11-arkos | arkot-bevet | bevev-csina | csino-elcse | elcso-eltak | eltan-fabol | facsa-feszk | feszu-gondo | gondv-harom | harsa-husza | huszf-jovah | joval-kever | keves-korul | koss-lefut | legal-magne | magos-megta | megte-negye | negyo-ossze | osven-pirul | piski-rovid | rogyi-szall | szalm-szori | szorj-tessz | test-utott | utted-vesze | veszh-zuzot
Rész
1 2| visszavonulásakor, ugyanazon 11-ik zászlóalj, melynek fele
2 1| lekotródott. Ez történt ápril 12-én.~Másnap ki kellene mondatni
3 1| kihullott vérről.~Hetveni úr 1600 főnyi csapatából – hatvanadmagával
4 10| voltak e szavak kiverve:~„Élt 19 esztendőt.”~A túlsó oldalon
5 13| eszébe jutott volna.~December 30-ika volt, midőn Mórnál csatát
6 1| lábamról a pipafüst.~A bureau 66 hivatalnokai közül csak
7 14| lövöldözést.~Mikor az ezredes a 9-dik zászlóalj, a pirossipkások
8 2| tüzelés fogadja az épületek ablakaiból, a barikádok mögül a támadókat,
9 8| ők álljanak a ház hátulsó ablakaira, itt elég leszünk mi ketten.
10 3| életemben.~Többen kiállottunk az ablakba hallgatózni, és figyeltünk
11 13| levelet, amit nem tettek ki az ablakjukba, egyet gondolt s visszafordult
12 4| órája kong.~A nagy ákászfát ablakod előtt ki ne vágasd; néha
13 8| hidegvérrel Numa.~– Láttam ablakodon át.~– S hogy mertél ablakomon
14 7| az itt-ott kivilágított ablakokat s a templomba siető mogorva
15 6| kezdeni a harcot minden utcán, ablakokból, házhéjáról kövekkel és
16 8| lángokban állott, a tűz az ablakokon csapdosott ki, feketére
17 7| figyelve a szerte kivilágított ablakokra s a kitörő vigalom hangjaira.~
18 8| ablakodon át.~– S hogy mertél ablakomon benézni? nem megtiltottam-e?
19 4| órája kong.~Nyisd ki az ablakot, hagyd bejőni a szellőt,
20 8| esett alá, egy közülök az ablakpárkányon félkézen függve maradt,
21 8| ízletesen épült úri lak, zöld ablakredőnyökkel. A tér, melyen épült, óriási
22 4| halkan verődtek a jégvirágos ablaktáblákhoz.~…A hímzett karszék nyikorgott,
23 8| saját szülötte földén.~– Ábrándok. E nép titeket nem fog megérteni,
24 7| érezni.~– Szeretni tudok, de ábrándozni nem. Én azoknak elveiből,
25 1| cirmos ritka szakállú mongol ábrázathoz.~Mondom, hogy bele kellett
26 1| szépen kigömbölyödtek az ábrázatok. Kik néhány hét előtt futásról,
27 1| lefegyverzésével foglalkozik Abrudbányán, s rögtön sietett oda hivatlanul,
28 1| Most úgy hivé, itt az idő Abrudbányára jönni, hol hite szerint
29 7| mint szikár termetének acél izmai.~Egy kis három-négyéves
30 6| volna őt meg, hanem a csaták acélai, mint megölték a többit
31 2| e sáncok ellen, mint egy acélív, a szélnek eresztett lobogók
32 8| kezében van, oldalán fényes acélkard. Ez volt a Mátyás-huszárok
33 8| között lehete látni villogó acélkardját, amint szikrákat hányva
34 1| a zsebből, mely egyetlen achátból faragva s arannyal gazdagon
35 1| omlettet készíteni.~– Három adagot. Bátran.~A kocsmáros nézte,
36 3| engemet, s behízelgő örömmel adák tudtunkra, hogy ma este
37 9| a templom küszöbénél. Ez adakozásból épült a templommal szemben
38 10| hogy beittam.~– Jól van, adasd vissza azt is. – A tábornok
39 10| valaki.~– Ember vagy, Miska. Adass magadnak egy ital pálinkát,
40 10| szégyen, mire kiérnék belőle. Adassa vissza legalább a lovamat.~–
41 1| legközelebb macskazenét adatok, az ilyesmin leghamarabb
42 1| rendőrminiszter úr tartotta.~És adatott ki a veresbetűs plakát,
43 10| bókot, s néhány darab pénzt adatva a jósnőnek, víg beszéd közt
44 2| Magyarországon.~Nem a hálaadás, az ádáz rémület ünnepe volt az.~
45 15| megbukott minisztériumok adhaerentiáival rendesen meg szokott történni,
46 1| hogy te azt most vissza nem adhatod…~– Kérem – vágott közbe
47 7| vissza, hogy ezt önnek hírül adjam.~– Lovamat! – ordíta a vőlegény
48 7| kezébe s háromszor kéri, hogy adjon kegyelmet az elítéltnek.
