Rész

 1   1|  lengyelnél – mondta –, az ember sírt, megijedt nagyon. Igen fél
 2   2|          özvegy.~És ezután sokat sírt a leány, vigadott a másik,
 3   4|         könnyeivel locsolgatni a sírt, hol eltemetve fekszik egyetlen
 4   4|      könyvbe rejté és keservesen sírt.~…A vén ákász száraz gallyai
 5   6|  temetőkertbe. Miért nem ásatott sírt is magának! Mellette egy
 6   6|      jöttél haza? Kerestél volna sírt magadnak ottan, hol meghalni
 7   6|        kapu előtt keresztben egy sírt ásunk neki, s ezzel a sírral
 8   6| asszonyok szétoszlottak, egy sem sírt többé. Elfásultan, a kétségbeesés
 9   6|          akkorra megásták a nagy sírt, keresztül az útban, elzárva
10   7|     ütötték, ki hol érte.~Az nem sírt többé. Behunyta szemeit,
11   7|          mondá az apa.~– Jó lesz sírt ásni vele – mondá a leány.~*~
12   7|    kivitte egy nyárfaerdőbe, ott sírt ásott neki egy fiatal fa
13   7|    fejezni.~Fölkelt, otthagyta a sírt, ment tántorogva odább,
14   7|          sírni, a gyermek együtt sírt vele, a rabló összecsókolá
15   8|  jelentek meg ez arcon, mely nem sírt soha… Mert ha tudnám, hogy
16   8|      találni az ősi házat, nem a sírt, melyben apád fekszik. De
17   8|      Legutól jött az öreg Simon, sírt, reszketett és könyörgött,
18   8|   holttesteknek azután egy közös sírt ástak, mindnyáját abba hányták
19   8|    elkezdtek azon helyt tizenkét sírt ásni.~– Ássatok tizenhármat –
20   8|          Azután felbonták a nagy sírt, s Imrét erővel elvitték
21   8|      keservesen összecsókolá, és sírt, mint a gyermek.~– Megmondtam,
22  12|    felkölték a rokon érzelmeket, sírt a kis szürke ember, érzékenyen,