Rész

501   8|               virágágyakban kora jácintok és anemonék nyílnak, s a tavaszi
502   8|              melynek kőoszlopaira a gobea és ipomoea örökzöld levelű
503   8|                nyolcvan éven, egészen ősz és igen különösen fésült hajjal,
504   8|                fia ül, Bárdy Tamás, ötven és hatvan közt levő férfi.
505   8|         homlokával, haja még most is sűrű és alig őszülő, szakálla hosszú
506   8|             viselt egyebet fekete ruhánál és egy ifjú menyecske, a legifjabb
507   8|                   kezecskéjében hadonázva és sikongatva. Akkor tanult
508   8|             sikongatva. Akkor tanult enni és beszélni. A család találgatta,
509   8|              találgatta, hogy mit mondott és mit szeret legjobban.~Odább
510   8|                    Ritka haja, csontkezei és félrenőtt válla a szánalmat
511   8|                  árva unokája, kinek apja és anyja évek előtt meghalt.~
512   8|                   ül, legfellebb ötévesek és annyira hasonlók egymáshoz,
513   8|                   Ezek ikrek, a fiatal nő és férfi gyermekei.~Az asztal
514   8|                 ül. Fehér; megőszült haja és borvirágos piros képe van.
515   8|                 vele együtt, Bárdy Simon. És mindenik Bárdy arcában van
516   8|               tulajdon, az a magas homlok és azok a nagy sötét, beszédes
517   8|                    Ha azt tudnám, hogy te és őrjöngő társaid egy dühöngő
518   8|                   földön, melyre kihull!… És a ti halálotok két ország
519   8|                  halála lesz.~– Meghalnak és újra fognak születni.~–
520   8|                   a mi népünk volt eddig, és mégis idegen saját szülötte
521   8|                titeket nem fog megérteni, és az nem is lehet másképp.
522   8|              dicsőség, sőt talán gyalázat és keserű átok alvó poraikba;
523   8|                   bírja e könnyek terhét. És én mégis elmegyek. Van okod
524   8|             örömöt, nem dicsőséget többé, és mégis elmegyek. Egy eszme,
525   8|                    hogy könnyeidet látom, és mégis elmegyek.~– Eredj –
526   8|                   az özvegy gyászruhás nő és a kis nyomorék, ki bágyadt
527   8|                 felfohászkodni az életnek és halálnak urához – szólt
528   8|                  kék, arany, piros; fehér és zöld.~– Értelek! – szólt
529   8|                rázta s félelmesen horkolt és röhögött.~Az út egy helyen
530   8|                    s ott ismét megfordult és elkezdett hátrálni.~Azon
531   8|                   kiáltozó nép, kaszákkal és vasvillákkal fegyverezve.~–
532   8|                  gazdád, ki nyughelyet ád és oltalmaz.~– Miért nem hagytál
533   8|              néhány emberélet legfellebb, és az igen olcsó. Ti többet
534   8|              mégsem szabadíthatnám meg.~– És ha legyilkolják azon védtelen
535   8|           hullámzását látni, kik kaszákat és fejszéket forgatnak a levegőben,
536   8|        asztalaival. Híjátok elő Barnabást és az öreget, az asszonyok
537   8|                Előre tudtam ezt – felelé, és hidegvérrel járt végig termében.~–
538   8|             bennünket ölni. Készen voltam és most is készen vagyok. Ennek
539   8|                 ostromlók fegyvertelenek, és a hely sem védi őket. Itt
540   8|                     felelé hidegen Tamás, és egy vonás nem mozdult meg
541   8|                 pillanatban jött Barnabás és Simon s velök a gyászruhás
542   8|                   Simon, sírt, reszketett és könyörgött, hogy valami
543   8|                megjuhászodnak; maradj itt és fogj fegyvert.~Az öreg e
544   8|              sikoltással rogyott az össze és meghalt.~E percben ledőlt
545   8|                   ajtót, s a ház ablakait és a padlástetőt egyszerre
546   8|               közeledni a zajt ajtajához, és szíve nem vert hangosabban,
547   8|                  egyéb a háznál, csak nők és gyermekek.~De a támadók
548   8|                hallani lehete a haldoklók és sebesültek kínos jajgatását.~*~
549   8|              kínos jajgatását.~*~Csak nők és gyermekek maradtak még a
550   8|                  testvére helyett, dühtől és győzelemtől izzadó arccal.~
551   8|        gyilkoltattak le valamennyien, nők és gyermekek, s holttesteik
552   8|            padlások, pincék minden zugát, és nem találták az egyet sehol.~