49 9| nem érne semmit, mert nem adnák meg.~– Hát azon esetben
50 7| rájok eresztenének, nem adnál kegyelmet egynek is soha?~–
51 5| vagy fogva, s vagy meg kell adnod magadat, vagy elveszned
52 1| ha tudniillik azt a színt adnók a dolognak; hogy ön csak
53 8| ráuntál a leányra, akkor nekem adod.~– Maradj itt és nyerd el
54 9| kérje a jó és rossz idők adóját magában, hogy bárcsak egy
55 8| viszont mindegyik tartozó adónak hitte azt részéről az atyátlan
56 1| nem fogok. E pénzt nem az adós fizeti hitelezőjének, hanem
57 1| a honvéd olcsó életével adózott a síkon.~Ah! Az mennyei
58 1| gyomra elbír.~– Ejnye, ilyen adta-vette – káromkodék mindig magasodó
59 8| eldöglött, helyette nem adtam-e neked két szép tinót? Nem
60 7| Ó, gebedjetek meg! Mit adtatok innom! E bor méreggel van
61 1| kellenének, gyémántok s több afféle.~– Bizony simplex ember
62 13| omen~1848 januárban esze ágában sem volt senkinek, hogy
63 8| zabláját megkapja erősen, s azt ágaskodni kényszeríti.~Az óriás fején
64 2| Mindenik paripa két lábon ágaskodva járt, mintha egy lépést
65 4| ifjaknak legyen miről zöld ágat törni kalapjukra a nagy
66 8| vagyok, akkor se legyen aggodalmad, asszony képe nem lakott
67 9| távozni nem szabad.~Az őrnagy aggodalmai azonban nem voltak minden
68 1| lepisszeghette, leröföghette az aggodalmaikat kifejezni merész táblabírákat,
69 9| tartá e körülményt komoly aggodalmakra méltónak, s midőn a bástya
70 8| országgyűléseken lepisszegetik az aggodalmas hazafit, jobban szeretik
71 1| szétreped a fejük a sok aggodalom miatt. Nyolc órakor összeültek
72 7| Odalopózék ablakához csodás aggodalommal eltelve, benéz kémlő szemekkel,
73 6| felvevék karjaikba az elhunyt aggot, kinek a veszteség híre
74 1| ember, annyi silányság és aggottság egyesült arcán. Úgy látszék,
75 7| következő percben kettéhasított aggyal rogyott össze, egy áruló
76 8| hát üssön meg a hetvenhét ágú sistergő istennyila Szent
77 11| lehet az?~Az ábrándos hölgy ágya-fejénél megszólalt: „az a fehér
78 10| ágyúnak mind szétröppentek agyából, s elbúvtak félénken hideg
79 5| asszony, a fájdalom megzavarta agyadat.~– Tábornok úr, ön férjemnek
80 6| nem aludtál, hallottalak ágyadban-forgolódni, nyöszörgeni, miről gondolkodtál?…~
81 4| udvarából, s a szomszéd agyagdombon katlan volt vájva, melyből
82 4| jöttök? – kérdé az öreg.~– Agyagfalváról!~– Igen. Mit csinál ott
83 8| vezér s nyugodtan közeledett ágyához, leült annak szélére, a
84 2| beszélni hallja. Odamegy ágyaikhoz. Az egyiknek alvó arcán
85 7| eszme kezdett el a felhevült agyak közt terjengeni, először
86 1| egy s más szétgurult az ágyak és szekrények alá, miket
87 3| hazulról, s magam akartam az ágyakat felvetni számukra.~– Ah,
88 2| dicsőség mámora elkábítja agyamat, nem egyszer hallom magamat
89 11| Ott feküdt beteg lázas ágyán. A fájó seb nehezen gyógyult
90 2| míg magának a földön vete ágyat.~S aztán egész éjjel dörgött
91 14| csapásokat osztva a puska agyával, utat törtek a szerbeken
92 8| lépéssel odább védtelenül agyonhajigálnak a hegytetőről.~– S te nem
93 1| meg, a többi a szorosokban agyonköveztetett, anélkül, hogy csak egy
94 1| Fenyegettetének a lap kihordói, hogy agyonköveztetnek, de e fenyegetés nem hozathatott
95 7| írtam alá, az embert holnap agyonlövik. Miért éppen menyegzőm napján?
96 2| bújj a lovam hasa alá, mert agyonrúg, nem szereti a csikót maga
97 8| merevedtek meg ellensége agyonszorításában.~Le kelle vagdalni kezeit,
98 3| az, amivel más ember az agyonütést szokta kifejezni.~Végre
99 9| mikor pattan szét s kit fog agyonütni.~Egyszerre megállt a gránát.
100 8| szorosba jut, védtelenül agyonverhetik.~Már alig néhány ölnyire
101 3| fáradtan odavetette magát az ágyra, bizony szegény mamának
102 3| távolabb-távolabb kezdének menni az ágyúdördülések, végre egészen elhangzottak.~
103 3| távolabb vagy közelebb hangzó ágyúdördülésekből ítélve.~Hazamenni senki
104 1| egyet is? Most odaértek. Az ágyúdörgés elhal.~Menj tovább. Láss
105 5| Közbe-közbe hangzott az ágyúdurrogás, a pariparobaj, az ellen
106 2| törekvésül látszának venni ágyúerejök nagyságát bebizonyítani
107 14| olyan az ő támadásuk, az ágyúgolyó keresztültör soraikon, de
108 2| jól értik, mint kell az ágyúgolyónak utat engedni vagy megbukni
109 10| nélkül. Jó katonának, ki az ágyúgolyótól nem fél, megbocsátható az
110 4| dörrenéstől.~– Azok nem a mi ágyúink – sóhajtá az öreg, nekünk
111 1| elfoglaltak ágyúit.~– Ne hagyjuk ágyúinkat, fiúk! – kiálta megvillantva
112 1| Még egyszer elverte őket ágyúiról, tért hagytak körüle s csapatja
113 4| székelyek felültették az öreget ágyújára, tölgyágakból koszorút fontak
114 12| ahol megtámadtaték.~Négy ágyújával védte magát, hol itt, hol
115 4| onnan, de a székelyeknek egy ágyújuk sincsen.~Az oláhok nyolc
116 1| melynek szembe mennek? Agyúk azok. Hallod ropogásaikat.
