Rész
1 1| kedvében teremte a világnak, de melynek számára rossz kedvében
2 1| kedvében teremté a világot.~De szégyen pírja ömöljék el
3 1| nagyravágyásáért dicső halált haltak.~De fekete légy a bosszútól,
4 1| bele. Rejtsd el arcodat.~De kacagj fel, és tartsd arcodat
5 1| Tessék máskor idefáradni.~– De magam is közügyben jövök.~
6 1| először el akart vörösödni, de ami nem sikerülvén neki,
7 1| termetes férfi. Szabályos, de kissé elhúzott arca igen
8 1| wenigstens decken sollte?~– De megmentettem én azért a
9 1| amelynek őrnagya vagyok.~De már erre méltán kerekedett
10 1| első és utolsó ez estén.~– De nem vicc ez, hallja az úr,
11 1| mert ez komoly dolog!~– De ugyan, Laci, legyen eszed,
12 1| rongyos kétszáz forintért.~– De én akarom tudni, hogy engemet
13 1| semmiért sem vagyok felelős.~– De hát mi szükséged van erre
14 1| hogy kitől őrizkedjem.~De már ennyi skandalum mégis
15 1| szagláltassa ki a tolvajt, de becsületes embereket ugyan
16 1| jobb, magam is úgy akarom. De te nem értesz hozzá. – S
17 1| bizonyos. Ha lehet, néma, de mindenesetre olyan, akinek
18 1| nem értek a puskához.~– De hát nem gondoltál valamit?~–
19 1| ki kéri tőlem számon.~– De hisz evégett kár volt lakatosért
20 1| és nagy értéket igényelt.~De a keresett fekete bársony,
21 1| hős sereget. Ruhája nincs, de van dicsősége. Hazája alig
22 1| sebhely van most is rajta, de a halál kerülni látszik
23 1| fiatal szíve megszakad, de nem siratja a hőst, nem
24 1| ezernek csak fele marad ott, de helyéről meg nem mozdul
25 1| mennyien hullanak el belőle. De látsz-e elfutni csak egyet
26 1| halállal hol találkozik. De látsz-e egyet is, ki megszöknék
27 1| Fele elhull a seregnek, de a másik fele győz.~És mindenütt,
28 1| A dicsőség nem kérkedik. De panasszal van tele szája
29 1| Az ember elnevette magát, de én bizonyos vagyok róla,
30 1| sem lehetne vele indítani. De jussunk csak vissza Pestre!
31 1| Jussunk csak Pestre.~– De hátha elébb belénk kötnének,
32 1| támadnának rajtad a gyűlésben. De mit teendnél akkor, ha szép
33 1| Lehet, hogy nem merik, de akarják. Ezek a súgó-búgó
34 1| Félnek, és van okuk rá.~– De mégis, ha valamit kitudhatnának
35 1| én szerencsétlen vagyok, de becsületes ember. Senki
36 1| szememre. Sokszor éheztem, de nem loptam soha. Esküszöm
37 1| Én elhiszem, barátom, de Laci gyanakszik, és Lacinak
38 1| Esti Lapokba mert írni.~– De hiszen az szörnyűség.,~–
39 1| s később visszaadná.~– De nekem, asszonyom, nincs,
40 1| kénytelen előteremteni.~– De hol vegyem azt, asszonyom?~–
41 1| a fenntisztelt hölggyel, de ami inkább tartozván a romantika,
42 1| már hetek óta betanulá, de a lengyel komoly arca kissé
43 1| ugyan senkinek gondja rá, de elmondhatom. Eladtam gyermekeimnek
44 1| Most tegye el ön e pénzt.~– De én nem így akartam ezt.
