Rész
1 1| De szégyen pírja ömöljék el arcodon, midőn azoknak neveit
2 1| tették.~Sírj, fehérüljön el képed azok sírhalmánál,
3 1| elvesztek az áldozatok.~Némulj el. Remegj, reszkessen alakod,
4 1| Hallgass, ne szólj bele. Rejtsd el arcodat.~De kacagj fel,
5 1| voltak teremtői.~Azután tűnj el ismét. Menj vissza a sírba.
6 1| engedjen meghalnod, és ne hozza el rád a föltámadás napját.~*~
7 1| alakok sebesen vonultak el szem előtt, mint álomárnyak,
8 1| miniszteri szalon ajtaját ülte el. Mondanom sem kell, hogy
9 1| világosan Laciénak ismertem el –, mert az enyém négy disznó.
10 1| a cerberusra. Az először el akart vörösödni, de ami
11 1| játszottak vagy hatan, nagyon el voltak merülve, egyik sem
12 1| ki a miniszter. – Mondd el neki, Móric, magad a tréfát,
13 1| csak egy káplárt küldjek el a zászlóaljamból, csak egy
14 1| puskaporos minát rejtett el a miniszter íróasztalába.~–
15 1| ahelyett, hogy mi megyünk el innét, az úr menne most
16 1| csodálat „ah”-ja röppent el a pecsétőr ajkairól e kincsek
17 1| Ah! Mi kár, hogy mindezt el nem vihetjük!~– Mind semmi
18 1| rendőrminiszter úr írta.~El a rút képektől! Keressünk
19 1| amoda. Ott is egy hős esik el. Nem egy seb, tíz érte egyszerre.
20 1| ezeren. Ugye nem futott el egy is! Elestek. Mire az
21 1| Látod, mennyien hullanak el belőle. De látsz-e elfutni
22 1| milyen jó volt, hogy akkor el nem mentünk. Rögtön utána
23 1| pertractatio által érheted el megbukásodat?~– Azt nem
24 1| Egyébiránt te mindenesetre küldd el a feleségedet a lengyelhez.
25 1| szekrényéből pénzt lopott el.~– Emlékezem.~– A pénz kétszáz
26 1| hogy ezt a pénzt ön vitte el.~– Asszonyom!~– Nekem azt
27 1| azt mondta, hogy ön vitte el.~– Asszonyom, ön és mindenki,
28 1| tréfás bizalomból vette el azt a pénzt Laci fiókjából,
29 1| legyen semmire gondod. Már el is van készítve, csak alá
30 1| belenyúlt.~– Ah, vagy már el is készítetted, annál szebb,
31 1| gyermekeimnek minden ruháját, el megholt nőm jegygyűrűjét;
32 1| becsülete tiszta. Most tegye el ön e pénzt.~– De én nem
33 1| elvivéd.~– De nem vittem el – kiálta a lengyel, és szemei
34 1| váltságul életéért. Tegye ön el.~– Takarodj! vidd pénzedet –
35 1| nyomta vissza. – Elmehetsz!~– El fogja ön venni?! Vagy azt
36 1| is gyermekei részét elébb el kell abból különözni, mielőtt
37 1| bizonyos fajta emberek kezeiben el nem tartható portéka.~„Res
38 1| Látom, vigyázzon ön, hogy el ne veszítse.~– Ó, attól
39 1| státustitok, ezt, megbocsát ön, de el nem mondhatom.~Hozták az
40 1| századdal később mondaná el valaki e tényt, azt felelnők
41 1| következtek, sokkal inkább el vannak terjedve, mint hogy
42 1| terjedve, mint hogy valamit el lehetne belőlük titkolni.~
43 1| Csak egy csapat nem futott el, csak egy csapat állt ki
44 1| hajigálták őket agyon.~Így esett el korunk egyik legszebb tehetsége,
45 2| szerelemmel.~Most két hónap múlt el egymás után, hogy semmi
46 2| egy országban nem fértek el egymástól, most összetörődve
47 2| ágyú, készletszer eddig el nem vitetett, ottmaradt,