117 2| lőtávolságnyira voltak az ágyúktól, ott megállították őket,
118 3| utcán, s a távolból néhány ágyúlövés, melynek hangja a terem
119 3| előőrsöket.~Az őrnagy az ágyúlövést is meghallá, s a futár arcából
120 4| fiak, ifjú hadvezér, ősz ágyús, ércmenyasszony és elmúlt
121 1| beszédtelen nép. Dübörgő ágyúk, ágyússzekerek, egyik a másik után, azután
122 1| ad.~Utánuk ismét ágyúk és ágyúszekerek, mik körül sem tüzér, sem
123 4| Mindenütt kedves volt neki az ágyúszót hallani.~De mégsem oly kedves
124 2| csapatot, s a kerülgetett ágyútelep lovait befogja s tovanyargal,
125 2| redoute és a fűzes rejtett ágyútelepei kereszttüzében találta volna
126 2| tartva rohantak a pályafő ágyútelepeire, hogy ne lássák azoknak
127 2| parlamentáló táblabírónak ágyútelepeket kellene elfoglalni.~Megállt
128 10| Azok nem mernek velünk az ágyútűzbe jönni. Fel lóra!~S egészen
129 14| ledől. Vágtatva mennek az ágyútűznek, el nem marad egy is, csak
130 1| kiáltás, mely túldörgi az ágyúvihart, egy kiáltás, mely azt mondja: „
131 1| Zólyomban először meghallotta az ágyúzást.~– Akarom tudni, hogy ki
132 15| pincéből hallgattam, mint ágyúztak az utcán, s nem találtam
133 8| a levegőben.~– Ide még, ahányan vagytok! – ordítá a vasgyúró.
134 6| s a sír oldalára állva, áhítattal imádkoznak, buzgón égre
135 5| visszaküldé, az hazament, ahonnét jött, harmadik vármegyében
136 7| megteszem.~– Ölj, pusztíts, ahova küldve vagy.~– Egyebet nem
137 9| harsogá e szóra minden ajak s a vendégek felugráltak
138 14| elfoglalt lobogókrúl hoztak neki ajándékba.~Égő szemeibe, pihegő keblére,
139 8| bántani, most vedd kezeimből ajándékban az életet. Csupán addig
140 12| történt. Látszott, hogy e nap ajándékok nyerésének napja.~Úgy lőn,
141 7| napszámosok nevettek rajta. Pénzt ajánlottam neki, megköszönte, keveset
142 9| tömeg közül, szolgálatkészen ajánlva magát vezetőül a bástyaterembe,
143 3| utazónak.~A kapitány halkan ajkához szorítá a rózsát. Nem néztem
144 1| miniszter mérgesen harapott ajkaiba, s ujjaival hosszú szakállát
145 11| néztél, s bűnbocsátó erő volt ajkaidra ruházva.~Mi szép, mi vonzó
146 4| szavain, szemeivel gyermeke ajkain függve, összetett kezekkel
147 14| szemeibe, pihegő keblére, piros ajkaira s fekete hajára jó volt
148 4| mennyei komolyság a zárt ajkakon, mely azoknak már éltökben
149 3| nélkül azt a kis szeplőt ajkam alatt, amiben még eddig
150 2| lezárt szemeire s elnémult ajkára. A hold és a halál legelső
151 14| egy sóhajtás nem jött ki ajkáról, de annál több vér jött
152 5| mint az egyiptomi épületek ajtain látni, s összerótt gerendákkal
153 6| küszöbében, a szellős kripta ajtajánál ősz, hallgatag férfi ül.
154 8| közelebb jött. Egy csapás esett ajtajára; megnyílt az, be sem volt
155 15| hármat lépett volna börtöne ajtajától, ismét visszavitetett, és
156 8| felfedezték a hátulsó kerti ajtócskát, melyet Simon maga után
157 1| közügyben jövök.~S közelíték az ajtóhoz.~– Uram, egy lépést sem
158 8| kifakadva az oláh, s az ajtóig ugrott.~Mikor kinn volt,
159 1| beszélni? – kérdém az egyik ajtónállót, aki egy igen szép szálas
160 1| Kocsizörgés, kardzörgés, ajtózörgés, káromkodás és tudja a jó
161 8| és holtrészegeiket.~*~Az ájult leánykát a decurio házába
162 14| egy sánc sem magas, egy akadály sem legyőzhetlen. Ők nem
163 8| bizalmát elveszítem. Semmit sem akadályozhatok meg.~– Adj ki nekik. Töltsék
164 5| félrehajtva szép fehér kezével az akadályozó deres csemetéket, utána
165 10| utánanyargaltak, sehol sem akadnak nyomára. Bár megfoghatták
166 7| szívébe, de nyomára nem bírtak akadni.~A katonák közől egy sem
167 8| a pusztító Barnabáshoz, akadozó nyelvvel jelentve, hogy
168 14| sejtve, hogy feje alatt, az akadozva dobogó szívben a gyűlölet
169 2| elbúsulás nyomát, de csak nem akadt rá.~Egyszer azonban egyik
170 3| udvariatlanságáért, miszerint a legjobb akarat mellett sem képes azon élvezetben
171 8| mielőtt a csatába menne. Apja akaratja ellen állt be Kolozsvárott
172 4| visszatért az öreg, szemei akaratlanul e szent könyvhöz vezeték.
173 6| erőnk ellenállani, csak akaratunk. A cél úgysem a győzelem,
174 1| beszélj, szamár. Nekem nem akárhany kell, hanem egy bizonyos.
175 1| miniszternek mindenkit tegezni.~– Akárhanyat.~– Ne beszélj, szamár. Nekem
176 1| publikumnak mindegy volt, akárkin történt a skandalum. Látvány
177 6| valakire, aki vissza nem jő. Akármeddig éljünk, számunkra több öröm
178 7| éven alul, hatvanon túl akármennyi.~Mint mennek neki a tűznek!