45 1| elismerned, hogy elvivéd.~– De nem vittem el – kiálta a
46 1| eltűrte volna a miniszter, de a lengyel oly előkészületeket
47 1| retirálni.~– Most elfogathat ön, de tudja meg, hogy Dembinszkinek
48 1| pecsétek feltörésére.~– De hátha a táblabírák beleszólnak.~–
49 1| miként fejükkel játszanak, de az is, hogy végtére le akarják
50 1| lógni, azt pörkölje meg.~– De könyörgöm, az sokáig fog
51 1| közé főzve, tökéletesen, de legkivált akkor, ha az ember
52 1| nagy tüzet ad ugyan ki, de az én hátamat meglehetős
53 1| férfiú tréfásan, és ivott.~– De hát ez esetben kár is kegyednek
54 1| kompendiumban őszintén, és ivott.~– De hát visszatérőben nem veszik
55 1| Ez a gyűrű is onnan való, de ezt nem vettem. Valóságos
56 1| státustitok, ezt, megbocsát ön, de el nem mondhatom.~Hozták
57 1| hogy agyonköveztetnek, de e fenyegetés nem hozathatott
58 1| után szóhoz juthatott ő is, de ekkor meg oly furcsákat
59 1| szcéna váratlanul ugyan, de azért drolatique végződött.~
60 1| nem származhatott soha! De emlékezetünk még nagyon
61 1| csillapítani akarta őket, de azt mint árulót darabokra
62 1| vészt, pusztulást idéze, de nyomorú korcs volt a silány,
63 1| meg az országgyűlés ellen, de az is siralmas eredménnyel
64 1| fejére kimondani az ítéletet.~De pórul járt cikkeivel, mert
65 1| imparlamentárisnak nyilatkoztatott, de melyet a jelen volt publikum
66 1| maradandott a békepárt, de másnap és harmadnap egészen
67 2| nálad hagyom hadifogságban.~De a leánynak fájt a tréfa.
68 2| elfogni, inkább meghal, de fogollyá nem lesz.~Így folyt
69 2| leány, vigadott a másik, de ha együtt voltak, visszafojtá
70 2| átjárási pontul szolgált, de ahol tudomás szerint néhány
71 2| ígérve rettentő dolgokat. De a kompot visszavitte a víz.~
72 2| gondoltam már magam is, de nem akartam rezonérozni.~–
73 2| arájának a boldog túlvilág, de nem a magyar hölgynek elvesztett
74 2| egymáséba teszik, imádkoznak.~De nem kedveseik élteért, magasabb,
75 2| lelkeik az égbe. Sírnak, de nem szeretőik után, szívük
76 2| szeretőik után, szívük repes, de nem szeretőik elé.~Azonban
77 2| Ti kutyák!~Én elmegyek. De visszajövök.~Ha ti azalatt
78 2| csüggeteg elbúsulás nyomát, de csak nem akadt rá.~Egyszer
79 2| szökhetném volt a bőrömbül, de ne féljetek, meglesz, nem
80 2| túli sáncokat ostromlá. De az ostrom csak látszólagos
81 2| voltak ugyan a seregek száma, de annál inkább ágyúk által
82 2| hasítja keresztül a felhőt, de a felhő azért előre rohan,
83 2| rohan, alakja megháborodik, de útját nem téveszti. Rohannak
84 2| megcsonkított testtel a mezőkön, de társaik éljenordítása hirdeti,
85 2| bomlásba kezd jőni a csatarend.~De amott a kápolna felől foly
86 2| ellenfeleivel. Tüzesen, de harag nélkül küzd, mellette
87 2| egymást a csata hevében, de a fölfedezés nem tette őket
88 2| tűzzel villogtak egymásra, de mintha fogná valami kéz
89 2| lancier-csapat harcaiban, de oly csatákat egy sem vívott,
90 2| itatná, az váltig szabódik.~– De majd káplár uram, ha most
91 2| lakodalomból jött volna.~*~De künn, künn a holtak mezején
92 2| bánatát mindkettő számára.~De az örömet nem a remélőnek,
93 2| hímzettet felvette a másik, de egyik sem azt, mely számára
94 3| kardcsörgést hallok az előszobában, de még semmi káromkodást, sőt,
95 3| kimondani e szót: szabad.~De ne képzeld, hogy ezért puskaaggyal
96 3| ihlettséggel lefestette, de képzeld meglepetésemet,
97 3| gyilkosok!~A hangot ismertem, de ijedtemben nem tudtam kitalálni,
98 3| hozzám.~Az édes mama volt…~De milyen állapotban!~Ruhája
99 3| kiabálni segítség után.~De micsoda gondolat is volt
100 3| amiért az fölkelti őket.~De nem tették, sőt pár perc
101 3| minden ellenvetés nélkül! De már én nem jó volnék katonának.