48 2| türtőztetni magát, kitör rajta az el nem rejthető mosolygás.~
49 2| egymás ellen küzdenetek, mi el fogjuk valamelyiteket csábítani,
50 2| januárban leégették.~Ki e hidat el akarta foglalni, annak először
51 2| s biztatni erősen, hogy el ne menjenek addig, míg ő
52 2| Gergő? – kérdé.~– Nem sült el a csel – monda a vén huszár. –
53 2| cibakházi révnél figyelő őrszem el volt vágva Szolnoktul s
54 2| dikciót!~– Hogy a tatár vigye el! – kiált fel a tábornok. –
55 2| féljetek, meglesz, nem marad el, megbirkózom vele.~A haditervvel
56 2| szuronycsillámlás árulja el az árokban orozva vonuló
57 2| elhullott jó fiúk maradnak el tőlök, el-eldűlve mély sebben
58 2| leheletig, vitézül hullanak el telepeik előtt.~Még azután
59 2| futósáncokhoz. Ezek nem takarják el szemeiket a feléjük süvöltő
60 2| vesztenek, egy kanyarulattal el vannak vágva a városba visszavonulhatástól,
61 2| néha egy üresen száguld el a csatamezőről, míg elesett
62 2| vértesek helyét foglalják el, ezek amazokét. S akkor,
63 2| aközben oly közel nyargaltak el egymáshoz, mindkettőnek
64 2| által a szép vértesezred el lőn vágva a fősereggeli
65 2| sebesültben még életet talált; el nem kerülte egy is figyelmét.~
66 3| vagy más egyéb módon ölöm el magamat.~Képzeld, mi történt
67 3| fejét, hogy hová bújhatna el, s ha híttam, kerestem,
68 3| hozott, úgy hiszem, hogy igen el kellett pirulnom, ha ezt
69 3| azt meg nem engedjük, majd el tudjuk azt mi rendezni magunk
70 3| abban a szobában rejtette el magát, ahová én a két jövevényt
71 3| megígérte, miszerint nem rejti el többet magát, én pedig majd
72 3| veszedelembe! Így veszted el magadat készakarva!~Én azt
73 3| hogy nem is azért visznek el majd bennünket, hogy feleségeik
74 3| quadrille-ra.~Én szerencsétlen! El voltam rá ígérkezve. Mint
75 3| álmában repül.~– De majd el fogja kegyed felejteni,
76 3| csárdást és egy lengyelt jártak el, csak azután jött a sor
77 3| valami oly különös hév fogott el minden ízeimben, szinte
78 3| hogy senki se távozzék el visszajötte előtt.~A leghosszabb
79 3| megvigasztalni.~– Hol is hagytuk csak el? – kérdé az egyik.~– Igen!
80 4| Hímzett karszékemet ne tedd el helyéről; néha csendes estéken
81 4| elesett, csaták vesztek el egymás után, egész Erdély
82 4| villanástól, mely lomhán lobban el a világtalan éjben. Itt,
83 4| visszanéztem, azt hittem, hogy tán el tudom hagyni, de még tán
84 4| házam, mindenem, foglaljátok el.~– Áldjon meg érte az Isten.~–
85 4| Mellékszobáit a menekvők foglalák el; egyik nőnek megfagyott
86 4| Várja a világosságot és el ne jöjjön, ne legyen hajnala
87 4| én csontjaimat.~Távozzál el éntőlem, Uram, és hagyj
88 4| erős Isten, ki nem hagyom el azokat, akik énbennem bíznak.”~
89 4| bérci patak által választva el egymástól.~A patak fölülről
90 4| oldalt az oláhok lepték el, rendetlen, vezetőtlen tömeg,
91 4| csapat vadászt bújtatnak el csupán az innenső part bokrai
92 4| székelyek hallgatva állják el az innenső partot. Egy csapat
93 4| bár ráértek, nem rontottak el, remélve, hogy üldözöttekből