179 7| magadat feláldozd, sőt, ha akarnád tenni, tán visszatartanálak,
180 12| végignézte és kérdezé:~– Akarnak-e önök velem tovább harcolni,
181 8| Csak nem vesztél meg. Hogy akarnál egy sápadt némberért mindkettőnket
182 3| s anélkül, hogy a hatást akarnám észrevenni, odanyújtám neki.~–
183 10| hogy azok a jó állatok el akarnának innen bennünket ijeszteni,
184 5| volt, házamban aludt, csak akarnom kellett volna, hogy szobájába
185 1| szellemóriások, kik újjá akartátok alkotni a világot?~Nyögtök
186 10| tréfásan mondá neki:~– Nem akarunk, barátom, a szentekkel és
187 8| nyelvén megfagyott a hang.~– Akasszátok fel, ő áruló!~A tömeg dühödten
188 4| kivilágított ablaka előtt vén ákászfa áll szomorúan, levéltelenül.~
189 13| utósó dragonyost eltűnni az ákászfák között, s sarkantyúba kapta
190 4| halál órája kong.~A nagy ákászfát ablakod előtt ki ne vágasd;
191 6| temető árka mellett egy ákásznak támaszkodva egy magas némber
192 1| volt még kérdés, hogy vajon akasztatni fognak-e azok vagy guillotinoztatni.~
193 1| hol fogják felállítani az akasztófát, hány foga lesz annak, hogy
194 5| fölkereste az őrnagyot, akihez küldve volt; oly arccal,
195 7| menj minden embereiddel, akikkel parancsolsz, s úgy légy
196 2| kedvetlen, szótalan, bánatos.~Akiknek várva vártjaik eddig meg
197 15| egy emberséges szegkovács, akinél négy esztendeig szolgáltam,
198 1| emberke az asztalszegleten, akiről sohasem bírtam megtudni,
199 1| Nyolc solitair gyémántgomb. Akkorák mint egy mogyoró, mikből
200 8| Különös idők voltak az akkoriak.~Egyszer csak elkezdtek
201 6| kapujához ér – a nők már akkorra megásták a nagy sírt, keresztül
202 5| azonban elvesztik, ha egy más akna még náluknál is mélyebben
203 5| keresztülszállítani.~Az elhagyott aknafolyosó szokatlan dübörgéstül visszhangzott,
204 5| tátongott elő az elpusztult aknatorkolat.~Az elvadult bokrok benőtték
205 5| közepe táján látható volt az aknaút. Egy mély, rettenetes hosszú,
206 9| sűrűen hullottak a tűzbe és akörül.~– Nem kell félni a golyótul –
207 9| gránátrakéta szerte ellobban, s aközött, midőn a belső szikra a
208 1| másik kettőn mindenféle akták forogtak kézrül-kézre, miket
209 10| felcifrázva.~Az egyik előtt egy új alabástrom szobor állott.~Az örök álom
210 5| átható tekintete, e homlok alabástroma, ez ajkak, ez arc maga,
211 7| utolsó kiáltása volnának, alább-alább hanyatlók, végre mélyen
212 7| büntetése halál.~– S te aláírhattad az ítéletet? Nem vagy-e
213 2| azok soraikat, csatárláncot alakítanak, s egy vezényszóra elkezdenek
214 5| semmi hasonlatosság elébbi alakjához.~Később megesett rajta,
215 4| légi zajtalan léptekkel, alakjával halvány sírbolti fényt vetve
216 5| reszkető hangon, vad fenyegető alakká magasulva fel, és arca kigyulladt –,
217 6| azon soha el nem virágzó alakoknak, kik arcuk kifejezését,
218 5| ugyanazon nőt, ki szüntelen más alakra változva, majd mint markotányosnő,
219 2| ahol tudomás szerint néhány alakuló tartalékezreden kívül semmi
220 4| helység minden háza műhellyé alakult; az ősz földművelő az asszonyokkal
221 2| utána. Hosszú gyalogsorok alakultak hirtelen négyszögű karéjjá
222 9| túlsó végén, ha a nyári nap aláment, aranyhálóval szőtte be
223 8| fölépíti az általok teremtett alapon a nagy épületet, s igazságot
224 1| befogassa.~– Engemet? Minden alapos ok nélkül. S ki adott neki
225 1| piszkos lelketlenség, az álarcos bűn látása gerjeszte benned;
226 14| szemöldei árnyékot vetének az alattok égő lángra. Arcai halványak
227 5| alattvalót, s ami több, alattomos vágytársat vélt megismerni.~–
228 9| magát a branyiszkói hős új alattvalóinak.~*~Másnap siettek tisztelkedni
229 2| táplálta a vén huszár újonc alattvalóját, téziseinek valóságát ott
230 5| a főtiszt egy engedetlen alattvalót, s ami több, alattomos vágytársat
231 15| hogy csókolom a kezeit alázatossággal, s kívánom neki tiszta szívemből,
232 11| lehettél életedben!…~Most is áldás vagy a népen.~Csöndes tavaszi
233 6| csatamezőn maradtak. Azért áldott legyen e sír, mely e várost
234 7| nem fogadott, elfogadja áldozataidat a haza. A hazának ellenségei
235 11| mutaták be Hadúrnak égő áldozataikat – hol most is látni a széthányt
236 1| égjen azon, midőn a nép áldozatairól fogok veled beszélni, azon
237 15| biztatá ravaszul kiszemelt áldozatát a viceporkoláb.~– Tudja
238 5| halálfehér arccal tekint vissza áldozatjára, ki még mindig ott ül mozdulatlanul,
239 9| benső megelégedéssel nézte áldozatját, ámbár ebbeli gyönyörűségét
240 7| mozdulatokkal körültáncolni áldozatjukat, s rugdosták és ütötték,
241 1| kezei közt elvesztek az áldozatok.~Némulj el. Remegj, reszkessen
242 14| még az életnél is drágább áldozatot vittek az oltárhoz, s mint
243 9| inkább hasonlítottak egy áldozatra vezetett mártírsereghez,
244 9| a férfiak, s ha kellett áldozni, ott sem voltak ők fukarok,
245 4| havát éltük. A nap véresen áldozott le Székelyhon felett – oly
246 8| ivadékról ivadékra vért, vagyont áldoztunk érte, s tűrtük érte, ha
247 2| hányva az egyik; halványan aléló szemeit le-lehunyva, haldoklóan
248 10| Ismerte már ezt a fajt alföldön laktából, s odainté.~– Kurhere
249 1| haza atyjai. Még éjjel sem alhatnak az ország gondjaitól. Bizonyosan
250 8| Foglald el fekhelyemet, édesen alhatol ott, a múlt éjet Bárdy Imre
251 11| eljárt faluról falura, ki nem alhatott, ha valakit sírni hallott.~
252 1| Gyerünk haza, szomszéd uram; alhatunk mind a két fülünkre, virraszt
253 6| hallatszott a diadalének, alig-alig az elhalók kiáltása, midőn
254 11| része között helyre volt álítva az összeköttetés, az út
255 14| kit ő annyira szerete, aljas eszköze halálos ellenségeinek!