102 3| legszebbikét foga kegyed viselni.~– De az én lábom fáj – mentegetőzék
103 3| nekünk jutott a gömbölyűből.~De mekkora volt csalatkozásom
104 3| Különösen egy tűnt a szemembe, de nemcsak az enyimbe, hanem
105 3| szóltam-e neki valamit, de azt igen, hogy úgy érzettem
106 3| mint aki álmában repül.~– De majd el fogja kegyed felejteni,
107 3| nem fogom elfelejteni.~– De majd nem ismer kegyed rám…~
108 3| rózsát. Nem néztem oda, de azért láttam. A fél világért
109 3| szörnyű rosszul beszél, de azért mégis mindig magyarul
110 3| németül szólnak is hozzá. De legjelesebb benne az, hogy
111 3| enyimbe.~Vártuk a zenét.~De mielőtt az megszólalhatott
112 4| hagymázos képzetvilágában?~De a könny, mely a fölidézett
113 4| meghalok. Te eltemetsz.~De nem maradok soká sem a sírban,
114 4| csak ráfogott szavakat, de miket ő magának annyiszor
115 4| miként a felforrott tenger. De az Úr megdorgálja őket,
116 4| fegyveres hadak ellenében. De azt tudta, hogy víni fog,
117 4| hogy tán el tudom hagyni, de még tán a világ végére is
118 4| szülőik.~– Testvéred?~– De annak nem jutott e nyomorú
119 4| földi!~– Jó az ördögöknek, de nem a székelynek! – felelt
120 4| azoknak, kik élve maradnak! De háromszor jaj azoknak, kik
121 4| a fejet vállán nyugodni, de terhét nem érzé annak. A
122 4| s a szemek nyitva bár, de lángtalanok.~A szellem fölkelt
123 4| az ujjak jéghidegségét, de nem azoknak nyomását. Azután
124 4| férfit, nem érték, mit akar, de vágytak tenni, fáradni,
125 4| erősen védhető állomás. De őnekik egy ágyújok sem volt,
126 4| leseperhetné őket onnan, de a székelyeknek egy ágyújuk
127 4| lehetne azokat szerelni, de a székelyeknek annyi sincs.
128 4| alatt.~A székely nem szólt, de puskáját ragadva, karjával
129 4| nyakára, s azt félig levágta, de a székely szuronyának az
130 4| puskaaggyal verték őket vissza, de az áradó tömeg mindig feljebb-feljebb
131 4| tömeg feltartóztatására, de a túlparti ágyúk oly erős
132 4| seregeik, ágyújok számtalan, de annyi ágyú hangja közül
133 4| neki az ágyúszót hallani.~De mégsem oly kedves sehol,
134 4| csatatért tőlük senki sem. De halva maradt seregük virága,
135 5| harcoltak, sebet kaptak eleget, de még halottjuk egy sem volt.~
136 5| kezdé a hölgy teljesen, de hidegen csengő hangon. –
137 5| halállal. Ön megvénült, de én még inkább. Látja, özvegy
138 5| én nagyon szerettem őt, de meg nem sirattam, mert tudom,
139 5| elalszik, legyilkolhatnám; de mindhiába, ahhoz én nem
140 5| nagyhamar megeshetik rajta.~– De én nem akarom, hogy mint
141 5| embereket, őt megsiratnám, de gondolhattad-e azt valaha,
142 5| A haláltól nem rettegek, de míg élek, nem felejtek.~–
143 5| mégsem juthatsz keresztül, de ha e telep háta mögé kerülhetnél,
144 5| beljebb mentem, alacsony, de elég tágas folyosó tárult
145 5| ismeri?~– A nyílást igen, de azt ki sem tudja, hogy az
146 5| még biztosítva nem vagy.~– De ezek legbizalmasabb embereim.~–
147 5| Én nem hiszek senkinek.~– De te nő vagy… és velem egyedül.~
148 5| járni – szólt az özvegy –, de hol annyi kéz van, néhány