553   8|                  róla, gondoljon erre itt és tanuljon példájából – szólt
554   8|           fenekeit, s úsztak a kiömlő bor és pálinka tengerében, vad
555   8|          otthagyva szerteszét halottaikat és holtrészegeiket.~*~Az ájult
556   8|             szobába, teletöltve a pitvart és tornácot is.~A zsákmányt
557   8|                   az aranyruhás nemessel.~És így valamennyi. Mindenik
558   8|               lezárja pilláit.~Ébren volt és hallott minden kimondott
559   8|              következő pillanatban bajusz és szemöldök nélkül állt feketére
560   8|                  a hordóba dugta, odament és pipára gyújtott nála.~E
561   8|           ottmaradtak pedig nagy lármával és hetvenkedéssel telepedtek
562   8|                   nézte az égő forgácsot, és Lupuj, ki pipáját erősen
563   8|                  nekem adod.~– Maradj itt és nyerd el tőlem. Akkor először
564   8|               dühében saját ruháját tépni és toporzékolni.~– Amit mondtam;
565   8|                 feküdt, fel-felütve fejét és hallgatózva; hogy mikor
566   8|                 vetve, odalépe a leányhoz és fülébe súgá:~– Meg vagy
567   8|                  hozott a lyánkának ételt és italt, s azok mellé különös
568   8|                  éj csillagait álmatlanul és merengve.~*~Az elhagyott
569   8|              kastélyhoz vezető úton.~Imre és társai azok. Szótlanul,
570   8|                    Az térdre esett előtte és könyörgött neki, hogy ne
571   8|               ifjú, s fuldokolva zokogott és lova nyakára borult. – Jaj
572   8|                társai közül egy odalépett és mondá neki, hogy a sírban
573   8|                  csodálkozva. – Eredj oda és nézd meg.~A küldött nem
574   8|                  a tizenegy új sírhalomra és az égő lerombolt ősi házra,
575   8|              volna rá, hogy térjen vissza és fusson, merre futhat!~Mélyen
576   8|                  előtt egy oláh térdepedt és imádkozott. Süvege és kaszája
577   8|           térdepedt és imádkozott. Süvege és kaszája melléje volt letéve.
578   8|                  s ismét letette kaszáját és süvegét; letérdepelt és
579   8|                   és süvegét; letérdepelt és imádkozott.~A sziklai lak
580   8|               zörgetni.~Egy oláh jött oda és mondá neki, hogy nincs otthon
581   8|               oláh elsápadva esett térdre és kezeit összetevé.~– Lázadó!
582   8|                   ámulatából visszatérni, és még a decurio eltávozta
583   8|                 siettek, megállt küszöbén és néma szemrehányással tekinte
584   8|                  Ne tedd azt! higgy nekem és ne menj oda, rossz napok
585   8|           megfogja a két családtag kezét, és sokáig nézve azoknak szemeibe,
586   8|                  gyöngéd, nemes érzelmet. És álom nem jött szemére. Éjfélig
587   8|        holdvilágnál Numa a két főben Imre és Jolánka fejére ismert.~Egy
588   8|                   Ti mind ott voltatok?~– És még többen is.~– Menjetek
589   8|                   jut.~Az oláhok ujjongva és nagyokat ugrálva távoztak
590   8|                  keservesen összecsókolá, és sírt, mint a gyermek.~–
591   8|               miért nem hallgattatok rám!~És zokogott ellensége leütött
592   8|                   fordulva.~– Ugyan én.~– És te, ki ama férfit hátulról
593   8|                     Jól mondtad, vezér.~– És te valóban mind legyilkolád
594   8|                   öltetek, gyújtogattatok és raboltatok?~– Mind! Mind! –
595   8|                  megtisztítom a rablóktól és gyilkos gyújtogatóktól a
596   8|                addig ti, gyilkosok, nőket és gyermekeket fojtogattatok;
597   8|              maradt.~…A nap feljött ismét és végigmosolygott a földön.~…
598   8|               nyomasztó álom. Felébredünk és nem látjuk többé.~
599   9|                sehol; csak romjaid vannak és ínséged és szomorúságod.~
600   9|                 romjaid vannak és ínséged és szomorúságod.~Hajh, nem
601   9|                   kettős keresztek, sasok és aranygombok fénylettek azoknak
602   9|                  roppant katonai kórházad és igen víg, igen jókedvű néped.~
603   9|              össze népes táncvigalmakban, és ha nagy ünnep volt, a reggeli
604   9|                iskola.~Mindez volt! Volt, és nincs többé.~Rettenetes