256 13| tábornok, lerázva a nyakáról az alkalmatlan embert, s azzal kirántá
257 3| volt engedelmet kérni, hogy alkalmatlankodnak, mire én olyasmit hebegtem,
258 3| hebegtem, hogy ezt nem tartom alkalmatlanságnak, sőt kész vagyok nekik szolgálni
259 11| A forradalmi vezér kevés alkalmatlanságot szokott csinálni, ahová
260 7| kedélyből oly dallam van alkalmazva, mely halotti énekhez hasonlít,
261 6| nem lehetek én ottan!~Az alkonyat kétes világánál térdére
262 2| ismét, és az maradt késő alkonyatig.~*~Estefelé csengő tábori
263 6| neveinket kimondani. S aztán alkonyatkor kiülnének a magas sziklákra,
264 7| elébb, a kék hegyek felé.~Alkonyatra egy folyam partjához értek.
265 2| arcát felemelve.~És az alkonyi nap rásütött szép halvány
266 7| valaha, megtört szemeiben az alkonyodó ég.~– Csak egy pillanatra,
267 1| respublikát a legtökéletesebb alkotmányformának tartja, s hogy ő mennyit
268 1| szellemóriások, kik újjá akartátok alkotni a világot?~Nyögtök láncok
269 14| jobbját az éles késektől alkotott keresztre tevé.~– Esküszöm –
270 1| itt ezeket a ládákat?~A alkovenben három különböző nagyságú
271 1| hivatlanul, kéretlenül, az alku pontjaiba beavatkozandó.~
272 8| bolondozzunk egymással, alkudjunk meg. Legyen kettőnké a leány.~–
273 1| kincsszomjával, s megállítja az alkudozásokat.~Követelései botrányosak
274 1| minden percben készek az alkudozásra, kik egy gironde-ot akarnak
275 1| gusztálta a sántát. Kettős álla volt. Orra, ha jól emlékszem
276 9| ebédelni? – kérdé reszkető állal.~– Természetesen. Természetesen. –
277 6| harckiáltás közepében ott állanál, vérontó angyalául a halálnak,
278 1| teljes újságocska szembe mert állani, hogy egyet-mást számon
279 1| attól függne, hogy ő meg ne állapodjék, a pecsétőr pedig végigfeküdt
280 3| édes mama volt…~De milyen állapotban!~Ruhája összevissza gyűrve,
281 13| ritkábban aludt, rendes állapotja valami volt az álom és ébrenlét
282 1| és végzi az ország minden állapotját.~Éppen dolgom volt a miniszter
283 10| lőtt golyók előtt a dombos állásponton.~– Kartáccsal kell tölteni,
284 1| hagytuk pompás, gyönyörű állásunkat.~– Az igaz. Nagyon belevesztettünk
285 8| egyszerre megállt vele az okos állat, s fülhegyezve kezdé fejét
286 9| elmúlt.~Akik ismerik az ilyen állatnak a természetét, tudják, hogy
287 10| nem hiszem, hogy azok a jó állatok el akarnának innen bennünket
288 8| átszorítá térdeivel a reszkető állatot s kantárszíjával erősen
289 1| kifelé szorongatva erősen allegált, hogy itt nem szabad hallgatózni.~
290 8| megengeded-e azt?~– Ellene nem állhatok neki, mert akkor bizalmát
291 7| tudnék tenni! Egy dandárt állítanék ki magam. Mind oly fiúkat,
292 5| Ön csak nem fogja azt állítani, hogy én az ön három granátosát
293 5| állítok.~– Ha mind a ketten állításaink valóságára hivatkozunk,
294 5| rosszul esnék, ha kegyedet oly állításokon kapnám, amikről azon gondolatra
295 5| mondom, hogy igaz, amit állítok.~– Ha mind a ketten állításaink
296 8| harmadikhoz.~– Nem hazudok, ha azt állítom.~– S ti mind, mind, akik
297 7| szólhatott bele … utóbb is én állítottam hegyére a Kolumbus tojását …
298 9| átelleni hegyen batteriákat állítsanak fel, melyekről a várost
299 7| vessétek a padlásra. Állítsatok őrt elébe, holnap ünnepélyesen
300 5| haditörvényszék elé fog állíttatni.~A nő egykedvűleg játszott
301 8| minden cselédnek egyet, ők álljanak a ház hátulsó ablakaira,
302 8| veletek. Ha vissza nem térek, álljatok bosszút értem.~Azután az
303 8| szólt közbe József –, álljunk ide a rondellába, innen
304 8| tolták előre az előttük állókat. A vaskezű ember fáradatlanul
305 7| hanyatt-homlok esett le a körüle állókra.~A jelenet drasztikus fordulata
306 4| bőségében erősen védhető állomás. De őnekik egy ágyújok sem