149 5| volna arcaik oly haloványak, de az a fekete ruha és az a
150 5| sietve?~– Ön már elfeledte, de én nem, hogy férjem házánál
151 5| támadásukat erős állomásából. De a legelső ágyúszóra megjelent
152 5| hazaért távollevő lakába.~De akiért járt, a fiatal főtisztet
153 5| fehérek voltak a dühtől, de hallgatott és nem mutatta
154 5| elszökhetett volna, ha kedve tartá. De nem tevé azt; hogyha nem
155 5| kegyed, hogy idehozattam, de a kötelesség…~– Engedje
156 5| engemet mindenesetre küldött, de nem ide. Tudtomra adá, hogy
157 5| színpadi játéka fölött!~– De mindenekelőtt kérem önt –
158 5| volna találékony, mint én?~– De tréfán kívül, valami oknak,
159 5| kezde a nő arcába tekinteni.~De annak egy vonása sem változott.~–
160 5| nem; Szélakna felé ment.~– De ez lehetetlen – kiálta fel
161 5| szélaknai zárcsapatnak, de a parancsnok urak jobban
162 5| szép asszony nemcsak szíve, de érdekei ügyének is meg van
163 5| hogy panaszt tennék érte.~– De én parolámra mondom, hogy
164 5| jöttem ide, az bizonyos, de ha kegyed azt állítja, hogy
165 5| helybenhagyták, s másnap egy betűt, de csak egy gondolatot sem
166 5| sáncokba, az nagyon hihető. De azzal még semmi sincs megnyerve.
167 5| mit tesz bátornak lenni, de ehhez az egyhez, megvallom,
168 5| ágyban meghalni unalmas, de a vesztőhelyen, Hermine,
169 5| saját kémjöknek tartanak, de azért sokszor megesett rajtam,
170 5| tudja ez órát kinyitni, de nem is gyanakszik rá.~A
171 5| nem kerülheté el halálát.~De halála szép volt. A magyar
172 6| győzelemmel térjen vissza, de ha elvesztett a nemzet az
173 6| Vonásai kemények, szigorúak, de még most is szépek.~Az ég
174 6| ellensége szívében bennetörve, de nem volt ereje szólni, a
175 6| születtél. Élj vagy halj, de elfelejts bennünket!~A fiú
176 6| mindenkinek van benne mit siratni. De senkinek annyi, mint Juditnak,
177 6| tudja, még meddig élhetsz?… De szólj, ha megjelenne a halál
178 6| sóhajta fel a nyomorék. – De mi az én hangom? Mik az
179 6| holnap városunkba jőnek. De nem leszen itt megpihenésük,
180 6| valami érthetetlen szókat, de ragyogó szemeiből olvasni
181 6| fele a föld alá van téve. De még ez nem legsúlyosabbika
182 6| idegen kívánó tekintete. De én azon időt nem fogom gyáván
183 6| cselekszem, egyedül halok meg. De ismerlek benneteket. Ott
184 6| ismernek egymásra többé; de valami fájdalmas sejtés,
185 6| mondaná, hogy nem magyar.~De ez öltözet is, melyet visel,
186 6| Szomorúság lakik itten. De a szomorúság csak halottainkért
187 6| túlharsogja a vihar tombolása.~De legmagasabban minden lángok
188 7| mondák, Isten tiszteletére. De benn nem hangzott az Isten
189 7| tenni, mit fog mondani, de űzetve valami belső kínzó
190 7| elég sokan vagytok hozzám, de sírni nem látsz, habár dühödben
191 7| egész lelkében valami érzés, de amely oltó könny helyett
192 7| sem tudta, hova, miért, de csak ment. Sűrű csalitos
193 7| vállait veri. Arca sovány, de vonásai erőteljesek, mint
194 7| hogy megőrizze a bajtól.~– De hiszen kend nem zsivány,
