok, s várta, hogy mit fog a kis ősz ember
841 13| felett. – Szabad tudnom, hogy kicsoda ön?~– Én – felele
842 14| nem néznie, ki nem akarta, hogy belebolonduljon.~Sorba járt
843 14| szerbek nyugtalanul.~– Él, hogy általunk haljon meg.~Rettenetes
844 14| Jarovácon.~– Esküszünk, hogy nem lesz! – kiálták az ittas
845 14| férfiak.~– Én azt mondom, hogy itt kell lennie. Hogy innen
846 14| mondom, hogy itt kell lennie. Hogy innen odább megy-e? már
847 14| fogjuk neki megengedni, hogy lábát sáncainkon betegye,
848 14| Amit úgyis tudtok. Azt, hogy ahol ők vannak, ott nincs
849 14| szóért, ha magam nem tudnám, hogy igazat mondtál.~– Őket még
850 14| beszélted ezt nekünk? Tán hogy féljünk tőlök?~– Azért beszéltem,
851 14| tőlök?~– Azért beszéltem, hogy megöljük őket!~– Kezdelek
852 14| azon dicsőségük se legyen, hogy a csatában essenek el! Itt
853 14| vagyok, s nem is gyanítják, hogy őket kémlelem. Most is előre
854 14| előre jöttem, megtudandó, hogy üres-e e hely. Ti rejtsétek
855 14| visszamegyek, s azt mondom nekik, hogy ellent nem találtam. Ők
856 14| pofon rettenetes tenyerével, hogy ahány rác szent van az ókalendáriomban,
857 14| csillagos égen. Szerencsém, hogy hirtelen magamhoz jöttem,
858 14| jöttem, s mintha nem tudnám, hogy miért jutottam e kitüntetéshez,
859 14| kitüntetéshez, kérdezém, hogy mit vétettem.~– Tudd meg,
860 14| mennydörgő basszus hangján –, hogy amit most fütyültél, amaz
861 14| ön, azt is hozzáteheti, hogy amelyért egy ütéssel három
862 14| Az én pofám megdagadt, hogy másnap fél fejjel magasabb
863 14| ellenétől jő, csak azt, hogy ez ölelés rá nézve halál
864 14| tértek vissza. Ígérd meg, hogy bosszút fogsz rajtok állni.~–
865 14| Ígérem.~– Ígérd meg, hogy nem fogsz könyörülni egyen
866 14| keresztbe, e keresztre esküdjél, hogy nem fogsz irgalmazni nekik.
867 14| Bennem bízol-e legkevésbé, hogy megesküdtetsz?~– Terólad
868 14| Esküszöm – csengett hangja –, hogy azt, kit álma előttem ér
869 14| Fiúk, ma megérdemlitek, hogy új szalmát kapjatok!~A rác
870 14| Mondta volna neki örömest, hogy fusson onnan, de esküje
871 14| juttatva a szerb nőknek, hogy az irtás vérengző órája
872 14| szívét, szemrehányó szóval, hogy még nem fegyverzé le a házánál
873 14| laknának egyedül, nem sejtve, hogy feje alatt, az akadozva
874 14| nézhette őt azon gondolattal, hogy az ő keblén fogják azt egy
875 14| szól, melyből gyaníthatná, hogy most háborúval álmodik és
876 14| tőrét, s azon gondolkodott, hogy ne önszívébe verje-e azt.~
877 14| leányt eltaszítja magától, hogy az tántorogva rogyik le
878 14| megforgatta azt feje fölött, hogy a vércseppek a szerbek arcára
879 14| valamennyi akkor vette észre, hogy fegyvere földdel van befojtva.
880 14| tán sebet kaptál, jó fiú, hogy oly halovány vagy?~– Azt –
881 15| csak azért tart tenyeret, hogy megpofozza vele.~Egy esetet
882 15| látszott azon gondolkozni, hogy miért hallgat a másik, s
883 15| mester, kiről, ha megmondjuk, hogy már Metternich idejében
884 15| Valamint ha megmondjuk, hogy azon férfi, kire ő oly gyanús
885 15| előre sejtheti mindenki, hogy ezt a szerencsének nagyon
886 15| üldözni, nemcsak azért, hogy János mester gyanús szemeket
887 15| rá, de legkivált azért, hogy Magyarországra jött szegkovács
888 15| lenézte az embere arcáról, hogy ennek bizonyosan valami
889 15| Félnek? Ez szemtelenség! Hogy mernek félni?~– Hjaj… Uram,
890 15| egy szegkovács gyomrának, hogy részeg legyen? A második
891 15| felemelve poharát s várva, hogy a szegkovács koccantsa össze
892 15| szegkovács, elgondolkodva, hogy az egész világ ugyan derekasan
893 15| utoljára is az sült ki belőle, hogy „éljen Slimák mester!”~A
894 15| nyilatkozaton. Világos volt előtte, hogy az a Slimák mester bizonyosan
895 15| egy helyben ülni, anélkül, hogy egy szót szólna, s végtére
896 15| De hát én nem tudom, hogy mi itt a szokás.~– Ha inni
897 15| De háromig, úgy hiszem, hogy meg fogja tanulhatni. János
898 15| ideje lőn gondolkozni arról, hogy miért jutott oda.~*~A három
899 15| kiállott szegkovácsot, ki hogy bebizonyítsa, mennyire megjavultak
900 15| érzelmei a fegyelem által, és hogy János mester előtt is jobb
901 15| talpig, s tudtára adta, hogy ha azt akarja, hogy ezentúl
902 15| adta, hogy ha azt akarja, hogy ezentúl rosszabbul ne legyen
903 15| János mester csak azt nézte, hogy miféle fegyver nemével fogja
904 15| embert.~– Hát nem volt elég, hogy kétszer bezártak? még most
905 15| bezártak? még most sem tudod, hogy mit kell mondani? gyere
906 15| nagyszerűségét. – Tudod-e, hogy azért, amit szádon kieresztél,
907 15| kellett volna mondanod, hogy „éljen a respublika, éljen
908 15| magának a vivátokat, s ígérte, hogy meg fogja tanulni, s hagyta
909 15| látszott a fogoly arcán, hogy most valami nagyon okosat
910 15| annak az úrnak odabenn, hogy csókolom a kezeit alázatossággal,
911 15| kívánom neki tiszta szívemből, hogy „éljen a ribillió!”~Mint
912 15| annyira magához tudott jönni, hogy mikor a szűk szobába letette,
913 15| mikor a sovány úr ahelyett, hogy mint rendén lett volna,
914 15| emberséges viceporkolábnak, hogy ezentúl a deviseket magának
915 15| vigasztalásra szolgáljon az, hogy nem ő az egyedül a világon,
1-500 | 501-915 |