307 5| nyugodtan várta támadásukat erős állomásából. De a legelső ágyúszóra
308 5| Elvitette magát a kijelölt állomásig, ott kifizette a fuvarost
309 2| napra egyenesen a tiszántúli állomásnak volt intézendő.~*~Szolnok
310 7| Galícia egyik kisded városában állomásolt egy osztály huszárság, délceg,
311 5| Hadi mozdulatok miatt egy állomással odább kellett neki menni,
312 8| felvette a kaszát, s útját állta a jövőnek.~Imre hidegvérrel
313 2| szoríttatva Szolnok felé, útját állták, s heves verekedés közben
314 7| előlünk lopni borát, de útját álltam, ő egyik lovára felkapott,
315 12| Nem volt pihenésünk. Alig álltunk meg egy helyen, már hallottuk
316 1| összeráncolva. – Öcsém, igen rosszul állunk.~– Tudom – sóhajtja fel
317 9| hullottak alá egyenként égő állványukról, s keresztültörték magukat
318 14| van vonva a fegyver, mely álmaikat a halállal összekösse.~A
319 8| pokolbeli ordítás riasztja fel álmaikból a szunnyadókat.~– Mi lárma
320 9| ragyogványa, a tündöklő álmak. Komárom! Romemléke a harci
321 3| sőt ha véletlenül majd az almárjomban, majd az óratokban rátaláltam,
322 3| Semmi rosszkedv, semmi álmatlanság nem látszott rajtuk, nem
323 8| elnézte az éj csillagait álmatlanul és merengve.~*~Az elhagyott
324 10| Vagy alszol s százados álmodat nem zavarhatja meg a perceket
325 7| idéző hang költe föl régi álmodból?~Megszomjazál talán a föld
326 8| hogy ez érzelem, mi őt róla álmodni tanítja, több, mint testvéri
327 11| napsütötte fölleg, kápráznak el álmodó lelke előtt.~*~Ígyen szólt
328 5| ledűlt fekhelyére, ébren álmodozni.~Éjfél után fölkelté az
329 4| fogják elhinni.~A költő álmodta ezeket.~Annyi nagyság, annyi
330 7| vezér. – Amiről annyiszor álmodtunk, beteljesült. Mi nem vagyunk
331 8| ránk, ki fordíthatja el? Álmomban ismét halottaimmal beszéltem.
332 7| tapogatózva közelít felé.~Álom-e vagy vízió? Lépteinek semmi
333 1| vonultak el szem előtt, mint álomárnyak, s órák múlva vörös villogás
334 13| nemlapok egy váci magnetikus álomjáró hölgyről, aki sok mindenféle
335 11| fehér angyal!…~Csillagos éj álomképe…~Halvány rezgő ködtünemény
336 6| nevét elfeledtük, valami álomképre, mely többször megjelenik,
337 5| tábori jelszavakról. Az álruha egyszerű polgári köntös.
338 8| Megteszed-e?~– Szólj.~– Álruhába öltöztetlek, menj sietve
339 5| támadtatva meg. – Gondolkodjék álruhákról.~– Elébb a tábori jelszavakról.
340 1| azután egy felső s végre egy alsó kaputot levetett, elkezde
341 15| éljen a felső-dunai és az alsó-dunai hadsereg, éljen a sajtószabadság
342 5| csomó közkatonán kívül egy alsóbb rangú tisztet talált szobájában,
343 4| gazdájához.~– Áron apó! alszik-e kend?~– Nem alszom – felel
344 10| az elfoglalt eget?…~Vagy alszol s százados álmodat nem zavarhatja
345 4| apó! alszik-e kend?~– Nem alszom – felel a szólított.~– Azt
346 1| világ enchantírozva van általad, csak ne csinálj púpos hátat.~–
347 1| A cikkíró, hogy mindezek általi sértetlenségét s egyszersmind
348 2| puskával, s rákiálta az általjövőkre valami idegen mondást.~A
349 8| az idő, mely fölépíti az általok teremtett alapon a nagy
350 14| nyugtalanul.~– Él, hogy általunk haljon meg.~Rettenetes ordítás
351 11| hold, félig elfogyva, nézi altató világgal a kedves, szép
352 7| ekkor kiugrik egy fiatal altiszt a karé soraiból, egy szökéssel
353 5| ordonnance-nak. Ha e percben altisztje jelen van, talán megölte
354 7| ismét, légy átkozott és aludjál.~Készítsétek a késeket,
355 4| Azt jól is teszi, ez nem aludnivaló idő az Istentől. Jöjjön
356 8| Bárdy-kastély lakói mélyen aludtak, a rács ajtaja zárva, az
357 2| járhatlan mocsárai védnek, míg alulról szinte stratégiai művészettel
358 4| Most feküdném a földben és alunnám s nyugodalmam volna nékem…~
359 14| A szerelem boldog álmát alussza Nestor is kedvese keblén.