94 4| hol fejük fölött repülnek el a bátraknak, hol lábaiknál
95 4| víttak, hol az egyik foglalta el a hidat, hol a másik, férfi
96 4| elhagyák szép mátkáikat, el szende nőiket, hogy járjanak
97 4| küzdhetett; ha ott esett el közelében, bizonyosan hitte,
98 4| kanóccal és szól: „ne hagyj el, leányom, szép leányom,
99 4| aranyhajú Lóra, ne hagyj el.”~A székely fiúk is beszélnek
100 4| elszántsággal, nem is foglalta el a csatatért tőlük senki
101 5| nemzetőri kapitány maradt el futó századjától, letépte
102 5| meggázolt fűben egyedül marad el egy elesett férfi, haldokló
103 5| II.~Egy hónap múlt el a budaméri vesztett csata
104 5| magának, mind a négyfelől el volt állva az útja, semmi
105 5| fogva s erővel hurcolta el a csatatérről.~Amint hazatért
106 5| Férjem csatában esett el – folytatá a nő –, nyílt,
107 5| tudom, hogy miért esett el. Holttestét nagy áron vásároltam
108 5| hogy bátran, vitézül esett el. Egyetlen sebe volt, az
109 5| hogy egy embertől vette el, akit megölt.~– Nem mondtad
110 5| bágyadt kék szemei nem árulják el a tüzet, mely rajtok belül
111 5| énbelém. Hízelgéseivel halmoza el, szerelmet vallott, belém
112 5| is lesznek.~– Nem hagylak el. Tudok mindent, ami veled
113 5| is. Utaid minden oldalról el vannak zárva. Tegnap, hogy
114 5| holtáig titokban tartotta.~– El tudnál-e engemet oda vezetni?~–
115 5| szemei.~– Az üreg kissé el van hagyva, nehéz benne
116 5| bizonyosan fölül vezették el valami csatornán, s az most
117 5| vezérnek több nehéz követ el kelle hengerítenie az útból,
118 5| fenyegető repdeséssel tűntek el a kemény sziklafal hasadékaiban.~
119 5| adá, hogy kegyed engemet el akar vitetni, s biztatott,
120 5| biztatott, hogy rejtsem el magamat, oly helyre, mit
121 5| egyetértés azzal, akit el kellene fognia, mind elég
122 5| lábaihoz és csókokkal halmozá el annak kezét, s nem bírt
123 5| saját házamtól parancs által el lehessen idéztetni.~– Kegyed
124 5| veszteség nélkül vonult el az országúton, fényes nappal,
125 5| A hölgy maga legjobban el fogja mondani.~– Ez az úr
126 5| okot, hogy miért tagadnám el, sőt biztosítom önt, hogy
127 5| saját ügyetlenségünk áruljon el bennünket; csupán egy esetben
128 5| menj…~A tiszt felugrott, el akart távozni az ajtón keresztül.~–
129 5| keresztül a Vágon. Vigyázz, el ne fogjanak. Nem kell halálod.
130 5| át, s gyorsan sietve tűnt el a romok között.~A nő reszketve,
131 5| A holtakat ő temetteti el.~Azonban lováról ájultan
132 5| csakugyan nem kerülheté el halálát.~De halála szép
133 5| magyar vezér kezétől esett el, merész viadalban, sebet
134 6| harmincezer férfi vesztette el éltét.~– Miért nem lehetek
135 6| jövök, a harcból szaladtam el.”~„Megfutamodék az Izrael,
136 6| példányképe. Egyike azon soha el nem virágzó alakoknak, kik
137 6| szerelmes hajnalpír ömlik el, az anyán haragos lángvörösség.~–
138 6| gyalázat napjaira. Miért jöttél el? – A fiú hallgatott.~– Miért
139 6| elrejté Judit ruhái közt és el akarta titkolni, hogy zokog.~
140 6| Miért nem veszhettem ott el?~*~Nem volt már férfi Sepsiszentgyörgyön.
