Rész

 1   1|         Az áldozat panasztalan. A dicsőség nem kérkedik. De panasszal
 2   1|   katonának egy gondolatja van, a dicsőség! Ha meghal, végsóhaja a
 3   2|     legdühösebb csatában, mikor a dicsőség mámora elkábítja agyamat,
 4   4|         az elvetett vérnek? Rövid dicsőség és hosszú, hosszú halál.~
 5   4|          ércmenyasszony és elmúlt dicsőség!~
 6   6|      magadnak ottan, hol meghalni dicsőség, a csatamezőn. Eredj innen!
 7   7|        kimenetele. Sok vér, kevés dicsőség és örökös bánat.~– Ne mondd
 8   7|  merényünk sikerül, legyen tied a dicsőség híre, ha elbukunk, minket
 9   7|     boldogsága, előtte a villámos dicsőség. Küzdött keblében a két
10   8|          fogja kísérni könny, nem dicsőség, sőt talán gyalázat és keserű
11   9|   parancsnok a maga emberét, az – dicsőség ide, dicsőség oda – de úgy
12   9|       emberét, az – dicsőség ide, dicsőség oda – de úgy leszaladt volna
13   9|        múlt napok, s velök a múlt dicsőség.~Elmúlt a jókedv, a hír
14  10| halványsága után elhalványuland a dicsőség is.~A tábornokot kellemetlenül
15  10|            Azután eszébe jutott a dicsőség, küzdelmes csaták véres
16  14|       megfogta kezét.~– Anisia! a dicsőség napjai nem messze vannak.
17  14|           adhatna más írt, mint a dicsőség! Gyógyította is az az ifjú