360 11| egyes fehér tanya. Az egész aluszik. Az egész néma…~Fehér angyal,
361 8| rémséges viszály után mélyen alvá az ártatlan gyermek az igazak
362 3| tudni sem akartak többet az alvásról.~Hanem a mama folyvást ráncigált
363 8| ágyúk előtt álltak, ti az alvók házait rohantátok meg. Ki
364 14| nem fegyverzé le a házánál alvókat.~És az ifjú hős oly nyugodtan
365 14| elnyugosznak, ők lopózzanak be az alvókhoz, vagy még jobb, készítsenek
366 5| belsejébe, a nő majd erre, majd amarra figyelmezteté őt írás közben.~–
367 2| ottlevők az érkezőket, ezek amazokat ostromlák kérdésekkel, száz
368 2| helyét foglalják el, ezek amazokét. S akkor, mintegy közös
369 6| gyönge, fegyvertelen népség.~Amazokkal nehéz ágyúk, a halál diadalszekerei
370 2| bebizonyítani az ellenfél előtt, míg amazoknak egészen ellenkező volt a
371 9| megelégedéssel nézte áldozatját, ámbár ebbeli gyönyörűségét kifejezni
372 8| irtottak volna mindenütt, amekkora egy házhelynek elég, a többit
373 1| megsütné azt a számára.~Amellett egy sejtes barna férfi,
374 14| azt is hozzáteheti, hogy amelyért egy ütéssel három fogát
375 9| specifice azt az egyet, amelyet tegnap méltóztatott általam
376 1| elvesztettem a csatában.~– Abban, amelyikben így ír egy német bulletin:
377 1| kisujjam abból a zászlóaljból, amelynek őrnagya vagyok.~De már erre
378 6| éltében és halála után. Amen!~A cserkesz engesztelő arccal
379 1| titoknokát csukatta be, amért az Esti Lapokba mert írni.~–
380 3| körülcsavarva, hátán bőrzsákkal, amibe mindent bepakolhat, amit
381 3| kis szeplőt ajkam alatt, amiben még eddig mindenkinek megbotlott
382 12| ellenséget, bevette a várost, s amidőn bevette, első dolga volt –
383 6| Hiába hozod a békét. Amíg itt egy élő lehelet lesz,
384 10| sem látott olyan fejfákat, amiknek feje van faragva és dereka
385 2| szólt a kapitány. – Hát amikor még nem volt komp a világon,
386 5| oly állításokon kapnám, amikről azon gondolatra jöhetnék,
387 3| fennhangú beszédhez van szokva, amilyenen az ágyúk konverzálnak egymással.~
388 1| visum repertumot adnak róla, amilyet diktálok nekik.~– Ezt mégsem
389 1| hogy elkártyáztad a pénzt, amin kapszlikat kellett volna
390 4| láttunk, amit tapasztalánk, aminek szemtanúi voltunk, s akkor
391 12| Ez valóságos tyrannismus.~Aminél fogva is a kis szürke embert,
392 7| palotája volt Varsóban, mint aminőhöz most a köveket hordta; kapuja
393 9| mulatságban részelteti őket, aminőt még soha életükben nem kóstoltak.~*~
394 7| Nincs egy nyugodalmas óránk, amióta ennek nevét meghallottuk.
395 12| pompás hímzett lótakarót, amire sohasem mert ráülni, hanem
396 8| születni.~– Az nem igaz! Azzal ámítjátok magatokat, hogy újat építetek,
397 2| tábornok. – Ez volt az, amitől én úgy féltem, hogy szökhetném
398 12| keményen megrótták az adott amnesztiáért.~A kis szürke ember, amint
399 12| bevette, első dolga volt – amnesztiát adni.~– Nem jöttem én hadat
400 1| halála dicső volt.~Nézz amoda. Ott is egy hős esik el.
401 3| kénytelen azt térden fölül amputáltatni…~Ah, Eleonóra, én sohasem
402 12| emberre, ki hidegvérrel amputáltatta magát lovon ülve, és aztán
403 8| hírnököt, ki sokáig bírt ámulatából visszatérni, és még a decurio
404 2| Napóleon alatt, láttam az ancienne garde csatáit, részt vettem
405 7| szelíd, oly bánatos, oly andalító fénye volt a szemeknek,
406 15| Der eine schweigt, der andere hört zu.”~Mert az egyik
407 4| világított.~– Te vagy az, Andor? mit hozasz? jer be a melegre.~–
408 8| virágágyakban kora jácintok és anemonék nyílnak, s a tavaszi légre
409 8| Bárdy Jolánka, kit „a vidék angyalának” neveznek? Ezüstszőke hajadról
410 6| közepében ott állanál, vérontó angyalául a halálnak, érchangon hirdetve
411 4| Az ő szerelme Isten és angyalok és haza és túlvilág voltak
412 8| kegyence, Jolánka, egy szende, angyalszép, tizenöt éves leány. Nagy
413 2| kissé titkolózva mondá Anikónak: „mához egy hétre csatánk
414 14| leányka kezét.~– Te itt, édes Anisiám! két év óta nem látott bujdosó
415 9| becsületes parókás férfiak, anno ezerhétszázkilencvenből
416 1| veszekszik, ruházata ahány, annyiféleképpen, hanem a tiszt urak, kik
417 8| élemedett asszony, Bárdy Antalné, túl a nyolcvan éven, egészen
418 1| nehéz aranyserlegek, ritka antik ékszerek, pompás szelencék
419 6| melyik vesztett.~Székely anyák, székely leányok, menyasszonyok,
420 6| szerelmes hajnalpír ömlik el, az anyán haragos lángvörösség.~–
421 3| quadrille-t táncolni többet.~Apácává leszek vagy férjhez megyek,
422 4| Én vagyok Balahud, ki apádat is megöltem, és téged is
423 7| kisfiam, ne olyan; mint apádból; jövő esztendőre iskolába
424 4| utánam látszanék.~– Hát apádék?~– Apámat négyfelé vágták
425 7| Kérdezd meg, kisfiam, apádtól, hogy mikor jön el újra
426 11| nem volt keresztyén. Ő is apái istenét imádta, s míg a
427 4| látszanék.~– Hát apádék?~– Apámat négyfelé vágták s vérét
428 8| egyenruhája.~Az ifjú búcsúzni jött apjához, mielőtt a csatába menne.
429 1| a hőst. Bekötik sebeit, ápolják, mondják neki, hogy a csata
430 9| fogtak még lakomához az apostolok utósó vacsorája óta.~A tábornok
431 1| volt publikum osztatlan applausussal fogadott.~A cikkíró, hogy
432 1| látszani egy mal à propos applikált pápaszemmel. Szakálla, haja
433 1| lekotródott. Ez történt ápril 12-én.~Másnap ki kellene
434 1| mindjárt karmonádlinak aprítanám, aki cigánypecsenyéje van!