141 6| csatamezőn, s azt mondaná: „vesd el mankóidat, vedd a rombolás
142 6| harcban. Kezem a győzelmet el nem veszi senkitől.~– Figyelj
143 6| Sepsiszentgyörgy férfiai el tudtak esni városuk védelmében,
144 6| toronyablakba, ahonnan messzire el lehete látni, s mikor meglátta
145 6| helyett, akiket szerettünk, el fognak jőni azok, kik őket
146 6| elvett, s a halált nem veheti el senki, mint az életet. Ha
147 6| padlására, kapuit torlaszozza el szekerekkel, csak az ajtók
148 6| éjféli óraütés, hangzik el rajta, a zokogás kitölti
149 7| szomjadat vérben oltani el?~Lesz, lesz elég! folyni
150 7| közülök megkapta a torkát s el nem ereszté, míg le nem
151 7| rántotta, s csak akkor bocsátá el, mikor már megfojtotta.~
152 7| elpusztult.~– Pusztítsa el isten, aki osztozott benne.~–
153 7| igen szép volt?~– Vessz el! Mit akarsz?~– Olyan fiatal
154 7| s egy vonás sem ferdült el arcán.~– Most vigyétek innen –
155 7| Mi ez? Egy ásó. Vigyük el.~– Jó lesz fegyvernek –
156 7| kérve kérték, hogy távozzék el minél elébb falujokból.~
157 7| kútforrású eszme kezdett el a felhevült agyak közt terjengeni,
158 7| itt-ott kiáltozni. – Vesszenek el, mint testvéreink elvesztek
159 7| oly könnyezetlenül hagyta el gyermeke sírját, s visszafordult,
160 7| mindenem ráköltöm is.~– Vidd el innen, majd ha esze megjön,
161 7| hogy apja ki volt, tagadd el előtte nevemet, soha se
162 7| apádtól, hogy mikor jön el újra tégedet meglátogatni.~–
163 7| törvény előtt: hogy vegye el fejemről büntető kezét,
164 7| Mit sem törvény, sem oltár el nem fogadott, elfogadja
165 7| ellenségei vannak. Menj, mosd el azoknak vérében a szennyet
166 7| beültek, magam szökve szöktem el közülök, leányom az úton
167 7| közt halt meg, itt temettem el az erdőben. És ezt mind
168 7| ott! és hogy azon városnak el kell pusztulni a föld színéről.
169 7| katonák közől egy sem árulta el, s ő maga igen óvatos volt
170 7| nevezi. Lázított, a katonákat el akarta csábítani, hogy menjenek
171 7| lázas lelkesültséggel verte el rajta a „nincs még oda Lengyelország”
172 7| kért, hogy a többit küldjem el kislányának, akit valamelyik
173 7| menyegzője utáni napon esett el a csatában, ha kívánod,
174 7| menyegzője előttin esik el.~– Nem kívánom. Töredelmes
175 7| inkább a menyasszony.~– Tán el kellene halasztani az ünnepélyt –
176 7| Nyomasztó sejtés fogta el mindkettő szívét.~A segéd
177 7| Tornyos városok tünedeztek el itt-amott mellettük, hallatszott
178 7| lovagok egy hazai dalt kezdtek el énekelni, a dal oly víg,
179 7| fogva erőszakkal viszünk el magunkkal. Tudjuk, hogy
180 7| találunk. Azért viszünk el erőnek erejével. Ha merényünk
181 7| minket vádolj, erővel hozunk el. Nagyobb valószín végett
182 7| félkezű ember~Egy év múlt el.~Szenttamásnak sáncai közt,
183 7| Zsivány-magyartól vettem el ingyenképpen. Pincéjéből
184 7| ingyenképpen. Pincéjéből jött, el akarta előlünk lopni borát,
185 7| egészségére tulajdon borából, amit el akart tőlünk lopni.~S ittak,
186 7| soha ember, veszett volna el, mielőtt született.~– Beszélj
187 7| szerető családjaikat hagyták el, hogy idejöjjenek háborút
188 7| magyar had.~Egyszerre esett el György és Basilisk ellenséges
189 7| infernális örömkiáltás hagyta el ajkait. Nemsokára égni kezdett
190 8| szokta írni.~Vajha magam is el tudnám hinni, hogy mindez
191 8| lilaszín ködbe mosódnak el a távolabb ormok, csupán
192 8| esővájta szakadékos út visz el mellette valami távolabbi
193 8| az úr adta, az úr vette el, legyen áldva szent neve
194 8| éhezni hagytam volna, kinek el hagytam volna pusztulni