195 7| érinté kezét.~Felijedve, de azért egy kiáltás nélkül
196 7| magyar katonák szívébe, de nyomára nem bírtak akadni.~
197 7| még az ifjúság virított, de homloka már magasan kopasz
198 7| az ég legmagasán megáll. De ha beszéltek előtte hazájáról,
199 7| Vidám arcot akart mutatni, de a szerető szem olvasni tud
200 7| érezni.~– Szeretni tudok, de ábrándozni nem. Én azoknak
201 7| képezik, egy szót sem értek, de annyit tudok, hogy a forradalmaknak
202 7| ők férj és nő leendnek.~De a pillanat késni látszik.~
203 7| Tudjuk, hogy örömest eljössz, de félsz a gyalázattól, ha
204 7| énekelnek:~„Erdő, erdő, de magas vagy,~Kedves hazám,
205 7| magas vagy,~Kedves hazám, de messze vagy,~Ha az erdőt
206 7| akarta előlünk lopni borát, de útját álltam, ő egyik lovára
207 7| Számítottak a bizonyos diadalra.~De ám e nemzetőrök nem azon
208 7| rohan előre!~Magas a sánc, de a bosszúállásnak szárnya
209 7| fölrohanni, pokoli az ágyúk tüze, de a bosszúnak nincs szeme
210 7| megszólító hanghoz sejte, de ez arcot nem volt ember,
211 7| holttestekkel lett tele, de a sánctető is, s az elhullottak
212 8| rózsafuvallat, haja sűrű, de finom, mint a selyem s csaknem
213 8| tudhatod, mennyire szerettelek… De ha könnyeket látsz szememben,
214 8| szemem tüzét oltani jő, de a ti véretek átok lesz a
215 8| kezeink közt a nemzet élete, de azért élet volt az; ti dicsőséget
216 8| dicsőséget ígértek neki, de annak a dicsőségnek neve „
217 8| magunkra nézve e hazát, de tízmillió népnek adunk helyette
218 8| felől. Bámulni fog rád, de azért meglehet, hogy félreértő
219 8| most idegen gondolat.~– De e szabadság százezrek éltébe
220 8| keserű átok alvó poraikba; de megjön az idő, mely fölépíti
221 8| Meghalni a hazáért szép; de gyilkolni a hazáért, ezrek
222 8| sírt, melyben apád fekszik. De akkor is tudd meg, hogy
223 8| midőn senki sem látta, de amint legelső lépténél kardja
224 8| világ az, nem jó világ. De ha az isten mérte ránk,
225 8| eszébe nagyanyja intése, de annál inkább a kis szőkefürtű
226 8| ló ismét továbbügetett, de fejét szüntelen nyugtalanul
227 8| keresztülgázolni magát, de ő tán szégyenlette legelső
228 8| bevágva lehullott arról, de kardja a csapás alatt kettétörött,
229 8| védtelenül hevert a porban.~De a halálüvöltést túldörgé
230 8| A vádlott szólni akart, de nyelvén megfagyott a hang.~–
231 8| volt. Százan egy ellen.~– De nélküled kiszabadultam volna
232 8| elveszünk mind a ketten; de azért, hogy a fegyvert elássák
233 8| tette őt azzá, ami most, de engem se vádoljon senki,
234 8| Nekünk nincsenek prófétáink, de úgy látszik, hogy a tiéitek
235 8| gyalázata szállni?~– Énreám. De módot adok neked e gyalázatot
236 8| Ennek meg kell történnie.~– De nem fog megtörténni, ha
237 8| csak nők és gyermekek.~De a támadók közül száznál
238 8| Közosztály minden zsákmányból; de ugyanott van, hogy ami el
239 8| arra sorsot kell vetnünk, de egy leány mindnyájunké lehet.~–
240 8| Bántani senki sem meré, de azért valóságos jogot tartva
241 8| az vigye el a leányt.~– De hiszen ti olvasni nem tudtok,