435 1| bankjegyekben nyolc forint ára az aranynak – s azzal noble
436 4| verték őket vissza, de az áradó tömeg mindig feljebb-feljebb
437 2| kiált! – szólt a huszár arája remegve.~– Nem gondoltok
438 2| vőlegényt visszaadja majdan arájának a boldog túlvilág, de nem
439 2| számára.~– Mondd meg jó arámnak – nyögé a haldokló ifjú –,
440 6| sugár jegenyéhez.~E leánykát Arankának híják. Szép, kékszemű gyermek,
441 1| egyetlen achátból faragva s arannyal gazdagon befoglalva egyike
442 1| Tudta, hogy az oláh pórnők arany- és ezüstpénzeket viselnek
443 10| körül kivehető szent körfény aranya látszott ki még belőle.~
444 1| lépett, ez a longurió la aranyakba veszt, s most bankókban
445 4| rongált sarkaikon, nagy fakult aranybetűkben ez egyszerű szóval: biblia.~
446 1| szoborművek, mind, mind tömör aranyból és ezüstből, nagybecsű órák,
447 1| kihányva. Maga Hetveni úr aranygallért visel.~Csupán egy kis csapat
448 9| kettős keresztek, sasok és aranygombok fénylettek azoknak tetőin.
449 9| ha a nyári nap aláment, aranyhálóval szőtte be az egész ligetet.~
450 1| nyápic embert, mintegy száz aranyig, aki ellenben igen silánynak
451 1| mindenik zsebéből egy-egy nehéz aranylánc csüggött ki, s humoristice
452 1| kincsek látásán.~Nehéz masszív aranyláncok, ragyogó drágakövekkel rakva,
453 1| elszakasztható, elvihető. Az aranyláncokról letépettek a boglárok, az
454 9| házak fölé – mentegetőzék az aranynyakú táblabíró, s nagyon ki akart
455 5| Látja ön nálam ezt az aranyórát? ugye sokszor kérdezte ön
456 4| rézkapcsokra, elhamvadt aranyozással rongált sarkaikon, nagy
457 2| legény, veres csákóján kettős aranypaszomány, szép fekete bajsza pörgére
458 8| víttam majd félóráig az aranyruhás nemessel.~És így valamennyi.
459 1| drágakövekkel rakva, nehéz aranyserlegek, ritka antik ékszerek, pompás
460 10| A koporsó egyik oldalára aranyszegekkel voltak e szavak kiverve:~„
461 8| maradnak kirajzolva gyöngéd aranyszínnel.~Messze egy irtott hegyoldalban
462 6| búcsúfénye festi tartós aranyszínre, másfelől a villám vet rá
463 7| összegyűltek, díszruhájában, aranyzsinórral gazdagon ott volt a vőlegény,
464 5| csákót.~– Miért nem egy arasszal alább! – monda elbúsultan
465 9| barlangba, hová csak két arasznyi lőrésen süt be valami világosság.
466 9| helyre.~A gránát alig két arasznyira pattant el a hasaló táblabíróőrnagytól,
467 1| kocsmáros számolta az étkek árát, én pedig azt vetettem fel
468 11| ki téged elküldött. Lesz aratás, lesz borszüret, telni fognak
469 8| mostani ivadék nem fogja aratni gyümölcseit, hiszem, hogy
470 8| Simon. És mindenik Bárdy arcában van valami közös családi
471 10| ragyogó szemeihez, rózsás arcaihoz s teljes piros ajkaihoz
472 5| fáklya vad világot vete komor arcaikra.~A hegykanyarulat tölcsérén
473 6| fogjuk az idegen szókat, s arcaitok özvegy bájait érni fogja
474 6| halál előtted legdicsőbb arcával, ragyogóbban, mint a csatamezőn,
475 10| abba, nem akarjuk e kápolna archeológiáját ismerni, vezessen le a sírboltba.
476 5| óra belsejében egy férfi arcképe tűnt elő finom miniatűrfestésben.
477 10| ismét megmutatod fönséges arcodnak dicső ragyogását?…~
478 1| szégyen pírja ömöljék el arcodon, midőn azoknak neveit hallod
479 5| akarsz? mindenki megtudja, arcodról, hogy ki vagy, ott az ablakon
480 3| nyájas, mosolygó, hízelgő arcokat láttam hirtelen haragos,
481 6| lemenő nap melegét még érzem arcomon. Miért nem olvasod tovább?~
482 14| meglátszik a pirulás a ti arcotokon, mint az enyimen? S marad
483 2| sápadt fényt vete a szép ifjú arcra!…~*~Elmúlt a várt nagy nap,
484 8| fekete bajuszú férfi, boldog arculatja örök mosolyban él, kis kenyérgolyókkal
485 4| látszott legkisebb ernyedés arculatján, fáradság tagjain.~Negyedszer
486 8| vállas férfi ott a ragyás arculattal testvére, Barnabás. Egy
487 8| a rögtön kilobbanó lág arculcsapá a kételkedőt, hogy az hanyatt
488 7| rohamától eltikkadtan megáll az arcvonal előtt, kivont kardja reszket
489 7| kiugrat elébe négy huszár az arcvonalból, a legfiatalabbik, ugyanaz,
490 8| gyanúsan vizsgálák vezérük arcvonalmait.~A holdvilágnál Numa a két
491 5| változatlanul a hazudó arcvonalmak színpadi játéka fölött!~–
492 6| a városhoz. Ruházatjok, arcvonásaik, nyelvök, mind valami eltévedt
493 8| kezében rövid római kard, arcvonásain ős római jellem.~– A decurio! –
494 8| árnyékokban tüntetve ki az arisztokrata határozott, nemes, büszke
495 10| tengerré vált folyam elterült árjában, láttunk csatatérre leszállt
496 8| nélkül.~A tömeg dühének árjai összecsaptak holtteste felett,
497 9| fenekén, el nem oltva annak árjaitól s kétfelé csapta a felzavart
498 6| meghala.”~ ~A temető árka mellett egy ákásznak támaszkodva
499 9| elfáradt; amelyik a sánc árkába esett, azt biztatták, hogy
500 4| bérceiben, rárontott a szerbre árkos sáncai közt s vívott a kozákkal
|