195 8| megtörve. – Lehet hogy el fogsz esni, s nem látlak
196 8| távozzék.~Szótlanul hagyá el a szobát, s amint kilépett,
197 8| lángoló veresség foglalta el.~Innen apja testvéréhez,
198 8| mérte ránk, ki fordíthatja el? Álmomban ismét halottaimmal
199 8| elszaporodtak a földön? Nem fértek el egymástól, ugye?~Imre szótlanul
200 8| a kereszt alatt elmégy, el ne mulaszd felfohászkodni
201 8| rohanta meg.~Két lövés durrant el, s Imre kiszabadítá lovát,
202 8| is, lehet hogy mi veszünk el, lehet hogy ti vesztek el,
203 8| el, lehet hogy ti vesztek el, lehet, hogy elveszünk mind
204 8| legyőzetik, ezt nem veszi el tőle senki. Rosszul gondoskodtak
205 8| utánok sietend.~– Fogadd el paripámat emlékül – szólt
206 8| visszaszerezheted tőlem, siess, el ne késsél. Ha elmaradsz,
207 8| a főajtót torlaszoljátok el az ebédlő asztalaival. Híjátok
208 8| Kolozsvárról segély érkezhetik.~– El fogunk veszni – felelé hidegen
209 8| Jertek ki velem, verjük el őket a pokolba – harsogá
210 8| egyszerre kőzápor borította el. A kapu döngött a vassúlyok
211 8| visszatartani.~Dühödten rohant el Barnabás.~A hátulsó teremben
212 8| Midőn a másik testvért el akarták választani az átnyalábolt
213 8| másiknak vállban csapta el ellene kinyújtott karját.~
214 8| előre támadói feje fölött el, büszke megvetéssel, míg
215 8| egy tágas fülkét fedett el.~Néhány fejszecsapással
216 8| de ugyanott van, hogy ami el nem osztható, arra sorsot
217 8| vagy egy tinó persze hogy el nem osztható, arra sorsot
218 8| amelyiket kihúzod, az vigye el a leányt.~– De hiszen ti
219 8| valamennyien. – Mondjuk el, melyikünk mit tett, abból
220 8| fogcsikorgatva, dühösen távozott el, végre csak ketten maradtak
221 8| adod.~– Maradj itt és nyerd el tőlem. Akkor először is
222 8| sem adsz? Még nem mentem el.~– Még én sem vettem ki
223 8| szívemben soha. Foglald el fekhelyemet, édesen alhatol
224 8| ifjú. – Kelj fel, vezess, el, hová temettétek őket. Mind
225 8| földtúráshoz, s remegve beszélte el, mint temették oda mind
226 8| Ekkor az oláhot kezdték el faggatni az ifjak, hogy
227 8| édes szavakkal halmozza el.~Azután futva futott az
228 8| találta, lelkendezve kezdé el neki beszélni, miként egy
229 8| neki. A decurio nem fogadta el. – Az én kezemen családod
230 8| csüggedten estek alá.~– Fogadd el jobbját – szólt édes hangon
231 8| Jaj mindkettőnkre, hogy el nem háríthattuk azokat!~–
232 8| tudni.~– Sohasem. Tinektek el kell menni e hely színéről,
233 8| kell menni e hely színéről, el ez országból. Ki kell mennetek
234 8| boldogok lesztek?~– Azok.~– Ti el fogjátok felejteni szerencsétlenségteket?~
235 8| boldogtalanok sírva állíták, hogy „el”.~– Úgy menjetek. Isten
236 8| Egy szót se. Felejtsük el egymást.~A szeretők útra
237 8| Siessetek. Egy se maradjon el; aki nem jő, annak a része
238 8| nagyokat ugrálva távoztak el.~A decurio bezárta az ajtót,
239 8| hallgatják, hogy mit beszélünk, el fognak árulni benneteket,
240 8| künn sikoltozva futottak el az ablaktól.~A decurio egy
241 9| ostromlóktól, hogy békén lakhatnók el a tisztelt parancsnok úr
242 9| harsogtatni a Rákóczi-indulót.~– El vagyunk árulva! – kiálta
243 9| sorompóin senkinek, míg magam el nem megyek, távozni nem
244 9| pattant szét a víz fenekén, el nem oltva annak árjaitól
245 9| amelyik a fejük felett repült el, azt pohárral kínálták,
246 9| százölnyi magasban repült el a sánc felett. Féloldalt
247 9| alig két arasznyira pattant el a hasaló táblabíróőrnagytól,
248 9| nimbuszát e naptól fogva el látszottak veszteni.~A távozóknak
249 10| hogy egy huszárt fogtak el.~– Hozzák be! – inte a vezér.
