Rész
1 1| mindenkinek halottja! Kelj föl a sírból és mulattass bennünket!~
2 1| földalatti úton, s azután ismét föl meredek hegyekre ágyútűz
3 1| vesztem.~– Haha – nevete föl a kis nyápic emberke az
4 1| tétovázni látszék, vajon föl merje-e szakítani azon pecsétet
5 1| csatamezőre.~Emelkedjél föl, lélek, rázd le az undort
6 1| kitudhatnának rád. Teszem föl azt a ládahistóriát.~– Csitt!
7 2| dobverés és trombitaszó verte föl csendjét. A magyar hadseregek
8 4| neki valami, hogy nyissa föl e könyvet, és ahol felnyitja,
9 4| mennydörögni, új erő lángolt föl szívökben, s ha valamelyik
10 5| mint egy óriási kémény, föl egész a hegy tetejéig, hol
11 5| őrnagy bosszúsan pattant föl:~– Hermine, kegyed tréfája
12 6| nem bírta olvasni tovább, föl talált tekinteni az ősz
13 6| meghalni nem a sírba, hanem föl az égbe.~– Ó, tehetném bár! –
14 7| sírod fölött, ki ébreszt föl újra?~Mely idéző hang költe
15 7| újra?~Mely idéző hang költe föl régi álmodból?~Megszomjazál
16 7| keservesen.~– Emeljétek föl hát – szólt Basilisk –,
17 7| hazabotorkáló danája verte föl az utcák csendjét néha.
18 7| mindég.~– Meghalt! – ordíta föl kétségbeesetten az ember,
19 7| felé paripák nyerítése veré föl álmából. Magához nem messze
20 7| a nap éppen akkor kelt föl, reggeli szellő enyelegve
21 8| páros pörölykongás veri föl a csendet, s a méla éjszakákon
22 8| hímzett kokárdát tűzött föl az ifjú szíve fölé, mely
23 8| lelövé, egy másik kapta föl, azt is lelőtte. Lőtt, lelőtte
24 8| egy csapás ért, az többet föl nem kelt. Zúzott fők, betörött
25 8| pllanatok múlva fejét emelék föl, saját kardjára szúrva.
26 8| decuriót nehéz lépések verték föl álmából.~– Mi baj? – kérdé
27 9| reformátusok temploma égett!~Föl, föl, ti buzgó hitsorsosok,
28 9| reformátusok temploma égett!~Föl, föl, ti buzgó hitsorsosok, jőjetek
29 11| Bágyadt reménnyel vevé föl azt, feltöré és elolvasá.~
|