605   9|           megyeépület, dolgozóház, kóroda és a piac egészen.~Ami még
606   9|                volt. Fagyott, csikorgott, és a népség mégis künn töltötte
607   9|                  ott csatázna angyalokkal és csillagokkal, s szórná alá
608   9|                    hosszú szőke szakállal és életpiros arccal, mely most
609   9|               csupa vakmerő istenkísértés és életkockáztatás lenne.~–
610   9|                   nemcsak tüzes golyókkal és röppentyűkkel, miknek végére
611   9|                  sűrűen hullottak a tűzbe és akörül.~– Nem kell félni
612   9|              propos jött eseten, monda:~– És ha talál, az a legszebb
613   9|                  szabad leégni.~Ő mondta, és a nép reggelig oltotta a
614   9|              húzná, az ifjak táncolnának, és az ellenség még csak egy
615   9|                   azt képzeljék, miként ő és a tábornok a legintimebb
616   9|            legintimebb szövetségben élnek és legjobban értik egymást.~–
617   9|           virágbokrétákkal, süteményekkel és palackokkal rakva, a rondella
618   9|                  hogy sóhajtva kérje a jó és rossz idők adóját magában,
619   9|                 hordani az ételeket. Evés és ivás közben lassanként kiderültek
620   9|               óvatossággal rakta le kését és villáját, valahányszor felvette,
621   9|               parton álló ágyúk, mozsarak és tüzérek felé, miközben aztán
622   9|                helyéről meg sem mozdulva, és segédeinek intett. Hozzátok
623   9|               mintha kétszáz emberi torok és vagy ötven trombita azon
624   9|             csúfolták, a bombát úritöknek és a golyókat fövetlen gombócnak.~
625   9|                 Ebéd után estefelé a zene és vigalom hangjai többeket
626   9|               vetve két kezét, két lábát, és várta behunyt szemmel, hogy
627   9|              hatalomból?~A fekete romok – és a komáromi honvédtisztek~
628  10|            tábornok is összecsapta kezeit és nevetett. Hajdani legényére
629  10|                 húzódozott, orrát vakarta és szemöldeit ráncolá.~– Ezredes
630  10|                    a huszár szalutírozott és elment.~Az ajtóban még egyszer
631  10|              Mikor visszaadták neki lovát és kardját, a tábornok egyik
632  10|          katonáink volnának!~*~A tábornok és kíséretének pompás lakomát
633  10|                    németekért, katonákért és szép leányokért.~A hadfiak
634  10|                 mint az ő arcának rózsái, és életteljesek és dicsőek,
635  10|                   rózsái, és életteljesek és dicsőek, miként ő!~– Éljen! –
636  10|                oszt a katonáknak pálinkát és bort. Ulánok, vértesek tolakodnak
637  10|                 lesz.~Az elnevette magát, és egy harmadiknak adott helyet,
638  10|               fölemelé aszott csont ujját és mondá:~Míg csak a temető
639  10|                  lehet, megfeketült falai és a sajátságos építési modor
640  10|               hogy állítsa meg a menetet, és kérdje meg, miért jőnek
641  10|                  dalt énekelve a halálról és annak uráról.~Jöttek a lelkészek,
642  10|             kísérő népség, a fáklyavivők, és senki sem látszott figyelni
643  10|               mint a rózsa, ma már halott és eltemetik.~– Hogy hívják?~–
644  10|              haditerv csalhatlan sikerét, és ekkor, mint egy futó árnyék
645  10|                  hogy hozza elő a kápolna és a sírbolt kulcsait, és gyújtasson
646  10|            kápolna és a sírbolt kulcsait, és gyújtasson fáklyákat. Kevés
647  10|            akarunk, barátom, a szentekkel és relikviákkal ismeretségbe
648  10|           fekhelyére, most elmaradna tőle és megnyugodnék.~– Menjünk
649  10|                 alatt babérkoszorús kard.~És a főlapon nagy arany betűkkel
650  10|                szólt egyike kísérőinek.~– És én éppen azért e helyen
651  10|                 kérlelhetlenül zúgolódott és káromkodott odakinn.~– Mi
652  10|            marhányi ordítás – egy lövés – és ismét távozó lódobogás és
653  10|                 és ismét távozó lódobogás és közeledő ordítás.~A jelenet
654  10|                 hogy az ellenség közelít, és azt is, hogy melyik oldalról
655  10|                 megmenekszünk a vízióktól és kísértetektől. Azok nem
656  10|             káromkodott, mint egy pogány, és esküdött szörnyűképpen,