250 10| felhőből kinéző nap, s csakhogy el nem rikkantá magát.~A tábornok
251 10| kapitány volna is!~– Hát el hagytad magadat fogatni,
252 10| csak úgy magában mondott el rá egy hosszú, kicifrázott,
253 10| szóval ily módon köszönté el.~– E pohár fegyvereink dicsőségére!
254 10| tartományban lakunk.~– Itt esett el egy véres csatában ezelőtt
255 10| E helyen egy ősöm esett el. Szeretném, ha ez eseményt
256 10| hogy azok a jó állatok el akarnának innen bennünket
257 10| bosszús szörnyűködéssel mondák el a tábornoknak, hogy a néhány
258 10| minden bosszúsága mellett is el nem kacagnia magát.~– Tehát
259 10| száz lépésnyire nyargalt el mellette, amint táborkarával
260 10| állott. Ha észreveszik, el vannak veszve.~A csatában
261 10| vezér ellen, ugyanott veszté el a késői unoka a csatát,
262 10| ezredéven keresztül, hogy el ne vesszen, mint elvesztek
263 11| lassan, észrevétlenül merül el az átelleni láthatáron domboruló
264 11| néhány óráig ne hagyja el fekhelyét, s ne gondolkozzék
265 11| napsütötte fölleg, kápráznak el álmodó lelke előtt.~*~Ígyen
266 11| éjjel, s csak akkor tűnt el előle, mikor az ébredő szemeit
267 12| előre!”~S ki maradt volna el, ki lett volna fáradt, midőn
268 12| elhullott a jó fiúknak, de el nem futott egy is, s akinek
269 12| s utoljára is úgy mondta el, hogy aki magyarul nem tudott,
270 12| jóltevő örömében sem felejté el a ceremónia végeztével az
271 13| hogy Komárom egy napon el fog süllyedni. Szegény város,
272 13| hadjelentéseket írt, seregeket fogott el, és a legvitézebb vezérek
273 13| midőn Mórnál csatát fogadott el és azt elveszté.~E csata
274 13| napja!~E csatavesztés után el kelle hagyni Pestet. A kormány
275 13| seregét előre parancsolá, hogy el ne szalajtsa őket.~Eközben
276 13| menjen ön!~A tábornok ránéz. El nem tudta gondolni, hogy
277 13| lehete látni, mint vonulnak el onnan a felriasztott ágyútelepek
278 14| Vágtatva mennek az ágyútűznek, el nem marad egy is, csak akit
279 14| a szirt. Kétszer fogyott el már a zászlóalj, most újra
280 14| hogy a csatában essenek el! Itt e városban készítjük
281 14| Itt e városban készítjük el számukra a szicíliai éjszakát.
282 14| üres-e e hely. Ti rejtsétek el magatokat a templomokba.
283 14| ama híres gúnydalt kezdtem el fütyülni, mely Zágrábban
284 14| elalszanak ölükben, szedjék el fegyvereiket, s adjanak
285 14| fogsz irgalmazni nekik. El nem árulod haláluk jöttét,
286 14| elveszed fegyvereiket, s el hagyod őket alunni… Esküdjél
287 14| azt, kit álma előttem ér el, e kés gyilkolja le!~Prokóp
288 14| mosolygással monda neki~– Esküdet el ne felejtsd; ha éjszaka
289 14| és ellensége fegyvereit el nem rejti. Ti pedig az első
290 14| főztét.~Gond nélkül veték el magukat mindannyian szállásaikon,
291 14| kedvese özönlő csókjai boríták el arcát és kebleit, belül
292 14| ezt megmenti, azok vesznek el, ha azok győznek, ennek
293 14| melyet még az előbbi percben el akart rejteni.~Felugrik
294 14| rejti termete kecseit. – El vagy árulva, fuss innen!~
295 14| átöleli könyörögve.~– Vessz el, hitvány esküszegő! – kiált
296 14| le az ifjú előtt. – Vessz el! minden szerb nő megtette
297 14| kötelességét, csak te árultál el bennünket, ki megesküvél.~–
298 14| az utósó szerbnek. Takard el arcodat, és menj az útból!~–
299 15| miféle fegyver nemével fogja el a megjavíthatatlan embert.~–
300 15| száját, úgy defilírozott el előtte, s csak pantomimikájával
301 15| ki rossz időben kiáltotta el magát.~
|