242 8| vasdarabokat az a széles ember.~– De én voltam az, ki őt keresztülszúrtam.~–
243 8| vitézül viseltétek magatokat, de azzal, ami megtörtént, most
244 8| énvelem; elvitázhatlanul.~– De hát mondjad, miképpen –
245 8| Lupuj –, én itt maradok, de vajon nem mák van-e ebben
246 8| először is tiéd lesz.~– Igen, de én azt nem akarom – szólt
247 8| Hiszen én ittmaradok, de mit nyerek vele? Tudom,
248 8| ím, kezeidet csókolom, de most szabadíts meg magadtól,
249 8| hol van!~– Azt nem tudom. De arról bizonyos vagyok, hogy,
250 8| gyilkosai egyikére ismerek; de megígértem, hogy nem hagylak
251 8| a többit erdőnek hagyva.~De magasan a falu felett egy
252 8| kinézni. Eredj oda, ha akarsz, de én elébb elfutok innen,
253 8| nem háríthattuk azokat!~– De elébb-utóbb meg foga tudni.~–
254 8| prófétáitok nem látják azokat, de én látom, én világosan tudom
255 8| mellyel ott összehúzódva, de egymással boldogan, elélhettek.
256 8| bizonyosan meg fogom tartani, de ha jónak látandom, követni
257 8| azelőttin ifjú kedvese aludt. De mintha elvitték volna álmát.
258 9| születik helyette más, de az Isten házát ki fogja
259 9| férfi megkísérti az oltást, de kevesen vannak nagy munkával
260 9| önök!~– Engedelmet kérek, de az ellenség valóban elég
261 9| hatfontos gránát van ragasztva, de sőt srapnellel is lövöldöz
262 9| karban vannak.~– Igenis, de specifice azt az egyet,
263 9| őrnagy mosolyogni akart, de nagyon vacogtak a fogai.~–
264 9| dicsőség ide, dicsőség oda – de úgy leszaladt volna a bástyáról,
265 9| készülő forradalmat iparkodik, de nem bír elfojtani. S hagy
266 9| hogy mint tudnak célozni.~– De én nem akarom, az én életem
267 9| Süvöltött, pattogott valamennyi, de még csak közel sem járt
268 9| nagyságának mivoltában.~De annál inkább fölfogta annak
269 9| porcikája sem sérült meg általa, de ki aznapságtól fogva a jobbik
270 10| elhozott puskaporfüsttől, de bajusza azért kétfelé kikenve.~
271 10| tetszett neki a társaság, de amint egyszer a tábornokot
272 10| ellenem. Megszorítottak.~– De csak lenyomtál közülök vagy
273 10| kettőt?~– Nem számláltam meg, de maradt ott valaki.~– Ember
274 10| megköszönte a jóakaratot, de csak úgy tétovázva settenkedett
275 10| volnék én most is őrmester, de nem tudok írni.~– Hát mi
276 10| akarod itt nézi a napot?~– De bizony majd, parancsolatjára,
277 10| hallatlan ostobaságot mondott, de ki kellett mondania, annyira
278 10| keveset tekingete széjjel, de annál többet jártak hozzá
279 10| persze hogy ütleget is kap, de tízen kinyeri, amit a tizenegyediken
280 10| korbáccsal.~– Én nem bánom, de ha aztán okhets dikecsáre
281 10| oldalon a holt neve lehetett, de azt a tábornok nem láthatá.~
282 10| volna már azokat valahol, de azok nem látszottak őt most
283 10| feküdt, keze rajta pihent, de szemei nem néztek oda, de
284 10| de szemei nem néztek oda, de lelke nem volt a szobában.~
285 10| engedni a betörő világnak; de bár három-négy fáklya égett,
286 10| én sem ijedtem meg soha, de lelkekkel kikötni nem hivatásom.