657  10|                  amiknek feje van faragva és dereka és csípeje, hogy
658  10|                feje van faragva és dereka és csípeje, hogy az ember ködös
659  10|                   senki meg nem győzhet.”~És a temető lakosai fél óráig
660  10|                vészeken keresztül, tűznek és ködnek oszlopaiban?…~Ki
661  10|            normannok, góthok, longobárdok és hunok, kiknek csak neveit
662  10|                 hunok, kiknek csak neveit és tetteit ismeri az utókor?…~
663  10|               újra fölemeld, vagy az apák és nagyapák vétkeit rovod le
664  10|                akarod, hogy meghaljon az, és ne beszéljen róla többé
665  10|             beszélt nekünk rólad.~Láttunk és meg fogunk halni…~Vajh!
666  11|                  néhol folyam, itt-ott fa és bokor s egyes fehér tanya.
667  11|               földre, mikor a fehér rózsa és liliom kezd virulni? Nem
668  11|              falai még küzdenek az idővel és a zivatarokkal, s ha éjféleken
669  11|                forrásához hordá liliomból és fehér rózsából font koszorúit,
670  11|                tudja senki, de legjobbnak és legszebbnek kellett lennie,
671  11|               lennie, mert hisz a legjobb és legszebb leány volt bele
672  11|               szálló fogyhatlan gyűlölet, és semmi kilátás a győzelemre,
673  11|                  a boldogságra a hazában.~És megszánta a népet, mely
674  11|                legyen kegyelem seregeinek és hadnagyainak.~De megfordítva
675  11|                Homlokán koszorú liliomból és fehér rózsából. Így jelent
676  11|           tenyészt meg kipusztult falain.~És ha olykor a babonás pór
677  11|             magában, s jó jelnek tekinti, és azután egész éjjel tündérekkel
678  11|                  az, mit szívében viselt, és százszor jobban fájt.~Egy
679  11|                Homlokán koszorú liliomból és fehér rózsából.~Kezében
680  11|           reménnyel vevé föl azt, feltöré és elolvasá.~Azt olvasá benne,
681  11|                tábornokát halálra ítélték és kivégezék, egyedül ő kapott
682  12|                   csak négy ágyúja maradt és kétezer katonája.~Egész
683  12|             felállítá seregét, végignézte és kérdezé:~– Akarnak-e önök
684  12|            követnek a kis szürke ember –, és mondja meg parancsnokának,
685  12|               Tovább nem megyünk! – monda és szemközt fordult a tengernyi
686  12|            amputáltatta magát lovon ülve, és aztán nem jajgatott.~Egy
687  12|                 fegyvertelen emberek, nők és gyermekek ellen.~S ki ne
688  12|                   megbízva e kineveztetés és rendjel kézbesítésével.~
689  12|               elfogódástól reszkető kezét és mondá:~– Valóban ez mind
690  12|                    monda –, csak a magyar és a székely a katona!~Lehet,
691  13|                   sokat beszéltek a lapok és nemlapok egy váci magnetikus
692  13|                  láttam, csaknem átlátszó és igen sovány. Szemeit, mik
693  13|                  Szemeit, mik igen nagyok és tiszta kékek voltak, sohasem
694  13|             nyitotta fel egészen, s ajkai és kezei szüntelen reszkettek.~
695  13|             állapotja valami volt az álom és ébrenlét között, egy szünteleni
696  13|                  érzése az idegen örömnek és fájdalomnak, az önérzékek
697  13|      hadvezéreinek.~Perczel elmosolyodott és gondolá magában, az országgyűlés
698  13|                 írt, seregeket fogott el, és a legvitézebb vezérek egyikének
699  13|                 Mórnál csatát fogadott el és azt elveszté.~E csata elfogadásával
700  13|           elveszté.~E csata elfogadásával és kimenetelével maig sincs
701  13|                  hagyni Pestet. A kormány és a pénzsajtó elment Debrecenbe,
702  13|                nagy bölcsen megfeneklett, és várta, hogy melegebb legyen.~
703  13|                  sarkantyúba kapta lovát, és seregét előre parancsolá,
704  13|                   s azzal kirántá kardját és előrenyargalt.~– Utánam!~
705  13|                 egy zászlóalj gyalogságot és két osztály lovast, s várjon
706  13|            győzték magasztalni hidegvérét és bátorságát.~– Önnek én nagy
707  14|                 szerb, poharát kinyújtva.~És egy szép leány fogta a korsót
708  14|                 szép leány fogta a korsót és sorba járt és tölte mindenkinek.