287 10| elnyargalt. Az őr utánalőtt, de hihetőleg nem találta, mert
288 10| az ugyan elszaladt tőlük, de mi legalább megágyúztuk
289 11| tengeren megállnak a hajók. De a legelső szellő szétleheli
290 11| pihenés.~– Elég a seregnek, de nem önnek – szólt orvosa
291 11| Csupán egy, számra nem nagy, de elszántságban erős csapat
292 11| kitörölte az emlékekből az idő, de vára még most is áll, csonka
293 11| Nevét annak sem tudja senki, de legjobbnak és legszebbnek
294 11| seregeinek és hadnagyainak.~De megfordítva történt.~Kegyelmet
295 11| nehezen gyógyult fején, de százszor nehezebben gyógyult
296 11| régi ismerőse volna az, de nem tudta, honnan.~Hosszú
297 12| is, amennyi belénk fért; de ki mert volna fázni, ki
298 12| szavát. Hamis kiejtéssel, de valódi hévvel mondá mindannyiszor: „
299 12| elhullott a jó fiúknak, de el nem futott egy is, s
300 12| a legközelebbi csatából?~De mégsem volt igaza a kis
301 12| volna a jelenvoltak közül, de e pillanatban lehetetlen
302 12| hozzá kis szürke fejével, de amint azon helyre ért, hogy
303 12| Lehet, hogy nem volt igaza, de ő a magyarokat oly nagyon
304 13| boszorkányság van a dologban. No de lesz még a németnek is neve
305 13| belekapaszkodik a mentéjébe.~– De miért ne mennék?~– Az ellenség
306 13| vagyok – monda a tábornok. – De ezt a falut akarom tudni,
307 13| tábornok megállítá lovát. De most már eszébe jutottak
308 14| vörössipkás~„Sarjazni fog a fű, de sarja nem lesz zöld, hanem
309 14| vér…~Fel fog jőni a nap, de sugára nem lesz fehér, hanem
310 14| a vér…~Kiderülend az ég, de boltozatja nem lesz kék,
311 14| a vér…~Megárad a folyam, de habja nem fog szőke lenni,
312 14| Arcai halványak voltak, de ajkai szinte megcsattantak
313 14| még részegebb lett tőle, de egy se bírta kifárasztani,
314 14| ágyúgolyó keresztültör soraikon, de vissza nem tartja őket,
315 14| érteni.~– Megöljük őket, de nem a csatamezőn. Mikor
316 14| fölébredni többé.~– A terv jó. De nem gyanakszik-e rád az
317 14| magasabb voltam, mint egyébkor; de visszaadom a pofont! és
318 14| minket is azokkal együtt, de kényeskedő asszonyszem könnye
319 14| menekült volna rémülete elől, de a szerelmes ifjú nem bocsátá,
320 14| örömest, hogy fusson onnan, de esküje megnémítá.~Ha szól,
321 14| huszár lova mellett alszik, de orzó kezek földet tömnek
322 14| meg hagyta volna őt ölni, de ily mosolyogva, ily boldogan
323 14| verte volna szívébe gyilkát; de az ifjú nem szólt egyébről
324 14| nem jutnak eszébe csatái, de viszont a csatában sem jut
325 14| Azoknak bosszút esküdött, de ennek meg szerelmet.~Ha
326 14| közlegény, kik pőrére vetkezve, de fejükön vörös sipkájukkal
327 14| lassan-lassan hegeszteni kezdé; de csak mégis legjobban meggyógyítá
328 14| sóhajtás nem jött ki ajkáról, de annál több vér jött ki négy
329 15| gyanús szemeket veteget rá, de legkivált azért, hogy Magyarországra
330 15| mérföldről én sem félek attól, de már egyszer a pincéből hallgattam,
331 15| világ ugyan derekasan nagy, de abból ő szép keveset ismer.~–
332 15| nyilvánságosan poharat emelni.~– De hát én nem tudom, hogy mi
333 15| én azt mind megtanulni.~– De háromig, úgy hiszem, hogy
334 15| szavakra. A falnak elsőbb, de azután a szegkovács többször
335 15| börtönnek, annyira megijedt.~– De hát mégis, mit kellett volna
336 15| magának fogja tartani.~No de vigasztalásra szolgáljon
|