709  14|              fogta a korsót és sorba járt és tölte mindenkinek. Nagy
710  14|               belebolonduljon.~Sorba járt és töltötte a poharakat, s
711  14|               bortól, daltól, dicsvágytól és a leány szemeitől.~Fölugráltak
712  14|                 most újra kiegészítteték, és a később jövők örökleni
713  14|            találnak a házaknál csak nőket és gyermekeket, jól fognak
714  14|                 Dőzsölés után elpihennek. És nem fognak fölébredni többé.~–
715  14|                  az ezredes minden előszó és bevezetés nélkül úgy ütött
716  14|                   de visszaadom a pofont! és attól ő egy egész fejjel
717  14|                fogsz könyörülni egyen is, és ha szép volna és jó hozzád,
718  14|                egyen is, és ha szép volna és jó hozzád, mint egy oltári
719  14|          szelídebb érzés, s megszánja őt, és te is nő vagy. Esküdjél.~
720  14|             találnak, s ha meghallja azt, és ellensége fegyvereit el
721  14|              maradtak a házaknál csak nők és gyermekek.~Hanem, ki a bezárt
722  14|              arccal nyújtának nekik ételt és italt, s ha a katona szeme
723  14|                  adott a kicsapott bajusz és a spanyol szakáll. Fején
724  14|              Kossuthé, lelkem. Az országé és a tiéd. – S azzal átölelte
725  14|                   azzal átölelte a leányt és kebléhez szorítá és összecsókolta,
726  14|                leányt és kebléhez szorítá és összecsókolta, mint szokta
727  14|                 melyet a múlt éjen adott, és a vakesetet, mely szerelmét
728  14|                 vakesetet, mely szerelmét és bosszúját egy házba hozta
729  14|            mártani kezét, akármit tegyen.~És eszébe jutott a dühödt davoria,
730  14|            melynek minden refrénje „vér”, és reszketett és gyötörte kétségbeejtő
731  14|             refrénje „vér”, és reszketett és gyötörte kétségbeejtő Iáz,
732  14|                  csókjai boríták el arcát és kebleit, belül a szív úgy
733  14|                 szép leányt, ki ébren van és nézi a balsorsát nem sejtve
734  14|           fegyverzé le a házánál alvókat.~És az ifjú hős oly nyugodtan
735  14|               hogy most háborúval álmodik és faja vérében gázol, tán
736  14|                fogadást tettem előttetek, és őrült vagyok most, midőn
737  14|              szerbnek. Takard el arcodat, és menj az útból!~– Csak holttestemen
738  14|              kettő feküdt halva lábainál, és még ő sebet sem kapott.~
739  14|                  vitéz csatája után búsan és leverve, szívesen kérdé
740  15|                 idejében is drabantkáplár és viceporkoláb volt nemes
741  15|            szabadság! éljen a felső-dunai és az alsó-dunai hadsereg,
742  15|                érzelmei a fegyelem által, és hogy János mester előtt
743  15|                   alkotmány! Éljen az egy és erős Ausztria!”~Ezúttal
744  15|          ajtajától, ismét visszavitetett, és ült újra tisztességes három